Blog - Országúti

Baltikum. Talán sok bringás túrázónak ismeretlen terep. Korábban nekem is az volt, de ezen változtatott a tavalyi túrám, melyet szeretnék megosztani veletek.

2016. december 3-án 75 éves korában, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Sárfalvi Béla, egykori öttusázó, öttusaedző.
1960-tól 1974-ig volt a Csepel öttusázója, válogatott kerettag. Tagja volt 1974-ben a BEK-győztes csapatnak. 1980-ban edzői oklevelet, majd 1998 – ban mesteredzői oklevelet szerzett a TF-en. 1977-1989 között a Csepel edzője, 1990- 2001 között a Honvéd vezetőedzője volt ahol klasszis sportólókat nevelt ki.
Az öttusától függetlenül kedvenc sportja, szinte lételeme a kerékpár volt. A 60 és 70éven felüli korosztályokban nem volt legyőzője. A kerékpársporthoz való kötődését sportemberi teljesítményét szeretném közreadni.

 Az idei túrám az egyik leghosszabb és navigációs szempontból a legbonyolultabb volt, de a legtöbb élményt is nyújtotta számomra.

A Mauna Kea a salite.ch és a climbbybike.com és szerte az interneten található egyéb információk alapján is a világ legnehezebb emelkedője, amin verseny- / túrabringával fel lehet jutni.
A nehézségi értékeket tekintve másfélszer nehezebb, mint az Alpok legnehezebbje, a brutális Grosser Oscheniksee (2394 m) kaptatója és csaknem kétszer olyan nehéz, mint a Monte Zoncolan Ovaro felőli emelkedője.
69 km-re csaknem 4200 m szintemelkedés jut, az utolsó kilométereken már érződik az oxigénhiány (szükséges is az akklimatizáció !), ráadásul az utolsó 20km-re jut 2000 m szintemelkedés (10%-os átlagmeredekség), ebből 7 km-en át - időnként jócskán süppedős - földúton, ami miatt – aki ugyanazzal a kerékpárral teker végig az ócdeántól a csúcsig – még a 28-asnél is szélesebb kereket javasolnak (én 32 mm széles Schwalbe Marathont használtam).

A részletes leírásban bővebb szöveges bemutatás meleltt a videó is megtekinthető; később egy naplószerű élménybeszámolót is írok, vaamint egy 50 perc körüli videó is készül. 

Bringatúra Coloradóban és Hawaii, Big island szigetén: 
Idén augusztusban volt szerencsém nyáron az egyik legfőbb bakancslistás célom valóra váltani, kora reggeli indulással feltekertem a világ legnehezebb emelkedőjén, a Mauna Kea -n, előtte egy hetet pedig a sok 3000 m feletti aszfaltos hágóval rendelkező Coloradóban, a Sziklás hegységben bringáztam (utóbbi hegységben bringával meghódítottam többek közt a Mount Evans csúcsot, ahová Észak Amerika legmagasabban végződő aszfaltos kaptatója vezet. A túra szervezése a korábbiakhoz képest bőségesen adott új tapasztalatokat a korábbi európai túrákhoz képest, írtam róla pár gondolatot és fogok is még a tapasztalatokról is, nem beszélve a naplóról. Szervezési érdekességek témái: engedélyek, bringaszállítás / -bérlés, bringaszálíltás dobozban, időjárásra való felkészülés, milyen külső legyen a bringán, reptéri átszállások, szállás (kemping, airbnb), stb.
 

2016 tavaszán 1 hetet Tenerifén, 1 hetet La Palmán, a világ legmeredekebb szigetén bringáztam (majd teljesítettem a Transvulcania terepfutó ultramarathont (74 km + 4350 m).  A sziget egy vulkanikus sziget, tengerszintről tekertünk fel 0-ról 2426 méterre, a Roque de los Muchachosra, amely hegyen mindkétszer 1900-2300 m-ig kellett tekerni, hogy felhők felett bringázhassunk. A videó a hegy oldalában hajva, gurulva készült: akár csak a világ tetején járna az ember. 

A videóba beletettem egy rövid szösszenetet a Tenerifén készült felvételekből is, amikor a Teide fennsíkon gurultam vulkáni lávamezők közt. A videó itt nézhető meg:  https://www.youtube.com/watch?v=m6APrQ3uzFI

 A magyar biciklizés lélektana

Sziasztok !

Folytatva az Alpok 2000 m fölé vezető útjaiból álló teljes kollekció bemutatását, egy olyan utat mutatok be, amely az Alpok egy eldugott szegletében található, 1 vagy 2 emelkedőlistán szerepelt csak. 2014. évi túrám ( 1828 km + 39441 m ) során kerestem fel csillagtúraként. Már az oda vezető út is háborítatlan, völgyi út, ám a hegyre vezető emelkedő privát út, így ott csak a természet volt és én: mindenütt vízesések zubogtak, idővel a felhők fölé tekertem, az út végén pedig hoszsasan gyönyörködhettem zergékben :)
Ott készült videóm: www.youtube.com/watch

 Augusztusban újabb kerékpáros kihívásra vállalkoztam: a Brenta - Ortles brevetto (hivatalosan 363 km + 8088 m 34 óra alatt) varázslatos útvonala és a Giro d'Italia - ról ismert legendás emelkedői (pl. Passo dello Stelvio (2760 m), Passo di Gavia (2621 m), Passo del Tonale (1883 m) igazán motiváltak. Az útvonal a Garda-tó közeléből indul, pálmafák közeléből, majd a Brentai Dolomitok vad, hatalmas csúcsai oldalában kapaszkodik fel a lenyűgöző MOlveno tóhoz, ahonnan az almaültetvényekkel teli Non völgyön át ér fel a Passo Palade-ra. Meránótól hosszú lankás kaptató vezet Pradig, ahonnan a Stelvio hágó 48 hajtűkanyaros emelkedője vár a vállalkozó bringásra. Bormioig tartó gurulást a következő legenda, a Gavia hágóút követi, néhol 14%-os meredekséggel. A végső 120-130 km-ra jut még a Tonale hágóút, majd a Brentai Dolomitok északi oldalán vezető Campo Magno hágóút, végül a túl hosszú ereszkedést és sík célbaérést a szervező szerencsére megtörte egy kellemes, vadregényes emelkedővel, mely Stenico falujához vezet fel. 

Tökéletes útvonalválasztás, motiváló emelkedők és ami nekem még emlékezetessé tette: a Stelvio hágó lejtőjén tapasztaét hegyomlás, földcsuszamlás okozta mászások, kerülő. Az utat teljesen beborította a sok kő és a lecsúszott födmennyiség.
A bejegyzés végén megadott linken megtekinthető a kedvcsináló videóm is, hiszen túrázóként teljesítve a kihívást videóztam is eleget :)