Helyszíni beszámoló a 2013-as Tour de France bemutatójáról

E-mail  Nyomtatás
2012. október 24. szerda

Diavetítéshez kattints a képre

A háromhetes körversenyek közül utolsóként mutatták be a jövő évi Tour de France útvonalát. A 100. alkalom miatt a szervezők igen különleges útvonal összeállítással készültek, melyet október 24.-én prezentáltak a nagyközönségnek. A párizsi kongresszusi palota zsúfolásig megtelt nagytermében, mintegy 4.000 vendég követhette végig első kézből a prezentációt, melyen első alkalommal stábunk is jelen volt....

 

Június 29. és július 21. között, 3360 km, kizárólag francia területeken! Indulás a festői Korzikáról, csapatidőfutam Nizza plázson, időfutam a Mont-Saint Michel apátsághoz, hegyi befutó a leghosszabb szakasz végén a Mont Ventoux-re és az Alp'd Huez kétszeri megmászása mind-mind ahhoz járulnak hozzá, hogy méltó verseny legyen ehhez a nagyszerű évfordulóhoz!

A kerékpársportot sújtó Armstrong-ügynek ezen a napon szerencsére vajmi kevés jele volt a helyszínen érezhető, így mi is egy hihetetlenül profi összeállítása, semmint szomorkodó és letört arcokra emlékezünk majd vissza...

Diavetítéshez kattints a képre

A prezentáció helyszínére érkezve óriási tömeg és az 1-es sorszámot viselő Skoda látványa fogadott a bejáratoknál. A terembe lépve tökéletesen komponált színpadi összkép, egy óriási kivetítő, előtte pedig egy óriási, 3D-s százas szám emlékeztetett mindenkit arra, hogy a világ legnagyobb és leghíresebb kerékpárversenye bizony igen fontos évfordulóhoz érkezett. 1903 óta rendezik, de a világháborúk miatt néhány évben volt "kimaradás", így a Francia Körverseny 2013-ban ünnepli majd a századik rendezést. Miközben a kivetítőn a Tour legendás képei futottak, bemutatva a verseny legnagyobb alakjait kezdetektől napjainkig, az első sorokba folyamatosan érkeztek a Tour főszereplők. A tavalyi győztes, Bradley Wiggins mellett foglalt helyet Froome, Evans, Gilbert, Contador, Schleck, Thibaut, hogy csak a legnagyobbakat említsük.

Diavetítéshez kattints a képre

Egy igazán grandiózus és fantasztikus látványelemeket felvonultató nyitány után tűzben égett a 100-as szám, a belépőt pedig óriási tapsvihar fogadta. Elsőként a versenyt szervező ASO cég elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd röviden állást foglalt a kerékpársportot sújtó jelenlegi botrányos időszakról és mindenkit arról biztosított, a "Tour túl fog tudni lépni ezen a korszakon".

Ezt követően egy hosszabb összefoglaló videó jött a 2012-es évről, ahol részletesen idézhettük fel a szakaszgyőzelmeket és a legfontosabb mozzanatokat, mindezt egy olyan vágásban és effektezésben, ami mozifilmhez hasonló élményt nyújtott.

A közel negyedórás összeállítás után a Tour igazgatója, Christian Prudhomme vette át a mikrofont, aki megkezdte az útvonal részletes bemutatását. A már jól ismert, sárga nyilacska végigvezetett minket Franciaország térképén, pontosabban a jövő évi útvonalon, a másfél perces bejátszás során azonnal érezhető volt, tényleg nagyon különleges útvonalat raktak össze!

Kezdés Korzikán, csapatidőfutam Nizzában

Porto Vecchio látképeDiavetítéshez kattints a képre

 

A Tour az első három szakasz erejéig a festői szépségű mediterrán szigeten, Korzikán vendégeskedik. A Criterium International (melyet szintén az ASO rendez), már járt itt az elmúlt években, egyfajta főpróbát is tartottak a Tour-osok a szigeten. Az első napon máris 200 km fölötti szakasszal nyit a verseny, mely Korzika tengerpartján halad és igazi sprinterszakasznak mondható.

A következő két napon 164 és 148 km vár még a mezőnyre a sziget izgalmas útjain, a második napon már van néhány emelkedő is, de alapvetően még mindig a sprinterekről szólhatnak ezek a napok. Ami pedig a nézőknek jó hír, hogy a befutó városok minden esetben a másnapi rajtnak is helyet adnak. Így aki erre az időszakra a szigetre "költözne",a karavánt követve sokszor is testközelből láthatja a kedvenceket.

 

A szigetet elhagyva nem hajózik messze a karaván, csak Nizzáig, ahol a negyedik napon csapatidőfutam következik, a híres plázson. A táv viszont nem túl hosszú, csak 25 km, viszont ez is elég lehet ahhoz, hogy elkezdje átrendezni az összetett állását. A következő három napos blokkban hosszú, de nem túl nehéz napok következnek, amikor a szökevényeknek lesz alkalmuk villogni, illetve a mezőnyhajrára apelláló csapatoknak is újabb lehetőségek következnek.

 

Kemény hétvége a Pireneusokban

 

A nyolcadik és kilencedik etappal kemény hétvége vár a mezőnyre a Pireneusokban az első pihenőnap előtt. Július hatodikán következik az első hegyi befutó, illetve a szakasz utolsó 45 km-re tartogat bőven nehézségeket. Először a 2001 m magas Col de Paliheres hegyre kaptat fel a mezőny, majd a célvonalat az 1360 m magasan fekvő Ax 3 Domaines hegyen húzzák meg. Előbbi 15,3 km és átlagban 8, míg utóbbi 7,8 km és átlagban 8,2% meredekségű.

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

Ezután jön a Pireneusok királyetapja, ahol a Saint Girons és Bagnes de Bigorre közti 165 km-en összesen öt darab első kategóriás (!) hegy vár a versenyzőkre. Bár az utolsó hegy csúcsától 30 km lejtmenet következik a célig, a szakasz során közel 50 km-t kell majd felfelé tekerni, így mindenképpen nehezebb napnak számít, mint az előző.

Diavetítéshez kattints a képre

A Pireneusokat elhagyva egy hosszú, repülőgépes transzfer következik az ország észak-nyugati részébe.


Időfutam az apátsághoz és Mont Ventoux a leghosszabb nap végén

 

A St-Michel apátság látképeDiavetítéshez kattints a képre

 

Stratégiai fontosságú egyenkénti időfutammal folytatódik a verseny, a 33 km-es táv végén a gyönyörű Mont-Saint Michel apátsághoz futnak be a versenyzők.

 

A következő három napos blokkban megint egyszerűbb szakaszok jönnek, hosszú napokkal az ország középső területein. Nem kell sokat várni a következő fénypontra, a franciák nemzeti napján következik egy brutális etap. A 242 km-es táv önmagában is nagyon kemény, de nap végén nem kisebb kaptatóra, mint a legendás Mont Ventouxre kell felmászniuk. A 20,8 km hosszú, átlagban 7,5 %-os hegy a holdbéli tájhoz hasonló formája miatt és emlékezetes győzelmek egész sorával vonult be a Tour legfontosabb emelkedőinek táborába,

 

 Alp d'Huez dupla és brutális napok az Alpokban

 

A Mont Ventoux után következik a második pihenőnap, ami a legjobbkor jön, hiszen a legnehezebb napokat az utolsó hétre tartogatták a szervezők, amikor eléri a peloton az Alpokot. A 17. szakaszon nehéz időfutam következik, ezúttal 32 km-en, ezt követően már kialakulhat ki az a 4-5 kerekes, aki lemeccselheti a végső győzelmet egymás között. A 18 etap a jövő évi Tour abszolút csúcspontját ígéri. A 168 km-es szakaszon a mezőny a Col d'Ornon után megmássza az Alp d'Huez emelkedőt, majd innen továbbteker a Col de Saronne hegyre, ahonnan leereszkednek, majd újra megkezdik az Alp d'Huezt, azaz a második mászás végén lesz itt a cél kijelölve. Az Alp d'Huez megmászása még egyszer is komoly kihívás, ezzel a duplázással igazán nagyot húztak a szervezők, ilyenre korábban még nem volt példa.

 

Diavetítéshez kattints a képre


A 19. szakasz sem ígér könnyű sétagaloppot, a 204 km-es távon megint öt, első kategóriás emelkedő ágaskodik, ezen a napon több, mint 60 km-t kell majd mászni. Nagyon hasonló nap lesz a kilencedik szakaszhoz. Ezen a napon még jelentősen változhat az összetett állása, a tipikus vízválasztó napok közé sorolható. Az utolsó előtti szakaszra is nehéz etap maradt, az Annecy tó körül 125 km a táv és hegyi befutó 1655 m magasban. A záró napon a versaille-i kastély elől indul a mezőny, majd a befutó tradicionálisan Párizs központjában, a Champ's Elyseen kap helyet.


Egyértelmű, hogy a szervezők szerették volna, ha a 100. Tour a végéig izgalmas marad, ezért az Alpok szakaszok berakása az utolsó hétre nagyon jó választásnak tűnik. A különleges helyszínekkel telerakott útvonal, pedig egyedi versenyt hozhat a 100. Tour de France mezőnyének...


A 2013-as Tour de France szakaszai:


  • Június 29, Etap1: Porto-Vecchio to Bastia, 212km
  • Június 30, Etap2: Bastia to Ajaccio, 154km
  • Július 1, Etap3: Ajaccio to Calvi, 145km
  • Július 2, Etap4: Nice to Nice, csapatidőfutam, 25km
  • Július 3, Etap5: Cagnes-sur-Mer to Marseille, 219km
  • Július 4, Etap6: Aix-en-Provence to Montpellier, 176km
  • Július 5, Etap7: Montpellier to Albi, 205km
  • Július 6, Etap8: Castres to Ax-3 domaines, 194km
  • Július 7, Etap9: Saint-Girons to Bagnères-de-Bigorre, 165km
  • Július 8: Pihenőnap
  • Július 9, Etap10: St-Gildas-des-Bois to Saint-Malo, 193km
  • Július 10, Etap11: Avranches to Mont-Saint-Michel, egyéni időfutam, 33km
  • Július 11, Etap12: Fougères to Tours, 218km
  • Július 12, Etap13: Tours to Saint-Amand-Montrond, 173km
  • Július 13, Etap14: Saint-Pourçain-sur-Sioule to Lyon, 191km
  • Július 14, Etap15: Givors to Mont Ventoux, 242km
  • Július 15: Pihenőnap
  • Július 16, Etap16: Vaison-la-Romaine to Gap, 168km
  • Július 17, Etap17: Embrun to Chorges, egyéni időfutam, 32km
  • Július 18, Etap18: Gap to l’Alpe d’Huez, 168km
  • Július 19, Etap19: Bourg d’Oisans to Le Grand Bornand, 204km
  • Július 20, Etap20: Annecy to Annecy-Semnoz, 125km
  • Július 21, Etap21: Versailles to Paris/Champs-Elysées, 118km

 

Szilasi László/Párizs





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:

Eddig hozzáfűzött kommentek:

2012.10.24. 21:49
Mont Ventoux, bocs (nem Mount, legalább 4x). Nyíregyházát is javítom, ha rosszul használják.

2012.10.24. 16:53
Van rá egy söröm, hogy jövőre lesznek kint Armstrong drukkerek az út szélén:)
Szép volt a prezentáció, szívesen megnéznék egy ilyet élőben egyszer... Wiggins abban a kabátban borzalmasan nézett ki, bár amúgy sem egy matyóhímzés.

2012.10.24. 16:30
Mindenki?
én biztos nem?
és te miért járnál jól?

2012.10.24. 15:25
Az első egyenkénti 23 vagy 33 km hosszú lesz? Amugy le kéne erről szokni, hogy egy GT nagyjából 3300 km hosszú. Mindenki jól járna mondjuk úgy 500 km-el rövidebb versennyel.





Görög-szigettúra 2016. Görög-szigettúra 2016.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 10200 m
Nehézségi fok: 7
Célpont: SVÁJC 2015. Célpont: SVÁJC 2015.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 13500 m
Nehézségi fok: 9
Déli-Kárpátok 2015. Déli-Kárpátok 2015.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések