BLOG Kiruccanás a Baltikum államaiba, avagy hogyan lehet megvariálni egy hazatérést

Időpont: 2018. január 30. kedd 20:58
Szakág: Országúti
Címkék: Baltikum, túra, bringa

1. nap: Miskolc - Krosno 253 km (2850m szint)


Hajnali három, indulás, aki olvasott már korábbi túráim leírásából felbőszülten kérdezheti: mi ez a lazaság? Valóban korábban is szoktam – főleg az első nap – elindulni, de most úgy kalkuláltam, hogy így teljesíthető a napi etap. Nekilendültem a sötét éjszakának és bíztam benne, hogy hét nap múlva Tallinnban fogok landolni. Az előjelek nem voltak a legideálisabbak, hiszen előző nap a Szilvás maraton nem éppen az elgondolásom szerint alakult. Hét éve nem indultam a TOP maraton sorozatban, de állandó hiányérzetem volt, s úgy gondoltam, hogy a mini távot bevállalom. 16 km emelkedő és némi lejtőzésig semmi gond sem volt, hiszen csak két fiatal fiú volt előttem, de egy sziklás részen első defektet kaptam és mivel – amatőr módon – nem vittem tartalék belsőt, így futva tettem meg a hátralévő 8-9 kilométert, ahol már csak le kellett volna ereszkednem. Aki futott már keménytalpú kerékpáros cipőben az tudhatja, hogy nem egyszerű a köveken kopogni, ráadásul emelni az elejét, miközben harminccal zúgnak el melletted a versenytársaid.

Diavetítéshez kattints a képre

 

Mivel összetettben gondolkodtam, ezért nem adhattam fel és sikerült is a korcsoport ötödik helyére befutnom, nem kis terhelésnek kitéve az ízületeim és az izomzatom. Ilyen előzmények után nem csoda, hogy tartottam kissé a túra első napjaitól.

Diavetítéshez kattints a képre


A pirkadat Encs környékén ért utol, a határ előtt gyors reggeli és irány Szlovákia. A Kassáig vezető főút – a vele párhuzamosan futó autópálya miatt – viszonylag kényelmes tekerést biztosított, a széles leállósávnak is köszönhetően. A városba érve hatalmas útépítésbe futottam, szinte az egész bevezető szakasz le volt zárva, kerülnöm kellett volna. Mivel nem akartam kóvályogni, így a gyalogosokat követve kikerültem a kordonokat és a felmart aszfalton haladtam tovább a központ felé.

Néhány fotót készítettem a főtéren, majd nekilendültem a sétálóutcának. A várost elhagyva megérkeztek az első komolyabb emelkedők, rossz aszfalttal párosulva. Szerencsére csupán húsz kilométerig tartott, majd leértem az Eperjesig (Presov) tartó völgybe. A várost elhagyva nagyon forgalmas főúton kellett kerekeznem, ráadásul keskeny leállósáv még veszélyesebbé tette ezt a húsz kilométeres szakaszt. Ezen túljutva kezdődtek a kisebb-nagyobb emelkedők és a harminc fok körüli hőmérséklet miatt bizony folyt rólam a verejték. A lengyel határhoz közeledve igencsak megélénkült a – főleg kamion – forgalom, hiszen a Balkán-Baltikum logisztikai tengely egyik meghatározó útvonala ez.


Diavetítéshez kattints a képre

 

Klasszikus értelemben vett határról már nem beszélhetünk, hiszen – a képen látható – fennkölt épületegyüttes csupán az Unión belüli áruk regisztrációját szolgálja. Délután három óra és már a harmadik országba léptem aznap, ennek örömére egy kis ebédszünetet engedtem meg magamnak. Mint az utóbbi években, ezúttal is Couchsurfing, illetve Warmshowers hálózatokra építettem a szállásaimat, mely megtervezése és egyeztetése több időt vett igénybe, mint az útvonaltervem elkészítése. Némi aggodalomra adott okot, hogy előző este kaptam egy értesítést az aznapi vendéglátómtól, hogy el kellett utaznia, ezért egy ismerőse fog beengedni a lakásba. Előzményként le kell írnom, hogy az ideális útvonalon nem találtam befogadó partnert, ezért a lehető legkisebb kitérővel bíró szállásnál maradtam a több lehetőség közül, viszont ezen információ birtokában valószínűleg bevállaltam volna plusz húsz kilométert a kedvezőbb vendéglátás miatt.

 

 

 

 

 

 

 

 

Diavetítéshez kattints a képre


A lengyel oldalon – talán a hétfői napnak is köszönhetően – nagyon besűrűsödött a forgalom, szinte egymást érték a járművek. Nem volt valami biztató az elkövetkező napokra nézve, hiszen ezen a 19-es főúton - és a folytatásán közel hétszáz kilométert kellett megtennem. A tervezéskor beszurkáltam ugyan néhány alsóbb rendű utat kitérőként, de a túlnyomó részt ezen kellett végig tekernem. Néhány kaptatós emelkedőt követően végre elhagytam e veszélyes útszakaszt és hamarosan megérkeztem az első napi szállásom helyszínére Krosno- ba. Előzőleg jól behatároltam a címet, így nem okozott gondot a megtalálása. A telefonhívásom azonban süket fülekre talált, így kénytelen voltam ledekkolni a négyemeletes ház előtti játszótéren. Az önfeledten szaladgáló gyerekek és a szüleik kíváncsi tekintetekkel fürkészték ezt a fura összképet mutató idegent az ő megszokott felségterületükön. Jónéhány próbálkozás és közel másfél órás várakozás után végre visszahívott a vendéglátóm és hamarosan megjelent a barátnője, aki mellesleg többször elhaladt a közeli járdán babakocsiját tologatva. Két fordulóval felcígeltem a motyóimat a harmadik emeleti lakásba, majd leszaladtam a közeli boltba némi eleséget zsákmányolni. Vacsora, tusolás, majd irány a kempingágy. A házigazdám, Ewa éjfél körül érkezett meg, röviden vázolta, hogy üzletkötő és sokat utazik, és a barátjával béreli a lakást, aki szintén úton van. Rövid társalgást követően újra álomba zuhantam, abban reménykedve, hogy a többi kvártély gördülékenyebben fog prosperálni.

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

 

2. Nap: Krosno - Lublin 246 km (2350m szint)

 

Három óra… lassan hozzá kellett szoknom, ébresztő, pakolás. Ewa is felébredt a zajra és segített lehordani a felszerelésem, egy fotó, búcsúzkodás és indulás.
A várost elhagyva kegyetlen emelkedők tornyosultak előttem, melyeket a korom sötétben csak úgy érzékeltem, hogy a legkisebb áttételemmel is alig bírtam taposni a pedált. A két kilométeres meredeket húzós lejtő követte, s mivel előzőleg jól megizzadtam nem esett jól a tízfokos hidegben a csontig hatoló menetszelet elviselni. Aztán újabb emelkedő, lejtő és ez így ment egészen a tizenkilences főútig. Közben kivilágosodott, az emelkedők is tompultak némileg, de a forgalom megnövekedése nagyobb koncentrációt igényelt. Tizenegy óra körül beálltam egy kis falu buszmegállójába némi eleséget magamba engedni, amikor az út túloldaláról átsétált egy bácsika és lengyelül kérdezgetni kezdett. Kézzel-lábbal elmutogattam néhány mondatot, bólogatott, majd visszasétált az udvarához. Kisvártatva nyílott a kapu és kipöfögött rajta az újdonsült ismerősöm és integetve elporzott. Talán tíz perc sem telt el, mikor visszatért, beállt az udvarra és átsétált hozzám. Legnagyobb megdöbbenésemre előszedett a szatyrából két doboz sört és az egyiket a kezembe nyomva meghúzta a sajátját. Oldódva a meglepetésből megköszöntem neki és én is legurítottam a hideg nedű harmadát. Elmagyaráztam neki, hogy ha megiszom az egészet, akkor igencsak kacsázva haladok tovább. Jóleső érzéssel indultam tovább, hisz amikor ilyen impulzusok érik az embert, akkor úgy érzi, hogy mégiscsak szép ez a világ.

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

Útközben II. János Pál megmutatta a helyes útirányt. A forgalom továbbra is erős volt és csupán délután két óra körül értem olyan pozícióhoz ahol elhagyhattam eme veszélyes útvonalat. Éppen egy számomra kedves nevű falucskában tekertem (Policha), mikor a levegő elszökött az első kerekemből. Gyors csere, de néhány száz méterrel odébb újra laposodott a gumi. A tikkasztó hőség és némi külső segítséget várva bekullogtam egy házhoz, ahol egy pincét ástak és az idegen szavak hallatán sorban jöttek fel a férfiak a mélyből. A végén nyolcan próbálkoztak valami kommunikációval, de csak egy fiatal srác tudott angolul. Készségesen hozott egy vödör vizet, ami segítségével megtaláltam a pici lyukat, majd megfoltoztam. Közben záporoztak felém a kérdések, (utamról, kerékpárról, terveimről) melyekre csak a tolmács segítségével tudtam válaszolni.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Közben elkészültek a grillparti finomságai és szinte természetesnek tartották ezek az egyszerű emberek, hogy velük tartsak, persze nekem sem esett nehezemre közéjük ülni. Megígértették velem, hogy a visszaúton feltétlenül ugorjak be hozzájuk néhány szó erejéig. Jóllakva és remek hangulatban lendültem neki a hátralévő ötven kilométernek. Szerencsére már nem kellett visszatérni a főútra, így viszonylag egyszerűen jutottam el az aznapi célállomásomhoz Lublinba. A 350 ezer lakosú nagyváros csupán a kilencedik legnagyobb település Lengyelországban. A város előtt egy nagyobbacska tó és a köré épített hangulatos, több hektáros park nagyon élvezetessé tette az utolsó kilométereimet. Fáradt voltam, de szerencsére – vagy tudatosan – a város innenső végében kerestem Warmshowers szállást… és találtam is. Kedves vendéglátóm már várta érkezésem, a baráti fogadtatás után együtt hurcolkodtunk fel a harmadik emeletre.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Zbigniew tapasztalt túrázó és nagyon rutinos vendéglátó. A felesége, Agnieszka többfogásos vacsorával várt, a töltött hústól a süteményig degeszre ettem magam. Közben persze folyamatosan meséltünk a kalandjainkról, családról, politikáról, mintha sok-sok éve ismertük volna egymást. A nagyszerű hangulatú estét csupán az árnyékolta be, amikor elmondtam, hogy visszaúton másik partnernél fogok aludni, láthatóan nehezen emésztette meg, de azóta megbocsájtott és a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Jellemzően ő az idén nagyjából azt a körutat kerekezte be, melyet én jövőre tervezek. A hajnal három ébresztő viszont őt is meglepte… végül négy órában maradtunk.

 


3. nap: Lublin – Byalistok 271 km


Négy óra. Síri csend a lakásban, elkezdtem öltözködni, pakolni, majd bekopogtam a szomszéd szobába, ahonnan Zbigniew barátom álmos ábrázattal kukkantott ki. Reggelit akart készíteni, de lebeszélem róla, a szendvicseknek azonban örültem volna, így nekiállt készíteni egy párat. Lecipeltük a felszerelésünket és elindultunk a csípős pirkadatban. Először letekertünk a Bystrityca folyó partjára, majd a gáton haladtunk és a városban is tekeregtünk pár kilométert mire kiértünk a 19-es főútra. Hát, ha kedves lengyel barátom nem kísér ki, bizony kóvályoghattam volna, amíg kiérek a városból.

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

Érzékeny búcsút vettünk egymástól, majd nekilendültem a kétsávos útnak. Rögvest konstatálnom kellett, hogy szembeszéllel kell megküzdenem, mely egy kamion elhaladásakor igen ingatag helyzetet eredményezett. Mintegy húsz kilométerrel később alternatív útvonalra kanyarodtam, ahol egy idő múlva földút vezetett tovább. Eleinte nem is volt gond, hiszen fekete salakon jól lehetett haladni, de aztán ez megszűnt és saras, kátyús kétnyomos földút nagyon lassú haladást engedélyezett és az eltévedés is igencsak benne volt a pakliban. Az irány megvolt, a szomszéd falu tornyát is láttam, de nem akart közelebb jönni a cél. Sok időt és energiát fizettem azért, hogy a főút zaklatását, tébolyát egy időre elfelejthessem. Végre átértem a másik oldalra, de közben eleredt az eső és a szél sem csendesedett, forgalom ugyan kicsi lett, de az út minősége elég vacakká vált. Radzyn Podlaski-nál újra fel kellett mennem a főútra az eső ugyan elállt, de a pofaszél továbbra sem segített. Délután újra bevállaltam egy makadámutas szakaszt, hogy némi nyugalmat iktassak be a kissé stresszes kamionforgalom után. Ezeken a rossz minőségű utakon viszont kevésbé lehet haladni, így újra visszatértem a „huzatos” főútra.

Diavetítéshez kattints a képre

 

Öt óra körül ismét egy lerövidítésben volt részem, igaz, hogy borzalmas aszfalton kerülgettem a kátyúkat, de ilyen szépen kifestett házak alkotta falut is érintettem és ez a látvány feledtette az előbb említett hátrányokat. Este hat óra körül értem be A régió fővárosába Biallystok-ba, mely 300 ezres lakosú történelmi település, rengeteg látnivalóval és nem mellesleg Miskolc testvérvárosa. Sajnos ezeket az érdekességeket újra ki kellett hagynom, hiszen célegyenesen a szállásadó partneremhez tartottam, ráadásul a város innenső részének úthálózatát teljesen felbontották, így nagy kerülőket kellett megtennem.
A házat hamar megtaláltam, hiszen a belvárost elkerülő gyűrű mellett állt és már várt a vendéglátóm. Kamil maga is sokat kerékpározik és túrázik a családjával. Elfoglaltam a szobámat, tusolás és közben - előre egyeztetett – ruháim mosása. Hamarosan megérkezett a felesége Agata is, aki nekilátott a vacsora elkészítéséhez. Beszélgetéskor kiderült, hogy a fiuk Jana most éppen erdei táborban tanulja a cserkészek életmódját. A vacsora főfogása tésztába sütött húskrém volt sült krumplival és valami mustáros szósz is járt hozzá… szegényeknek alig jutott belőle.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Vacsora után még beszélgettünk főleg kerékpártúrás kalandjainkról, majd visszavonultam a szobámba. Kemény nap volt mögöttem a maga 270 kilométerével, rossz mellékútjaival, kamionáradatával és főleg erős pofaszelével. Az ágyamtól kb. tíz méterre volt a főút lámpás kereszteződése, így a két füldugó csak tompította a járművek okozta zaj erősségét, de ez csak percekig zavart, hiszen oly fáradt voltam, hogy hamar mély álomba zuhantam.

 

4. nap: Bialystok - Kaunas 268 km

 

Talán öt órát aludhattam, mikor megszólalt a telefonom és kénytelen voltam engedelmeskedni hívó szavának. Amilyen csöndesen csak lehet összepakoltam, kihurcolkodtam a ház elé, felmálháztam és nekivágtam az éjszakának. A precíz tervezésemnek köszönhetően a várost elhagyva sokáig kerékpárúton tekerhettem és mire újra rá kellett térnem a nyolcas főútra, akkorra már kezdett világosodni. A szél viszont már megint erősen tolt visszafelé, ráadásul az útszéli záróvonal mellet csupán 20-30 cm aszfalt maradt, így gyakorlatilag a sávban haladtam, nem kis veszélynek kitéve magam a kamionok okozta légáramlatok miatt.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Nem elég, hogy szenvedtem a szembeszél miatt, de egy bukkanónál letört a kormánytáskám tartóvasa, a táska leesett és a tartalma szétterült az úton. Szerencsémre épp akkor nem jött autó, így gyorsan összekapkodtam a cuccokat, miközben ijedten vizsgálgattam tabletem, fényképezőm épségi állapotát. Mázlim, hogy ezeket a kütyüket bélelt tokokban tartom, így nem lett semmi problémájuk. A táskát viszont fel kellett kötöznöm a hátsó csomagjaim tetejére, ezáltal problémássá vált a le és felszállás. A közeli kis faluban próbáltam fúrót szerezni, de nem valami barkácsolós népség lakott arrafelé, hiszen csupán a hatodik háznál tudtak segíteni és ott is olyan életlen fúróheggyel kísérleteztem, mellyel megizzadtam mire sikerült az áttörés. Közben a jótevőmmel egyeztettem az előttem álló földút állapotáról és nem kaptam valami biztató választ.
Eleinte még tudtam is haladni úgy, ahogy a laza, de kövekkel felszórt úton, de aztán a zúzalék elmaradt és maradt a laza homokos út, ahol az első kerekem folyton kifordult és állandóan le kellett szállnom. Sokszor gyorsabban haladtam ha toltam a bringát, ráadásul az eső is hullani kezdett, még jobban fellazítva a talajt. Közel egy órámba és sok energiámba tellett, míg túljutottam ezen a tíz kilométeres szakaszon, miközben jól el is áztam. Újabb húsz kilométer vacak aszfalton és már benn is voltam a környék központjának számító Augustów- ba, ahol némi eleséggel jutalmaztam meg önmagam.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Az eső változó intenzitással esett, de a szél az ugyanolyan erősen ért, még szerencse volt, hogy egy viszonylag kisebb forgalommal bíró utat sikerült találnom, mely elkísért Suwalki városáig. Ott aztán vége volt a kellemes tekerésnek, ugyanis a határig vezető főútvonalon igyekezett szinte minden kamion, aki a Baltikum, illetve Finnország felé igyekezett. A nehézséget fokozta az erős északi szél és a domborzatot követő út, mely olykor igen komoly emelkedőket tartogatott. Végre elértem a litván határt, de a helyzet nem változott: hatalmas forgalom alig leállósáv szél és para. Tíz kilométer után végre letérhettem egy párhuzamos útra és kissé lazíthattam, bár némi késésben voltam a tervemhez képest és még kilencven kilométer előttem tornyosult.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Már kezdtem megunni a harmadik napja állandósult északi szembeszelet, rengeteg energiámat felemésztett és állandó kényszert erőltetett rám, lassan haladtam és folyamatos koncentrálást igényelt a rengeteg teherautó keltette légörvény. Kalvarija nevű városnál aztán ideiglenesen javult a helyzet, a szél ugyan tombolt, de jóval kevesebb autóval találkoztam. Erről a városról jutott eszembe, hogy Lénárt Ferenc (kerékpáros berkekben Léna) bő tíz évvel ezelőtt járt erre és a város előtt késsel fenyegetőzve totálisan kirabolták és fel is adta európai körútját. Ez előttem lebegett, mikor olykor megpillantottam egy álló autót, vagy egyközeledő gyalogost, de szerencsére egész úton nem történt semmi attrocitás. Később csak rákényszerültem az A5 főútra és újra kezdődött a veszélyes vesszőfutásom, irdatlan erős szélben, szinte alig haladta. Nyomorúságom tetézte, hogy elnéztem egy lejárót és ahelyett, hogy mellékúton szépen behajthattam volna a városba, tovább mentem az autópályaszerű úton és egy jókora kerülővel értem be aznapi állomásomba a Litvánia második legnagyobb városába, melynek neve Kaunas.

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

Kaunas egy 300 ezer lakosú város, híres egyetemei az ország szellemi fővárosává emelik, pár évvel ezelőtt a feleségemmel bejártuk az öreg város minden zugát, templomait. Az autópályáról lekeveredve hosszan haladtam a Nemuna folyó partján, majd a hídon átjutva egyből a központba értem. A sétálóutcán embertömeg hömpölygött, jó lett volna körülnézni egy kicsit, de olyan fáradt voltam, hogy csak egyre járt az agyam: minél hamarabb vízszintesbe lenni. Szerencsémre a belváros közepére igyekezetem, bár volt bennem némi szorongás, ugyanis Andika lányom jelezte, hogy előző nap üzent a vendéglátómnak, de ő még nem reagált erre. A megadott címen lévő kaputelefonon hiába nyomtam a megadott számot… semmi. Kénytelen voltam felhívni telefonon és hamarosan nyílt az ajtó és egy magas, fiatal srác mosolygott ki rajta. Gyors üdvözlés, majd felkapta a bringámat – rajta a csomagokkal – és nekiiramodott a lépcsőknek, bíz alig tudtam lépést tartani vele. Az amerikai konyhás nappaliban rögvest szétpakoltam, majd irány a fürdőszoba és mire végeztem már nem is volt olyan vészes a fáradtságom.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Robertas – Warmshowers partnerem – számítógépes rendszergazda, imád salsa táncot utcán mívelni, rengeteget utazik és évente több kerékpártúrát csinál a környező országokban főleg barátaival. Beszélgetésünk közben ténykedett valamit a konyhában, de a végeredményt némi csalódottsággal konstatáltam, ugyanis egy tál magvakból és csírákból álló egyveleg került elém. Alapvetően szeretem a magvakat, de csak mint kiegészítő táplálékot és ahhoz, hogy az energiaszükségletem kielégítse, hát bizony tetemes mennyiségre lett volna igényem. Aztán előkerült egy darabka sajt is, melyet a maradék kenyeremmel enyhítette némileg az éhségem. Időközben Robertas-nak találkára el kellett menni, a én pedig kénytelen voltam befalni az összes keksz és műzlikészletem, hogy szénhidrátkészletem alapszintre tölthessem. Lassan besötétedett, kevés internetezés, Skype az otthoniakkal, és irány az ágy. Elalvás előtt kissé letargikus hangulat lett úrrá rajtam, hiszen a mögöttem álló nap meglehetősen fárasztó volt, nagyon szenvedtem a szél miatt, de a következő még keményebbnek várható a plusz ötven kilométerével. Az utca zaja pár pillanatig volt zavaró… a többit mély homály fedte.

 

 

5. nap: Kaunas - Riga 315 km

 

Fél három. Robertas csak hazajött az éjjel, mert álmos feje megjelent a hálószoba ajtajában és kedvesen felajánlotta, hogy segít a cipekedésben. Igen csípős levegő fogadott az utcán, mikor nekilendültem a nyugvó városnak. A memorizált útvonalat követve hosszasan tekertem a városon keresztül, majd egy kereszteződés után nekivágtam a 15%-os falnak és már nem is fáztam annyira. Egy kis riadalomban is lett részem, mert a bokrok közül egy kutya ugrott ki elém, leugrottam, majd karlendítéssel spékelt ordítozásba kezdtem, mely hatott rá és elkullogott az ellenkező irányba. Aztán egy párás völgyben nyomultam, miközben vacogott a fogam a hidegtől, talán öt fok is lehetett. Már előző napon is éreztem, hogy a jobb térdem időként fájdogál, de bíztam abban, hogy ez csak átmeneti állapot, időként kenegettem Voltaren krémmel.

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

Rossz minőségű mellékutakon haladtam, a sötétben, nagyon figyelnem kellett a kátyúkra. Litvániára – és általában a Baltikumra - jellemző, hogy van néhány autópályaszerű (autópálya csak egy, A1) főútvonal és gyér forgalmú, rossz minőségű – gyakran makadámúttá váló – mellékutak. Az elsőn nagyon jól lehet haladni, de óriási forgalom van és veszélyes, a másik meg zötykölődős, amolyan túrázgatós jellegű, melyen olykor elfogy az aszfalt és az alábbi képen látható laza talajon nyomulhatsz, pláne ha esik rá némi csapadék.
Sok érdekesség, látnivaló nemigen történt ezen a szakaszon, talán néhány különleges városnév (Kédainiai, Krekenava, Pumpénál) és természetesen az erős északi szél, melyet lehetne megemlíteni. Nagyon melós szakasz volt, amin egyszerűen tovább kell jutni, át kell szenvedni, sok örömet nem tud okozni. Délután két óra körül sötét felhők kezdtek gyülekezni és az addigi erős szél viharossá fokozódott. Alig bírtam nyomni a pedált, olykor azt éreztem, hogy egy helyben állok. Mikor elkezdett villámlani és dörgött az ég, éppen két település között szenvedtem, nem messze egy állattartó telep kezdett kirajzolódni. Minden tartalékomat elővéve nyomultam a menedékem felé, miközben eleredt az eső. Már a nyitott kapunál jártam, mikor leszakadt az ég, jégdarabok kopogtak a sisakomon… besuhantam az első csarnokba.


Diavetítéshez kattints a képre

 

A kérődző tehenek érdeklődve bámulták azt a fura szerzeményt, aki csak úgy betoppant a semmiből. A bűz szinte elviselhetetlen volt, de legalább nem vert szét a jég és viszonylag meleg is volt a trágyának köszönhetően. A lemeztetőt félelmetes erővel kopogtatta a diónyi jég, belegondolni is rossz, mi történhetett volna a védtelen szabadban. Húsz perc alatt kitombolta magát a természet és mire elbúcsúztam új ismerőseimtől, már a nap is kikandikált a sötét felhők mellől. A felhők ugyan elvonultak, de a szél az bíz megmaradt és csak fújt… természetesen szemben.

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

A litván-lett határhoz közeledve teljesen elfogyott az aszfalt a járművekkel együtt, a végtelen utat kémlelve, felmerült bennem, hogy jó helyen járok-e egyáltalán. Egy közeledő porfelhő aztán némileg megnyugvást hozott, valamint percekig tartó fuldoklást. Hamarosan beértem az első komolyabb lett településre (Bauska), mely véget vetett a laza tekeréseimnek, hiszen innen még hatvan kilométer kemény menet várt az A7 késtávos, leállósávot nélkülöző, nagyon forgalmas főúton. A legnagyobb problémám azonban a jobb térdem fájdalma volt, mely akkorra már állandósult. Sok választásom nem volt, hiszen haladni kellett, kenegetés időként, de éreztem, hogy ebből gondok lesznek. Igyekeztem kevésbé terhelni, tehát a bal lábammal erősebben nyomni, de tudtam, hogy ez nem megoldás a problémámra. Felállítottam magamnak egy programot, mely szerint öt kilométer tekerés után tíz perc szünet és e szerint haladtam tova. Délután hat óra körül, mikor még egy huszas volt hátra, hirtelen eleredt az eső, nehogy már jól érezzem magam, így a fővárosba már csurom vizesen érkeztem meg, ráadásul nagyon lehűlt az idő (7 fokra).
A szállásom a város túlsó végében volt, így amire átvergődtem a településen, teljesen átfáztam (a hőmérő 6 fokot mutatott), annak ellenére, hogy az eső közben elállt.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Egy modern lakópark ötödik emeletén landoltam, ahol nagyon kedves fogadtatásban részesültem. A házigazda, Vitalijs már a levelezéseink során kitűnt szimpátiájával és segítőkészségével és folyamatosan figyelemmel kísérte addigi utamat. Számítógépes szakemberként gyakran otthon végezte a munkáját. Kedvese Liene – aki egy múzeumban tudományos munkatárs - szintén végtelenül figyelmes és vidám természetű bájos teremtés, aki az első perctől leste minden kívánságom. Rendkívül művelt és kreatív párt alkotnak, a fél világot beutazták együtt, de rengeteget túráznak és kerékpároznak. A nedves és koszos ruháim mosógépben váltak újra kellemes és tiszta állagúvá. A tizenöt méter hosszú erkélyen jól megfért a bicajom a féltucatnyi monti és a chopperkormánnyal megvadított egyedi bringa mellett.

 

Diavetítéshez kattints a képre


A kellemes társaság mellé nagyon finom vacsora is dukált, hagyományosan készített lett céklaleves, apró tésztagalacsinok, húsos szósszal megöntve és remek nemzeti söröcske. Hosszasan ecseteltük kalandos történeteinket, mint sokszor, most is nagyon sajnáltam, hogy nyelvismereti hiányosságaim miatt nem tudtam teljesen átélni a velük történt rengeteg élményt. A jobb térdem már nagyon sajgott, de a nagyobb problémát talán az jelentette, hogy a bal is jelezte - éles nyilalásokkal -, hogy az átvett terhelést ő is megsínylette. Erősen kenegettem a házigazdák által ajándékozott krémmel a sajgó pontjaim és abban bíztam, hogy másnap reggelre javulni fog a helyzet, illetve délelőttre csak városnézést terveztem, ahol talán lesz idő a regenerálódásra. Elkeseredésemet csupán a remek hangulat tartotta kordában, ismertem a testem rezdüléseit és tudtam, hogy a reggel vízválasztó lesz a túrám sorsát illetően. Az otthoniakat persze finomabb verzióban ringattam, e nélkül is eléggé aggódtak értem az esti beszélgetésünk alakalmával.

 

 

6. nap: Riga – Haadermeeste 161 km

 

Végre a felkelő nap ébresztett és a konyhából szűrődő apró zajfoszlányok. A kiadós reggelivel sem hazudtol-ták meg önmagukat, az erjesztett teától a különlegesen füstölt sonkáig minden, ami a szem-szájnak ingere. Búcsúzkodáskor úgy tűnt, mintha régi barátok ölelnék meg egymást a közeli viszontlátásig. Az első lépések és pedáltaposások jelezték, hogy nincs minden rendben, de előző napi fájdalmak intenzitása harmadolódott.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Városnéző túrámat a híres városháza terén kezdtem, mely a korai időpont miatt szinte üres volt. Emlékszem, mikor a kedvesemmel sétálgattunk erre, bizony alig lehetett megállni a zsúfoltságtól a megannyi turista között. A macskaköves szűk utcákon bejártam a régi városrész jellegzetes pontjait, áttekertem a Daugava folyó túloldalára.

 

Diavetítéshez kattints a képre


A központban található Dóm a Baltikum legnagyobb katedrálisa, különösen nevezetes a 6768 sípból álló orgonája, amely elkészültekkor, 1884-ben a legnagyobb volt a világon, felavatására Liszt Ferenc komponált zenét. A nagy nosztalgiázásom közepette egy kicsit el is felejtkeztem a térdproblémáimról, mely látszólag enyhültek, de hosszabb távú diagnosztika sok talányt rejtegetett. Eredeti tervem szerint dél körül indultam volna tova, de a fenn tagolt aggodalmaim miatt hamarabbi indulásról döntöttem.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Éppen indultam volna a Dóm térről, mikor – az addig zárt - sátrak felfedték kincseiket különleges kerékpárokban megformálva. Első látogatóként belépve, az eladó végig kísért a sátrakban és megmutatta a kiállított bringákat. Voltak itt kényelmes városi kerók, összecsukható praktikus táskacangák, de a legérdekesebbek a fából készült vázakra épített különlegességek.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Túrakerékpár, országúti, trekking változatban is gyártják őket, váltóval, sőt single speed bordás szíj meghajtással is. Kipróbálásra ugyan nem volt lehetőség, de szívesen megtapasztaltam volna a faváz esetleges rugalmasságát és egyéb kiválónak mondott tulajdonságát. Bármennyire is tetszetős és masszívnak látszó szerkezetek, de agy maraton középtávot nem mernék bevállalni a nyergükben.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Egy utolsó pillantás a Baltikum legszebb városára, aztán nekilendültem az A útnak, mely először a tengerpart közelében halad, majd kettészeli Észtországot egészen Tallinnig, nagyon forgalmas tranzit útvonal. Kellemesen sütött a nap, a szél viszont kegyetlenül fújt a tenger felől (balról), immár negyedik napja folyamatosan küzdöttem a pofaszéllel. A leállósáv szélesége nagyon meghatározó a biztonságos tekerés szempontjából, hiszen nem mindegy, hogy másfél méterre húz el egy nagytestű jármű, vagy harminc centire kelt olyan légörvényt, mely odahúz hozzá, vagy letol a padkára.

 

Diavetítéshez kattints a képre


A jobb térdem kétórás tekerés után egyre fájdalmasabban reagált a terhelésre, ezért az előző napi 5 km menet 10 perc pihenőt voltam kénytelen alkalmazni. Saulkrasti városánál alternatív mellékút adódott, mely húsz kilométeren keresztül lazulást engedélyezett, de aztán újra vissza a tranzitúthoz. Szintemelkedés szinte nulla volt, főleg erdők szegélyezték a főutat és nagy ritkán egészen közel futott a tengerparthoz. A part és az út közötti erdősávokban rengeteg kis, egyszerű faházikó bújt meg, de embereket ritkán pillantottam meg közöttük. Valószínűleg hétvégeken, illetve nyári melegben ruccannak ide ki a távolabbi vidékekről.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Pihenésképpen én is leugrottam a partra, ahol néhány merész ember széldzsekikbe búrkolózva sétálgatott a homokdűnék között. A víz talán 15 fokos lehetett, a levegő hőmérséklete volt ugyan húsz fok, de a metsző szél legalább öt fokot faragott az érzetemen, a lábmosáson kívül egyébre nem is vállalkoztam. Újra nekiveselkedtem a maradék távnak, de már igen szenvedősre vettem a figurát. Hamarosan ismét elhagytam a főút forgatagát és egy keskenyaszfaltúton haladtam, ami elég vacak minőségben adta elő magát.

Diavetítéshez kattints a képre

 

A lett-észt határon átjutva már bizakodó lettem, hiszen onnan már csak egy negyvenes volt hátra az aznapi célomig. A szálláshelyemhez közeledve azonban még le kellett győznöm néhány akadályt. Kezdődött azzal, hogy el kellett hagynom az aszfaltutat és földúton kellett zötykölődnöm közel három kilométeren keresztül a tenger felé orientálódva. Már azt hittem, hogy teljesen eltévedtem, mikor egy tanyáról két kutya rohant ki, mérgesen tudatva velem, hogy ez az ő felségterületük. Vicsorgó fogazatukat látva, tudtam, hogy nem viccelnek, így védekező pózba helyezkedve próbáltam – heves karmozdulatokkal ordítozva – visszavonulásra kényszeríteni őket. A csatazajra előjött a gazdájuk, mire visszavonultak és én is megerősítést kaptam, hogy helyes irányba tartok.

 

Diavetítéshez kattints a képre


A levelezőpartnerem, egy fiatal srác Indrek révén juthattam el e eldugott nyugalom szigetére, melyet kempingként üzemeltettek édesapjával. Aznap azonban a fiú néhány fővárosi barátja látogatott oda és éppen egy grillparti közepébe csöppentem bele. Rögtön bevettek a csapatba és beszélgettünk sportról, országainkról. A srác édesapja szárnyai alá vett, mint kóbor lelket, megmutatta a szobámat, kimosta a szennyesem és kenőcsöt is adott a fájó térdemre. Tusolás után finom grillezett csirke és karaj volt a menü, amire jól csúszott a helyi sör, de közben úgy lehűlt a levegő, hogy három réteg ruhát kellett felvennem. Beszélgetéseink folyamán kiderült, hogy az apa, Tarmo nem egy hétköznapi kempinges fickó. Az év nagy részét egyetemi tanárként dolgozza le, hetente kétszer-háromszor felautózva a kétszáz kilométerre lévő fővárosba. Az igazi érdekesség viszont a másik énje, aki körbeutazta már a Földet.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Ezen a térképen pirossal jelölve látható, hogy egy Mazda L200 ülésén keresztül-kasul bejárta Afrikát, de járt sokat Ázsiában és az utóbbi években Dél-Amerikába bonyolódott bele. Tavasszal Peruban hagyta a járművét és hazarepült, de decemberben újra kezdődik a több hónapos utazása. A hosszú évek alatt rengeteg kalandja volt, érdekes kutatásokat végzett az egyetemi munkájához, igazi világutazó.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Az est csúcspontja a szaunázás volt, ahol - rajtam és a hölgy vendégen kívül - mindenki meztelenül izzadt a jókora „kemencében”, majd kirohanva beugrott a 10-12 fokos hideg vízbe. Aztán megint vissza a forró kamrában, ahol a fiatalok úgy locsolták az izzó köveket, mintha le akarnák annyira hűteni, hogy megfoghassák. Nagyon jó volt a hangulat, bár a leginkább észt nyelven nyomták a poénokat. Bíztam abban, hogy a térdemnek jót tesz a szaunázás és reggel sokkal jobb állapotban indulhatok tovább. Azt viszont nagyon sajnáltam, hogy nem láthattam a BL döntőt (Juventus – Real Madrid), de még televíziójuk sem volt és neten nagyon szaggatottan jött a jel. Június elejéhez képest be kellett fűteni a szomszéd szobában lévő kandallóba, így elviselhető volt a hőmérséklet, bár szerintem nulla fokban is elaludtam volna a fáradságtól.

 

7. nap: Haadermeeste - Tallinn 173 km


Négy óra. Tarmo már talpon, éppen a száradó ruháimat szelektálja száradtsági fokuk szerint. Odakinn még sötét van, de a rossz hír az, hogy esik az eső. Összeszedtem magam és cuccaim, majd elbúcsúztam jótevőmtől és nekivágtam a sötétnek. A földúton elég nagy sár képződött, így gyakran tolni kellett a járgányt, a kutyakaland helyszíne előtt, pedig már eleve leszálltam, de ebben az időben még a kutyát sem engedték ki.

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

Végre kiértem a főútra, ahol – vasárnap révén – alig volt forgalom, így csak felülről kaptam az égi áldást. Pontosan már nem emlékszem hány fok is volt, de arra tisztán, hogy kétréteg nadrág és minden száraz felsőm rajtam volt. Parnu egyetemvárosnál elköszöntem egy időre a tengerparttól és húztam – illetve úsztam - észak felé a 4 sz. főúton. A térdeim 3-4 órás tekerés után már erős szúró fájdalommal jelezték, hogy ezt sokáig nem bírják, így az 5 km - 10 perc etapokat továbbra is betartottam. Ekkorra már tudatosodott bennem, hogy nem tudom végigcsinálni a túrám, hiszen negyedik napja rakoncátlankodnak a lábaim és egyre hamarabb és intenzívebb a fájdalom. A hazajutás alternatíváival nagyjából tisztában voltam, a megoldást este internet és a szállásadóm segítségével kell kidolgoznom.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Időközben egészen kellemes idő kerekedett, talán húsz fokra is felszaladt a hőmérő. Az eddigi utam során talán tíz-tizenöt kerékpáros túrázóval találkoztam, illetve intettünk egymásnak. Tallinn előtt jött szembe egy lobogó hajú szakállas fickó, széles mosollyal integetett (később még találkoztunk). A főváros előtt besűrűsödött a forgalom, de szerencsére elég széles leállósáv miatt ez nem zavart különösebben.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Tallinn elővárosában nagyon meglepődtem, amikor a kerékpárúton hirtelen tájkerékpárosok tűntek fel vagy kétszázan. Én is belekóstoltam ebbe a természetközeli szakágba, de mindig erdőben, illetve településeken kívül versenyeztünk, ezért is volt kissé furcsa, mikor a panelházak és parkok között cikázva keresték az ellenőrző pontokat. Egy ismerősöm azóta elmondta, hogy az észt tájkerékpározás igen népszerű arrafelé, sok neves versenyző indul a nemzetközi versenyeken. Viszonylag egyszerűen bejutottam a belvárosba, ahol a művésznegyedbe tartottam Warmshowers-es partneremhez.
Paolo széles mosollyal és örömmel fogadott a modern studiólakás kapujában, barátságosan beinvitált hangulatos otthonukba. Gyorsan lemálháztam, váltottunk néhány mondatot, de mivel neki is volt még elintéznivalója, így bekarikáztam az óvárosba néhány fotót készíteni. Ehhez mindössze öt percet kellett kerekeznem, illetve áthajtottam rajta és a kikötőhöz gurultam le.

 

Diavetítéshez kattints a képre


A komphajók termináljánál pár év óta nem változott a kép, kétkerekű szerkezeteken kartonostól cipelték az alkoholt a skandináv „turisták”. A Toompea lovagvár egy hatalmas mészkősziklára épült, melyet várfallal vettek körül – 2 km még most is áll – és 26 torony szegélyezi.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Nyüzsgő élet jellemzi a város főterét, a középpontjában a Szent Olaf templommal. Éppen valami Hanza - kori vásárt tartottak, de az is lehet, hogy állandóan jelen vannak a középkori öltözékekben pompázó piacosok. A macskaköves szűk utcákat körül járásához talán egy óra is elegendő volt, az egész óváros talán egy négyzetkilométer kiterjedésű lehet.

 

Diavetítéshez kattints a képre

 


Az Alexander Nyevszkij székesegyház az orosz ortodoxok időket idézi, mind a 11 hatalmas harangjával.
Sokáig nem is barangoltam, fáradt is voltam és az éhség is eléggé gyötört, jobbnak láttam visszatérni szállásomra. Paolo már a konyhában serénykedett és az időközben hazaérkezett barátnője a fekhelyemet készítette elő. Amíg a vacsora készült, nagyszabású ismerkedésbe kezdtünk, melyből kiderült, hogy Paolo Olaszországból származik és már több mint tíz éve él külföldön, pár éve Tallinnban, ahol kerékpárkereskedéssel foglalkozik, de imád bringákat építeni és javítani.

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

A barátnője Ulla az egyik egyetemen dolgozik, rendkívül barátságos és közvetlen leányzó. Mindketten imádnak túrázni, főleg kerékpárral, napokat pedáloznak a környező erdőségekben, de külföldi nagyobb túrákat is teljesítettek már.
Beszélgetésünk alkalmával szóba jött a térdeim állapota és a segítségüket kértem, miközben a hazajutás mikéntjén elgondolkodva a következőkön agyaltam:
1. Repülő: nagyon húzós lenne egy azonnali jegy + kerékpár (megnéztük, kb 80-100 ezer Ft)
2. Vonat: a Baltikum három államában nagyon gyér a vasúthálózat, összesen 4-5000 km (Mo-on: 7000 km)
3. Busz – Elterjedt közlekedési forma, de ritka járatok és nem mindegyik buszon lehet kerékpárt szállítani
4. Stoppolás – kerékpárral még sohasem próbáltam, hátizsákosan nagy rutinnal rendelkezem, húsz évvel korábban többször nekivágtam Európának, rengeteg kalandot átéltem (Anglia, Svédország stb.)
Paoloval leültünk a laptop elé és kidolgoztunk egy útitervet az elkövetkező napokra. A sok kérdőjel mellett három dolog vált biztossá: 1. repülő kizárva, 2. reggel vonattal kezdek, 3. sokat kell tekerni.

Diavetítéshez kattints a képre

 

A fotón látható ínyencségek csupán ízelítőt adnak a bőséges és nagyon finom vacsora menüjéből. Többféle zöldségből készült fasírt, töltött szárnyasok, grillezett étkek, saját sütésű kenyér, olasz lepény, minezekhez finom bor és hideg észt sör. A végén valami olasz krémes fagylalt is megkoronázta az étkezésünket.

Csodálatos és felemelő érzés volt ezekkel a fantasztikus fiatalokkal eltölteni az estét, ugyanakkor belül kettősség marta lelkemet, hiszen negyedszázados vándorlásom során soha nem kellett feladnom céljaimat, az akadályokat mindig áthidaltam, a problémákat rutinosan megoldottam. Elértem egy törésvonalhoz és be kellett látnom, hogy bizony vannak határok, melyeket lehet ugyan feszegetni, de egyszer eljön az a pont, amikor meg kell hajolni a sors akarata előtt. Korábban azt vallottam, hogy addig teljesítek ekkora napi etapokat és ilyen hosszú időn keresztül, amíg a szervezetem partner ebben. A versenyzésnek köszönhetően az izmaim bírják a terhelést, de az ízületeim terhelhetősége a korom és a többszázezres tekerésből adódóan már nem a régi és a leggyengébb láncszemek, a térdeim már korábban is sokszor okoztak problémákat.
A terveim szerint a következő napokban közel 300 kilométeres etapokkal kellett számolnom és ha ezt nem tudom teljesíteni, akkor a szállásokat elfelejthetem, valamint nem érek időben haza (hétfőn munka).
Ennél viszont még fontosabb, hogy a további erőltetés erősen kihathat a hátralévő szezonomra is, hiszen egy fájós térddel nem lehet maraton összetettet nyerni, a többi versenyről már nem is beszélve.
Továbbmegyek… odáig is fajulhat a dolog, hogy maradandó károsodást is szenvedhetek (orvosi diagnosztika hiánya, idegen ország), mely az anyagi biztonságomtól a munkahelyem megtartásán keresztül az egész életemet is befolyásolhatja és ezt a kockázatot a családom érdekében egyszerűen nem vállalhattam. Gondolataimat összeszedve elhatároztam, hogy – Vilniust kihagyva – minél hamarabb haza szeretnék jutni és ehhez igénybe veszek minden lehetőséget, de ha kell, akkor felülök a nyeregbe is. A lényeg, hogy haladjak!

 

 

8. nap: Tallinn – Parnu (vonat) – Riga 140 + 175 km

 

Rég volt már ilyen nyugodt reggelem, kényelmesen összepakoltam, a faliórára pillantva konstatáltam, hogy van még egy órám a vonat indulásáig. Paolo reggelit produkált, Ulla elsietett dolgozni, amikor rápillantottam az órámra és megdöbbentem, pont egy fél órával mutatott többet, mint a falióra. Kissé ideges lettem, hiszen egész nap vagy négy vonat indul, de a házigazdám nyugtatgatott, úgyis elérem. Két perc alatt összekaptam magam, szendvicsek a zacskóba és már indultam is. Szakadt az eső. Szerencsémre tíz perc a pályaudvar, ahol volt talán vagy négy vágány. Pénztárnál előre rimánkodtam magam – a jegy 7,90 EUR, a bringa ingyenes - és rohanás a kis piros (nálunk interpici szerű) háromvagonos szerelvényhez. Beugrottam a modern, kerékpárszállításra is tökéletes vagonba és egy perc múlva már indultam is hazafelé.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Sokan nem utaztak a vonaton, kényelmesen elhelyezkedtem és jóízűen megettem a Paolo által készített fenséges sonkás és sajtos szendvicseket. Odakinn 9-10 fok volt és szakadt az eső. Elgondolkodtató volt a szituáció, itt melegen, szárazon pihengetve, vagy odakinn ázva-fázva, de boldog tudattal tekerve. Melyik nyújt nagyobb elégedettséget? Ulla adott egy újabb krémet és azzal kenegettem a térdeim, némi javulást érezve, de korábbi napokon eleinte egész elviselhető volt az állapotom, így messzemenő következtetést nem vontam le belőle. Közel kétórás zötykölődés után végállomás és kitaszajtás a zuhogó esőbe. Parnu városát elhagyva - alul-felül kapva az áldást – nekiiramodtam az E67 főútnak, és mivel hétfőt írt naptár, meglehetősen erős kamionforgalom szegődött mellém. Szerencsére a kétméteres leállósáv elég erős biztonságot jelentett a légörvény és a felcsapódó víz ellen.

 

Diavetítéshez kattints a képre


A határhoz érve kénytelen voltam betérni a menedékhelyre, mert az ujjaim teljesen elgémberedtek a 6-7 fokos esőben. Az étterembe bementem ugyan kissé melegedni, de nem láttam a bicajom, ezért jobbnak láttam inkább kimenni és ott dideregni még egy kicsit. A hideg talán elnyomta és másodlagossá tette a térdfájásom, éreztem ugyan, de elviselhető mértékben, mindenesetre elég jól haladtam, igaz, hogy hátszél segített, mint ahogy ellenkező irányban erősen gátolt a haladásban.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Egy parkolóban pihengetve egyszer csak rám köszönt valaki, aki nem volt más mint az előző nap látott szakállas sisaknélküli hasonszőrű. Rövid eszmecsere után abban maradtunk, hogy együtt taposunk tovább egy darabig. Ő Robbie, a holland kerekes, aki Helsinkiben élt és elhatározta, hogy leteker Milánóig, ahol a barátnője két héttel később koncertet fog adni. Nagyon kevés csomagja volt, pedig sátorban, hálózsákban aludt, nem is értettem hová gyűrte be a szmokingját és a lakkcipőjét. Igaz, hogy csak előző nap indulhatott, de nagyon jó iramot bírt menni, bizony nyomnom kellett a pedált, hogy tudjam tartani a harmincas tempóját. Élveztem a szélárnyék nyújtotta kényelmet, ilyenkor elgondolkodtam, mennyivel előnyösebb a többen tekerés - ebből az aspektusból.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Néha megálltunk egy kis pihenőre, de a hideg szélben hamar átfáztunk, fürdésről pedig szó sem esett. Annyira élveztem az együtt tekerést, hogy a térdfájdalomról el is felejtkeztem egy időre, de ő nem tette meg nekem eme szívességet és egyszer csak élesen tudatta is velem a nemtetszését. Kénytelen voltam egy hosszabb pihenőt beiktatni, de Robbie-t nem akartam feltartani, így elbúcsúztunk azzal, hogy figyelemmel kísérjük egymás útját (terve szerint megjelent a koncerten). Innentől már szenvedőssé vált a tekerés, de szerencsére elállt az eső és már csak negyven kilométer volt hátra. Ekkor Saulkrastiban jártam, ahol eredetileg lett volna a szállásom, de előző este függővé tettem, mert a vonat által nyert időt szerettem volna kamatoztatni és eljutni Rigáig, ahol Vitalijs és Liene már várt, miután írtam nekik. A sok pihenő által elég lassan értem be a városba, de szerencsére már ismertem az utat.

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

Bevallom, volt bennem egy kis félsz, talán a vendéglátóimnak elég volt belőlem egy este is, de amikor a kapuban mosolygó arccal megjelent Vitalijs, tudtam, hogy semmi alapom a kétkedésre, igaz, jószívű emberekhez térek vissza.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Hamar újra belaktam a szobámat és ezalatt a jóakaróim olyan vacsorát teremtettek elő… no, de láthatjátok.
Természetesen Vitalijs rögtön felajánlotta, hogy neten megtervezzük az elkövetkező napom, de sok alternatíva nem volt, így jól kiveséztük a lehető legjobbat. Skype-n értekeztem az otthoni szeretteimmel, akik már tisztában voltak a fejleményekkel és lelki támaszt nyújtottak. Ulla olyan kedves volt, hogy vett nekem egy másik krémet, sajgó részeim többször is bekentem ezzel, majd visszavonultam aludni. Lassan, de biztosan haladok hazafelé, és ilyen barátok közt újra feltöltődhetek… kezdett visszajönni az önbizalmam.

 

9. nap: Riga - Bialystok 560 km (vonat + busz + stoppolás + tekerés)

 

Hatkor ébresztő, természetesen már a reggeli az asztalon, finom szendvicsek formájában, még egy utolsó rövid beszélgetés, majd a bicaj és a csomagok betuszkolása a liftbe. Nagy meghatódottság vett úrrá rajtam, mikor elköszöntem Vitalijstól, hiszen ebben a rögtönzött szituációban megmutatták, hogy mily emberségesek tudnak lenni.
A forgalmas út mellett volt ugyan kerékpárútnak kijelölt járdarész, de inkább a gyalogosok cikáztak rajta keresztbe – kasul, minthogy bringások hajthattak volna rajta biztonságosan és tempósan. A reggeli csúcsban nagyon sokan tekertek a belváros felé, elég lassan haladtam a főpályaudvar felé.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Ez a lassú haladás viszont párosult is némi idegeskedéssel, ugyanis a kiszemelt vonat indulásáig nagyon fogytak a percek. Elérve az állomást szembesültem azzal, hogy ez jóval nagyobb a Tallinnitól és alig találtam meg a bejáratot. Már csak öt perc az indulásig és én még kerestem a megfelelő peront, lépcsőn le futás, majd – egy kis segítséget kérve - felcipekedés a hosszú lépcsőn és hopp, sehol egy vonat, pedig ki volt írva a Jelgava.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Kétségbeesett kérdésemre felvilágosítottak, hogy ez Jelgavából érkező peron, az induló a másik oldalon található. Rohanás újra le az aluljáróba, át egy folyosón, felrángattam a járgányt az irgalmatlan hosszú lépcsőn és…. integethettem a távolodó vonat után. Talán egy óra múlva indult a következő vonat, addig körülnéztem a környező tereken. A képen is látható szerelvények már kevésbé modern kivitelűek, de sok magyar viszonylatban megállnák a helyüket. Volt kerékpárszállító rész és a jegyet is meg lehetett venni a kalauztól (2.97 EUR). Mivel a vasút csak addig tartott, így kénytelen voltam nyeregbe pattanni és délnek tartva átjutni a litván határon, ehhez harmincegynéhány kilométert tekertem, szó szerint nyílegyenes úton.

 

Diavetítéshez kattints a képre


A határon átjutva egy óra tekerés után az első településen érdeklődtem a lehetőségek felől, de azt mondták, hogy a következő nagyobb városból talán van esélyem buszra, vagy vonatra. Nekilendültem a harminc kilométeres szakasznak, azt nem mondhatnám, hogy nem fájt a térdem, de elviselhető mértékben és haladnom kellett. Eredetileg Kaunasban szerettem volna éjszakázni, de Robertas (előző partnerem) sajnos nem volt otthon, így egy merészet gondolva legalább a határig el szerettem volna jutni aznap.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Siauliai-be érkezve első utam a buszállomásra vezetett, ahol éppen benn állt egy jó nagy járgány Kaunas felirattal. Rohanás a pénztárhoz, ahol 10,70 Eurót fizettem (a kerékpár csak csomagnak számít) és a bringa hamarosan landolt a csomagtartó gyomrában. Nagy mázlim volt, hiszen naponta 3-4 járat indul Kaunasba, és talán öt percen múlott, hogy elkaptam ezt a buszt. Szokatlan ez a forma számomra, hiszen eddigi útjaimon csak az előre tervezett vonat és repülőjáratokat vettem igénybe, de vész esetén ez is egy menekülési forma. Egy probléma akadt, ugyanis a Vitalijs-szendvicsek már rég elfogytak és a kapkodásban nem töltöttem fel a készletem, éhes voltam és a két műzliszelet nem elégítette ki az igényeimet. A kényelmes ülésen végigondtam a napi tervet, mely alapján előre megbeszélt szállásról szó sem lehet, tehát marad valami alkalmi hálózsákos módszer, amit már inkább a lengyel oldalon szerettem volna realizálni. Ehhez még tekernem kellett volna több mint százkilométert, ami totál egészségesen még realitás, de sajgó és kímélendő lábakkal szinte kivitelezhetetlen. Három óra után értünk be Kaunas autóbuszállomására, ahol egy kísérletet tettem a tovább utazásra és újra szerencsém lett, mert öt perc sem telt el és már egy másik buszon tervezgettem újra a napot. Ez a busz Marijampolé-ig vitt, ahol már alig vártam, hogy beronthassak egy boltba és vegyek némi kaját, már a szédülés határán voltam.

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

Miután feltöltöttem az energiaraktáramat, nekiindultam az ismert mellékútnak. Úgy kalkuláltam, hogy ha beletaposok a pedálba, akkor hat óra körül a határon lehetek és onnan másfél óra alatt beérhetek Suwalki-ba, ahonnan talán indul vonat déli irányba. Mindez szépen hangzott, azonban a térdeim ellenszegültek sajgással jelezve, hogy nem oda Buda, ráadásul az A5 főútra kiérve hatalmas forgalommal kellett szembesülnöm. A határig eljutottam némi szenvedés által és egy rövid pihenőt engedélyeztem magamnak. De ha már ott voltam, miért ne próbálhattam volna meg a stoppolást, hiszen a határon mindenki lelassított a kamionok le is álltak). Megálltam a bicaj mellett és mutatóujjamat felfelé állítva jeleztem, hogy potyázni akarok. Korábban már említettem, hogy rutinos stoppoló voltam valaha, de az ember nem felejti el azokat a fortélyokat, melyet keservesen megszerzett. Kamionokat és kisebb személyautókat nem is vettem számításba, maradtak a furgonok és az egyterű, nagyobb személykocsik, melyek csomagtartójába be lehetett tuszkolni a kerékpárt és a csomagjaimat. Talán húsz perc telt így el, mikor lassított egy fehér lakóautó és intett a sofőr, hogy megáll a leállósávban. Az autó felé haladva, biztonságképp első reakcióm egy fotó a rendszámtábláról, sosem lehet tudni...
Egy középkorú litván férfi szállt ki és mutatkozott be, én meg elmondtam, hogy Suwalki-ba szeretnék eljutni. Bringa a hátsó kerékpárszállítóra, csomagok a lakótérbe, én meg az első ülésre, hiszen egyedül utazott a tag.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Hálálkodtam a szerencsémnek és persze közben megpróbáltam a lehető legtöbbet kihozni a szituációból.
Sajnos a jótevőm nem igazán beszélt idegen nyelveket, de németül tudott valamicskét, sőt amit én mondtam azt viszonylag elég jól megértette. Próbáltam kipuhatolni, hogy merre is tart, de egyértelmű választ sajnos nem kaptam. A kevés beszédéből azt leszűrtem, hogy valószínűleg a lakóautóval próbaútra indult és valami biznisz is lehetett a dologban, de ezt nem fejtette ki részletesen. A városhoz közelítve újabb rohamra indultam és kiszedtem belőle, hogy tovább megy és ráadásul az én általam preferált irányba, azaz dél felé. Felmerült bennem, hogy akár nagyon messzire is elvihetne és még ott is aludhatnék, hiszen hatszemélyes a járgány, ezért újra támadásba lendültem. Végre kisajtoltam belőle, hogy Bialystok-ig megy aznap, így gyorsan írtam egy üzenetet egy partneremnek. Igaz, hogy Jakub csak két nap múlva várt, de vészhelyzet volt, a helyzet adta magát. Mivel nem kaptam választ, gyorsan írtam Kamilnak – akinél idefelé voltam – de időközben az előző partnertől igenlő választ kaptam, melynek nagyon megörültem.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Nyolc óra után érkeztünk meg Bialystok-ba, kipakoltam, bringa le hálálkodva búcsúzkodás. Már jócskán elhajtott, mikor észrevettem, hogy nincs meg a sisakom, valszeg útközben elgurult az autóban és nem vettük észre. Még vártam egy keveset, hátha észreveszi, aztán elindultam megkeresni a szállásom. Hamarosan benyomtam a kapucsengőt egy régi polgári társasház első emeletére. Egy igen pezsgő családi életbe csöppentem bele, ahol három fiú (4, 7, 10 évesek) telítette a hatalmas belső teret. A fogadtatás szívélyes volt ugyan, de a házigazda hangsúlyozta, hogy rengeteg dolga van és éjszakára mennie kell dolgozni is. A bringát beraktuk az udvari garázsba, felvittem a cuccaim, aztán lehuppantam a nappali kanapéjára és vártam a fejleményeket. Jakub a konyhában ténykedett, felesége, Karolina olykor előtűnt a szomszéd szobából, egyébként szinte szavát sem hallottam, a fiúk meg rohangáltak és egymást taszigálták a monitor elől. Egy darabig elvoltam, de kezdett kínossá válni a szituáció, éhes, koszos voltam és volt olyan érzésem, mint akiről elfelejtkeztek. Aztán vettem a merészséget és kimentem a konyhába és ott beszélgetésbe kezdtünk a házigazdával. Ő egy gázipari cégnél dolgozik és a családdal sokat szoktak kerékpározni, komoly többnapos túrákat teljesítve főleg Lengyelországban, de voltak már többször külföldön is, legutóbb Angliában. Miközben mosogatott, megkérdezte, éhes vagyok-e, majd kaptam néhány szendvicset, amit jó étvággyal magamévá tettem. Munkája végeztével felkísért a nekem szánt szobába, melyhez fürdőszoba is tartozott és nagyon kellemes környezetet nyújtott. Megkértem, hogy nézzük át a vonatozási lehetőségeket, mely semmi jót nem hozott, mert vágányfelújítás miatt buszok helyettesítettek és kerékpárt nem lehetett szállítani rajta. Másnapra marad tehát a korai kelés és a hajnali tekerés, a többit meg majd meglátjuk. Elköszöntem a házigazdától (reggel nem bocsájt útra senki), letusoltam majd bebújtam a hálózsákomba.
A napi menü: 122 km tekerés, 50 km vonatozás, 180+60 km autóbuszozás, 150 km stoppolásos haladás. Nagyon mozgalmas és sűrű volt a nap, de maximálisan szolgálta a célt, mégpedig, hogy minden eszközt felhasználva közelebb jussak az otthonomhoz és ezt a kissé félresikerült túrát minél hamarabb és a lehető legkisebb áldozatokkal befejezhessem.

 

10. nap: Bialystok - Domaradz 480 km ( 125km tekerés + 355km stoppolás)


Három óra: gyors pakolás, halk lelopakodás az emeletről és a kellemetlen hír: esik az eső. Mindegy. Haladni, na azt kell, így belevágok a város ébredés előtti állapotába. Bevállaltam azt a vacak minőségű aszfaltos szakaszt, melyet ellenkező irányba is, mert a legjobbnak tűnt a rossz alternatívák közül. Sötétben, esőben veszélyes a leállósáv nélküli forgalmas főút és stoppolni nem sok eséllyel lehet. A sötétben nem volt egyszerű kerülgetni a kátyúkat, a 35 km legyűréséhez két és fél óra kellett.

 

Diavetítéshez kattints a képre


A főútra kiérve tartottam egy kis pihenőt – a buszmegállóba beállva – mert kegyetlenül hideg volt (4 fok) és teljesen átáztam, ráadásul kegyetlen oldalszél fújt. Tettem néhány kísérletet az autók megállítására, de csupán egy hölgy állt meg, - akinek a hátsó ülése tele volt pakolva – valszeg nem értette, hogy miért integettem az előtte jövő furgonnak. Mivel már nagyon vacogtam, így nyeregbe pattantam és megpróbáltam kordában tartani a jobbról érkező erős szelet, az út szélén lavíroztam, miközben szakadt az eső az orcámba. Másfél órás küzdelem után elértem az első nagyobb várost (Bielsk Podlaski), melyen áthaladva újra pozíciót vettem a könnyebb és gyorsabb haladás eléréséhez. Ekkorra már kisütött a nap is és a hőmérséklet emelkedése arányosan alakult a testem kiengedésével. Talán húsz perc elteltével megállt egy fehér tranzit és a fiatal srác rutinosan tolta fel a bringám a csomagok közé. Ő is sok időt tölt a kerékpáron, - mikor nem gyorsfutároskodik – főleg terepen. Talán harminc kilométert fuvarozott engem, közben terítette a csomagokat, látszott, hogy nem akkor kezdte a szakmát. A közös utazásunk végeztével tekertem vagy harmincöt kilométert, amíg visszajutottam a főútra, persze mindvégig délnek haladva.

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

Syemiatyce városánál egy benzinkút kijárójánál újra integetésbe kezdtem, sikerrel, mert egy építési vállalkozó feltuszkolta a betonkeverő és a talicskák közé a bringát és nekem is helyet szorított maga mellett a vízmértékeket és kőműveskanalakat félretolva. A harminc év körüli transporter oly kínlódások árán gyorsított fel hetven körülire, hogy azt hittem a következő kanyarban végleg kileheli a lelkét. A sofőr nyomta a lengyel- orosz szöveget, mutogatott, én meg bólogattam és abban a hiszemben, hogy hallott már angol szöveget, elmondtam néhány mondatot. Egy tízessel később megkönnyebbülés volt kiszállni, ha gyorsan nyeregbe tudtam volna pattanni, és az irány is jó lett volna - a szélárnyékában kényelmesen haladhattam volna. Félórás sikertelen stoppolás után újra nyeregbe ültem, hisz a cél, a haladás lebegett a szemem előtt. Losice települést elhagyva pihenésképpen elszánt mutogatásba kezdtem, melynek meg is lett a gyümölcse. Az elkövetkező néhány óra történését olvasóként magam is kétkedve fogadnám, de ez egy megtörtént eseménysor. Már azon is elcsodálkoztam, hogy egy nagy ponyvás Iveco állt félre mögöttem vagy kétszáz méterre, de amikor egy hetven év körüli bácsika lekecmeredett a fülkéből és vad integetéssel jelezte, hogy ugyan fussak már oda, hát… egy pillanatra megrökönyödtem. Összeszedtem az árokból a bringát és futás utána, miközben ő elkezdte bontani a ponyvarögzítő köteleket.

Odaérve bemondtam neki a legközelebbi város nevét – arra gondolva, hogy koránál fogva talán eldöcögünk addig valahogyan – ő csak bólogatott és intett, hogy ugorjak fel a platóra és rögzítsem ki a bringámat az ott található kazán mellé. Közben lefotóztam a rendszámot és rögtön más színben láttam a dolgokat. Túráim során – unaloműzésként is – alaposan megnézem a mellettem elhaladók rendszámát és területileg azonosítom őket, a betű és szám kombinációk összecsengését figyelem, vagy egyszerűen csak a betűkből képzek értelmes szavakat. A Lengyelországban szerzett tapasztalataim alapján nagyon valószínű volt, hogy ez a teherautó Rzeszów vajdaságból érkezhetett, ami az én útvonalamba esik és cirka 300 km. Az optimizmusomat növelte az a tény, hogy jótevőm már indulásunk után nagyon energikusan vezetett és már- már kissé súrolta a biztonságérzetem határait, mikor százas sebességgel előzgette az előttünk haladókat.

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

Mivel egy árva szót sem beszélt más nyelven, így nem volt egyszerű felvezetni neki azt, hogy én bizony szeretnék sokáig eljutni vele, ha van rá mód. A megoldást ő adta a kezembe, azáltal, hogy elővett egy noteszt és tematikusan ráírta a mondanivalóját. Erre én is felírtam azt, hogy hová szeretnék eljutni, mire visszaírta, hogy Rzeszówig ugyan nem megy, de az előtte lévő városig elvisz. Gyorsan átprogramoztam a napom, és mivel az előző este bejelentkeztem Zbigniew-hez (eredetileg nem nála aludtam volna, hanem egy másik partneremnél) írtam neki egy üzenetet - Andikám által – és visszamondtam, hiszen olyan helyzetbe kerültem, hogy estére jóval tovább tudok eljutni. Egyrészről örültem is ennek, másrészről sajnáltam is, hiszen Zbigniew már az ottlétemkor kissé megharagudott, amikor megtudta, hogy nem hozzá megyek a visszaúton, a törölközőmről már nem is beszélve, amit nála hagytam. Aztán írtam egy SMS-t egy másik partneremnek, hogy terveim szerint estére odaérek (igaz, hogy három nappal a felkérésem előtt). A rutinos sofőröm, Ljubomir közben jól haladt és egyre többet tudtam meg róla. Csupán egy évet tévedtem az eredetileg tippelt korához képest, igaz, hogy már régóta nyugdíjas, de még alkalmi fuvarokat vállal a volt főnökének és a fél Zloty/km fizetséggel aznap is húszezer forint felett keresett. Régen nemzetközi szinten kamionozott, bár ennek némileg ellentmond, hogy egy árva szót nem beszél és nem ért más nyelveken. Kétórás utazgatás után egyszercsak lekanyarodott egy útmenti fogadó elé, majd intett, hogy kövessem. Mivel alig volt készpénzem elmutogattam neki, hogy kiszállok ugyan, de nem megyek be az étterembe, mert nemrég ettem a kocsiban. Hajthatatlan volt, így nem akartam udvariatlan lenni és követtem. Az étlapról mutatta az étkeket, de nem akartam pofátlan lenni - nem elég, hogy ingyen fuvaroz, még fizesse is a kajámat -, de láttam rajta, hogy nem esett jól neki a visszautasításom, így a felajánlott kávét már nem utasítottam vissza. Miközben vártunk az ételre, lerajzolta, hogy van két fia és öt unokája, fényképeket mutatott a családjáról és a házáról.

 

Diavetítéshez kattints a képre


A képen látható, - lengyelül - kawa, három deci tömény kávé - aljában a zaccal – számomra, aki ritkán fogyaszt ilyen élénkítő szert nagyon keserű volt, pedig a tányéron látható édesítőket is felhasználtam. Az út hátralévő részében nemcsak engem pörgetett fel az ital, mert a noteszát majdnem teleírta Ljubomir, olykor a vezetésről elvonva a figyelmét. Közel négyórás együttlétünk után barátságosan megöleltük egymást miután lecígeltem a bringámat. Búcsúzóul nagy hálálkodásom közepette - adtam neki a megmaradt ajándékaim közül egy párat, remélem az unokái hasznát vették. Négy óra révén kissé aggódni kezdtem, hiszen még vagy hetven kilométer volt hátra a szállásomig, ráadásul még nem kaptam választ az esetleges vendéglátómtól.

 

Diavetítéshez kattints a képre


A helyzetem nehezítette, hogy a nagy forgalom mellett, igencsak kapaszkodós emelkedők is szerepet játszottak, a térdeim állapotáról már nem is beszélve. Egy – két kísérletet tettem a stoppolásra, de tíz perc után inkább nyeregbe ültem, hiszen HALADNI KELL! A nagyváros Rzeszów átjutása sem volt problémamentes, hiszen erről az útvonalról nem volt térképmetszetem és bizony kétszer is eltévedtem. Sikeresen kijutva a városból megint kemény emelkedők nehezítették az utamat, nyomtam ugyan a lehetőségeimhez képest a pedált, de úgy kalkuláltam, hogy csak kilenc óra körül érek Domaradzba. Aztán lassan ez az időpont kezdett kitolódni, lassan haladtam, sötétedett, így gondoltam egy merészet és egy benzinkúton gyanútlanul tankoló fehér furgon vezetőjéhez lépve útiránya felől érdeklődtem. Miután a válasza kedvező volt számomra, tovább feszítettem a húrt és bejött a rámenőségem. Útközben elmondta, hogy ő is sokat kerekezik, amikor ideje engedi. A vendéglátómtól még mindig nem kaptam választ, ezért megkértem újdonsült ismerősömet, hogy a telefonommal beszéljen vele. Szerencsémre létrejött a kapcsolat és megkaptuk a koordinátákat is és hamarosan az utca végében várt a megmentőm, Bogdan személyében.

 

Diavetítéshez kattints a képre


A hegyoldalban fákkal és sűrű növényzettel körülvett több mint százéves, hagyományos stílusban épült faházban feleségével Agniszkával fogadott meleg szeretettel. Az év nagy részét Londonban élő házaspár nyaranta sok időt tölt ebben a csodálatos környezetben. Saját kezűleg csinosítgatják, teszik még barátságosabbá, ezt a régi házat. Az első pillanattól elképesztő szimpátia alakult ki közöttünk, egy vidám és poénkodásban dúsalkodó este keretében.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Íme a szobám, melyben átélhettem ükapáink éjszakai pihenésének körülményeit. Agnieszka finom és laktató vacsorát hozott össze, közben záporoztak az érdekes történetek, mintha az egész életünk eseményeit el akarnánk mesélni egy-két órában. Az előzményekhez még hozzátartozik, hogy eredetileg nem lettek volna otthon, de Bogdan leírta, hogy hol található a kulcs és nyugodtan mehetek a házukba. A hegyi levegő úgy lehűlt éjszakára, hogy a hálózsákom és a dunyha alatt arra ébredtem, hogy fázok. Nem voltak egyszerű napok mögöttem, de már tisztán láttam, hogy a következő éjszakát már a saját ágyamban tölthetem.

 

 

11. nap: Domaradz – Miskolc (159 km tekerés + 60km vonat + 45km stoppolás)

 

Négy órakkor még sötét volt ugyan, de muszáj ébredni, mert kemény nap elé néztem, ideúton nagyon megszenvedtem a nagy szintkülömbség miatt. Bogdan már fenn volt és készített nekem egy kis elemózsiát, majd lekísért az úthoz. A sötétben egyből kaptam jó pár emelkedőt, mely a pár fokos hideget rögtön elűzte. Legalábbis a dombtetőig, ahonnan duplán elégtételt vett rajtam… majd lefagytak az ujjaim.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Lassan kivilágosodott és megjelentek az aszfalt ördögei, mármint a teherautók és kamionok. Az út vezetése teljesen felvette a dombok vonulatát, így felfelé jól leizzadtam, lefelé meg szétfagytam. Dukla után a forgalom kissé enyhült, de a határig még mászni kellett vagy kétszáz méter szintet. A térdeimet igencsak éreztem, de a határ előtt és után esélytelen valamiféle segítségre várni, hiszen szinte csak kamionok és személyautók jártak arrafelé.

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

Szlovákiába jutva egy jó kis lejtő némileg javított a helyzetemen, de tudtam, hogy saját erőből már nem érhetek aznap haza, így folyamatosan figyeltem a lehetőségeket. Svidnik városáig még megmásztam néhány dombot, aztán ellaposult ugyan a vidék, de a forgalom nagyon megnövekedett. Egy buszmegállóban némi étket vettem éppen magamhoz – és közben stíröltem a potenciális áldozatokat – mikor egy puttonyos furgon megállt mellettem. Az első kereket ugyan ki kellett venni és a csomagokat is átpakolni, de mindez sikerrel járt és már száguldoztunk is Eperjes felé. A sofőr – mint a többiek többsége – természetesen amatőr bringás volt és országútiban utazott, vagyis amatőr versenyeken indult. Autóalkatrészeket szállított ki partnereknek, így két helyre is beugrottunk közben, de viszonylag hamar elértük Presovot és olyan rendes volt a sporttárs, hogy kivitt egészen a másik végéig. Miután lazítottam egy kicsit, nekivágtam a Kassáig tartó negyven kilométernek és húzós emelkedőkkel tarkított menet után begurultam a városba.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Nagyon szeretem ezt a várost, ezért bevállaltam némi plusz távot és bekerekeztem a belvárosba, magamba szívni egy kis civilizációt. Sokat nem időztem, mert négy óra körül járt az idő és a határig mindenképpen meg kellett nyomnom a tempót. A városból kivezető út semmit sem javult, folyamatosan kerülgetni kellett a munkagépeket és a gödröket… persze be sem hajthattam volna oda. Hazám kapujáig elég erős szembeszélbe botlottam, nem esett jól a tekerés, de muszáj volt haladni.
 

Diavetítéshez kattints a képre


A határon átjutva volt némi izgulni valóm, hiszen a Hidasnémetiből induló vonat menetrendjét nem tudtam és nem szerettem volna sokat dekkolni az állomáson. Bármennyire is sajgott a térdem keményen nyomtam a pedált ebben a 20-25 percben, aminek meg is lett az eredménye, hiszen ha tíz perccel később érkezem, akkor várhattam volna még egy órát a következő vonatra. A vagonban szinte egyedül voltam így kényelmesen elhelyezkedve gondolatban végigzongoráztam az elmúlt napok történéseit. Jó volt elterelni a gondolataimat, mert borzasztóan gyötört az éhség, mivel a nagy rohanásban nem vásároltam semmi ennivalót és a készleteimet ilyenkorra már teljesen leépítettem. A pályaudvarról hazatekertem, ekkor már nem érdekelt az éhség és a fájdalom.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Otthon kedves feleségem kissé megrémülve – a nyúzott és borostás orcám láttán -, de szeretettel és megkönnyebbülve fogadott, nem volt egyszerű számára végigizgulni ezt a kissé kaotikusra sikerült túrát.

 

 

Néhány tény és gondolat a Balti országokról:


Litvánia: Területe 65,200 km2, lakossága 2,9 millió, fővárosa Vilnius 550 ezer lakosú.
Saját tapasztalataim alapján nem túlságosan érdekes ország, rossz minőségű mellékutakkal, sok erdővel és tóval (3000). Vilniusba ugyan nem jutottam el, de a nagyobb városok infrastuktúrája elmaradottabb a miénknél, a kisebb településen pedig elég szerény életmódban élnek az emberek. A fiatalok közül sokan beszélnek angolul, de az idősebbek közül szinte senkivel sem tudtam kommunikálni.

 

Lettország: Területe 64589 km2, lakossága 1,96 millió, fővárosa Riga 640 ezer lakosú.
Riga kiemelkedik látnivalóival és fejlődésével a másik kettő főváros közül, az agglomerációval együtt a lakosság fele él itt. A kisebb városokban hasonló életszínvonal tapasztalható, mint nálunk, de a falvakban érezhető a lemaradás, egyszerűen élnek az emberek. Vidéken inkább csak oroszul lehet megértetni magad, városokban már elterjedtebb az angol nyel tudása, főleg a fiatalabbaknál.

 

Észtország: területe 45226 km2, lakossága 1,3 millió, fővárosa Tallinn 414 ezer lakosú.
Tallinnban nagy fejlődés tapasztalható, sok beruházással és az emberek is jóllétben tengetik az életüket. A vidék itt is kissé árnyaltabb képet mutat, sok látnivalóról alig lehet olvasni. Kimért, visszafogottak, de udvariasak az emberek, amolyan Skandináv-félék. Az angol nyelv gyakorisága a legelterjettebb.

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

Némi összegzés

 

A hosszú évek túrái alatt kialakult egyfajta rendszer, ami alapján egyik évben nehéz, hosszú túrákat terveztem, majd következő évben kevésbé kemény és időben is rövidebb utakat valósítottam meg. Ez a túra az utóbbi kategóriába tartozott ugyan, de mérföldkővé lépett elő, hiszen előtte mindig sikeresen teljesítettem a magam által kitűzött célokat, most azonban ezt csak részlegesen valósítottam meg. Ha nagyon szigorú lennék önmagamhoz, akkor még feladásról is lehetne beszélni, de én inkább józan ésszel történt kompromisszumról írnék, hiszen a túra első felét teljesítettem és eljutottam Tallinnba. Ott azonban mérlegelnem kellett a testi és pszichikai problémáimat sutba dobva, kerestem a lehetőségeket a hazajutásomhoz és egy pillanatra sem volt bennem kétely afelől, hogy ez sikerül. Őrültség lett volna végigvinni a tervet, akár hosszabb időtartam alatt is, hiszen a rengeteg kockázatot vállaltam volna be.
Mindazonáltal egy újfajta „menekülési módot” is kifejlesztettem, melyet nagy probléma esetén lehet másoknak is alkalmazni, hiszen a kerékpáros stoppolás nem tartozik az elterjedt túrázási módok közé, bár lehetne alkalmazni bizonyos „áthidaló” távoknál, illetve költségcsökkentésre, amikor a kiindulási ponthoz nem vonattal lehetne eljutni. Most ezzel nem akarok nagy babérkoszorúkra pályázni, hiszen mégsem teljesítettem úgy, ahogy kellett volna, de tanulni örökké muszáj.
Eddig is voltak szkeptikus ismerőseim, akik el sem tudják képzelni, hogyan lehet napi 300-350 kilométert kerékpározni, csomagokkal és két héten keresztül - kimondva-kimondatlanul csalásra gondolva - … nos, ők talán igazolni látják korábbi kétkedésüket, de akik igazán ismernek azoknak észébe sem jut ilyet gondolni.
Tény, hogy a következő túrámat már nem fogom ennyire feszítettre tervezni (már kész a váza), több időt hagyok a regenerálódásra és több lehetőséget arra, hogy jobban élvezzem a táj szépségét és az emberek megismerésének is nagyobb esélyt adok. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a kor előre haladtával már nem tudom azt a teljesítményt produkálni, mint korábban, az erőnlétemet ugyan lehet szinten tartani, de az ízületeim egész évben nagyon igénybe vannak véve és ezeken a túrákon duplán terhelődnek.

 

Anyagi oldal:

- étkezésre: 10,25 EUR + 41,43 PLN
- utazásra: 25.97 EUR + 1750 Ft
- egyéb kiadás kb. 15.000 Ft.
- Összesen kb.: 30.000 Ft

 

Ezúton szeretnék köszönetet mondani fiamnak az előkészületekben való segítségért, szeretett páromnak a mérhetetlen támogatásáért, lányomnak a felmerült problémák sikeres menedzseléséért.

 

 




Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:

Eddig hozzáfűzött kommentek:

2018.04.26. 07:22
Ha szüksége van egy sürgős kölcsön pénzügyi igényeinek megoldására, mi hitelek közötti €3000 és €80 000 000. Max, megbízható, hatékony, gyors és dinamikus, 100 %-os garantált hitelek. Minden hitelek kamatlábainak (3 %). Érdeklődés esetén lépjen kapcsolatba velünk ma keresztül elektronikus levél lapolendersfirm@gmail.com

2018.04.26. 07:21
Ha szüksége van egy sürgős kölcsön pénzügyi igényeinek megoldására, mi hitelek közötti €3000 és €80 000 000. Max, megbízható, hatékony, gyors és dinamikus, 100 %-os garantált hitelek. Minden hitelek kamatlábainak (3 %). Érdeklődés esetén lépjen kapcsolatba velünk ma keresztül elektronikus levél lapolendersfirm@gmail.com

2018.04.26. 07:21
Ha szüksége van egy sürgős kölcsön pénzügyi igényeinek megoldására, mi hitelek közötti €3000 és €80 000 000. Max, megbízható, hatékony, gyors és dinamikus, 100 %-os garantált hitelek. Minden hitelek kamatlábainak (3 %). Érdeklődés esetén lépjen kapcsolatba velünk ma keresztül elektronikus levél lapolendersfirm@gmail.com

2018.04.26. 07:21
Ha szüksége van egy sürgős kölcsön pénzügyi igényeinek megoldására, mi hitelek közötti €3000 és €80 000 000. Max, megbízható, hatékony, gyors és dinamikus, 100 %-os garantált hitelek. Minden hitelek kamatlábainak (3 %). Érdeklődés esetén lépjen kapcsolatba velünk ma keresztül elektronikus levél lapolendersfirm@gmail.com

2018.04.26. 07:20
Ha szüksége van egy sürgős kölcsön pénzügyi igényeinek megoldására, mi hitelek közötti €3000 és €80 000 000. Max, megbízható, hatékony, gyors és dinamikus, 100 %-os garantált hitelek. Minden hitelek kamatlábainak (3 %). Érdeklődés esetén lépjen kapcsolatba velünk ma keresztül elektronikus levél lapolendersfirm@gmail.com

2018.03.09. 20:53
Nagyon klassz írás...tetszett, hogy hosszú és részletes, érdekes volt az időpontokról, körülményekről és szállásokról olvasni. Azokról a dolgokról, amik egy kerékpárost egy hosszú túrán foglalkoztatnak, ő közel van az úthoz, az időjáráshoz, esőhöz és szélhez....ezek az útitársai... és a gondolatai. Érdekes és élettel teli beszámoló, gratulálok. A túrához is és a bátorságodhoz is....

2018.02.18. 14:01
Krisztián töröljed innen ezt a szennyet.
thx.

2018.02.18. 11:39
Magán tokebefektetés finanszírozása a vállalatnál
Egyén vagyok, aki nemzetközi kölcsönöket kínál. A toke
amelyet a rövid távú és hosszú távú kölcsönök nyújtására használnak magánszemélyek között
5.000 - 500.000.000 € minden komoly ember számára, akik igazi szükségleteiben vannak. Pénzügyi, jelzáloghitelt, befektetési hiteleket nyújtok,
Auto kölcsön, Személyi kölcsön. Az ügyfelek maximálisan 3 napig állnak rendelkezésére, ha érdekli Önt
christian.peiffer91@gmail.com
http://cf-groupe.com
watshapp + 33 7 56 85 20 51

2018.02.18. 11:38
Hitel és pénzügyi segély beruházás az Ön projektjeihez
Kölcsönöket nyújtunk: 5000 - 500.000.000, 2% -os kamatozással. Tudja, hogy tilos a kölcsönzés.
Kölcsönt kell fizetnie, kérjük, vegye figyelembe azokat a területeket, amelyeken segíthetek:
* Pénzügyi
* Ingatlanhitelek
* Befektetési hitelek
* Auto kölcsön
* Konszolidációs adósság
* A hitelkeret
Második jelzálog
* Hitel visszafizetés
* Személyes kölcsönök, ha érdekli a kapcsolatot
christian.peiffer91@gmail.com
http://cf-groupe.com
watshapp + 33 7 56 85 20 51

2018.02.14. 16:17
Újabb őrült túra, amihez gratulálok! :D Hatalmas kaland! Mondanám hogy egyszer tolhatnánk vmi közöset is, de én 180-200-nál egybe többet csomaggal nem mentem eddig és nem is tervezem... inkább többet bámészkodok :D Azért a hajnali keléseknél kissé morcos volnék :D

2018.02.09. 15:15
Más egy túrát megélni és más utólag olvasni.nagyon képlékeny az a vonal, ami elválasztja azt, ami számodra érdekes lehet, de az olvasónak már nem.Végigolvasva én nem éreztem ennyire problémásnak, de tény, hogy a helyszin választás ebből a szempontból nem volt túl szerencsés.A Baltikum elég ingerszegény környék, mondjuk az Alpokhoz képest.
Megint nagyot mentél, és bár tudom, nálad ez leginkább a teljesítményről szól, azért a határok feszegetése egy ponton túl veszélyes is lehet!Ha mást nem, legalább az alvásidőt told meg egy kevéssel :)
Grat!

2018.02.07. 20:33
Gratulálok László!!
Ez igazán kemény menet lehetett!! Kár hogy kis hazánk egyik médiafelülete sem volt kíváncsi erre a teljesítményre, de gondolom nem is ezért csináltad!! Viszont megérdemelted volna!! Minden tiszteletem a Tiéd, és a hozzád hasonló bátor, és kicsit őrült kerekeseké!!!
Jó egészséget , és sok élményt a jövőben!!!

2018.02.07. 14:35
Kedves László!
Látod, nem csak az én véleményem jutott el hozzád, aminek nagyon örülök, mert ez azt jelenti, hogy mások is olvasták a beszámolódat, és itt derül ki, amit mindig is tudtunk, hogy hála Isten, nem vagyunk egyformák! Még egy kritikát engedj meg nekem, és utána tényleg nem zargatlak talán felszínes észrevételeimmel, de ez már csak azután eszembe, hogy elküldtem kis írásomat. A fényképekről beszélek. Tudom, ez a túra nem bővelkedett látnivalókban, és talán van olyan sporttárs akit még az is érdekel, hogy ki volt a szállásadód(mert úgy látom mindenkiről van fényképed), de a kávé lefotózása már tényleg túlzásnak tűnt szememben, bármilyen erős, és más volt, mint kis hazánkban. Inkább egy tájkép, bár látom, ez számodra nagy élmény volt.
Befejeztem!
Végezetül szeretném kifejezni nagyrabecsülésemet, és elismerésemet teljesítményed kapcsán, valaha mi magunk is voltunk ennyire "őrültek"(a szó legnemesebb értelmében), hogy ily túrákra adjuk fejünket, tetézve azzal, hogy mi még szállást sem foglaltunk. Régi szép idők!
Kívánok neked egészséget az elkövetkező kalandokhoz, hiszen ha az van, nagy baj már nem lehet, a többit megoldjuk!

2018.02.05. 17:00
Ismerőseim körében már régóta hirdetem, hogy bátran fogalmazzanak meg kritikákat az útleírásaimmal kapcsolatban.....hát most megkaptam ezt, , másodperc'' kollégától.
Újra átolvastam az írásom ( ő azt írta, hogy neki , , nem sikerült '' ) és talán van valami alapja a nemtetszésének. Valószínűleg elfogult vagyok a szerzeményemmel kapcsolatban, így megosztanék néhány gondolatom.
Ez a túra nem tartozik a legérdekesebb és legélvezetesebb kalandjaim közé, hiszen a Baltikum sem egy turistaparadicsom, nincsenek kiemelkedő látványosságok- kivétel talán Riga -, látványos hegyi tájak, tömegeket vonzó tengerpartok. Turisták ugyan vannak - szinte a fővárosokra korlátozva - de a nagy részük csak a , , kipipálva'' gondolattal repül tovább.
Valamilyen szinten én is így éltem meg ezt a kalandot, de megpróbáltam a lehető legtöbbet kihozni belőle, úgymint megélés, valamint ezek átadása a leírásom által. Nem törekedtem útleírást szerkeszteni városok látványosságainak bemutatásával, történelmi eseményekkel, társadalmi eszmefuttatásokkal. Ezeket megteszik a nálam jóval felkészültebb publicisták, azok a turisták akiknek legnagyobb gondjuk, hogy milyen szögből fotózzák le a tallinni székesegyházat. És persze ott van az általam nagyra becsült Cobranco kolléga fantasztikus videokollekciója ( Ő aztán elképesztően felkészült, ott van igazán információáradat)......de én nem pályázok ilyen babérokra.
A tervezgetéseim során rengeteg leírást olvasok el, ahol bizony olykor oldalakat írnak egy- egy eseményről, szerintem én nem viszem ezt túlzásba......de ezt mások cáfolhatják is.
Az én koncepcióm már régóta, hogy nagy távolságokat megtenni és az ezzel a teljesítménnyel együtt járó gondolatokat és ehhez kapcsolódó történeteket megosszam veletek. Lehet, hogy nem ugyanazt olvastuk, de ha leírtam volna minden percem történését, akkor még most sem értem volna a végére. Azt sem értem, hogy milyen információáradatról lehet szó, hiszen napi néhány településnevet és némi útvonalra vonatkozó instrukciót írtam le. A szállásaimról valóban bővebben írogattam, de csak rá akartam mutatni egy nagyszerű lehetőségre, melyet alig-alig ismernek a magyarok és még kevésbé használják ki a kedvező adottságait.......egyszóval COUCHSURFING.
Az ismerőseim nagy része is hitetlenkedve olvassa az írásaim, hiszen el sem tudják képzelni, milyen lehet napi 300 kilométert esőben, szélben, kamionponyvák tövében tekerni, idegeneknél ( korábban erdőkben ) aludni, bejárni egész Európát, hiszen közülük néhányan ha jártak is arra, a repülő , vagy autó szélvédője nem ugyanazt az érzést adja vissza.
Az évek során én is próbálom a szakmaiságot minél jobban háttérbe szorítani - ezért teszek be sok fotót is - , az érdekesebb történeteket jobban , , kibontani'' de mindig előtérben tartani azt a tényt, hogy ez egy teljesítménycentrikus vállalkozás, ebből táplálkoznak a gondolatok, és ennek rendelek alá mindent és talán sokaknak unalmas mindez és nem tudja magáévá tenni. Én egy egyszerű kétkezi munkás vagyok aki igyekszik ugyan fejlődni az írásaiban stílusban és minőségben a korlátaimat feszegetve.
Mindenesetre köszönettel tartozom a kritikának, hiszen ilyen , , mélyen'' még nem mentem bele ebbe a témába és talán olyan gondolatokat hozott a felszínre, melyek eddig nem jöttek elő.
Ugyanakkor örömmel olvastam visszatérő hozzászólóm , , köcsög'' kommentjét , ami arra sarkall, hogy van értelme a gép előtt görnyedve megosztanom az élményeimet. Sajnos a térdeimmel még manapság is vannak gondjaim, de kordában tudom tartani azokat( múlt héten is versenyeztem ) és az idei Balkán túrámat már kevésbé megerőltető stílusban tervezgetem és legalább öt órát fogok aludni !

2018.02.04. 19:55
masodperc kollega véleményét tiszteletben tartva nekem pont ellenkező a meglátásom. Nagyszerű útleírást vártam és kaptam és nem csalódtam benned László mint már többéves olasód. Talán a 12-es olimpia túra volt az első amit olvastam tőled. Nekem nagyon tetszik az a küzdés, ahogy egy lehetetlen kilátástalan helyzetből a HALADNI KELL felfogással újra és újra révbe érsz. Egy következtetéseddel vitatkoznék és az a kor előrehaladtához kötődik. Szerintem a térdfájásodnak nincs köze a korhoz, fiatal kerékpárosok is elkapják néha, lehet most hosszú évekig nem keres fel ez a baj. A túra előtt keménytalpúban futottál, ez elég is lehetett az amortizációhoz. Hogy vagy most? Térdfájás elmúlt örökre? Ha már a következő utadat tervezed, akkor sok bajod nem lehet. Na látod! Amivel viszont egyetértek, hogy a napi 3-4 órás alvások egy sportembernek biztosan kevés több héten keresztül. Ezen talán érdemes csiszolni legközelebb. A vonatos-stoppos-buszos visszajutás nem von le semmit a túra sportértékéből! Így tovább!

2018.01.31. 12:25
Kedves László!
Évről-évre elolvastam beszámolóidat, vártam éppen Európa melyik részére sikerül eljutnod, de most direkt hagytam ki az "élvezetes" jelzőt, a beszámoló szó előtt. Biztosan nagyon sokan olvass(t)ák el, családtagok, munkatársak, barátok, és ismerősök, de idén nekem ez már nem sikerült. Ne sértődj meg, de a terjedelem a minőség rovására ment! Szerintem semmi szükség nincs arra, hogy szinte percnyi pontossággal írd le az utazásodat, mert hidd el, ez senkit nem érdekel. Régebben Györgyi László barátunk esett ugyanebbe a hibába, és az Ő útleírásai is egy idő után, élvezhetetlenek lettek. Te is így jártál szerintem, és ezt vedd az én szubjektív véleményemnek. Ide is érvényes a mondás, hogy a kevesebb néha több! Azt is elhiszem, hogy ezzel másnak próbálsz segíteni, aki hasonló kalandra adja a fejét, de mivel minden ember más, ezért nem hiszem, hogy az útleírásod alapján szervezne meg valaki egy hasonló túrát. Sok-sok információt zúdítasz ránk, ami egy idő múlva már érdektelenné válik, és legalább is én, megpróbáltam csak a lényeges dolgokat kimazsolázni az írásodból. Hidd el, az, hogy az éppen aktuális szállásadód mennyit késett, miért nem volt, és hogy a barátnője többször is elhaladt melletted a járdán, teljesen lényegtelen információk.
Nem állt szándékomban tanácsokat adni neked az irodalmi képességeid javításához, ismét megjegyzem ez csak az én véleményem, de egy rövidebb, frappánsabb, az igazi kalandokat elmesélő túraleírásnak jobban örültem volna.

Blog

« 2018. december »
H K Sz Cs P Sz V
0102
03040506070809
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31








Francia Alpok 2017. Francia Alpok 2017.
Távolság: 980 km
Szintkülönbség: 11000 m
Nehézségi fok: 8
Albán-Anzix 2017.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8
Alpok kommandó 2016.
Távolság: 590 km
Szintkülönbség: 7200 m
Nehézségi fok: 8




Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések