Giro d’Italia 17. szakasz: Elia Viviani negyedik etapgyőzelmét ünnepelhette

E-mail  Nyomtatás
2018. május 23. szerda
  |   Szerző: m.norbi

Elia Viviani (Quick-Step Floors) sikerével zárult az Olasz Körverseny tizenhetedik szakasza, összetettben továbbra is Simon Yates (Mitchelton-Scott) vezet.

Az Olasz Körverseny Riva del Garda és Iseo között egy 155 kilométeres etappal folytatódott. A penzum közepén egyetlen harmadik kategóriás emelkedővel a Lodrino kaptatójával, amit a vestone-i gyorsasági részhajrá előzött meg. Ezt követően még egy kisebb kategorizálatlan dombocska került a versenyzők útjába, majd az erbuscói részhajrá után egyenes út vezetett Iseóba, ahol egy 23,9 kilométeres kört teljesítettek.

 

Diavetítéshez kattints a képre


A rajtot követően azonnal megindultak az akciók, egy viszonylag nagy létszámú csoport próbált meglépni azonban a Bora-hansgrohe csapata nem engedte túlságosan messzire őket. Hatalmas tempót diktált a karaván, többször is megszakadt a mezőny, egy rövid időre még Chris Froome (Sky) is hátul ragadt, de a csapata pillanatok alatt visszahozta.


Az első gyorsasági részhajrát Marco Frapporti (Androni Giocattoli-Sidermac) nyerte, a nap egyetlen kategorizált emelkedőjére a Lodrino kaptatójára pedig Alexandre Geniez (AG2R La Mondiale) ért fel elsőként.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Idővel a Bora mellé a LottoNL-Jumbo sora is betársult, de a rózsaszín trikót védő Mitchelton-Scott is kivette a részét a munkából, így továbbra sem volt életképesnek mondható elmenés a mezőny előtt.


Az utolsó ötven kilométerre fordulván előbb Elia Vivianinak (Quick-Step Floors) adódtak mechanikai gondjai, majd egy négy fős sor lépett el, név szerint Wout Poels (Sky), Alessandro De Marchi (BMC), Luis Leon Sanchez (Astana) és Ben Hermans (Israel Cycling Academy). A kvartett másfél percre tudott eltávolodni üldözőitől, s bár remekül dolgoztak együtt, az utolsó tíz kilométeren megfogták őket. A nap második részhajráját Poels nyerte, míg a ciklámen trikós Viviani kaparintotta meg az ötödik helyet.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Az utolsó kilométereken volt még néhány apróbb próbálkozás, ám végül mezőnyhajrá döntött, amit a felhőszakadás ellenére is Elia Viviani (Quick-Step Floors) nyert meg Sam Bennett (Bora-hansgrohe) és Niccolo Bonifazio (Trek-Segafredo) előtt. Viviani ezzel már a negyedik szakaszgyőzelmét ünnepelhette az idei versenyen.


Eredmények:


1. Elia Viviani (Ita) Quick-Step Floors 3:19:57
2. Sam Bennett (Irl) Bora-hansgrohe
3. Niccolo Bonifazio (Ita) Bahrain-Merida
4. Danny van Poppel (Ned) LottoNL-Jumbo
5. Jens Debusschere (Bel) Lotto Soudal
6. Kristian Sbaragli (Ita) Israel Cycling Academy
7. Jean-Pierre Drucker (Lux) BMC Racing Team
8. Sacha Modolo (Ita) EF Education First-Drapac p/b Cannondale
9. Andrea Vendrame (Ita) Androni Giocattoli-Sidermec
10. José Gonçalves (Por) Katusha-Alpecin


Összetettben nem történt változás Simon Yates (Mitchelton-Scott) előnye ötvenhat másodperc Tom Dumoulin (Team Sunweb) előtt, a harmadik továbbra is Domenico Pozzovivo (Bahrain-Merida). A pontversenyben Elia Viviani (Quick-Step Floors), a hegyi összetettben Yates, míg a fiatalok különversenyében Miguel Angel Lopez (Astana) vezet.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Összetett:


1. Simon Yates (GBr) Mitchelton-Scott 69:59:11
2. Tom Dumoulin (Ned) Team Sunweb + 56 mp
3. Domenico Pozzovivo (Ita) Bahrain-Merida + 3:11
4. Chris Froome (GBr) Team Sky + 3:50
5. Thibaut Pinot (Fra) Groupama-FDJ + 4:19
6. Rohan Dennis (Aus) BMC Racing Team + 5:04
7. Miguel Angel Lopez (Col) Astana Pro Team + 5:37
8. Pello Bilbao (Spa) Astana Pro Team + 6:02
9. Richard Carapaz (Ecu) Movistar Team + 6:07
10. George Bennett (NZl) LottoNL-Jumbo + 7:01


Az Olasz Körverseny Abbiategrasso és a Prato Nevoso csúcsa között egy 196 kilométeres etappal folytatódik. A penzum lényegében folyamatosan emelkedik, a hegyi befutó előtt egy negyedik kategóriás emelkedő töri meg az egyhangúságot.
 





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:





Francia Alpok 2017. Francia Alpok 2017.
Távolság: 980 km
Szintkülönbség: 11000 m
Nehézségi fok: 8
Albán-Anzix 2017.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8
Alpok kommandó 2016.
Távolság: 590 km
Szintkülönbség: 7200 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések