Külföldi hírek

« 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 ... utolsó »
2019.02.22. - Mathieu Van der Poel nyerte az Antalyai Körverseny első szakaszát, Valter Attila 11. lett Beskona és Antalya között egy 141 kilométeres etappal vette kezdetét a 2.2-es besorolású törökországi Antalyai Körverseny. A rajtot követően a brit James Fouche (Wiggins-Le Col) próbált előremenekülni. Őt ketten üldözték, ám utolérniük nem sikerült, így mintegy ötven kilométer megtételét követően a duót megfogta a főmezőny, amely végig nagyon idegesen mozgott a dimbes-dombos, helyenként kavicsos penzum során. Fouche utolérését követően többen is megpróbáltak ellépni, ám végül mezőnyhajrá döntött, amit a regnáló cyclo-cross világbajnok Mathieu van der Poel (Corendon-Circus) nyert meg Dusan Rajovic (Adria Mobil) és Bas van der Kooij (Monkey Town- A Block) előtt. Valter Attila (CCC Development Team) az előkelő tizenegyedik helyen haladt át a célvonalon, a győztessel azonos idővel. „Festői környezetben rajtoltunk, de végig nagyon ideges volt a mezőny – mondta a magyar kerekes csapata weboldalán. – Hol felfelé, hol lefelé haladtunk, a végén szinte minden csapat elől akart helyezkedni, így nagy volt a tumultus.” A CCC legjobbja a nyolcadik helyen célba érő Michal Paluta volt. A viadal Antalya környékén egy 111 kilométeres etappal folytatódik.

2019.02.21. - Alexey Lutsenko nem tréfál, az Ománi Körverseny királyszakaszát is megnyerte Fantasztikusan szerepel az elmúlt időszakban a kazah Astana csapata, amely tíz nap alatt kilenc győzelmet szerzett, amiből Alexey Lutsenko is bőven kivette részét. Az Ománi Körverseny címvédője a viadal királyszakaszán immáron a harmadik etapgyőzelmét ünnepelhette. Samayil és a Zöld-hegy csúcsa között 152 kilométer várt a kerekesekre a közel-keleti megmérettetés ötödik szakaszán. A nap szökését Julien Duval (AG2R La Mondiale), Romain Cardis (Direct Energie), Fabien Grellier (Direct Energie), Stijn Steels (Roompot-Charles), Julien Mortier (Wallonie Bruxelles) és Kenneth Van Rooy (Sport Vlaanderen-Baloise) alkották. Az elmenés legnagyobb előnye hat percnél tetőzött, miközben a főmezőnyt az Astana csapata kontrollálta. A hegy lábáig sikerült az elől tekerők többségét begyűjteni, azonban Greillier nem nagyon akart lassítani, remek ütemben haladt felfelé. Eközben az esélyesek csoportjából Domenico Pozzovivo (Bahrain-Merida) és Alexey Lutsenko (Astana) lépett el. Végül Lutsenko csak megfogta az utolsó leheletéig küzdő franciát ezzel megnyerve a szakaszt Grellier és Pozzovivo előtt. Az utolsó szakaszt megelőzően a regnáló kazah bajnok előnye már negyvennégy másodperc Pozzovivóval szemben. Az Ománi Körverseny záró szakasza egyértelműen a sprintereknek kedvez, Al Mouj Muscat és Matrah Cornich között 135 és fél kilométer a táv.

2019.02.20. - Egybehangzó dán és francia sajtóértesülések szerint szinte biztos, hogy Koppenhágából rajtolhat a 2021-es Francia Körverseny.

2019.02.20. - Sonny Colbrelli volt a leggyorsabb az Ománi Körverseny negyedik szakaszán Yiti és az Oman Convention Center között egy 131 kilométeres etappal folytatódott a kiemelt kategóriás Ománi Körverseny. A penzum négy komolyabbnak mondható emelkedőt tartogatott, melyek egy-két sprintert – Nacer Bouhanni (Cofidis), Andre Greipel (Arkea-Samsic) – ugyan megtréfáltak, de végül mezőnyhajrá döntött az etapgyőztes személyéről. A nap szökését Nathan van Hooydonck (CCC Team), Ian Boswell (Katusha-Alpecin), Darwin Atapuma (Cofidis), Damian Gaudin (Direct Energie) és Jeremy Leveau (Delko Marseille Provence) ötöse alkotta. Az elmenés legnagyobb előnye négy percnél tetőzött, az utolsó huszonöt kilométeren belül azonban rákapcsolt a létszámában igencsak megfogyatkozó főmezőny és könnyű szerrel utolérték az elől tempózókat. A mezőnyhajrát Sonny Colbrelli (Bahrain-Merida) bírta a legjobban megnyerve így a szakaszt Greg van Avermaet (CCC Team) és Clement Venturini (AG2R La Mondiale) előtt. Összetettben továbbra is a már két szakaszgyőzelemmel rendelkező kazah Alexey Lutsenko (Astana) vezet, előnye tizennégy másodperc a jóváírásoknak köszönhetően a második helyre előrelépő Greg van Avermaet ellenében. „Talán ebben az idényben először volt egy problémamentes napom – így Colbrelli a célba érkezést követően. – Morálisan ez a győzelem rengeteg erőt ad a folytatáshoz. A tavaszi klasszikusokra készülök, az első hétvége nagyon fontos lesz számomra. Próbálok a lehető legjobb formában nekivágni a Milánó-Sanremo és a Flandriai Körverseny kettősének. A célom, hogy idén egy nagy klasszikust megnyerhessek.” Az Ománi Körverseny a királyszakaszával folytatódik, Samayil és a Green Mountain csúcsa között 152 kilométer vár a mezőnyre.

2019.02.19. - Alexey Lutsenko komolyan gondolja a címvédést Ománban Az Ománi Körverseny második szakaszán beköszönt a címvédő kazah Alexey Lutsenko (Astana). Al Bustanba érkezve 156 kilométert abszolvált a karaván, a végén egy rövidke emelkedővel, ahol Lutsenko szerzett annyi előnyt, hogy lejtmenetben minimális különbséggel hazaérhessen. A mezőnyhajrát Alexander Kristoff (UAE Team Emirates) nyerte, míg a harmadik Ryan Gibbons (Dimension Data) lett. Lutsenko a harmadik etap során sem adta alább, a Shati Al Qurum és Qurayyat közötti 192 és fél kilométeres penzum egy rövid, de annál nehezebb emelkedővel zárult, ráadásul a befújó oldalszél egy a tavaszi klasszikusokhoz hasonló szakaszt generált. A napot egy viszonylag nagy létszámú szökés jellemezte, amely viszont három percnél nem nagyon tudott messzebb jutni. Az utolsó emelkedőhöz közeledve megfogták őket, sőt a szélnek köszönhetően apró darabjaira szakadt a mezőny, a verseny éllovasa Alexander Kristoff (UAE Team Emirates) is egy hátsóbb csoportba került. Végül Rui Costa (UAE Team Emirates), Jesus Herrada (Cofidis), Alexey Lutsenko (Astana) és Greg van Avermaet (CCC Team) négyese küzdött meg a győzelemért, Lutsenko nyerte a szakaszt Herrada és van Avermaet előtt. Összetettben szintén Lutsenko vette át az első helyet, előnye tizennyolc másodperc Herrada ellenében. „Nagyon stresszes volt ez a nap, de jó erőben éreztem magam, így igyekeztem kihasználni a lehetőséget – mondta röviddel a célba érkezést követően Lutsenko. – Az oldalszél befújását követően a mezőny apró darabjaira hullott. A CCC csapata maradt elől a legnagyobb létszámban, így próbáltam Greg van Avermaet mögött helyezkedni. Nagyon motiváltam érkeztem erre a versenyre, rengeteget készültem a télen, szeretném megvédeni a címem, és szeretnék tényező lenni a tavaszi klasszikusok során is.” Az Ománi Körverseny egy 131 kilométeres etappal folytatódik Yiti és az Oman Convention Center között. A penzum jóval egyszerűbbnek ígérkezik, mint az elmúlt két nap útvonala.

2019.02.18. - Nairo Quintana nyerte a Tour Colombia királyszakaszát, Miguel Angel Lopez győzött összetettben El Retiro és az Alto de Palmas csúcsa között a királyszakasszával zárult a 2.1-es besorolású Tour Colombia szakaszversenye. A nap elején egy négy fős szökés próbálkozott, ám a mindent eldöntő emelkedő lábához már együtt érkeztek meg az esélyesek. Kisvártatva négyen maradtak az élen, név szerint Egan Bernal (Sky), Miguel Angel Lopez (Astana), Nairo Quintana (Movistar) és Ivan Ramiro Sosa (Sky). A hatalmas tömeg, az ujjongó és a kerekesek mellett rohanó szurkolók veszélyeztették a bringások előrehaladását, alig öt kilométerre a céltól Quintana és Sosa kerültek a földre, miután az egyik nézőt meglökte egy másik, és az egyszerűen nekiesett Quintanának. Szerencsére egyik versenyző sem sérült meg, sőt Quintana felszívta magát és végül megnyerte a szakaszt Sosa és Lopez előtt. „Nagyon szomorú az, ami történt – így Quintana a célba érkezést követően. – Az eset épp a verseny egy nagyon fontos pillanatában történt, amikor sokat bukhattam volna. Összetettet akartam nyerni, ez sajnos nem sikerült, de örülök, hogy az egyik legfontosabb szakaszon én értem elsőként célba.” Összetettben végül Miguel Angel Lopez (Astana) diadalmaskodott Ivan Ramiro Sosa (Sky) és Daniel Felipe Martinez (EF Education First) kettősét megelőzve. A pontversenyt Julian Alaphilippe (Deceuninck-Quick-Step), a hegyi különversenyt Sosa, a fiatalok összevetését szintén Lopez, míg a csapatversenyt az EF Education First sora nyerte.

2019.02.17. - Julian Alaphilippe nyerte a Tour Colombia ötödik etapját La Union környékén 176,8 kilométer várta a Tour Colombia ötödik szakaszának résztvevőit. A kerekesek az első négy körben egyaránt megmászták a harmadik kategóriás Alto Nano emelkedőjét, majd röviddel a célvonal előtt a második kategóriás Alta La Union is az útjukba került. A nap szökésébe olyan nevek is bekerültek, mint Oscar Sevilla (Team Medellin), Ivan Sosa (Sky), Julian Alaphilippe (Deceuninck-Quick-Step) vagy éppen Richard Carapaz (Movistar). Egy korai bukás miatt Chris Froome (Sky) hamar egy hátsó csoportban találta magát, végül több mint fél órás hátránnyal zárt. Az utolsó tíz kilométerre fordulva a szökevénycsoport nagyobb nevű tagjai még mindig az élen tempóztak, Dani Martinez (EF Education First) és Ivan Sosa (Team Sky) próbálkoztak ellépni, miközben Julian Alaphilippe (Deceuninck-Quick-Step) tette rájuk a kereket. Aztán a francia egyszer csak az élen találta magát, nem is hezitált, hatalmas tempóra kapcsolt és megnyerte a szakaszt az idő közben felzárkózó Miguel Angel Lopez (Astana) és Richard Carapaz (Movistar) kettőse előtt. „Nagyon örülök ennek a sikernek, azzal a céllal álltam rajthoz ezen a versenyen, hogy megpróbáljak legalább egy szakaszt megnyerni – mondta Alaphilippe röviddel a célba érkezést követően. – Nem gondolom azt, hogy nagyon nagy esélyem van megnyerni az összetettet, de nem is fogok feltartott kézzel nekivágni a királyetapnak.” Összetettben Alaphilippe nyolc másodperc előnnyel vezet Dani Martinez (EF Education First) előtt. A Tour Colombia a királyszakasszal zárul, El Retiro és az Alto de Palmas csúcsa között 174 kilométer vár a kerekesekre.

2019.02.16. - Bob Jungels ellopta a show-t a sprinterek elől, összetettben is átvéve a vezetést a Tour Colombia viadalán Medellin környékén egy 144 kilométeres, az előző napokban már megszokott körpályás etappal folytatódott a 2.1-es besorolású Tour Colombia viadala. A huszonnégy kilométeres pályán a viszonylag rövid, negyedik kategóriás emelkedő nem jelentett túl nagy akadályt a sprinterek számára. A nap szökésében az összetettben is kiválóan álló Miguel Angel Lopez (Astana) is ott volt, aki igyekezett begyűjteni a részhajrák időjóváírásait, melyek segítségével végül két helyet sikerült is előrelépnie. Az elmenésnek ellenben nem volt túl nagy előnye, a Movistar és a Sky csapatai által vezetett főmezőny, amikor kellett, meg is fogta őket. Az utolsó kilométereken számos egyéni akció bontakozott ki, miközben a Deceuninck-Quick-Step sora igyekezett felvezetni a mezőnyhajrát Alvaro Hodeg számára. Bob Jungels (Deceuninck-Quick-Step) az egyik ilyen támadásra reagálva maga is megpróbálta, ami olyan jól sikerült, hogy végül két másodperc előnnyel haza is ért, megnyerve ezzel a szakaszt és átvéve az összetettbeli vezetést is. Az észt Mihkel Raim (Israel Cycling Academy) lett a második, míg Julian Alaphilippe (Deceuninck-Quick-Step) a harmadik. „Eddig a csapattársaim sikereiért harcoltam, de ma úgy voltam vele a végén, hogy miért ne próbálnám meg – mondta Jungels röviddel a célba érkezést követően. – Örülök, hogy sikerült összetettben is az élre állnom, bár azzal is tisztában vagyok, hogy a verseny két legnehezebb szakasza még csak most jön, így nem lesz egyszerű dolgom.” A Tour Colombia La Union környékén az első komolyabb hegyekkel tarkított 176,8 kilométeres etapjával folytatódik.

2019.02.15. - Agustin Sagasti, Frank Vanderbroucke vagy Chava Jimenez csak néhány név azok közül, akik tragikusan fiatalon mentek el közülünk. Tizenöt év telt el azóta, hogy Rimini városában 2004. február 14-én holtak találták a legendás „Kalózt”, Marco Pantanit. Il Pirata a Dolomitok csúcsai között vált igazán naggyá, de síkságon, egy tengerparti városban hagyott el bennünket. Tragikus története intő példa kell, hogy legyen minden fiatal versenyző számára, a „Kalóz” élete az igazi bizonyíték arra, hogy a csúcsról lehet a legnagyobbat bukni.

2019.02.15. - Fernando Gaviria betegség miatt feladta a Tour Colombia viadalát, Juan Sebastian Molano kihasználta a lehetőséget Llanogrande körül egy 167,6 kilométeres etappal folytatódott a Tour Colombia szakaszversenye. A körpályán négy alkalommal is le kellett küzdeni az Alto el Nano emelkedőjét, mindezek ellenére akár a sprinterek, akár a klasszikus specialisták is esélyesek lehettek a végén. Az első szökésbe Richard Carapaz (Movistar) és Miguel Angel Lopez (Astana) is belekeveredett, ezt természetesen nem engedte a főmezőny, így a harmadik kör elején megfogták őket. A következő elmenés mehetett, bár az Astana és a Sky sora hatalmas tempót diktált az élen, így túl nagy előnyre nem tettek szert. Az utolsó körhöz közelítve kettészakadt a peloton, több sprinter is hátul ragadt miközben utolérték a szökevényeket is. Az Alto el Nano negyedik mászásakor többen is próbálkoztak, végül azonban mint egy hatvan kerékpáros érkezett mezőnyhajrára, amit Juan Sebastian Molano (UAE Team Emirates) nyert meg Julian Alaphilippe (Deceuninck-Quick-Step) és Diego Ochoa (Manzana Postobon) előtt. Mivel az összetett éllovasa Alvaro Hodeg (Deceuninck-Quick-Step) több mint 11 percet kapott, így Rigoberto Uran (EF Education First) vette vissza a vezetést. „Leírhatatlan érzés az első győzelmem az új csapatom színeiben, ráadásul a hazámban Kolumbiában – mondta Molano nem sokkal a célba érkezést követően. – Sajnos Gaviria megbetegedett, így ma már nem állt rajthoz. A srácok bíztak bennem, én pedig igyekeztem meghálálni ezt.” A Tour Colombia Medellin környékén egy 144 kilométeres etappal folytatódik.

2019.02.14. - Alvaro Hodeg nyerte a Tour Colombia első mezőnyszakaszát Le Ceja környékén egy 157 kilométeres szinte teljesen sík szakasszal folytatódott a Tour Colombia. A napot egy hat fős szökés jellemezte, melybe Oscar Sevilla (Team Medellin) is belekeveredett, így virtuálisan az elnyűhetetlen spanyol kiválóság vette át az összetettbeli vezetést. A hegyi pontokat José Tito Hernández (Orgullo Paisa) gyűjtögette, elsőként, így ő húzhatta magára a különverseny megkülönböztető trikóját. Az elmenés legnagyobb előnye négy perc környékén tetőzött, a legtovább Sevilla és a svájci Simon Pellaud (IAM Excelsior) bírta az élen, de az UAE Team Emirates által kontrollált főmezőny őket is megfogta. Jöhetett a mezőnyhajrá, melyben a kolumbiai Alvaro Hodeg (Deceuninck-Quick-Step) bizonyult a leggyorsabbnak az észt Martin Laas (Team Illuminate) és a szintén kolumbiai Juan Sebastian Molano (UAE Team Emirates) előtt. Összetettben szintén Hodeg vette át az első helyet, előnye mindössze két másodperc honfitársa Rigoberto Uran (EF Education First) ellenében. „Ez a győzelem nem csak engem illet meg, hanem az egész csapatot – mondta Hodeg nem sokkal a célba érkezést követően. – Jungels, Iljo és Alaphilippe is fantasztikus munkát végzett, megtettek mindent azért, hogy esélyem legyen a végén. Talán jobban hittek ebben a győzelemben, mint én magam. Nem foglalkoztunk az összetettel, a szakaszgyőzelmet helyeztük a középpontba és ennek mindent alá is rendeltünk. Az UAE Team Emirates nagyon komolyan dolgozott, de Gaviria egyszer csak eltűnt. Richeze volt az utolsó emberem, aki ezúttal is tökéletes helyen engedett el.” A Tour Colombia Llanogrande körül egy jóval dombosabb 167 kilométeres etappal folytatódik.

2019.02.13. - Az EF Education First nyerte a Tour Colombia csapatidőfutamát, Rigoberto Uran az összetett első éllovasa Medellin környékén egy 14 kilométeres csapatidőfutammal vette kezdetét a 2.1-es Tour Colombia szakaszversenye, melyen igencsak erős mezőny gyűlt össze. A kontinentális Medellin sora volt az első, akik Oscar Sevilla vezetésével szignifikáns időt értek el, majd a Deceuninck-Quick-Step csapata vette át a vezetést 15 perc 13 másodperc alatt teljesítve a távot. Az EF Education First azonban az előzetes várakozásoknak megfelelően remek időt tekert, s végül 15 perc 5 másodperc alatt célba érve megnyerték a szakaszt a Deceuninck-Quick-Step és az időközben a dobogóra felkapaszkodó Sky előtt. A verseny első éllovasa Rigoberto Uran. „Nagy elégtétel számunkra ez a siker – mondta Uran a díjátadót követően. – Rengeteget készültünk erre az etapra, és az, hogy hazai környezetben magamra ölthetem a verseny éllovasának járó trikót nagy megtiszteltetés számomra.” A Tour Colombia La Ceja környékén egy 150 és fél kilométeres mezőnyszakasszal folytatódik. A penzum előzetesesen a sprinterek csatáját vetíti elő.

2019.02.12. - Rajtol a Tour Colombia, a versenyzőket máris lenyűgözte a csapatbemutatón megjelenő hatalmas tömeg Úgy tűnik, hogy 2019-ben a Colombia Oro y Paz néven alapított 2.1-es viadal átveszi - a folyamatos doppingesetektől szenvedő – Kolumbiai Körverseny helyét, hisz immáron Tour Colombia néven került be a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség versenynaptárába. A február 12. és 17. közötti viadal egy tizennégy kilométeres csapatidőfutammal kezdődik Medellin városában. A második, harmadik és negyedik etap egyaránt körpályán zajlik majd, s inkább a sprinterek lehetőségét vetíti elő, ám az ötödik szakasz már több emelkedőt is tartogat, míg a hatodik, királyetap a 2435 méter magas Alto de Palmas tetejére visz. Az előzetes rajtlista alapján egy egészen remek kis viadalnak ígérkezik. Huszonnyolc csapat kapott meghívást az eseményre hat WorldTour - Sky, Movistar, Deceuninck-QuickStep, Astana, EF Education First és UAE Team Emirates, hét pro-kontinentális sor – Manzana Postobón, Israel Cycling Academy, Androni Giocattoli-Sidermec, Hagens Berman-Axeon, Bardiani CSF, Neri Sottoli-Selle Italia és Nippo-Vini Fantini – tizenkét kontinentális csapat valamint három nemzeti válogatott teszi teljessé a képet olyan kerékpárosokkal, mint Chris Froome (Sky), Egan Bernal (Sky), Nairo Quintana (Movistar), Rigoberto Uran (EF Education First), Fernando Gaviria (UAE Team Emirates), Miguel Angel Lopez (Astana) vagy éppen Julian Alaphilippe (Deceuninck-Quick Step). A csapatbemutatót a medellini Atanasio Girardot stadionban tartották hatalmas tömeg előtt, amely lenyűgözte a kerekeseket. „Egészen elképesztő volt a hangulat a csapatbemutatón – mondta a négyszeres Tour de France-győztes Chris Froome. – Ráadásul a hazai versenyzők bemutatásánál még nagyobb volt az őrjöngés. Közel két hete vagyok már az országban, ami fantasztikus. Kerékpározás szempontjából tökéletes a terep, az emberek barátságosak, jók az ételek, szinte biztos, hogy nem utoljára vagyok itt. Szeretném tökéletesíteni a formám, gyűjteni a versenykilométereket. Persze a kolumbiai csapattársaim számára nagyon fontos, hogy minél jobb helyen végezzenek, így nagy tervekkel készülünk.”

2019.02.11. - 2021-től biciklis játszótéren gyakorolhatják a biztonságos bringázást a bécsi gyerekek. A különböző pályákon olyan akadályokon kell átkerekezniük, amelyekkel a való életben is találkoznak: kockakövön, villamossínen, járdaszegélyen. Gyakorolhatnak a saját biciklijükkel, de kölcsönözhetnek is bringát. Dán mintára, Bécs új városrészében, Seestadt Aspernben épül meg az osztrák főváros első biciklis játszótere. Az ezer négyzetméteres területet 2021- ben vehetik birtokba a jövő kerékpárosai. A KRESZ-parkoktól merőben eltérő játszótéren a gyerekek anélkül tanulnak meg egyre biztosabban biciklizni, hogy feltűnne nekik: éppen a kerekezést gyakorolják. Szlalomoznak, felfestéseket követnek, villamossínen mennek át – mindezt úgy, hogy csak egymásra kell figyelniük, a közlekedési szabályokra egyelőre még nem. A játszótér célja ugyanis, hogy a városi gyerekek biztonságos körülmények között tanulhassanak meg biciklizni, hogy később már minden figyelmüket a közlekedésre fordíthassák. Az elsősorban 2-12 éves gyerekeknek szánt játszótéren a fix pályák mellett lesz egy olyan szabad terület is, ahol játékokat lehet tartani, illetve felkészítő foglalkozásokat a kerékpáros vizsgára. A játszótéren – adott időszakokban – képzett trénerek segítik a gyerekeket, akik akár meg is tanítják őket biciklizni. Egyre gyakoribb probléma ugyanis, hogy a szülőknek nincs idejük arra, hogy megtanítsák csemetéjüket bringázni; és nem is tartják szükségesnek. Éppen ezért a játszótéren biciklit és bukósisakot is lehet majd kölcsönözni, hogy az is megtanulhasson bringázni, akinek nincs saját kerékpárja. A játszótér koncepcióját Alec Hager dolgozta ki, akit szakmai körökben többek között az osztrák "Biciklizz a munkába" akció szervezőjeként tartanak nyilván. A koppenhágai "Cykellegebanen" mintájára megálmodott játszótér tavaly a Bécsi Gazdasági Ügynökség "Gyerekek! Gyerekek!" című ötletpályázatán két díjat is elnyert, majd az Osztrák Közlekedési Klub Mobilitási díját is megszerezte. A projekt együttműködő partnere a Grip Architekten építésziroda. A bécsi biciklis játszótér terve © Alec Hager A kockakő-szimulátor © Alec Hager A bécsi biciklis játszótér egyik játékának prototípusa © Alec Hager

2019.02.11. - Filutás Viktor 14. a GP Alanya egynaposán, ahol Valter Attila is bemutatkozott A törökországi GP Gazipasa egynaposát követően, ahol Dina Márton az előkelő harmadik helyen zárt, a GP Alanya szintén 1.2-es besorolású versenyén folytatta hazánk egyetlen kontinentális besorolású csapata a Pannon Cycling Team. A 153 kilométeres szinte teljesen sík viadalon mutatkozott be új csapata, a lengyel CCC Development Team színeiben Valter Attila. Az előzetes várakozásoknak megfelelően mezőnyhajrá döntött, amit a német Lucas Carstensen (Bike Aid) nyert meg a fehérorosz Yauheni Karaliok és a lengyel Patryk Stosz (CCC Development Team) előtt. Szinte minden magyar versenyző a főmezőnnyel érkezett Filutás Viktor a 14., Dina Dániel a 20., Orosz Gergő a 41., Szatmáry András a 81., Dina Márton a 108., míg Valter Attila a 68. helyen zárt.

2019.02.10. - Adam Yates nyerte a Valenciai Körverseny királyszakaszát, Marc Sarreau volt a leggyorsabb az Etoile de Bésseges harmadik etapján Villareal és az Alcala-Alcocebre csúcsa között egy 188 kilométeres etappal folytatódott a Valenciai Körverseny. A viadal leghegyesebb szakaszának befutója az Alcocebre kaptatója 4,2 kilométer hosszan, átlag 8,9%-os meredekségével került a mezőny útjába. A hegyi összetett éllovasa Diego Rubio (Burgos-BH) volt az első próbálkozó, neki mennie is kellett, ha meg akarta őrizni elsőségét a különversenyben. Hozzá Silvan Dillier (AG2R La Mondiale) és João Rodrigues (W52-FC Porto) csatlakozott, miközben a főmezőnyt a Dimension Data sora vezette. Az elmenés legnagyobb előnye négy és fél percnél tetőzött. A mindent eldöntő hegy lábához közeledve Dillier egyedül ment tovább, de nem volt esélye a hazaérésre. Az emelkedő legmeredekebb részén a sárga trikós Edvald Boasson Hagen (Dimension Data) is megúszott, miközben Jesus Herrada (Cofidis), a regnáló világbajnok Alejandro Valverde (Movistar), Adam Yates (Mitchelton-Scott) és az Astana csapatának több tagja maradt az élen. A szakaszt végül Adam Yates (Mitchelton-Scott) nyerte Alejandro Valverde (Movistar) és Pello Bilbao (Astana) előtt. Összetettben a negyedik helyen célba érő Ion Izagirre (Astana) vette át a vezetést, előnye az utolsó szakasz előtt hét másodperc Valverde ellenében. Eközben Franciaországban egy újabb a sprintereknek kedvező szakasz következett az Etoile de Bésseges szakaszversenyén. A névadó Bésseges körül 158 kilométer várt a mezőnyre. A nap szökése sokáig kitartott, csak az utolsó kilométereken fogták meg őket, de az előzetes várakozásoknak megfelelően mezőnyhajrá döntött, melyet Marc Sarreau (Groupama-FDJ) nyert meg Christophe Laporte (Cofidis) és Mikel Aristi (Euskadi-Murias) kettősét lesprintelve. Összetettben az utolsó egyenkénti időfutamot megelőzően továbbra is Laporte vezet.

2019.02.09. - Oleg Tinkov elvileg ajánlatott tett a Sky csapatára, melyet Dave Brailsford visszautasított, bár Tinkov most már tagad Bombaként robbant a hír miszerint az extravagáns milliárdos Oleg Tinkov ajánlatott tett a Sky csapatára. Az első hírek szerint az orosz üzletember évi húsz millió eurót garantált, mindemellett beleszólást kért a csapat mindennapi ügyeibe. Dave Brailsford visszautasította az ajánlatot. Az egyik legnagyobb kerékpáros szakportál azonnal felvette mindkét féllel a kapcsolatot, Tinkov tagadta, hogy megkereste volna a brit sor vezetőségét. „Azt elismerem, hogy a kerékpársportból való távozásom óta többször is beszéltem Dave-el – nyilatkozta Tinkov. – A sportágnak több Brailsford féle személyre lenne szüksége, nagy tisztelője és rajongója vagyok a munkásságának. Három év távlatában sem változott a véleményem a sportágról. Bízom benne, hogy Dave sikerrel jár és életben tudja tartani a csapatát, én azonban nem kívánok visszatérni, jelenleg minden erőmmel a La Datcha turisztikai üzletem felvirágoztatásán dolgozom. A pletyka, miszerint megmenteném a Sky csapatát, hülyeség.” Mint ismert a Sky csapata néhány hónapja sajtóközleményben jelentette be, hogy a 2019-es idény végén a sort tíz éve szponzoráló brit médiavállalat a Sky távozik Dave Brailsford profi klubja mögül, sőt a 21st Century Fox sem marad. A helyzet már csak azért is felettébb érdekes, mivel jó néhány kerekesnek van szerződése a 2019-es szezont követően is, többek között Chris Froome, Geraint Thomas, Egan Bernal, Luke Rowe és Michal Kwiatkowski kontraktusa is hosszabb távra szól. A Sky a legmerészebb becslések szerint, éves szinten közel harmincöt millió Euró körüli összeget fektet a csapatba. Az évek során Chris Froome négy Tour de France-t nyert, de Bradley Wiggins és Geraint Thomas is ünnepelhetett a Champs-Elysees-n, mindemellett nyertek Girót és Vueltát is, sőt fennállásuk óta összesen nem kevesebb, mint 322 sikert arattak. A pletykák szerint a távozás hátterében a médiapiac mozgása állhat, ugyanis az amerikai Comcast 2018 októberében megszerezte a Sky részvényeinek mintegy hatvan százalékát, de Chris Froome fura doppingvétsége sem vetett túl jó fényt a sorra. A csapatvezetés a 2019-es Tour de France rajtjáig szabott határidőt az esetleges új támogatók bejelentésére.

2019.02.08. - Kokaint csempészett kerékpárja vázában az egykori profi kolumbiai bringás Juan Pablo Valencia leginkább onnan lehet ismert, hogy a pro-kontinentális Team Colombia színeiben 2015-ben teljesítette a Vuelta a Espanát, ugyanabban az évben, amikor a Török Körön megnyerte a legjobb hegyimenőnek járó különversenyt. A harminc esztendősen visszavonuló kerekest a minap Montegranaróban kapcsolták le kerékpárjának vázában húsz grammnyi kokainnal. Vélhetően bejelentés alapján kapták el, hisz miután bringázni indult – valószínűleg eladásra vitte a szert – akkor ütöttek rajta. Valencia nem rendelkezett állandó lakcímmel Olaszországban, elmondása szerint barátai meghívására tartózkodott az országban. Az érintet barátok a legfrissebb információk szerint nem tudtak drogügyleteiről.

2019.02.07. - Geraint Thomas mégsem lesz ott a Girón, a Tour de France címvédésre készül Sokáig úgy tűnt, hogy Chris Froome egyedüli kapitányként vághat neki a 2019-es Tour de France-nak, abban a reményben, hogy megszerezze pályafutása ötödik Tour-elsőségét, miközben a verseny címvédője Geraint Thomas, Egan Bernal társaságában a Giro d’Italia vezetői szerepkörét tölti be. Nos, Thomas nem várt módon közölte, hogy mégsem megy az Olasz Körre, számár a Tour címvédés a legfontosabb. A Sky harminckét esztendős kiválósága a BBC-nek nyilatkozott. „Befejezetlen történetem van a Giróval, így egy napon biztos, hogy visszatérek – mondta Thomas. – Talán jövőre, mivel ebben az évben a Tour címvédés lesz a legfontosabb.” Geraint Thomas a Valenciai Körversenyen kezdi a 2019-es idényt, majd az angliai világbajnokság egyenkéntijén szeretne nagyot alkotni, jövőre pedig a tokiói olimpiát tűzte ki célul.

2019.02.06. - Nairo Quintana még mindig a Tour de France megnyeréséről álmodik A Movistar kiválósága Nairo Quintana éppen a San Juani Körverseny során ünnepelte huszonkilencedik születésnapját, ami ideális kor egy kerékpáros számára. A kolumbiai bringás pályafutása álomszerűen kezdődött, 2014-ben megnyerte a Giro d’Italiát, míg 2016-ban a Vuelta a Espanán diadalmaskodott, s bár ezt követően is voltak kiemelkedő eredményei a Francia Körversenyen rendre elmaradt a várakozásoktól, példának okán 2018-ban mindössze az összetett tizedik helyén zárt. Quintana tisztában van azzal, hogy a 2019-es idény egy kiemelten fontos szezon lesz számára. „Elrajtolt egy újabb szezon, ennek kapcsán pedig tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok már fiatal – így Quintana egy a minap adott interjújában. – Jó erőben kezdtem az évet, kiválóak a számaim, ami bizakodásra ad okot. Bár erre túl sokat nem lehet alapozni, mivel a tavalyi Tour előtt is remek adatokat produkáltam, a verseny mégsem úgy sikerült, ahogyan azt előzetesen terveztük. Nyertem ugyan egy szakaszt, de volt egy csúnya bukásom, ennek következtében pedig nem volt esélyem az összetett győzelemért harcolni. Még mindig a Tour de France megnyeréséről álmodom. Rengeteg a jobbnál jobb kerekes, nagyon sok a rivális, említhetném itt a Sky versenyzőin kívül Primoz Roglic, Tom Dumoulin, Egan Bernal, Romain Bardet vagy Thibaut Pinot neveit. Szeretnék egyedüli kapitányként nekivágni a 2019-es Tournak, persze, ha a csapatvezetés máshogy dönt, akkor annak megfelelően állok oda a rajtvonalhoz. A pletykákkal ellentétben sohasem voltam rossz viszonyban sem Alejandróval, sem Mikellel. Csapattársak vagyunk, egy oldalon harcolunk.”

« 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 ... utolsó »




Francia Alpok 2017. Francia Alpok 2017.
Távolság: 980 km
Szintkülönbség: 11000 m
Nehézségi fok: 8
Albán-Anzix 2017.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8
Alpok kommandó 2016.
Távolság: 590 km
Szintkülönbség: 7200 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések