Hamarosan jön a legális harmadik rendszámtábla a kerékpárszállításhoz

E-mail  Nyomtatás
2016. október 07. péntek
  |   Szerző: VELO.hu

 Diavetítéshez kattints a képre

 

Egy régóta húzódó gyakorlati problémára talált megoldást a nemrégiben megválasztott kerékpárügyi kormánybiztos Révész Máriusz és csapata, ez pedig nem más, mint a harmadik rendszámtábla legálissá tétele. Abban az esetben, ha az autónk hátuljára rakunk kerékpártartót és az eltakarja a rendszámot, a hatályos jogszabályok szerint a rendszámot le kell szerelnünk és a tartóhoz, vagy a kerékpárokhoz rögzíteni, hogy az jól látható legyen. 

 

Ha a vonóhorgos szállítóeszköz a fentieken túl még a kerékpárok megbízható rögzítésére is alkalmas, akkor az a közúti forgalomban használható. Ekkor a hátsó rendszámtáblát a kerékpártartóra kell áthelyezni előírásszerű helyzetben és megvilágítva.

 

A mai napon a Grund-ban tartott sajtótájékozatón Révész bejelentette, hogy az év végétől, vagy legkésőbb a jövő év elejétől legális lesz a harmadik rendszámtábla használata, mely megkülönböztett színű lesz a normál rendszámtáblákhoz képest. A pontos összegekről és a kiváltás módjáról még nem számoltak be, de a következő hónapokban erre is sor kerül.

 

 





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:

Eddig hozzáfűzött kommentek:

2016.10.10. 16:08
Nem mondom, hogy teljesen alaptalanok a negatív feltételezések, DE itt arról van szó, hogy legálissá teszik, nem kötelezővé!
Nem hiszem, hogy ez a cinizmus segítene. Persze mondhatjuk, hogy ne adjunk a politikusoknak ötleteket további lehúzásra, de szerintem messzebbre jutunk, ha értelmes párbeszédet folytatunk. Jelezzük ezen fórumon keresztül is, hogy alapvetően jó ötlet, de ne legyen kötelező (ezzel a lenyúlásfaktor is megszűnik) és drága. Így majd mindenki eldöntheti neki megéri-e.


2016.10.10. 00:30
En tartottam tole, hogy nagy szivas lesz fel/le szerelni a hatso rendszamot, de kb. zero effort, fel percbe nem telik.

Ha kotelezo lesz ez a 3. rendszam, az nekem nem konnyites lesz, hanem szivatas.

2016.10.07. 19:54
Én örülök neki, mert a mostani szabályzás nem 1értelmű. Ráadásul a sok le és felszerelés miatt állandóan aggódom, h mikor hagyom el az eredetit.

2016.10.07. 19:30
Minden jó hírben megtaláljátok a rosszat. Szar lehet az életetek.

2016.10.07. 18:21
Ha bérelek a hétvégére egy kerékpárszállítót, akkor előtte hónapokkal kérelmezek egy rendszámot is hozzá???


2016.10.07. 17:15
Lefordítom: ismét találtak egy olyan dolgot, amivel pénzt lehet lehúzni. Ügyes!





Görög-szigettúra 2016. Görög-szigettúra 2016.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 10200 m
Nehézségi fok: 7
Célpont: SVÁJC 2015. Célpont: SVÁJC 2015.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 13500 m
Nehézségi fok: 9
Déli-Kárpátok 2015. Déli-Kárpátok 2015.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések