Blog Mátra – Eger – Tisza-tó - Jászság: 450 km-es túra beszámoló (2012.07.28)
Az előző napi "rákészülés"?! Nos, a délután azzal telt, hogy költöztettünk... Jó sok szekrény, doboz, állványok, asztalok, gépek, vagyis nem volt kifejezetten pihentető, de bemelegítésnek elment. Épp zárás előtt még sikerült elugranom egy áruházba, és vásárolnom egy kis útravalót. Bringás zsebben még úgyse vittem sosem kiflit, de hát eljött ennek is az ideje. Úgy fél 11-re keveredtem haza, gyorsan megettem két kiflit, jól megrakva mindenfélével, hogy gyűljenek bent a kalória készletek. Aztán elkészítettem még másik négyet, hogy kettőt megegyek ébredéskor, kettőt pedig magammal vigyek (reméltem, valahogy befér majd a kis hátsó zsebbe). Aztán gyors tusolás, majd fél 12 körül irány az ágy.
Az ébresztőt hajnal kettőre húztam, mert így érhettem ki a 3 órás rajtra. Az emelt "izgalmi állapot" miatt az elalvás és az alvás egy folyamatos fél éber/félalvós állapot volt, de hát ez erre a kemény 2 és fél órára már nem is volt akkora teher.
2-kor megvolt az ébresztő, egy pillanat alatt kinyílt a csipám (fontos alkalmakkor ez már csak így van az emberrel). Ugrás a következő szendvicshez, hogy beépüljön a rajtig, de rá kellett jönnöm, hogy nem bírom a tervezett újabb kettőt letolni. Sebaj, ezen már csak nem fog múlni.
Következett egy újabb, ébresztő tusolás, öltözködés, és az elemózsiák begyömöszölése a hátsó zsebekbe. Na, ez volt az első kihívás...
Két kifli (vagy inkább mini bagett), két banán, 8 csokis müzli szelet, két Snickers, a pót izotóniás szörpök, iratok. Nem volt egyszerű, de kis meggyőzéssel végül minden a helyére került :)
Eljött a nagy pillanat, irány a bringához! Ugrás a cipőbe, nyílt a kapu, és már gurultam is a rajt felé, ahová rendesen oda is értem 3 óra előtt 5 perccel. Ekkor már SzeZo ott is volt, egy eddig ismeretlen sporttárssal, aki a fórumon olvasta az "idétlen" tervünket, és megtisztelt minket egy üdvözlő látogatással. Kisvártatva Sasi is megérkezett, így 3 órakor ott voltunk rajtra készen: Sasi, SzeZo, és jómagam, azaz MoZo. Ahogy azt Sasi tudatalattija egy előző hozzászólásban említette, teljes a Zoo. Hát igen, teljes volt az állatkert, mert amire készültünk, az így utólag is állati teljesítmény volt. De ilyen a sport, így ezeken nincs mit előre gondolkodni, neki kell menni, és teljesíteni.
Nos, nem is vacakoltunk, nyeregbe ültünk a sűrű sötét éjszakában, és elkezdtük magunk alá gyűrni az aszfaltot. Tökéletes volt az idő, kb. 15 fok körül lehetett, ami bringázásnál kifejezetten kellemes, főként, hogy mindez az éjszaka "leghidegebb" óráiban értelmezendő. Meg is néztem az előrejelzést, így nem is vittem semmi ruhát a felvett rövid bringás nadrágon, és felsőn kívül. Szerencsére :)
Nem sokkal indulás után jött az első meglepetés... A Fót felé kivezető út egyik körforgalmánál három rendőr "várt ránk", akik jelezték, hogy Fót felé baleset van, ezért teljesen le van zárva az út. Sebaj, gyors újratervezéssel folytattuk az utat Dunakeszi felé, így egy plusz 5 kilométeres kitérővel máris Fóton voltunk, majd folytattuk Mogyoród, Gödöllő irányába. Innen a Mátra túrások ismert útvonalán (Aszód, Jobbágyi, Szurdokpüspöki) haladtunk Pásztó felé, ahová reggel 6-kor szépen megérkeztünk. Meg kell hagyni, fantasztikus élmény éjszaka bringázni... a sötét és az itt-ott beszűrődő fény elegye, a mélységes csönd, és három bringa suhogó hangja egyenesen fenséges.
Pásztón a "bringások kútjánál" elköltöttük a reggelinket, és Sasi sas szemének köszönhetően elköszöntünk az első villámra beköltözött meztelen csigától :) Szegény, el tudom képzelni, mit élhetett át a hajnali hűvösben, miközben 30-as tempóval lobogtak a csápjai :)
Negyed hétkor aztán újra nekilódultunk, hogy mihamarabb felérjünk utunk legmagasabb pontjára, Galyatetőre. A kellemes reggeli hűvösben kifejezetten jól pörgött a lábunk, a sok Mátra túrát is felidézve most volt a legkönnyedebb tekerésem. Az 50-39-30-ból meglepő módon a legkisebb tárcsa használata ezen a napon teljes mértékben kimaradt, így igencsak jól éreztem magam a bőrömben. Háromnegyed 8-kor hiánytalanul fent voltunk Galyatetőn.
Megvolt az első 100km, és már suhantunk is tovább, le a 24-es útig, majd Parád felé, aztán Recsk, és jött Sirok (a vár látványa most is jól esett), és az itt elengedhetetlen dimbes-dombos szakasz. De az óra és a lábunk csak pörgött, így gyorsan, gond nélkül bedaráltuk Egerbaktát is, és már ott is voltunk Egerben. 10 órakor találtunk is egy szimpatikus kocsmát, ahová 160 km után, immáron 30 fokos hőmérsékletben beültünk egy söröcskére. Ha ez „csak” egy Eger túra lett volna, innen már csak haza kellett volna tekerni. De z a nap nem az a nap volt. Az időjárás ekkor már egyértelműen jelezte, hogy alaposan készül befűteni nekünk. A kb. fél órás pihenő alatt elfogyasztottunk újra pár falatot (itt ettem meg a második csomagolt kiflimet), így a frissítő után újult erővel indultunk tovább.
Mezőkövesd felé még akadt néhány kisebb domb, de onnan kezdve jöhetett a monotonitást bíró lelkierő próbája: síkság, síkság, síkság. Meglepő, de van a síkságból is az a mennyiség, amit alkalom adtán jobb lenne, ha egy kis dimbes-dombos vidék fűszerezne. De hát most csak a nagy laposság, és az ekkor már durván tomboló kánikula volt az útitársunk. Az órára nézve az alkalmankénti 36 foknak már sokszor örültem, mert inkább jellemző volt a 38-39 fok. Így értünk 225km megtétele után délután 1 körül Ároktőre, ahol a „vadonatúj, korszerű” komppal készültünk átkelni a Tiszán (készült is itt néhány fotó, mert ez lassan inkább a közlekedési múzeumba való).
Itt gondoltam is rá, hogy egy „sima” Mátra túra pont ekkora táv szokott lenni, és ekkor éreztem azt, hogy a bringázás is fejben dől el. Míg egy Mátra túra végén azt érzi az ember, hogy ez volt a legtöbb, amit kihozhatott magából az ember, most pont annyira azt éreztem, hogy „egyszerűen csak félúton vagyunk”, és ezzel nem is volt semmi gondom. Egyben éreztem magam, tettre készem, még ha dög meleg is volt.
A Tisza túlsó oldalán, Tiszacsegén megittunk gyorsan egy kis Colát, aztán ismét nekieredtünk. De talán, ha 30km-t haladtunk, amikor hirtelen „megadtam” magam. Rendhagyó módon a sisak alá felvettem egy sapkát induláskor, gondolva, hogy az majd az izzadtságot jól felfogja, és nem csorog a szemembe. De sötétkék színénél (és szellőzés mentességénél) fogva ez remekül magába szívta a meleget, és azt tökéletesen át is adta a fejemnek. Így utólag nem csoda, ha ekkortájt a szédüléssel és ájulással küzdöttem. Tiszafüreden tartottunk hát miattam egy újabb kényszerpihenőt, de egy utcai kút alatti alapos zuhanyzással (úgy tetőtől-talpig) sikerült helyretenni magam.
Egyértelműen a meleg volt a probléma forrása, mert se lábbal, se az ülőrésszel nem volt gond, de mégis dülöngéltem, és képtelen voltam kellőképpen hajtani. A jó sporttársak minden neheztelés nélkül segítettek, hogy magamra találjak, és a rövid intermezzo után így ismét rendes tempóban mentünk tovább. De a rendkívüli meleg nem csak engem vett le a lábamról. Ugyanis 264 km után, Tiszaigar közelében SzeZo járt hozzám hasonló módon. Gyanítom, hogy neki is rendesen közrejátszott a hőguta közeli állapot, meg „bevallása szerint” rendesen el is éhezett. Közölte velünk, hogy Ő előre fenntartotta magának a jogot, hogy bármikor előrezavarjon minket, mert egyedül is hazatalál, és ezen jogánál fogva hagyjuk most magára, és menjünk kedvünk szerint. Márpedig erről szó sem lehetett, így leücsörögtünk az árokpartra, megvártuk, míg SzeZo magába visz egy kis táplálékot, és egy szűk félóra után már sokkal jobb lelkiállapotban és felfrissülve ismét hármasban indultunk tovább.
Mint kiderült, Tiszafüred egy eltévedés forrása is lett. Ugyanis a kelleténél egy sarokkal hamarabb fordultunk balra, így a Tisza-tó jobb partja melletti tekerés helyett folyamatosan távolodtunk délkeleti irányba a tótól. Mivel Kunmadarasnál már egyértelmű volt, hogy nem jó az irány, ezért egy kis telefonos térkép, és egy helyi fiatal pár segítségét kérve ráleltünk a helyes korrekciós útra. A fiatal srác megmondta, hogy Tiszaszentimre felé nem túl jó az út (sőt, két kutya ráadásként ott bóklászik :), tehát teljes képet kaptunk), de hát mégis arra kellene továbbmennünk. Így is tettünk, és a srácnak igaza lett. Kezdetben nagyon jó aszfalt volt, de aztán jött a göröngyös feketeleves. Az még nem is lett volna akkora gond, de SzeZo itt összeszedett egy kis drót darabot, ami egy hátsó defektet okozott. Gyors javítás (belső csere) után simán tovább tudtunk menni.
Tiszaszentimre, majd Tiszaderzs után végre ott voltunk Abádszalókon, ami már az eredeti tervnek is megfelelő volt.
Ha jól rémlik, ezekben az órákban még megálltunk néhány faluban, hogy az utcai kutak hűsítő és üdvözítő hatását élvezzük (mind a kulacsokban, mind közvetlenül a testünkön). Aztán Heves felé közeledve rám tört a csokis müzli hányinger, amikor is azt mondta a testem, ha még egy ilyen falatot beviszek, nem tűri tovább. Ezért kezdeményeztem, hogy álljunk meg Hevesen, és keressünk valami gyorsétkezdét, ahol pl. egy hamburgert ehetünk. A srácok „vevők” voltak az ötletre. Szerencsénk volt, és a helyi fiatalok útbaigazítása után megtaláltuk a javasolt gyros-ost, ami egy kocsmaszerűség volt. De nagy örömömre készítettek ott „Giga hamburgert”, ami egy jól megpakolt, igencsak kellemes ennivalónak bizonyult. Sasi is a Giga verzióra voksolt, de SzeZo is benevezett a kisebb, normál változatra. Ekkor este 7 körül járt, és míg vártunk az ételre, totálisan rám tört az álmosság. Ültem egy székben egy légkeverő ventilátor előtt, és félpercenként leesett a fejem, küzdöttem az elalvással. Kértem is gyorsan egy kávét. Némi Cola, sör, majd Sasi ötletét megvéve mindannyian ittunk egy-egy energiaitalt. Megállapítottuk, hogy ez egy remekül időzített megállás volt, és mindenkinek nagyon jól esett a rendes étel. 335 km-rel a lábunkban, újra fiatalos lendülettel pattantunk ismét nyeregbe.
Mivel a 31-es úton nem akartunk menni (a nagy forgalom, és a szemből sütő lemenő nap miatt), ezért az eredeti tervnek megfelelően mentünk tovább Jászberény felé a hosszabb, kerülő úton, Boconád, Tarnaméra, Tarnaörs, Jászdózsa érintésével. Jászberény sarkát nem sokkal fél 10 előtt értük el (380 km), tehát már ez idő előtt elkezdődött a lámpák bekapcsolása (először csak SzeZo, majd apránként mi is beszálltunk ebbe Sasival).
Nem voltam biztos az elemek állapotában, ezért halogattam, amíg lehetett. Apropó: lámpa. Valahol Jászfényszaru környékén SzeZo eltalált egy kisebb gödröt, ami következtében a nagy lámpája hatalmasat repült, és számos darabban ért földet. Ennek vége. Ráadásul a kisebb lámpájában lemerült az elem, és a tartalékba hozott pótgarnitúra (remek távol-keleti eredeti csomagolás) eleve nem tartalmazott energiát. Eredményként SzeZo-nak egyáltalán nem volt első lámpája. Belegondolni is rossz, ha otthagyjuk Őt a Tisza környékén, hogy került volna haza (erre röviden válaszolt, hogy ez esetben kivárta volna a hajnalt).
Este 10-re értünk Jászfényszarura, majd fél 11-kor Zsámbokra (405 km). Ez számomra külön öröm volt, mert Eger-Andornaktálya óta nekem ismeretlen utakon bóklásztunk, így csak mentem-mentem, de sose tudtam, mi és mennyi vár még ránk. Zsámbok viszont már „hazai pálya”, mert a Valkó- és téli Gomba körökből ez egy jól ismert terep. Itt még kicsit dilemmáztunk, hogy merre is legyen a haza, mert mehetünk még egy Valkót, vagy mehetünk Pécel-Cinkota útvonalat, de végül a Dány-Isaszeg-Nagytarcsa útvonalra esett a választás. A lámpa baleset után pillanatok alatt összeszoktunk az új koreográfiára: Sasi ment az út jobb oldalán, én kicsit balra hátrább tőle, így a két lámpa egymást kiegészítve szuperül bevilágította az utat egy egész jó kiterjedésen. Középen mögöttünk SzeZo így viszonylag jól belátta az utat. Néhány szembejövő autós, akik a reflektorukat jobban szerették használni megnehezítették a dolgunk, mert a nagy szembe fényben SzeZo kénytelen volt kicsit lemaradni a vakítás miatt. De megoldottuk ezt is, mert kis összevárás, és utána az óvatosabb tempóban folytatás következett.
Kicsit tartottam az előbb emlegetett utolsó domboktól, mert ennyivel a lábunkban nem tudtam, hogy mennyire lesz kihívás a Dány környéki dombos vidék, meg a Nagytarcsai emelkedő. Az aggodalmam viszont alaptalan volt, mert talán az esti hűvösebb idő, vagy az ekkora már robottá vált lábaink, vagy talán a sötétben automatikusan kicsit visszalassult tempó (vagy ezek ötvözete) miatt a maradék szakasz is minden gond nélkül megvolt. 440 km megtétele után, diadalittasan szegtük át a Budapest táblát Cinkota felől. Remek érzés volt!
A Kerepesi útnál Sasi elment balra, hogy rövid úton hazaérjen. SzeZo-val mentünk tovább a Szlovák úton, majd a Szentmihályi út végén, a felüljáró előtt mi is elköszöntünk egymástól. Még néhány száz méter, és már otthon is voltam éjfél után 45 perccel, 451 km megtétele után.
A tavaly augusztusi 24hGomba után most tekertem ismét ilyen hosszút. Nagy örömömre még sikerült is megjavítani az akkori távolság rekordomat, még ha csak 5 km-rel is. Éjszaka sem mentem azóta, így ez most minden szempontból egy remek felkészítő edzés volt a következő 24 órásra. Nem tudtam, hogy a tavalyi hosszú menet csak egy egyszeri kivételes alkalom volt, vagy van-e bennem az a lelkierő, ami átsegít az esetleges holtpontokon. Bár menet közben még viccelődtem vele, hogy a 450 km elérése után hívok autós fuvart (ami majd hazavisz), de mindent összevetve nagyon örülök, hogy beszálltam ehhez a két remek srác mellé erre a túrára. Megerősített abban, hogy a csapatszellem ebben a sportban nagyon fontos, és képes vagyok fejben, lábban, és fenékben is ottmaradni a szeren ilyen hosszú úton is.
Hatalmas köszönet ismét a két sporttársnak és remélem, lesz még alkalmunk valami hasonlóra.
MoZo
A bejárt útvonal térképe és egyéb adatai: http://connect.garmin.com/activity/204279804#.UBYn2ATHFQ0.email
Kérjük, írja meg véleményét:
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.