Fetter Erik: szerintem ez volt az egyik legkomolyabb teljesítményem
A magyar bajnok, Valter Attila is elmondta a véleményét Erik sikeréről.
Fetter Erik sikerét hozta az Isztriai Körverseny első mezőnyszakasza, melyet követően a Team United Shipping bringása az összetett versenyben, a hegyi, valamint a sprint összevetésben is az élre állt.
– Egy egész napos szökés után értem haza, az utolsó két kilométeren mentem szólóban, szerintem ez volt az egyik legkomolyabb teljesítményem, amióta versenyző vagyok – értékelt a győzelmét követően Fetter Erik. – Minden egy őrült, előre nem tervezett támadásból indult, mert száznegyvennel a cél előtt én kezdtem el menni, és folyamatosan támadásban voltam. Szerintem a mezőny is erős, sok csapat a devo sorával meg a fiatal versenyzőivel indult, de ettől még elég magas a színvonal. Ez egyértelműen a United Shipping napja volt az Istrián, nálunk a sárga trikó, és a csapatversenyt is vezetjük.
– Fetter Erik újra megmutatta, hogy mire képes – írta a közösségi médiában, Valter Attila. – Egész napos szökésből ért haza egyedül. Az elmúlt egy-két év egyértelműen nem úgy alakult neki, ahogy szerette volna, vagy amiért megdolgozott. Ezért is óriási öröm látni, hogy már az első versenyek egyikét meg tudta nyerni a Team United Shipping színeiben. Sokan nem értik, mennyire fontos a támogató, jó hangulatú közeg egy sportoló számára, Erik épp ezt bizonyítja a képen.
Az Isztriai Körverseny a királyetapjával folytatódik, amikor egy 139 kilométeres szakasz végén a Motovun hegyi befutója hivatott dönteni a helyezésekről.
Fotó: Schöff Gergely (Team United Shipping).
Kérjük, írja meg véleményét:
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.