19. etap - Május 29: Avellino - Vezúv, 164km
Az idei Giro d'Italia egyik legszebb szakasza várt pénteken a 171 versenyben maradt kerekesre. Az Avellino és a Vezúv közötti kijelölt 164km-es etapon több rövidebb hegy, szűk, kanyargós utak és az utolsó 13 km-en a Vezúv meredek emelkedője nehezítette versenyzők életét, akik a tegnapi iramhoz képest is kifejezetten lassú tempóban haladtak a nap első felében.
Az első támadásra 16km-t kellett várni, ekkor ketten, Mauro Facci (Quick Step) és Jurij Krivcov (AG2R La Mondiale), léptek meg a főmezőnytől. A kettős hamar nagy előnyre tett szert, ami nem is csoda, hiszen egyikük sem veszélyeztette az élen állókat. 60 kilométer megtétele után már 7 perc előnyük volt a szökevényeknek, akik az első órában 50km/h-s átlagot mentek. A főmezőny ellenben óvatosan haladt, nem kockáztattak a kanyarokban, ám a bukásokat így sem sikerült elkerülni. 80km megtétele után egy éles kanyarban többek között Lance Armstrong is elesett, de szerencsére a veszélyes utak most nem okoztak súlyos sérülést.
Az izgalmak az utolsó 50km-en kezdtek igazán fokozódni. Ekkor a főmezőnyben egyre jobban fokozta a tempót Di Luca csapata az LPR, aminek következtében a szökevények előnye felére csökkent. Miután elhagyták a festői Sorrento városát, már alig több mint 3 perccel vezettek.
Az LPR hatalmas munkát végzett, aminek több szempontból is meglett az eredménye. Egyrészt a Vezúv lábánál, 13 kilométerrel a cél előtt, sikerült utolérni a szökevényeket, ami elengedhetetlen volt ahhoz, hogy Di Luca esetlegesen jóváírásokat szerezhessen. Másrészt a nagy iramban a 2007-es győztes és a segítői is elfáradtak.
A 13km hosszú, átlagban 7.6%-os Vezúv lábánál már megkezdődtek a támadások. Először Valerio Agnoli a Liquigas kerekese indult meg, őt nem sokkal később Tiralongo, Ochoa majd Basso és Garzelli követte. Ezen elmenések közül egyedül Basso-é volt életképes. 8 kilométerrel a cél előtt a Mencsov és Di Luca által vezetett csoportból Carlos Sastre váltott ritmust. A Cervelo kerekese hamar felzárkózott Basso mögé, így ekkor ketten vezették a versenyt. Eközben az összetett első két helyén álló kerekes egymást figyelte. Di Luca néhány erőtlen akcióját leszámítva eseménytelenül teltek a méterek a mezőny elején.
Már csak 5 kilométer volt hátra, amikor az élen Sastre ritmust váltott, amit a hosszú kihagyás után visszatérő Basso már nem tudott átvenni, így a spanyol egyedül haladhatott a cél felé. 3 kilométerrel az etap vége előtt a Di Luca, Mencsov féle sorból az összetettbeli harmadik helyezését féltő Pellizotti lendült támadásba. Di Luca többször is felzárkózott a Liquigas kerekese mögé, ám végül elengedte. Ennek a Pellizotti féle támadásnak egy komoly következménye lett: az összetett első két helyén álló Di Luca és Mencsov egyedül maradt, a többiek ugyanis már nem bírták átvenni a ritmusváltásokat.
Basso a verseny előtti ígéretéhez híven, az utolsó 2 kilométeren bevárta és néhány méteren keresztül segítette is az összetettben előkelőbb helyen álló csapattársát, aki így Sastre mögött a második helyen érkezett az utolsó kilométerre. Itt az élen már nem változott a helyzet. A Tour de France címvédője, a spanyol Carlos Sastre magabiztosan nyerte a napot és ezzel a második szakaszgyőzelmét ünnepelhette a 100 éves Olasz Körversenyen. A második helyet, a végére az erejével teljesen elkészülő Pellizotti szerezte meg. A harmadik helyért és a 8 másodperces jóváírásért megint Di Luca és Mencsov küzdhetett meg, most azonban az olasz nem tudta megtörni riválisát, így azonos idővel érkeztek a célba. A harmadik pozícióért járó jóváírás miatt azonban megint 8 másodperccel csökkent Mencsov előnye. Az ötödik helyen Basso érkezett a célba, őt Levi Leipheimer és Tadej Valjavec követte.
A szakasz végeredménye:
1 Carlos Sastre (Spa) Cervelo Test Team 4.33.23 (35.993 km/h) 2 Franco Pellizotti (Ita) Liquigas 0.21 3 Danilo Di Luca (Ita) LPR Brakes - Farnese Vini 0.30 4 Denis Menchov (Rus) Rabobank 5 Ivan Basso (Ita) Liquigas 0.35 6 Levi Leipheimer (USA) Astana 0.53 7 Tadej Valjavec (Slo) AG2R La Mondiale 1.14 8 Serge Pauwels (Bel) Cervelo Test Team 1.15 9 Jose Serpa (Col) Serramenti PVC Diquigiovanni-Androni Giocattoli 10 Stefano Garzelli (Ita) Acqua & Sapone - Caffe Mokambo 11 David Arroyo (Spa) Caisse d'Epargne 12 Marzio Bruseghin (Ita) Lampre - N.G.C. 1.29 13 Gilberto Simoni (Ita) Serramenti PVC Diquigiovanni-Androni Giocattoli 1.32 14 Kevin Seeldraeyers (Bel) Quick Step 1.38 15 Francesco Masciarelli (Ita) Acqua & Sapone - Caffe Mokambo 1.40 16 Lance Armstrong (USA) Astana 1.42 17 Arnold Jeannesson (Fra) Caisse d'Epargne 1.54 18 Daniel Navarro (Spa) Astana 2.26 19 Mauricio Ardila (Col) Rabobank 2.41 20 Damiano Cunego (Ita) Lampre - N.G.C. 2.44
Az összetett állása:
1 Denis Menchov (Rus) Rabobank 81.13.55 2 Danilo Di Luca (Ita) LPR Brakes - Farnese Vini 0.18 3 Franco Pellizotti (Ita) Liquigas 1.39 4 Carlos Sastre (Spa) Cervelo Test Team 2.40 5 Ivan Basso (Ita) Liquigas 3.33 6 Levi Leipheimer (USA) Astana 4.55 7 Stefano Garzelli (Ita) Acqua & Sapone - Caffe Mokambo 8.48 8 Michael Rogers (Aus) Team Columbia - Highroad 9.32 9 Tadej Valjavec (Slo) AG2R La Mondiale 10.42 10 Marzio Bruseghin (Ita) Lampre - N.G.C. 11.32 11 David Arroyo (Spa) Caisse d'Epargne 11.54 12 Lance Armstrong (USA) Astana 13.29 13 Jose Serpa (Col) Serramenti PVC Diquigiovanni-Androni Giocattoli 15.29 14 Kevin Seeldraeyers (Bel) Quick Step 15.42 15 Yaroslav Popovych (Ukr) Astana 16.24 16 Francesco Masciarelli (Ita) Acqua & Sapone - Caffe Mokambo 17.53 17 Kanstantsin Siutsou (Blr) Team Columbia - Highroad 18.37 18 Damiano Cunego (Ita) Lampre - N.G.C. 27.48 19 Janez Brajkovic (Slo) Astana 28.00 20 Lars Ytting Bak (Den) Team Saxo Bank 31.10
A pontverseny állása:
1 Danilo Di Luca (Ita) LPR Brakes - Farnese Vini 162 pont 2 Denis Menchov (Rus) Rabobank 127 3 Franco Pellizotti (Ita) Liquigas 123 4 Stefano Garzelli (Ita) Acqua & Sapone - Caffe Mokambo 107 5 Alessandro Petacchi (Ita) LPR Brakes - Farnese Vini 96 6 Carlos Sastre (Spa) Cervelo Test Team 86 7 Edvald Boasson Hagen (Nor) Team Columbia - Highroad 78 8 Ivan Basso (Ita) Liquigas 74 9 Levi Leipheimer (USA) Astana 70 10 Allan Davis (Aus) Quick Step 68
A hegyi pontverseny állása:
1 Stefano Garzelli (Ita) Acqua & Sapone - Caffe Mokambo 61 pont 2 Danilo Di Luca (Ita) LPR Brakes - Farnese Vini 45 3 Denis Menchov (Rus) Rabobank 41 4 Andriy Grivko (Ukr) ISD 40 5 Franco Pellizotti (Ita) Liquigas 38 6 Carlos Sastre (Spa) Cervelo Test Team 30 7 Michele Scarponi (Ita) Serramenti PVC Diquigiovanni-Androni Giocattoli 24 8 Giovanni Visconti (Ita) ISD 24 9 Simon Gerrans (Aus) Cervelo Test Team 15 10 Damiano Cunego (Ita) Lampre - N.G.C. 14
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.