Magyar hírek

« 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 ... utolsó »
2018.09.02. - Mint arról nemrégiben hírt adtunk, a belga Quick-Step csapatban próbálhatja ki magát a szezon végéig a magyar országúti bajnok, Peák Barnabás. A WorldTour gárda szeptember első hétvégéjén egyből a mélyvízbe dobta a mindössze 19 esztendős Peákot és a másik újoncot is (a dán Mikkel Honore-t), akit próbaversenyzésre igazoltak. Dupla versenyhétvégét teljesítettek a srácok, Kristoff, Demare, Degenkolb és a többi nagy név ellen, nem is akárhogyan! Szeptember elsején, szombaton a 201 km hosszú, HC kategóriás Brussel Classic-on a főmezőnyben ért célba Peák a 60. helyen. 43.8 km/h-ás átlagot mentek, a versenyt Sagan csapattársa, a német Ackermann nyerte mezőnyhajrán, a legjobb Quick-Step-es itt negyedik lett. Mint a verseny után megtudhattuk, Barnának egyáltalán nem volt gondja a tempóval és az új környezettel sem. Vasárnap aztán a 86.(!) alkalommal rendezett franciaországi GP Fourmies 205 km-es távja következett, egy újabb "sprinterverseny" és megint majdnem 43-as átlag. A francia TV közvetítésben az utolsó másfél órában sokat láthattuk a magyar trikót a mezőny elején, három QS-es és három Borás lett a peloton elejére állítva, hogy ledolgozzák a hat fős szökevényboly előnyét. Peák is vezetett rendesen, sokat mutatta a kamera közelről is, láthatóan semmi erőnléti gondja nem volt ezzel a nem kis feladattal. Ezt a HC versenyt is a főmezőnyben zárta, ezúttal a 44. pozícióban, míg sprinterük, Hodeg a dobogó harmadik fokára állhatott. Ami a két QS újoncot illeti, a magyar és a dán srác is szinte egymás mellett gurultak be mindkét napon a célba, tökéletesen helyt álltak, dolgoztak a mezőny elején, betartották amit a csapat kért tőlük. Peák további versenyprogramja hamarosan ismert lesz, erről természetesen beszámolunk! Érdemes végigböngészni az eredménylistát mindkét napról, hogy kiket előzött meg Barna: Brussel Classic eredménylista ITT GP Fourmies lista ITT

2018.09.01. - A Magyar Kerékpáros Szövetség és a Fenntartható Térségért Alapítvány, Békéscsaba belvárosában rendezte a Magyarország kerékpáros kritérium bajnokságát. 12 korcsoportban 152 versenyző nevezett az eseményre. Egy kilométeres teljesen lezárt körpályán, 32 fokos hőségben zajlottak a futamok. A rendezés színvonala korrekt volt: mentőautó, kordonozott pálya, nagyszínpad az eredményhirdetéshez, igényes mosdók a művelődési házban. Szerencsére nem a komlói országúti OB-n látott színvonaltalan helyszín fogadta az érdeklődőket.


2018.09.01. - A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség a minap közzétette a szeptember 22. és 30. közötti innsbrucki kerékpáros világbajnokság nemzetenként megszerzett kvótaszámait.


2018.08.31. - Kiválóan szerepeltek a magyar pályakerékpárosok a szlovákiai GP of Presov CL2-es versenyen, ahol Lovassy Krisztián (BVSC-Zugló) az előkelő második helyen zárt Omniumban, ezzel újabb fontos világranglista pontokat gyűjtve.

2018.08.30. - A Magyar Kerékpáros Szövetség Cyclo-cross (CR) szakága a 2018/19-es szezonra 8 Magyar Kupafutamot és 1 Országos Bajnokságot pályáztatott meg, de mivel több jelentkező volt, ezért a versenynaptárba egy akkreditált verseny is bekerült. Az akkreditált verseny pontszámai a ranglista sorrendbe beleszámítanak, amely meghatározza a beszólítási sorrendet. A Magyar Kupafutamok közös értékelésébe az Országos Bajnokság eredménye sem számít bele. Az augusztus 21-ig benyújtott pályázatokat a Búr Zsolt, Szalma Csaba, Vízer Barnabás és Cser Gábor alkotta bírálóbizottság értékelte, majd az MKSZ elnöksége elbírálta és a következő szervezőket és időpontokat hirdeti ki a 2018/2019-es szezonban: Versenyek, kiírások: http://www.velo.hu/index.php?modul=versenynaptar&szakagnev=Cyclo-cross

2018.08.30. - Kilenc év után új, teljes körű fővárosi biciklis térkép jelent meg a Budapesti Közlekedési Központ kiadásában, amely minden korábbinál jobban fókuszál a városi kerékpározáshoz kapcsolódó legtöbb információ megjelentetésére. A térkép – amely bemutatja, hogy gyakorlatilag a teljes budapesti úthálózat biciklivel is járható – beszerezhető a BKK ügyfélközpontjaiban, online pedig elérhető a társaság kerékpározással kapcsolatos tudnivalókat összegyűjtő új oldalán, a www.bkk.hu/bicikli címen. A most bemutatott, magyar-angol kétnyelvű térképen megtalálható a kerékpárforgalmi főhálózat – azaz a városrészek közötti, kerékpározásra biztonságossá tett és kijelölt útvonalak –, a forgalomcsillapított területek, azok az utcák, amelyek kerékpárral is egyirányúak és azok a közösségi közlekedési vonalak, amelyeken lehetőség van bicikliszállításra is. Bátran használhatják tehát a rendszeresen kerékpározók mellett azok is, akik csak a közelmúltban kezdtek, vagy a közeljövőben kezdenék el a biciklihasználatot Budapesten. Az elmúlt kilenc évben megtett számos biciklisbarát intézkedés hatására immár az integrált közlekedésfejlesztés részeként kezelik a városi kerékpározást: a kerékpárforgalmi főhálózat hossza 30 százalékkal nőtt, közel négy éve működik és folyamatosan fejlődik a MOL Bubi közbringarendszer, már kerékpárral is tervez a BKK hivatalos útvonaltervezője, többezer új kerékpártároló helyet adtak át, és folyamatosan bővül azon közösségi közlekedési járatok száma, amelyen bicikli is szállítható. Budapest új biciklistérképe átfogóan bemutatja a városi kerékpározást és a kerékpárszállítást a BKK, a MÁV-HÉV és a MÁV-START járművein. Számos információval segíti a rendszeresen kerékpárral közlekedőkön kívül azokat is, akik a jövőben kívánnak rendszeresen vagy alkalmanként rövidebb vagy hosszabb távon biciklivel közlekedni a fővárosban, ezzel hozzájárulva a város élhetőbbé tételéhez, a torlódások, a lég- és zajszennyezés csökkentéséhez. A magyar-angol kétnyelvű kiadvány bemutatja a jelölt kerékpár-útvonalakat – külön a városi zöldutakat, a hegyi kerékpárútvonalakat és az EuroVelo 6 útvonalat –; jelölték rajta az összes forgalomcsillapított utcát (azaz a maximum 30 km/h sebességgel járható és a lakó-pihenő övezeteket, ahol biztonságosabb biciklizni) és a kerékpárral is egyirányú utcákat; az összes közösségi közlekedési vonalat, amelyen megengedett a bicikliszállítás; továbbá a közpumpákat, a KRESZ-parkokat, a bringázás és a közösségi közlekedés kombinálását segítő, fontosabb átszállási pontokon elhelyezett kerékpártárolókat, illetve a MOL Bubi gyűjtőállomásokat. A térkép egyik oldala a főváros teljes területét bemutatja, míg a másik oldala egyrészt a belváros kerékpározásra ajánlott úthálózatát tárja használója elé részletesebb felbontásban, másrészt a fővárosi metrótérképre utalóan, sematikus ábrázolásmóddal mutatja be Budapest biciklis főútvonalait. A hátlapon kaptak helyet további, városi kerékpározást segítő tartalmak is: a közösségi közlekedés biciklivel is használható járatlistája, ennek szabályrendszere, a kerékpárral közlekedőknek szóló tanácsok, a MOL Bubi közbringarendszer, az EuroVelo 6 kerékpárútvonal, továbbá a European Cycling Challange rövid bemutatása. A megjelenéshez kapcsolódóan, a még teljesebb információ érdekében a BKK honlapján www.bkk.hu/bicikli címen új aloldal indult, amelyről egy-egy kattintással elérhető – magán az új térképen kívül – többek között a biciklivel, mint közlekedési eszközzel is tervező BKK FUTÁR útvonaltervező, a kerékpárszállítás szabályait részletesen bemutató összeállítás és az említett, az úthálózaton történő kerékpározást segítő tudástár bővebb változata. A kiadvány elérhető a BKK ügyfélközpontjaiban, valamint civil szakmai partnere, a Magyar Kerékpárosklub központi irodájában. A BKK mind az új koncepció szerint készült térképpel, mind új microsite-jával kapcsolatban várja az azokat használók, az olvasók észrevételeit, javaslatait, véleményét a bkk@bkk.hu email-címen. Mi történt a fővárosi kerékpáros közlekedésben az elmúlt kilenc évben? A Fővárosi Önkormányzat utolsó ingyenes térképkiadványának 2009-es megjelenése után, 2010-ben a kerékpáros közlekedést segítő irányba módosult a KRESZ, 2013-ban pedig elkészült A budapesti kerékpáros közlekedés fejlesztési koncepciója. A Fővárosi Közgyűlés 2015-ben elfogadta a városi kerékpározást az integrált közlekedésfejlesztés részeként kezelő fenntartható városi mobilitási tervet, a Balázs Mór-tervet. A Fővárosi Önkormányzat döntése értelmében 2014-ben létrejött és közel 4 éve működik a MOL Bubi közbringarendszer. Az azóta eltelt négy évben a MOL Bubi szolgáltatási területe 15 négyzetkilométerről 32 négyzetkilométerre, a gyűjtőállomások száma 76-ról 126 darabra, a rendszerben működő kerékpárok száma 1100 db-ról 1526 db-ra nőtt, éves átlagban 1500 bérlés történik egy nap. 2015-ben elkészült az Egységes Forgalmi Modell, amellyel a Budapesten és agglomerációjában megjelenő kerékpárközlekedés makro modellezésére nyílik lehetőség. 2014-től a BKK FUTÁR részeként közbringával és „hagyományos” kerékpárral tervezni tudó online útvonaltervező készült. 2015-2016-ban a MOL Bubihoz kapcsolódó kerékpározásbarát fejlesztések során tökéletesítették a belső kerületek kerékpárral való átjárhatóságát. A Fővárosi Önkormányzat megbízásából a BKK 1500 új közterületi kerékpártároló férőhely-kapacitást épített ki, a kerületi önkormányzatok beruházásában pedig további több száz férőhely létesült. 2018-ra a kombinált (bicikli és közösségi közlekedés) utazásokat segítő B+R kerékpártároló férőhelyek száma elérte az ezret. 2013 óta folyamatosan bővül azon közösségi közlekedési járatok köre, amelyeken kerékpár szállítható. 2016-tól, elsősorban a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. beruházásában, a BKK szakmai támogatásával több mint 20 közpumpa létesült városszerte. 2013-2017 között a BKK 30 általános- és 10 középiskola bevonásával iskolai szemléletformálást végzett a STARS Europe projekt és a STARS-UNIQA program keretében. A Fővárosi Önkormányzat biciklisbarát fejlesztéseinek részeként a kerékpárforgalmi főhálózat hossza 30 százalékkal nőtt és jelenleg meghaladja a 300 km-t. 2010-2018 között komplex út- és hídfelújítások keretében valamint nagyberuházásokba integráltan 40 új főhálózati szakasz létesült (1 kisforgalmú útszakasz kijelölése, 2 önálló csomóponti korrekció, 17 szakasz kerékpársáv, 4 jelentősebb busz-kerékpársáv, 9 szakasz kerékpárút, 7 szakasz gyalog- és kerékpárút). 2016-ban Budapest az Európai Uniós VEKOP pályázaton 8,4 milliárd forint támogatásra pályázott és forrást nyert területi alapú kerékpározásbarát fejlesztésekre, valamint a Rákos-patak menti kerékpár-útvonal fejlesztésére. 12 projektben, 16 kerületet érintve zajlik jelenleg a műszaki tervezés, a kivitelezés 2019-2020-ra várható. Budapest, 2018. augusztus 24. Budapesti Közlekedési Központ

2018.08.29. - Szeptember 8-án szombaton Etyek parakerékpáros Európa Kupa időfutam versenye lesz a felvezetés. Míg szeptember 9-én, vasárnap, ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Törökbálinti Riczu Imre Emlékverseny. Immár sajnos öt éve, hogy Riczu Imre életét vesztette egy tragikus kerékpár balesetben. Az ő életének állít emléket a verseny, melynek kiemelt célja a figyelem felkeltés a fokozott biztonságra, a bukósisak viselésére. A versenyprogramban idén is szerepel parakerékpáros verseny, amely ebben az évben nemzetközi UCI C1 kategóriás minősítésű, ezért világranglista pontokért harcol majd a nemzetközi mezőny. Ezen pontok már a Tokiói 2020-as Paralimpiára kvalifikációhoz fontosak - ebben a magyar férfi válogatott nagyon is jól áll. Reményeink szerint már idén, ezzel a versennyel is segítve a sportot, megszerezhető egy férfi nemzeti kvóta. Az idei versenyen egy kiváló örömhír, hogy a parakerékpáros világbajnok Michele Pittacolo is indul és elfogata meghívásunkat. A program második felében igazolt utánpótlás futamokra és amatőr gyermekfutamokra kerül sor, illetve amatőr férfi és női futamokra is invitáljuk a kedves kerékpározni vágyókat A program befejezéseként pedig az igazolt felnőtt férfiak versenyére kerül sor, ahol 300 ezer Ft összdíjazásban részesülnek a versenyzők, valamint Imre emlékére meghirdetett vándorkupáért is küzdenek. Törökbálint támogatásával idén is tartalmas rajtcsomaggal készülünk, amelyben a táska mellett lesz póló, frissítők (Mogyi csomag, Primavera víz, Márka üdítő, Eispro jégkrém), valamint az összes versenyt befejező egy egyedi tervezésű ún. finisher érmet vehet át! Idén is várja Önöket a családok városa, Törökbálint, hogy egy szép kerékpáros családi napot tölthessünk el együtt!

2018.08.26. - Elképesztő mikre képesek a hazai downhillesek, ha összejönnek. Az elmúlt években is már-már felülmúlhatatlan izgalmakat hozott a Downhill Országos Bajnokság, ahogy óriási csatákat vívtak meglepő teljesítményekkel, drámákkal, egészen apró különbségekkel, de idén megint tettek rá egy lapáttal, még ha nem is mindenki tudott rajthoz állni. 2018-ban az augusztusi hosszúhétvégén vették birtokba az eplényi síarénát a lejtősök, olyannyira, hogy rekord számú nevező, 209 fő körözött az ámos-hegyi pályán. Ez már önmagában is komoly látványt biztosított és ehhez jött hozzá, hogy néhány világkupa versenyző nevével is találkozhattunk a rajtlistán. Köztük a gyári Kellys- es rider, a szlovák Rastislav Baranek, aki igen előkelő helyeken képes bejutni a VK-k döntőibe, illetve Európa Kupát is nyert már. Szóval igazi csemege volt a nézők számára, amit ki is használt a nagyérdemű, rengetegen látogattak el a bakonyi völgybe, hogy megnézzék a versengést és szurkoljanak kedvenceiknek. Augusztus 17-én pénteken a gyalogos pályajárás után már kezdődött is az első edzés, ismerkedtek a bringások az idei évre épült új szakaszokkal, új pályaelemekkel. Összességében úgy gyorsult a nyom, hogy hosszban több lett, azaz hasonló időkre lehetett számítani, mint tavaly. Főleg a hegyoldal felső felében készültek változtatások, de alul is alakult át néhány ív és jelentősen több szikla is bekerült az alsó épített sziklakertbe. Szombaton már látszott, hogy nagy örömünkre a mezőny folyamatosan fejlődik, sokkal többen teljesítették a technikailag nagyobb kihívást jelentő új elemeket is, köztük a Liszi Attiláról elnevezett új ugratót is. Az erdőben található rézsűs gyökerekre anno Attila nem a mostani hat méteres távolságból ugrott, hanem egészen pontosan 13 (tizenhárom!) méterről repült be egy korábbi híd felhajtó ívéről. Abszolút a beteg kategória, nekünk halandóknak teljesen elegendő ez a hat is! Ha már Liszi Attila neve felmerült, tavaly egy egyszeri alkalom kedvéért rajthoz állt az OB-n, de idén sajnos egyéb elfoglaltsága miatt ezt nem tette. Bízunk benne, hogy a jövőben azért láthatjuk még, nem esélytelen! A bajnoki címért folyó versengésből Keresztes Péternek is ki kellett szállnia, még mindig használhatatlan a kézfeje az olaszországi Európa Kupán elszenvedett ujjsérülése miatt. Becsületére legyen mondva, hogy megpróbálta több módon is, például a markolat átalakításával vagy sínbe tett nyújtott gyűrűsujjal, de néhány kör után be kellett látnia, hogy nem fog menni, ugratni abszolút nem lehetett vele. Ezek után azért még másfél napig láthattuk őt a pályán gurulgatni, párját, Vincze Lizit segítette a legjobb, leggyorsabb nyomok begyakorlásában. A szebbik nemhez érkezve, a kategória idén összesen nyolc főt számlált, ami úgyszintén óriási öröm, emlékezzünk, hogy volt, amikor csak egy elszánt hölgy gyűjtötte a kilómétert az OB-n. Toronymagas esélyesként a visszatérő Megyaszai Lilla hozta is a mondhatni kötelezőt a döntőben, abszolút értékelésben is szép idővel lett a downhill szakág 2018-as női Országos Bajnoka. Külön megsüvegelendő ez, hiszen Lilla már a második kanyarban úgy megütötte egy kőben a pedálját, hogy végig ferde tengellyel kellett mennie és tudjuk, hogy az eplényi nyom nagyon sűrű, folyamatosan történik valami. Második a női legenda Boér Júlia „Indián”, aki jelenleg az ausztrál junior válogatott edzője és 18 éve nem indult az OB-n. A svájci világbajnokság miatt érkezett Európába, és inkább jött pár héttel korábban, így részt tudott venni a versenyen. Harmadik a még mindig rettentően fiatal Bokros Csenge Anna lett, negyedik pedig az alsó részen egy bokorban tiszteletkört tevő Vincze Lizi. Őt követte a tavalyi bajnok Seffer Judit, majd Reichardt Ágnes. A többiek a futamokban már nem álltak rajthoz, de úgy néz ki a sérült László Hajninak sem lett nagyobb baja, megúszta zúzódásokkal a szombati esését, vasárnap már nézőként láthattuk is a pálya mellett. A szombat délutáni Pro Run-on még csak az érvényes versenyzői engedéllyel rendelkezők mehettek mért kört, de vasárnap már a két nyílt kategóriában is jöttek az időeredmények. A merevfarú kerékpárosoknál Hódi András rajt-cél győzelemmel vitte a kategóriát brutális széles kerekeivel, mögötte Ráti Miklós, majd Klempa Roland végzett. Az elmúlt négy évben (ebből három Merev) győzelemmel záró Németh Ádám idén a fullysok között, azaz Open-ben indult és kíváncsian vártuk, hogy ötre tudja-e gyarapítani ezt a lehengerlő sorozatot. Tudta, hogy nem lesz egyszerű dolga, hiszen a kategória idén 138 főből állt, köztük „régi” nagy nevekkel és feltörekvő ifjoncokkal. Hihetetlenül szoros csatát vívtak a srácok, az első hat két másodpercen belül végzett, az első három pedig mindössze 33 századra egymástól. Többen is hibáztak a kiszáradó poros pályán, legjobban talán Vér Szabolcs sajnálhatja, aki a felső részen esett és még így is legjobb alsó szektort jötte, 5,6 mp-re a győzelemtől. Ha már Ádám sorozatáról szó esett, akkor meg kell említeni a legenda Krizsák Jánosét is, aki 2013 óta minden évben dobogón állt, egytől háromig volt benne már minden. Openben (ahogy Juniorban és Elite Férfiben is) öt fős a dobogó és Jani egy újabb helyezéssel gyarapította ezt a pódiumos sorozatát, ezúttal negyedik lett. Alul ő is nagyon jót jött, tizedekre elmaradva csak Szabitól, a felső részen múlt neki is a győzelem vagy a magasabb fellépő az eredményhirdetésen. Ádámmal mi lett? Ő pont Jani mögött végzett, azaz dobogós sorozata megmaradt, de ezúttal nem fénylett érem. Harmadik az időmérőt behúzó Zügn Olivér lett, előtte pedig egy fiatal, de máris visszatérő versenyző. Nem más, mint korábban két éven keresztül Junior válogatott Tóth Péter. Épp, hogy csak kapott egy tesztbringát a versenyre, gyorsan benevezett, majd kezdődött is az ismerkedés a pályán. Elmondása szerint az elején az ugratókat se akarta ugrani, de végül egészen a második helyig gyorsult (vissza). Bízzunk benne, hogy jövőre aktívabban is visszatér, már az Elite-ek között, Peti igazi vidám színfoltja ennek a „downhilleseknek” nevezett kiváló közegnek. A borsodi srácnál is előrébb végzett (azaz legelöl) az ország teljesen másik részéből érkező Galavits Tamás és kisebb meglepetésre, de annál nagyobb örömmel ölthette magára az első helyért járó piros-fehér mezt. A harminc pluszos Mastereknél párharccá alakult a bajnoki csata, Cser Máté és Vígh-Kiss Gábor „Csope” között. Utóbbi a Pro Run-on esett, majd az időmérőjéhez képest bő négy mp-t javítva kopogtatott be Máté ajtaján. Máté viszont nagyot nem hibázott és éppen csak két percen kívül maradva, viszont négy tizeddel Csope előtt végezve bajnoki trikót kapott. Harmadik Sebestyén Krisztián lett, aki szoros csatában lett volna Papp Norberttel a bronzéremért, de Papszi az utolsó ugrató előtt mindenhol járt, tökön-uborkán, csak éppen a pályán nem, így egy szerény DSQ került a neve mellé a listán és kötögethették vissza szorgalmasan a pályabírók a szalagot és szúrhatták a stanglikat. Idén összesen tizenegy fő tudta megugrani a két perces álomhatárt. Hét versenyző Elite-ben, négy pedig Juniorban mondhatott magáénak egyessel kezdődő időt a hétvége valamelyik futamában. A fiataloknál a legnagyobb meglepetés Cseh Martin volt közülük, aki épp a legjobbkor tette ezt meg és vívta ki magának 1:59.508-as futamával a harmadik helyet. A Pro Run-on és az időmérőn még mondhatni közel sem volt ehhez, de a döntőt nagyon odarakta! Ki is jött neki a lépés, nem úgy, mint másoknak, nagyon sok hiba volt a „szeleburdi” ifjoncok döntő futamaiban. Többek közt Török Richárd, Füzesi Mátyás, az időmérő negyedik Szabó Boldizsár és még a tavalyi bajnok Ferenczi Marcell is esett. Valószínűleg nem tudott volna idén odaérni a bajnoki helyre, de úgy tűnik a könyörtelen sors visszavette tőle azt, amit tavaly Muszula Balázs kanyaron átesése alkalmával odaadott. Balázs idén nagyon higgadtan ment a harmadik Junior címéért, mindhárom hétvégi futama hat tizeden belül volt, maradt is benne persze, de idén még egyszer (utoljára) kellett neki az a Junior mez. Jövőre a felnőtteknél folytatja és a magyar abszolút harmadik helyezése egyből megremegtetheti az idősebbek lábát. Második a szintén stabilan teljesítő Giebiszer André lett, negyedik Balázs csapattársa, a még U17-es Szász András. Mögötte ismét képzeletbeli kategóriát ugrunk, hiszen a dobogó melletti 5. helyre az U15- ös Kellys Factory Team-es Noel Danko-t hívták ki. Az esemény csúcspontja, azaz az Elite Férfiak döntője volt már csak hátra. Keresztes és Liszi nélkül, de gyarapodva három szlovák kiválósággal, Peter Marcina-val, Lubos Stano-val és a Pro Run, illetve az időmérő elsőjével Rastislav Baranek-kel. Magyarok közül hármas csatára lehetett végül számítani, ami már a Pro Run-on elkezdődött. Akkor még Palotai Gábor, Zámbó Dávid, Lenthár Gábor sorrendben, ami az időmérőre pont meg is fordult. Így cserélgették egymást a másodiktól a negyedik helyig. A döntőben Palla Gergő jött be először két perc alá, rögtön egy 58-as idővel állt az élre. A szlovákokig nem is tudtak a közelébe kerülni, Marcina is csak két másodpercre tőle. Következett Lubos Stano, aki a Pro Runon esett akkorát felül, hogy széttörte a térdvédőjét, majd az időmérőn a cél előtti utolsó erdős kanyarban feküdt meg látványosan. Tudni lehetett, hogy ha összerakja, akkor nagyot fog menni, ugyanis egészen addig az abszolút legjobb felső szektor az ő kvalisa volt. A döntőben pár tizeddel elmaradt attól, de csak pár tizeddel és alul is jót tudott jönni, három mp-vel vette át a vezetést „Güzütől”. Lubos viszont egyből mondta, hogy nem volt egy jó kör és számítani lehetett rá, hogy még ezzel az idővel sem fog megmaradni a hot seat közepén. Őt követve Jelenszky Bálint és az idén világkupán is debütáló Vikker Marcell is hibázott, azaz már csak a bajnokaspiráns trió és Rastislav Baranek volt hátra. Elsőként közülük a címvédő Palotai Gábor volt a pályán, részideje néhány tizeddel már jobb is volt szlovák versenytársánál. Előnye a célra már közel két mp-re hízott, de már aggódhatott is, mert Győri Kristóf, az OB már megszokott speakere nagy hangerővel jelentette be Zámbó splitjét, ami jobb volt Gáborénál. Felül még hibázgatott is Dávid, de alul kijöttek a dolgok, egészen a célterületről már jól látható sziklakertig. Ott ugyanis átesett a kormányon és elúsztak az esélyei a harmadik bajnoki címére. Zámbó Dávid döntő köre eséssel: https://www.youtube.com/watch?v=14GHFn5gxp4 Ekkor már páran elkezdtek gratulálni a címvédéshez, de ideje korán, hiszen Lenti még pályán volt, igaz nyolc tizeddel Gábor mögött a féltávon. Nagyon jól tudjuk már, hogy a pálya alsó felében is bármi megtörténhet és a tavalyi Masters bajnok lőtte is, ami csak a csövön kifért, annak ellenére, hogy pénteken még kisebb agyrázkódása is volt egy esés következtében. Nagyon szorosnak látszott, de végül nem tudott hozni Gábor idején, bejött mögé közvetlenül. Itt eldőlt a bajnoki cím sorsa, de a hangulat nem csillapodott, sőt! Megtudta a célterület környékén szurkoló népes közönség az Európa Kupa győztes részidejét, ami minden eddiginél még másfél másodperccel jobb volt! Elképesztő tempóban érkezett a szlovák kiválóság, a sziklakert utáni erdőbe érve végig fent a rézsű tetején, hogy a lehető legjobb ívről vegye belülről a híres lefordulós tuskót. Őrületes tempóban szelte át a célvonalat, három és fél másodperccel a Magyar Bajnok előtt, egyedüliként 1:50 alatt. Hihetetlen teljesítményt láthattunk tőle, érdemes megnézni döntő futamát, végigfolyt a pályán, semmi megtorpanás még a lassabb technikás részeken sem. Rastislav Baranek győztes döntő köre: https://www.youtube.com/watch?v=3jMJc3N2LtI Rasto nem is rejtette el örömét: „Ez volt az első versenyem Magyarországon és nagyon izgatott voltam. A pálya nem volt nagyon hosszú, úgyhogy kezdettől fogva tudtam, hogy nehéz lesz vasárnap stabil és gyors kört futni. Nagyon jól éreztem magam egész hétvégén, megnyertem a mért edzést és az időmérőt is, de még mindig tartogattam egy kis időt a döntőre. A rajtban azt mondtam magamnak, hogy mennem kell egy tiszta kört és ezt is tettem, hiba nélkül, mindenhol keményen tekerve. Hogy őszinte legyek, meglepődtem az időmön, jobb volt, mint amire számítottam és egy tökéletes befejezése lett a hétvégének. El se tudom hinni, hogy hány ember jött el megnézni. Az idő, a szervezés, a szép fotók, az eredményhirdetés mind félelmetes volt. Hatalmas köszönetet szeretnék mondani Gács Péternek, hogy meghívott minket és mindenkinek, aki segített abban, hogy ez az esemény ennyire jó legyen. Találkozunk legközelebb!” Az eredményhirdetésen rengeteg vidám arcot láttunk a tömegben, született sok meglepetés, de egy címvédés is Palotai Gábor személyében. A díjazottokon kívül még jó páran vihettek haza értékes nyereményeket, melyeket a célba érkezők között sorsoltak ki, köztük egy DJI Spark drónt és egy Saint hajtókart is! Mindenkinek köszönet jár, aki bármilyen formában részt vett az eseményen, ezzel hozzátéve ahhoz, hogy ilyen fergeteges hangulat költözzön be ismét a szűk eplényi völgybe! Idén még több nézővel és résztvevővel zajlott a lejtősök bajnokavatása elmúlt hétvégén, minden évben fel is tesszük a kérdést, hogy lehet-e ezt felülmúlni és eddig valahogy évről-évre sikerült is. Nem lehet kijelenteni, hogy a hangulat továbbra is fokozódik, mert elképesztő méreteket ölt már, de azt, hogy jövőre látunk egy unalmas OB-t azt teljes nyugalommal kizárhatjuk! Részletes eredmények: http://dhracing.hu/eredmenyek Fotók: Kakuk Dániel

2018.08.26. - A La Flamme Rouge közösségi kerékpáros oldal valamint a tiroli St. Johann Masters világbajnokság főszervezője is megerősítette, hogy mechanikai doppinggal bukott le egy magyar kerékpáros az idei Radweltpokal viadalán.

2018.08.25. - Benkó Barbara (Ghost Factory Racing Team) fantasztikus versenyzéssel az előkelő második helyet szerezte meg a franciaországi hegyikerékpáros világkupa futam short track (XCC) számában.

2018.08.24. - Az Ausztriában és Szlovéniában már jól bevált, hatékony, idehaza azonban még újszerűnek számító módszerekkel, a közösségi médiát is bevonva csábítaná Magyarországra a külföldi kerékpáros turistákat a Magyar Turisztikai Ügynökség. "Érdemes a szomszédainktól tanulni, hiszen nyugati szomszédunknál például 2017 első félében soha nem látott turizmus-gazdasági rekordok dőltek meg a külföldiek által eltöltött vendégéjszakák terén" - mondta az MTI-nek Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium turizmusért is felelős államtitkára. Hozzátette: nyugatabbra már bevett gyakorlat, hogy study tourokat szerveznek külföldi szakújságírók számára, akik aztán különféle magazinokban fényképekkel illusztrált élménycikkekkel, saját tapasztalaton alapuló útleírásokkal vonzzák oda a turistákat. A hazai turisztikai szakmában ugyan már alkalmazzák a tanulmányutakat az idegenforgalom fellendítésére, az újdonság az, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség tavaly nyitott egy egyre növekvő számú réteg, a biciklis turisták felé is, s azóta már összesen három study tourt szervezett külföldi kerékpáros szakújságíróknak. A médiában dolgozó szakemberek Magyarország kiemeltebb turisztikai desztinációival ismerkedhettek meg, mint például a balatoni régióval, a Duna-kanyarral vagy a Zalai-dombsággal. Az első tapasztalatok egyértelműen pozitívak, a "8 nap alatt a vizek és a borok földjén" elnevezésű tavalyi tanulmányutat követően megjelent cikkek 200 ezer külföldi bringás turistához jutottak el, s mindezt negyedannyiért, mintha ugyanezeket a tájakat fizetett hirdetésekben mutatták volna be. A study tourok sorozata idén Zalakaros környékének, illetve Muraföldének, majd a múlt héten a balatoni régiónak a bemutatásával folytatódott. Ez utóbbi egyik túráját maga Cseresnyés Péter államtitkár is végigkerékpározta. További újdonság, hogy ezúttal külföldről már nemcsak magazinok, hanem kerékpáros témájú online médiumok képviselői, illetve bloggerek is meghívást kaptak Magyarországra. Cseresnyés Péter hangsúlyozta: az önkormányzatoknak érdemes az ilyen példa értékű, szervezett programokra pénzt áldozniuk annak érdekében, hogy hosszabb távon növeljék turisztikai bevételeiket. Fotók: Kaiser Erika

2018.08.22. - Megtisztelő meghívásnak tett eleget a tizenkét fős magyar kerékpáros küldöttség, amely néhány hete részt vett a Tour de France párizsi befutóján és a világ legnagyobb kerékpáros eseményének ünnepélyes eredményhirdetésén. Mindezt a kulisszák mögé betekintve láthatjuk az alábbi videón, ahol betekintést nyerhetünk a Tour VIP falu életébe, a csapatok paddock boxaihoz és a párizsi velodrom belsejébe is! [[https://www.youtube.com/v/o7lUMURhySw?fs=1&hl=hu_HU 560 315]]

2018.08.22. - Féltávjához érkezett a kis Tour de France, azaz a legnagyobb presztízzsel bíró utánpótlásverseny a Tour de l’Avenir. A tíz szakaszos viadal mezőnyében a WCC, azaz a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség csapatának színeiben Peák Barnabás is ott van. Az első 132 és fél kilométeres etap a sprintereknek kedvezett, a mezőnyhajrát a német Max Kanter nyerte, Barnabás a győztessel azonos idővel a 13. helyen érkezett. A második etap végén egy három fős sor ért haza bő két perces előnnyel, ahonnan a francia Alan Riou bizonyult a legerősebbnek, aki ezzel a sárga trikót is átvehetett. Peák ezúttal is a főmezőnyben zárt a 23. lett. A harmadik napon Chateaudu-ban már kissé emelkedett a vége, a hazai Damien Touze nyert, a mezőny egyetlen magyar versenyzője az előkelő 16. helyen zárt. Összetettben Riou magabiztosan őrizte vezetését. Az Orleans környékén rendezett 20,2 kilométeres csapatidőfutam során a dánok voltak a leggyorsabbak, a WCC sora negyvenkét másodperc hátránnyal a 11. lett, összetettben a norvég Hakon Aalrust vehette fel a sárga trikót, Peák Barna a 43. helyre csúszott vissza. Az ötödik szakasz újfent a sprintereknek kedvezett, a brit Matthew Gibson lett az etapgyőztes, Peák azonos idővel a 29. helyen haladt át a célvonalon, a sárga trikós Aalrust ellenben közel negyedórás hátrányt szedett össze, így Alan Riou másfél perces előnnyel vette vissza az összetettbeli vezetést. Peák Barnabás 2 perc 16 másodperces hátránnyal a 31. helyről várja a folytatást, további eredményeiről is beszámolunk!

2018.08.21. - A harminckét esztendős Manuel Belletti meggyőző teljesítménnyel nyerte meg az UCI 2.1-es kategóriájú Magyar Körversenyt. Az Androni Giocattoli Sidermec 1-es rajtszámot viselő versenyzője a Tour de Hongrie során csupán az utolsó etapon nem került be a legjobb három közé, ennek egy bukás volt az oka. Az összetett versenyben a Szingapúr becenevet viselő Vasco Bergamaschi 1930-as diadala után másodszor született olasz győzelem.

2018.08.20. - Manuel Belletti: ez az első alkalom a pályafutásom során, hogy egy többnapos verseny összetettjét sikerült megnyernem Vasco Bergamaschi 1930-ban aratott sikerét követően Manuel Belletti a második olasz győztese a Magyar Körversenynek. Belletti az összetett mellett a pontversenyt is megnyerte, így a sárga trikón kívül a zöldet is hazavihette. Teljesítményével nem hagyott kérdéseket maga után, a prológ harmadik helyét követően, nyerte a keszthelyi befutót, majd ismét egy harmadik és két második hely következett. Az utolsó kazincbarcikai szakaszon már nem kockáztatott. „Nagyon boldog vagyok, hiszen ez az első alkalom a pályafutásom során, hogy egy többnapos verseny összetettjét sikerült megnyernem - mondta Belletti a célba érkezést követően. - A mai szakasz egy picit nehezebb volt, mint azt előzetesen gondoltuk, a végén nem akartunk kockáztatni, hiszen nagyon fontos volt számunkra az összetett első helyének megőrzése. Nagyszerűen teljesített az egész csapat, kiváló hetet zártunk. Profi versenyző vagyok, így számomra nagyon sokat ér ez a győzelem, pláne úgy, hogy nem mondanám magam egy igazi sprinternek, így különleges érzés megnyerni ezt a Tour de Hongrie-t.”

2018.08.19. - Az utolsó kanyarban történt bukást kihasználva ismét Nikodemus Holler (Bike Aid) ünnepelhetett, a német kerékpáros kazincbarcikai sikerével, már a második szakaszgyőzelmét szerezte az idei Magyar Körversenyen, melynek összetettjét az olasz Manuel Belletti (Androni Giocattoli-Sidermec) nyerte.

2018.08.19. - Nikodemus Holler: nagy siker a csapatom számára, hogy szakaszt nyertünk a Magyar Körversenyen A német Bike Aid csapata lényegében egy olyan egyesület, amely Németország legnagyobb és legaktívabb jótékonysági közösségét alkotja. A csapat vezetése különböző kampányok során adományokat gyűjt, melyekből jótékonykodik, például a Dimension Data sorához hasonlóan kerékpárokat oszt afrikai gyerekek számára. Az afrikai kerekesek kiemelése egyébként is fontos feladatuk, hisz keretükben eritreai, ugandai és kenyai bringások is helyet kaptak. Nikodemus Holler köztudottan a sor egyik legjobb versenyzőjének számít, 2017-ben nyerte a Kameruni Körversenyt, idén pedig második lett összetettben a legnagyobb presztízzsel bíró afrikai szakaszversenyen a gaboni La Tropicale Amissa Bongón. A Karcag és Miskolc közötti királyetap hajrájában az első helyről megindulva lepte meg riválisait, megnyerve ezzel a Tour de Hongrie királyszakaszát. „Nagyon tetszett ez a szakasz, bár őszintén szólva nem vagyok egy igazi hegyi menő – mondta Holler a célba érkezést követően. - A hajrára tizenöten maradtunk elöl, szerencsére gyorsan tudtam kanyarodni, egy kis előnyt tudtam szerezni, nagyon örülök, hogy végül meg tudtam nyerni ezt az etapot. Nagy siker a csapatom számára, hogy szakaszt nyertünk a Magyar Körversenyen!“

2018.08.18. - A német Nikodemus Holler (Bike Aid) nyerte a Tour de Hongrie királyszakaszát, Valter Attila (Pannon Cycling Team) az előkelő ötödik helyen zárt, Manuel Belletti (Androni Giocattoli-Sidermec) hatalmas küzdelem árán megőrizte sárga trikóját.

« 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 ... utolsó »




Francia Alpok 2017. Francia Alpok 2017.
Távolság: 980 km
Szintkülönbség: 11000 m
Nehézségi fok: 8
Albán-Anzix 2017.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8
Alpok kommandó 2016.
Távolság: 590 km
Szintkülönbség: 7200 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések