Giro d’Italia hírek: Fernando Gaviria másodszor ünnepelhetett, Luka Pibernik rádiója bedöglött, Sam Bennett elégedetlen, Bob Jungels bizakodó, elhagyja Szicíliát a karaván

E-mail  Nyomtatás
2017. május 11. csütörtök
  |   Szerző: velo.hu

Fernando Gaviria második szakaszgyőzelmét ünnepelhette

 

Diavetítéshez kattints a képre


A kolumbiai sprinter Fernando Gaviria második szakaszgyőzelmét szerezte a jubileumi, századik Giro d’Italián. A kissé hektikus végjátékban a Quick-Step Floors csapata remekül hozta előre ifjú sprinterét, akit Maximiliano Richeze tanítanivaló módon indított el.


„Nagyon boldog vagyok, hogy másodszor is sikerült nyernem – mondta a célba érkezést követően a ciklámen trikót is megszerző kerekes. – A lábaim pont úgy reagáltak, ahogyan szerettem volna. A csapat ezúttal is kiválóan dolgozott, így ez a győzelem nem csak engem illet, hanem őket is, és mindenki mást is, aki támogat engem. Azzal a céllal álltunk rajthoz, hogy esetlegesen harcban legyünk a szakaszgyőzelemért, de a rózsaszín trikót is sikerüljön megőriznünk. Teljesítettük. Igyekeztem a gyorsasági részhajráknál is pontokat gyűjteni, próbáltuk megszerezni a ciklámenszínű trikót is. Szerencsére most már ez is nálunk van.”
 

Pibernik rádiója bedöglött, ezért hitte azt, hogy ő nyert

 

Diavetítéshez kattints a képre


A Bahrain-Merida versenyzője Luka Pibernik vélhetően élete végéig megemlegeti a Giro ötödik szakaszán történteket, hisz a szlovén kerékpáros a messinai körpályán egy körrel a sprintbefutó előtt támadott, majd emelte magasba kezeit a célvonalon, ám ekkor még mintegy hat kilométer hátra volt.


„Az volt a baj, hogy Luka rádiója teljesen lemerült, így nem hallott semmit sem a forgalmazásból – nyilatkozta az arab csapat kapitánya a helyi illetékességű Vincenzo Nibali. – Nem tudta mennyi van még hátra, azt hitte ő nyert. Fiatal még, elkapta a hév, történnek ilyenek.”


Bennett harmadik helye ellenére sem elégedett

 

Diavetítéshez kattints a képre


A Bora-Hansgrohe csapatának sprintere Sam Bennett karrierje második körversenyén is látványosan szenved, eddig elkerülte a szerencse, ám a messinai mezőnyhajrá során végre megtörte az átkot, az előkelő harmadik helyen zárva a szakaszt. Az ír sprinter az első szakaszt követően vélhetően valami olyat evett, ami kikészítette a gyomrát, ennek következtében a péntek éjszakája eseménydúsan telt. Belázasodott, egy nap alatt három kilót fogyott, ráadásul még a feje is borzasztóan fájt. Ennek megtetőzésére a negyedik szakasz során még földre is került.


„Megígértem a csapatomnak, hogy eredményes Girót teljesítek – mondta a csapatbusznál Bennett. – Keményen küzdök az emelkedőkön, melyek megölnek, de próbálom átvészelni őket, hogy ott lehessek a sprinteknél. Nem tehetek semmi mást, ha a szerencse faktor nem szegődik mellém. Sajnálom ezt a napot, mivel a csapattársaim fantasztikus munkáét végeztek, én azonban nem tudtam befejezni ezt. A gyomorrontás miatt erőt vesztettem, így nem tudom azt a szintet hozni, ahogyan ide jöttem. Igyekszem meghálálni a csapat bizalmát, de egyelőre ennyire tellett.”


Bob Jungels előre tekint, szeretné a következő napokban is megtartani a trikót

 

Diavetítéshez kattints a képre


Elsőként a regnáló luxemburgi bajnok Bob Jungels tudta egy napnál is tovább megőrizni a századik Giro d’Italia rózsaszín trikóját. A Quick-Step Floors csapatának versenyzője hat másodperccel vezet a brit Geraint Thomas előtt.


„Minden tökéletesen alakult az ötödik szakasz során – vélekedett a történtekről Jungels. – Kissé veszélyes és hektikus volt a messinai körpálya. Nagyon örülök annak, hogy a csapat ezúttal is fantasztikus munkát végzett és Fernando megnyerte a szakaszt. Emlékezetes volt a vége, remek volt látni a rengeteg embert az utak mentén, akik szinte mindannyian Nibalinak szurkoltak. Igyekszem a tizedik szakaszig megtartani a trikót. Az igazi vízválasztó a kilencedik etap lesz a Blockhous hegyi befutójával. Másnap a 39,8 kilométeres egyenkénti időfutam is sok mindenről dönthet.”


Elhagyja Szicíliát a Giro mezőnye

 

Diavetítéshez kattints a képre


Elhagyva Szicília szigetét Reggio Calabria és Terme Luigiane között egy 213 kilométeres szakasszal folytatódik a Giro d’Italia. Mintegy harminc kilométer megtételét követően a harmadik kategóriás Barritteri emelkedője tornyosul a kerekesek útjában, amit egy kategorizálatlan kaptató követ. A nap egyetlen gyorsasági részhajráját követően az utolsó húsz kilométeren belül egy negyedik kategóriás kaptató nehezíti a versenyzők dolgát, ám az utolsó tíz kilométer is eléggé dimbes-dombos ahhoz, hogy többesélyessé váljon a befutó.

 





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:





Görög-szigettúra 2016. Görög-szigettúra 2016.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 10200 m
Nehézségi fok: 7
Célpont: SVÁJC 2015. Célpont: SVÁJC 2015.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 13500 m
Nehézségi fok: 9
Déli-Kárpátok 2015. Déli-Kárpátok 2015.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések