Giro 2017: hazaért egy újabb szökés, Gorka Izagirre nyerte az Olasz Kör nyolcadik szakaszát

E-mail  Nyomtatás
2017. május 13. szombat
  |   Szerző: velo.hu

Gorka Izagirre (Movistar) nyerte a Giro d’Italia nyolcadik szakaszát, összetettben továbbra is Bob Jungels (Quick-Step Floors) vezet.

Molfetta és Peschini között egy 189 kilométeres szakasszal folytatódott a jubileumi, századik Giro. A penzum összesen 2500 méternyi szintet tartogatott. Az első kilencven kilométer lényegében teljes egészében sík volt, ezt követően érte el a karaván a második kategóriás Monte Sant’Angelo emelkedőjét. A hegy kilenc és fél kilométer hosszan átlag hat százalékos meredekséggel bírt, de helyenként a tíz százalékot is közelítette. Innen leereszkedve dimbes-dombos terepen találta magát a mezőny a negyedik kategóriás Coppa Santa Tecla hegyével valamint két komolyabb kategorizálatlan kapatatóval. Az utolsó másfél kilométer is emelkedett, sőt a végső ötszáz méter volt a legmeredekebb a maga tizenkét százalékával.

 

Diavetítéshez kattints a képre


A rajtot követően hatalmas tempót diktált a mezőny, az első negyven kilométer átlaga bőven ötven kilométer/óra fölött volt. A folyamatos próbálkozások ellenére sokáig nem tudott életképes elmenés kialakulni.


Hatvan kilométer megtételét követően egy tizenhárom fős sornak sikerült ellépni, melyben név szerint Jan Barta (Bora-Hansgrohe), Laurent Didier (Trek-Segafredo), Kristian Sbaragli (Dimension Data), Maciej Paterski (CCC Sprandi Polkowice), Branislau Samoilau (CCC Sprandi Polkowice), Jasper De Buyst (Lotto Soudal), Viacheslav Kuznetsov (Katusha-Alpecin), Roberto Ferrari (UAE Team Emirates), Mirco Maestri (Bardiani-CSF), Vincenzo Albanese (Bardiani-CSF), Iljo Keisse (Quick-Step), Chris Juul-Jensen (Orica-Scott) és Alex Howes (Cannondale-Drapac) keveredett bele, akikhez kis idő múlva Lukas Pöstlberger (Bora-Hansgrohe), Gregor Mühlberger (Bora-Hansgrohe) és Luis Leon Sanchez (Astana) csatlakozott.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Túlságosan messzire azonban ezt a sort sem engedte a főmezőny, mindössze két perc volt a szökés legnagyobb előnye. Az első gyorsasági részhajrát Iljo Keisse (Quick-Step Floors) nyerte, majd a Monte Sant’Angelo emelkedőjét megkezdve Luis Leon Sanchez (Astana) ment tovább. Sanchez megnyerte a hegyi hajrát miközben a mezőnyből is többen megindultak, így lejtmenetben átrendeződött a csoportok névsora. Sanchezt, Giovanni Visconti (Bahrain-Merida), Gregor Mühlberger (Bora-Hansgrohe), Lukas Pöstlberger (Bora-Hansgrohe), Davide Villella (Cannondale-Drapac), Branislau Samoilau (CCC Sprandi Polkowice), Kristian Sbaragli (Dimension Data), Laurent Didier (Trek-Segafredo) és Valerio Conti (UAE Team Emirates) üldözte, akikhez nem sokkal később a főmezőnyből Clement Chevrier (AG2R La Mondiale), Ivan Rovny (Gazprom-RusVelo), Gorka Izagirre (Movistar) és Julien Amezqueta (Wilier-Triestina) zárkózott fel.


A hetedik szakasszal ellentétben ezúttal egy pillanatra sem nyugodtak a kedélyek, hatvanhét kilométerre a céltól Sanchezt utolérték, miközben a mezőnyből Nicola Boem (Bardiani-CSF) és Enrico Barbin (Bardiani-CSF) kettőse indult meg a szökevények után, akik viszonylag hamar fel is értek.


A Katusha-Alpecin által vezetett főmezőny csak ezt követően nyugodott meg, a szökés előnye pillanatok alatt öt percre nőtt. A nap második kategorizált emelkedőjét a Coppa Santa Tecla hegyét is Sanchez nyerte.


A második gyorsasági részhajrát megelőzően Sanchez, Visconti, Mühlberger, Conti és Izagirre ötöse szakadt el az első csoporttól; a hajrát közben Conti nyerte meg. Az utolsó huszonöt kilométerre fordulva az ötös előnye már csak bő három perc volt a Quick-Step Floors által vezetett főmezőnnyel szemben. Valerio Conti virtuálisan átvette összetettben a vezetést, így a belga csapat igyekezett csökkenteni az élen haladókkal szembeni hátrányt.


Az utolsó előtti kategorizálatlan emelkedőt megelőzően az ötös elkezdte egymás kóstolgatását, a főmezőnyből pedig váratlan módon Mikel Landa (Sky) indult meg, miközben a szökés hátramaradó részét megfogták.


A célhoz közeledve a FDJ kezdett el tempót menni, pillanatok alatt fél percre redukálva a szökevények fórját.

 

Diavetítéshez kattints a képre


A célegyeneshez közeledve Valerio Conti elcsúszott az egyik kanyarban, innentől viszont Gorka Izagirre (Movistar) már megállíthatatlan volt, magabiztosan nyerte a szakaszt Giovanni Visconti (Bahrain-Merida) és Luis Leon Sanchez (Astana) előtt.


Eredmények:


1. Gorka Izagirre (Spa) Movistar Team 4:24:59
2. Giovanni Visconti (Ita) Bahrain-Merida + 5 mp
3. Luis León Sanchez (Spa) Astana Pro Team + 10 mp
4. Enrico Battaglin (Ita) Team LottoNl-Jumbo + 12 mp
5. Michael Woods (Can) Cannondale-Drapac + 12 mp
6. Thibaut Pinot (Fra) FDJ + 12 mp
7. Vincenzo Nibali (Ita) Bahrain-Merida + 12 mp
8. Adam Yates (GBr) Orica-Scott + 12 mp
9. Steven Kruijswijk (Ned) Team LottoNl-Jumbo + 12 mp
10. Bob Jungels (Lux) Quick-Step Floors + 12 mp


Összetettben Bob Jungels (Quick-Step Floors) megőrizte vezetését, mintahogyan a pontversenyben és a hegyi összetettben sem történt változás, előbbi kategóriában Fernando Gaviria (Quick-Step Floors), míg utóbbiban Jan Polanc (UAE Team Emirates) áll az élen. A fiatalok összevetését szintén Jungels vezeti.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Összetett:


1. Bob Jungels (Lux) Quick-Step Floors 38:21:18
2. Geraint Thomas (GBr) Team Sky + 6 mp
3. Adam Yates (GBr) Orica-Scott + 10 mp
4. Vincenzo Nibali (Ita) Bahrain-Merida + 10 mp
5. Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale + 10 mp
6. Tom Dumoulin (Ned) Team Sunweb + 10 mp
7. Nairo Quintana (Col) Movistar Team + 10 mp
8. Bauke Mollema (Ned) Trek-Segafredo + 10 mp
9. Andrey Amador (CRc) Movistar Team + 10 mp
10. Thibaut Pinot (Fra) FDJ + 10 mp


A kilencedik etap során Montenero di Bisaccia és a Blockhous csúcsa között 152 kilométer várja a karavánt.
 





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:





Görög-szigettúra 2016. Görög-szigettúra 2016.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 10200 m
Nehézségi fok: 7
Célpont: SVÁJC 2015. Célpont: SVÁJC 2015.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 13500 m
Nehézségi fok: 9
Déli-Kárpátok 2015. Déli-Kárpátok 2015.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések