Friss Velo

2013. augusztus-szeptemberi szám

Diavetítéshez kattints a képreKedves Olvasóink!

 

Augusztus 15-től kapható országosan a VELO.hu bringamagazin idei negyedik, augusztus-szeptemberi száma. Aktuális magazinunkban felidézzük a 100. Tour de France legemlékezetesebb pillanatait. Egy kicsit betekintettünk a kulisszák mögé és portét olvashattok a győztes Chris Froome-ról, illetve a nagy felfedezettről az összetett második helyén végző, a fehér trikót és a pöttyös trikót elhódító Nairo Quintana-ról. Maradva a versenysportnál, de egészen más vizekre evezve. Az elmúlt hetek egyik legnagyobb magyar bringás sikerének főszereplőjével Kun Ádámmal beszélgettünk, aki pályafutása során második alkalommal lett BMX flatland világbajnok.


Magazinunk aktuális számában bemutatjuk a Shimano 2014-es újdonságait, közte az új elektromos Ultegrát. Két körképpel jelentkezünk. A pedelec körképben megnéztük, hogy mit tudnak napjaink legmodernebb elektromos bringái. A táskakörképben pedig összegyűjtöttünk mindent, amit a bringára tudunk aggatni a kormánytól a hátizsákig. Emellett útmutatót készítettünk a hajtóműcsapágyak útvesztőjéhez és természetesen a tesztek sem hiányozhatnak. Többek között Cube LTD SL, Bulls Green Mover E45, BH Neo Nitro, Ritchey Road Logic és Cube EPO 45 Nature FE szerepel a felhozatalban.

 

 

Tartalomból

 

 

 

Froome – egy kenyai montisból lett Tour-győztes

 

 

C’est magnifique! Ez fantasztikus – illették a 100. Tour de France-t a franciák, és ezúttal nem csak a hazafiasság beszélt belőlük. A centenáriumi körversenyen izgalmas szakaszokat, remek pályaválasztást, grandiózus párizsi villanyfényes finálét és egy remélhetőleg hosszú ideig győztesként is maradó Chris Froome-ot láthattunk a sárga trikóban. Az új éra megszületett, de lássuk, hogyan lett a kenyai montisból a világ legerősebb országúti kerékpárosa?

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

A 100. Tour felfedezettje: Nairo Quintana

Július 20-át írunk. Utolsó hegyének befutójához közeledik a 100. Tour de France. A dátum egyben Kolumbia függetlenségének nemzeti ünnepe is. Az 1650 méter magasan lévő Annecy-Semnoz hegy tetején a nézőkkel együtt óriás kivetítőn nézzük a történéseket. Voigtot is megfogták, csak a legjobbak maradtak elöl, Froome, Quintana és Joaquim Rodríguez.


Amikor 1,5 km-re a céltól a fehér mezes, apró termetű dél-amerikai versenyző támad és leszakítja a sárga trikóst, a tömeg egy emberként hördül fel és kezd tapsviharba. Ez a mindössze 23 esztendős kolumbiai srác rendesen megbicikliztette a nagy sztárokat a hegyeken, egyértelműen az idei Tour legnagyobb felfedezettjének számít. Na de ki az a Nairo Quintana?

 

Diavetítéshez kattints a képre

 


 

 

60 éves a „maillot vert”

 

 

A zöld trikó, azaz a maillot vert a Tour de France egyik megkülönbözetett trikója, melyet a legtöbb pontot szerző bringás hordhat. Minden sprinter álma, hogy karrierje során viselhesse vagy hazavihesse. A sprinterek trikójának is nevezik, de a pontok nemcsak a mezőnyhajrákkal végződő szakaszokon, hanem a hegyi etapok során is gyűjtögethetők, így nem elég jól sprintelni ahhoz, hogy valaki hazavihesse Párizsból ezt a mezt. Bár az évek során rengeteg nagy hajrázó bújhatott a zöld mezbe, a történelem sokszor azt is megmutatta, akik nem képesek túlélni a hegyeket, azok nem is álmodhatnak a zöld ereklyéről. 60 éves lett a zöld trikó.
 

Diavetítéshez kattints a képre

 

 

Kedvező árú versenyző – Cube LTD SL

 

 

Lassan meglepődünk, ha versenyzésre is alkalmas aluvázas gépet kell tesztelnünk. A trendek arra „kényszerítenek” mindenkit, hogy karbont vegyen, még ha a belépő árszinten nincs is sok értelme. Szerencsére a Cube is kínál kedvező árú, könnyű aluvázas gépet. Ezt teszteltük most.
 

Diavetítéshez kattints a képre

 


 

 

Bringa nitróval! – BH Neo Nitro

 

 

Ami a tuningautóknál a nitrobefecskendezés, az ennél a bringánál az akkumulátor és a fél kilowattos agymotor. A BH Neo is 45 km/h-t tud, ezért befogtuk egy összehasonlító tesztre, ugyanis már több gyártó is tart itthon készleten szélvészgyors s-pedelecet!

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

 

Villámgyorsan, ultrazölden – Bulls Green Mover E45

 

 

A német Bulls cég a legjobbak közé tartozik a hagyományos kerékpárok frontján is, maratonmenőik leigázták a fél világot, és most ez a tervük az elektromos kerékpárok frontján is. Green Mover-családjuk 40 tagot számlál, ezek között a hegyikerékpártól a cross trekkingig minden megtalálható. Naná, hogy elektromos rásegítéssel.
 

Diavetítéshez kattints a képre

 

 

Legális doppingszer – Cube EPO 45 Nature FE

 

 

A Cube más irányból gyúrt rá az elektromos kerékpárok trendjére. Nem a mammereket és ópákat akarja meggyőzni, és nem is 500 kg-ig terhelhető túragépeket tervez, hanem iszonyatosan trendi és újszerű bringákkal kísérti a fiatalokat, akik kedvelik a zöldéletmódot, és meg akarják lovagolni az új divatot.
 

Diavetítéshez kattints a képre

 

 

Vissza a gyökerekhez – Ritchey Road Logic villámteszt

 

 

Tom Ritchey 40 évvel ezelőtt készítette el első acélvázát szülei garázsában. Szinte egyedülálló módon az elmúlt négy évtizedben szentül hitt abban, hogy van létjogosultsága az acélnak, és miközben jöttek-mentek az alumínium-, magnézium-, titán-, karbon-, szkandiumtrendek, a Ritchey majdnem minden évben kínált acél országúti vázat. Persze ez az acél nem az az acél!

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

 

Kapcsold az ötödik sebességet! – Pedeleckörkép

 

 

Aki néhány éve még hitetlenkedett, mára annak is be kellett látni, hogy a pedelecek, azaz az elektromos kerékpárok végérvényesen óriási szeletet vágnak ki a bringák piacából. Tavaly még csak említettük a 45 km/h-s tempót tudó s-pedeleceket, most pedig teszteltük is, és a körképben is benne vannak!
 

Diavetítéshez kattints a képre

 

 

Hátamon a házam-Táska körkép

 

 

Eljött végre a jó idő! Itt az ideje a túrázásnak, a bringás szabadságoknak, és nyaralásoknak. Ilyenkor kétféle lehetőség kínálkozik. Elutazni valahová, és onnan csillagtúrákat tenni, vagy a hátamon a házam elvet követe indulni akár Európán túlra is. Most a mindkét utazási formát kedvelő bringások táborának nyújtunk egy kis útmutatót, hogy mit érdemes venni, mi kapható a piacon.
 

Diavetítéshez kattints a képre

 

 

Süt a nap! Juj, de jó! Vagy mégsem?

 

 

A legtöbb bringás alig várja hogy kisüssön végre a nap, és lehessen menni tekerni. Az első tavaszi rövidujjas edzőtábor, vagy bringázás általában leégéssel kezdődik, és megjelenik a kerékpárosok tipikus ismertetőjele a "fehér mez". Azaz csak ott leszünk barnák (pirosak), ahol nem takart minket a bringás ruha.
 

Diavetítéshez kattints a képre

 

 

Újabb hóbort vagy valós megoldás létező igényekre? Az ENDURO

 

 

Az idén elindult az enduro-világkupasorozat, az EWS (Enduro World Series), és a gyártók is gőzerővel dolgoznak az újabbnál újabb modelleken. Vajon a gyártók egy újabb trendet gerjesztenek, vagy valós vásárlói igényeket elégítenek ki? Ezt a témát jártuk most körül.

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

Egy baráti Tour, avagy jóízű szenvedések Bormio környékén

 

 

Öt nap, 13 000 m szintkülönbség a Dolomitok szívében, hőségben. Miért vág neki tíz családapa egy ilyen túrának a nyár közepén, ahelyett, hogy a Balcsira menne hekkezni a családdal? Persze nem biztos, hogy kimarad ez a program, de ettől még nem költői a kérdés. Nem mindennapi, hogy amatőr bringások ilyen kemény teljesítményekre és túrákra vállalkoznak. Persze a hegyek között élő amatőrök csak legyintetnének, hiszen az Alpok, a Pireneusok vagy más hegységek szívében lakók, ha csak kenyérért ugranak el, akkor is 1000 szintet másznak meg. Mivel itthon ezek a magaslati körülmények és komoly szintkülönbségek nem adottak, hazánkból is mind többen vándorolnak évről évre a szezon „fő attrakciójaként” valamely magaslati edzőtábor felé. Egy maroknyi lelkes csapat, a Sólyom Team nyaralásába nyerhetünk ezen cikkel bepillantást, mely jó példaként szolgálhat azoknak a baráti társaságoknak, akik nagyobb kihívást és egyben jókedvű kalandot keresnek a következő szezonra.
 

Diavetítéshez kattints a képre

 



2013. augusztus-szeptemberi szám




Görög-szigettúra 2016. Görög-szigettúra 2016.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 10200 m
Nehézségi fok: 7
Célpont: SVÁJC 2015. Célpont: SVÁJC 2015.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 13500 m
Nehézségi fok: 9
Déli-Kárpátok 2015. Déli-Kárpátok 2015.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések