Idén öt UCI 1.2-es egynaposra is sor kerül hazánkban a Visegrád 4 Kerékpárverseny keretein belül; közte két női versenyre is!

E-mail  Nyomtatás
2019. április 09. kedd
  |   Szerző: Sajtóközlemény

 Diavetítéshez kattints a képre

Május 11-én a Visegrád 4 Kerékpárverseny-sorozat második állomásaként kerül sor a magyarországi futamra Budapest és Pannonhalma között. A verseny szervezői idén még tovább emelik a tétet, négy további UCI kategóriás viadalt is szerveznek, közte két női versenyt is. 


2019-ben Lengyelországban rajtol a Visegrádi Csoport tagországainak (Csehország, Lengyelország,Magyarország és Szlovákia) közös, nemzetközi országúti kerékpárverseny-sorozata, melynek magyarországi futamára május 11-én kerül sor.


A lengyel kezdeményezésre 2013-ban elindított Visegrád 4 Kerékpárverseny a sport népszerűsítésén túl szimbolizálja a négy ország közös érdekeinek fontosságát. A Visegrádi Négyek 1991-es megalakulása a közös múltra, értékekre, érdekekre, valamint a kölcsönös bizalomra alapozva épült.


Hazánkban, ahogy 2015 óta minden évben, idén is Budapesten rajtol majd a nemzetközi mezőny, majd mintegy 170 kilométer megtétele után, többek között Telki, Zsámbék, Bicske, Csákvár, Bodajk, Csetény, Zirc és Ravaszd érintését követően érkezik meg Pannonhalmára, ahol a versenyzőknek most is több alkalommal meg kell küzdeniük a néhol 15%-os emelkedővel.


AV4 Kerékpárverseny magyarországi futamát a Külgazdasági és Külügyminisztérium megbízásából a Mozgás Egészség Rekreációs Sportegyesület (MER SE) szervezi, akik 2018-ban indították útjára külön versenysorozatukat Visegrad 4 Special Series néven. 2019-ben a tervek szerint újabb két verseny kerül megrendezésre, és igazi kuriózumként, elsőként hazánkban két női UCI kategóriás viadalt is szerveznek. Rögtön a május 11-i V4 versenyt követően, május 12-én kerül megrendezésre Pannonhalmán a Visegrad 4 Ladies Series első viadala, amely hazánk első olyan női országúti kerékpárversenye, amely 1.2-es besorolással szerepel a nemzetközi szövetség (UCI) versenynaptárában. A másodikra sem kell túl sokat várni, hiszen július 6-án, Zalaegerszegen állnak rajthoz a hölgyek, ugyancsak egy 1.2-es besorolású
egynaposon.


A Visegrad 4 Special Series idei első küzdelmére július 20-án kerül sor Vásárosnamény és Nyíregyháza között, majd másnap, július 21-én ugyancsak Vásárosnaményból rajtól a sorozat idei második küzdelme, amelynek célja Ibrány lesz.


A viadalok amellett, hogy világbajnoki kvalifikációs pontok szerzésére adnak lehetőséget, a hazai élmezőny számára is kiemelt versenyzési lehetőséget biztosítanak.


A versenyekkel kapcsolatos további információk, érdekességek a Visegrád 4 kerékpáros-sorozat magyar futamainak hivatalos honlapján ( https://www.v4kerekparverseny.hu/ ) találhatók.

 

Diavetítéshez kattints a képre





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:


Letölthető dokumentumok:

Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:





Francia Alpok 2017. Francia Alpok 2017.
Távolság: 980 km
Szintkülönbség: 11000 m
Nehézségi fok: 8
Albán-Anzix 2017.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8
Alpok kommandó 2016.
Távolság: 590 km
Szintkülönbség: 7200 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések