Fertő-tó Maraton 2017: Beszámoló, eredménylista

E-mail  Nyomtatás
2017. május 01. hétfő
  |   Szerző: VELO.hu
Címkék:

Diavetítéshez kattints a képre

 

2017 április 30-án vasárnap virradóra 4°C fogadta a 26. Fertő-tó kerékpáros maraton résztvevőit Mörbischben, ami a 10.00 órai startra 12 fokra emelkedett . A versenyen szokás szerint rengeteg magyar résztvevő állt rajthoz, a nap során erős dél-keleti szél volt az uralkodó. A táv hagyományosan 125 km, 585 m szinttel a tó körül, a végén pedig közel 43 km/h-ás átlaggal rekordidő született. A  15 fős élboly 2 óra 54 perc alatt ért körbe, a győzelem az osztrák Andreas Tiefenböcké lett, a legjobb magyar eredményt Tomka János (Sárréti SE) hozta, aki a 13. helyen haladt át a célvonalon, az élboly egyetlen magyarjaként. A legjobb magyar hölgy Ringelhann Fanni lett, 3 óra 15 perces idővel, mely a 20 év alatti női kategória első helyét is jelentette. 

 Rajtcsomag tartalmazott egy Tag Heuer chipet, kormány rajtszámot, mez rajtszámot, 1 adagos sportkrémeket, 1 konzerv tonhal salátát, sok verseny ajánló brossúrát, kuponokat, 1 protein shaket. Verseny után járt egy óriási adag tészta (zöldséges vagy milánói) a résztvevőknek.

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

A maraton útvonala túra jelleggel is ajánlott, a tó kör nagyrészt ki van építve kerékpáruttal. Útközben sok a borospince, strand és kerékpáros pihenőpont. Aki a jövő évi maratonozást tervezi és szeretne a kerékpározáson túl egy kis kultúrális élményt is belecsempészni a hétvégébe  az verseny után felkeresheti a páneurópai piknik helyet, a fertőrákosi barlangszinhazat, a fertődi Eszterházy kastélyt, a hegykői kilátót, a rusti family parkot és a vízparti és hegyvidéki fogadókat.

 

Az idei Fertő-tó maratont sajnos egy halálos kiemetelű balaeset is beárnyékolta, mely a magyar oldalon történt egy autó és egy kerékpáros ütközésekor. 

 

Teljes eredménylista (abszolút és korcsoportos) a letölthető fájlok között található.


 





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:

Eddig hozzáfűzött kommentek:

2017.05.07. 20:29
aki ott bírt maradni az élen annak ott is volt a helye, aki ezzel nincs tisztában az tényleg minden csak nem kerékpárversenyző, se nem hiteles versenyszervező

2017.05.05. 14:28
Sajnos nem olvasok olyat, hogy a rettenetes tragédiára való tekintettel a szervezők
minden nevezőtől befolyt összeg 10-20%-át átutalnák részvétük jeléül támogatásként
az elhunyt családjának...Na azt azért már mégse...Az, hogy az elmaradt tombola nyereményeket,
amik egyébként is kiosztásra kerültek volna licitáltatják, hát, remek ötlet....Gratulálok...
Viszont azoknak, akik irreális érték felett megveszik, és támogatják ezzel a családot maximális respect!


2017.05.05. 09:18
Valószínűleg sokakhoz eljutott már a szervezők hírlevele, akik gyűjtést szerveznek a versenyen elhunyt kerékpáros társunk családjának:
http://www.rchohewand.at/

Itt olvasható a felhívás magyarul is:


"Részvétnyilvánítás

Igazából azt gondolom, hogy néhány kis hibától eltekintve megint jól sikerült rendezvény lehetett volna.

Csakhogy sajnos szörnyű baleset történt, amely miatt az idei Fertő tavi kerékpáros maratonra örökre szomorúan tudunk csak emlékezni.

Mi mint rendezők minden segítő kollégánkkal egyetemben megemlékezünk a halálos balesetben elhunyt magyarországi kerékpáros sporttársunkról és e helyütt ismételten mély megrendülésünkről és őszinte együttérzésünkről szeretnénk az ittmaradottakat biztosítani.

Spezialized Tarmac Sport


Spezialized Tarmac Sport típusú, 1.500, - euró - minimális ajánlat

Trek X-Caliber 8


Trek X-Caliber 8 típusú 600, - euró minimális ajánlat

Köszönjük, hogy 2017-ben nem sajnáltad az utat és eljöttél Fertőmeggyesre!"


A lefújt díjátadás során eredetileg tervezettel ellentétben, hogy a két tombola-kerékpárt a résztvevők közt sorsoljuk ki, úgy döntöttünk, hogy a Spezialized Tarmac Sport típusú, 1.999, - euró bolti árú és a Trek X-Caliber 8 típusú 899, - euró bolti árú kerékpárt árverésre bocsájtjuk. Kérjük, gondoljatok arra, hogy ebben nem a bicajok tényleges anyagi értékén van a hangsúly, hanem hogy a feleség és a három gyermek kapjon érezhető segítséget ebben a nehéz időszakban.

Ennek szellemében kérjük az ajánlatokat az alábbi e-mail-címen megtenni: office@rchohewand.at

Továbbá támogató adományok felajánlására is van lehetőség "Tamás" közleménnyel az alábbi számlaszámon:

AT92 2026 7003 0150 0500
BIC WINSATWNXXX

Itt mindenki szándékának és lehetőségeinek függvényében ajánlhat fel egy bizonyos összeget. Mi a teljes befolyt összeget mindennemű levonás nélkül személyesen fogjuk a családnak Magyarországon át adni.

Megfelelő nagyságú támogatás reményében már most szeretnék őszinte köszönetet mondani a család nevében!

Licitálásra május 15-ig lesz lehetőség, felajánlásokat a bankszámlán természetesen ezután is lehet majd tenni.
Az összegeket a weboldalunkon naponta közzé fogjuk tenni.

Köszönjük!
Kurt Zeilinger és csapata
RC Hohe Wand



2017.05.03. 09:49
Nem vagyok versenyző, nem is voltam, nem is leszek már. Többször meg kerültem már a Fertő tavat, magyar szervezésű túra keretében. Tényleg annyira drága lett volna a szervezőknek megrendelni egy tisztességes forgalom zárást a magyar szakaszra is? Többe került volna, mint amit egy ember élete ér? Ez normális? (Tudomásom szerint nem ismertem az elhúnyt sporttársunkat. Nyugodjék békében!)

2017.05.02. 22:30
Bocsanat, tenyleg nem szivozni akarok, de ha az elso blokkot elvalaszto kordont vettek ki, es utana elorecsorgott az miert is baj? Ott raadasul penzert adjak az elso blokkot, meg aki az osztrak sorozatban szerepel, szoval en nem erzek ebben semmi gazt...

2017.05.02. 21:17
Fanni 27 éves, így értelem szerűen nem a 20 év alatti női kategóriát nyerte.
Facepalm!

2017.05.02. 08:03
Én is az előttem hozzászólóval értek egyet! Ha János az első sorokból indult, és onnan visszacsúszva a 700. lesz, megértem az aggodalmad kedves tamasreal. De nem ez történt, benne volt az elmenésben, sokat dolgozott, és nem utolsó sorban hoztak egy 42 km/h átlagot! Azt gondolom le a kalappal mind János, mind a többi versenyző előtt aki teljesítette a távot! És természetesen gratula a többi Magyar versenyzőnek is!


2017.05.02. 07:16
Vicc kategória, amit itt páran írnak...
Az normális, hogy az első zónába , sőt tapasztalat, hogy az első sorokba rajt előtt 1 órával beállnak a szőrös lábú, pókhasú, évi 1000km-t tekerő túristák?
A szervezők hibája, hogy ez így lehet.Ha egy profi indul a 700adik helyről egyedül, még az sem ér fel, aki ezzel nincs tisztában az soha nem volt semmilyen versenyen még amatőrben sem a spiccen.
Ott nincs hely, és nincs idő a mezőny mellett előre érni rajt után azonnal szűk utak, dombok vannak, amiken az elölről induló túristák
jönnek hátra mint a kő, előzni meg gyakorlatilag lehetetlen...
Janinak gratulálok, kedves Reális Tamás, nem gondolom, hogy te
ha benne vagy az elmenésben, és végig forogsz, mint Jani, hogy
kibírod a célig.
Szerintem örülj Jani eredményének, én kívánom neked,
hogy érj el hasonlókat akár kint, akár az itthoni versenyeken, maratonokon.

2017.05.02. 01:09
@Fekete Sándor.
Bár azt írod többször indultál már ezen a versenyen, mégis úgy tűnik a szabályokkal nem egészen vagy tisztában. A kií­rásban nincs benne, hogy licenszes versenyzők nem indulhatnak. BÁRKI indulhat. Ha nem hiszed példának okáért vegyük csak a mostani versenyt, esetleg a tavalyi Friedens Radmarathont.
Itt is és a Friedensen is licenszes profi osztrák versenyzők is indultak.
A Friedensen nem kisebb nevek is rajthoz álltak mint Stefan Pöll, vagy Florian Gaugl, hogy mást ne mondjak.
Fizetett kontinentális versenyzők, és a "nép" nemhogy háborog, amiatt mert ők teljesen más erősségűek. Ellenkezőleg. Örülnek, hogy egy mezőnyben tekerhetnek a profikkal, azok pedig növelik az esemény
színvonalát.
Egyébként magyar versenyeken is hasonló a helyzet. Szerinted a Tour de Pelso nem amatőröknek van szervezve?
Érdekes tavaly az első 10-ben csak elite licenszesek voltak. De ilyen még a Tour de Velencei-tó, a Kínok kínja és a többi ezekhez hasonló.
A rajthoz állásról pedig: Aki tudja magáról, hogy mit bír és nem a 300. helyért vagy a csak táv
teljesítéséért nevezett, hanem egy komoly helyezést szeretne elérni, az igenis legyen erőszakos és ne elégedjen meg a 700. rajtpozícióval
͍gy tette ez János is, ezúton gratulálok neki.

2017.05.02. 00:56
@Fekete SĂĄndor.
Bár azt írod többször indultál már ezen a versenyen, mégis úgy tűnik a szabályokkal nem egészen vagy tisztában. A kiírásban nincs benne, hogy licenszes versenyzők nem indulhatnak. BÁRKI indulhat. Ha nem hiszed példának okáért vegyük csak a mostani versenyt, esetleg a tavalyi Friedens Radmarathont.
Itt is és a Friedensen is licenszes profi osztrák versenyzők is indultak.
A friedensen nem kisebb nevek is rajthoz ĂĄlltak mint Stefan PĂśll, vagy Florian Gaugl, hogy mĂĄst ne mondjak.
Fizetett kontinentális versenyzők, és a "nép" nemhogy károg, amiatt mert ők teljesen más kategória. Ellenkezőleg. Örülnek, hogy egy mezőnyben tekerhetnek a profikkal, azok pedig növelik az esemény színvonalát.
Egyébként magyar versenyeken is hasonló a helyzet. Szerinted a Tour de Pelso nem amatőr verseny?
Érdekes tavaly az első 10-ben csak elite licenszesek voltak. De ilyen még a Tour de Velencei-tó, a Kínok kínja és a többi ezekhez hasonló.
A rajthoz állásról pedig: Aki tudja magáról, hogy mit bír és nem a 300. helyért vagy a csak táv teljesítéséért nevezett, hanem egy komoly helyezést szeretne elérni, az igenis legyen erőszakos és ne elégedjen meg a 700. pozícióval.
Így tette ez János is, ezúton gratulálok neki.


2017.05.01. 22:39
Megjártam már ezt a "versenyt" jópárszor, hol az élmezőnyben, hol a dögsorban, úgyhogy láttam már ezt-azt rajta. Kedves Levente, igen, a blokkok között lévő kordonokat a start előtt 10 perccel kiveszik, és onnantól csak a sor végére lehet beállni.
A többieknek csak annyit szeretnék írni, hogy a probléma ott kezdődik, hogy ez egy AMATŐR maraton. Élsportoló, licenszel nem is indulhat évek óta, ez a verseny kiírásában is szerepel! Tehát T.J. is valószínűleg licensz nélkül tette ezt, (mint mindenki más, akinek van) de ezáltal teljesen alaptalanul várja a "méltányosságot", vagy bármiféle különleges bánásmódot. Itt mindenki amatőrként nevezett, és úgy is van kezelve. A szabályok mindenkire egyaránt vonatkoznak. Szomorú, hogy nem tartottad be.

Kedves tornatanar7! Ez, mint még egyszer írom, tömegrendezvény amatőröknek. Egy valamire való kerékpárversenyen igen, szokás előre engedni azt, aki már letett valamit az asztalra, vagy beállni a csapattársak közé. De ez más! Itt, amikor sikeresen nevezel (még egyszer, mint amatőr), kapsz egy körülbelüli helyet ahonnan rajtolhatsz. Hátrébb mehetsz, de előre nem! Olaszországban, ahonnan származnak ezek a Maratonok, (Granfondok) ezt nagyon komolyan veszik.

T.J. részéről pedig sokkal szebb lett volna, ha inkább a csapatod áll hátra hozzád (az szabályos), és felértek, de hát erre is csak mi magyarok lehetünk képesek. Szerencséd volt, hogy a szervezők vagy nem látták, vagy a teendők közepette elfelejtették. Tavaly volt, akit kizártak ilyenért, attól függetlenül, hogy hagyták végigtekerni a távot. Minden teljesítőnek ettől függetlenül gratulálok, jó időnk volt végül. A tragédiában elhunyt sporttársunk családjának, és rokonainak pedig őszinte részvétem szeretném kifejezni.

2017.05.01. 14:53
Mas magyar vonatkozasu eredmeny nem szuletett? En azert gratulalok Benczes Krisztina 3.helyehez! 😜

tamasreal: azert az a kep elottem van, hogy ellovik a rajtot, es hirtelen felkapjak a kordonokat es nem tudom, mondjuk hatra dobjak - miert is? 😁

2017.05.01. 12:17
Tamasreal-nak írom. Sok kerékpárversenyen megfordultam. Szinte minden rajt előtt, amikor a mezőny ott tolong, még valaki beáll utólagosan. Sokszor foglalják neki a helyet a társak is. Nem aggódik senki, mert ki-ki egyszer ilyen, másszor amolyan pozícióból várja az indulást. Ezek ellen hogy-hogy nem indítasz támadást? Kinyomozva a nevüket is, hogy mindenki megtudja. Ja, de a tiédet persze álnév mögé bújtatva! Írsz még valamit a sportszerűségről?

2017.05.01. 11:47
Én úgy látom, hogy egy élversenyző kérheti a rendezőket arra, hogy méltányolják a várható teljesítményét. Nem azzal jut előnyhöz, hogy az élről indul, hanem azzal kerül behozhatatlan hátrányba, ha 700-adiknak indul egy szűk utcából. Ja, és elutazott Ausztriába, meg fizetett 70 euró nevezést. Az osztrákok sajnos elég "kockagondolkodásúak". Szerintem az csal, aki másoknak hátrányt okozva előnyhöz jut. Itt nem ez volt a helyzet. Írásodból ítélve irigynek tűnsz, kedves tamasreal. Ne maradj így!

2017.05.01. 10:31
Tomka János eredményéhez véleményem szerint hozzátartozik, hogy nem szabályszerűen, több szervező kérését megtagadva, nem volt képes a saját rajtszámához tartozó blokkból (kb. 700-800-adik hely) indulni. Amennyiben jól hallottam (ezt már nem láttam a saját szememmel), a rajtvonalnál levő WC-nél való dekkolást követően a kordonok elvétele után bedulakodott az elől lévő versenyzők közé.
Igazi sportszerű teljesítmény... gratulálok!





Görög-szigettúra 2016. Görög-szigettúra 2016.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 10200 m
Nehézségi fok: 7
Célpont: SVÁJC 2015. Célpont: SVÁJC 2015.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 13500 m
Nehézségi fok: 9
Déli-Kárpátok 2015. Déli-Kárpátok 2015.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések