Élet egy lakókocsiban, avagy a norvég bajnoknő felkészülése az idényre

E-mail  Nyomtatás
2018. április 03. kedd
  |   Szerző: m.norbi

A regnáló norvég időfutam és mezőnyverseny bajnok Vita Heine furcsa kalandjai Spanyolország legmagasabb pontján, a kerékpárosok imádott hegyén, a Teide emelkedőin.

A Teide 3718 méter magas csúcsa Spanyolország és az Atlanti-óceán legmagasabb pontja. Aktív, de szunnyadó vulkán. A kerékpárosok közkedvelt helye mivel bármerről is indulnak neki az emelkedőnek bőven ad lehetőséget a felkészülésre, épp ezért érkeznek ide nagy számban a profi csapatok, de egyénileg is sok versenyző választja alapozásul ezt a vidéket. Így tett a norvég Vita Heine is.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Vita Heine 1984-ben született a lettországi Rigában. Jövőjét azonban Norvégiában képzelte el, így 2014-ben a Hitec Products versenyzője lett, majd nem sokkal később a norvég állampolgárságot is megkapta. 2016-ban robbant be az élvonalba megnyerve a norvég időfutam és mezőnyverseny bajnoki címet valamint a norvég kupát is, mely eredményeket egy évvel később 2017-ben megismételt.


Vita Heine 2017-ig a kerékpározás mellett civilként egy biztosítótársaságnál dolgozott, ám végül úgy döntött, hogy felhagy munkájával és minden erejével a sportra összpontosít.


2018 elején, saját költségén a Kanári-szigetekre utazott, ahol jobb híján egy lakóautót bérelt. Ebből is látszik, hogy annak ellenére, hogy a Hitec Products az egyik legerősebb skandináv női sor nem dúskálnak a pénzben, mintahogyan a versenyzőik sem. Szeretett volna minél jobban felkészülni az idényre ennek kapcsán pedig leállította a lakóautót mintegy 2100 méter magasan egy szálloda szomszédságában. Csakhogy januárban az időjárás még itt sem éppen a legjobb, pláne nem éjszaka. Az olykor orkán erejű széllökések rendesen mozgatták a lakóautót, Vita időnként még attól is tartott, hogy felborítják azt a széllökések.

 

Diavetítéshez kattints a képre


„Január eleje volt, és mondjuk ki bátran hidegek voltak az éjszakák, volt, hogy mínusz tíz fokot mutatott a hőmérő – emlékezik vissza a történtekre Heine. – Szerencsére a közelben lévő hotel megengedte, hogy időnként használjam egy-két helyiségüket, sajnos azonban a hatalmas foglaltság miatt egy-két éjszakánál többet nem tudtak szobát biztosítani számomra. Kezdetben még a férjem is kint volt velem, de egy idő után neki vissza kellett mennie Norvégiába a munkája miatt. Volt, hogy reggelente olyan hidegben ébredtem, hogy minimum fél órát kellett járatnom a motort, hogy átmelegedjek.”


„Összességében nem mentek rosszul az edzések, bár kissé ironikus volt, hogy a szemközti szállodában WorldTour csapatok laktak úgy, mint az AG2R La Mondiale, az Astana, a Bahrain-Merida vagy éppen az UAE Team Emirates én pedig egy lakókocsiban dideregtem a közvetlen közelükben. A szálloda számomra nagyon drága lett volna, ráadásul ki kellett volna fizetnem az egész tartózkodás összegét. Szerencsére egy idő után megengedték, hogy beálljak a parkolójukba a lakóautóval.”


A magányos edzések aztán nem várt módon csoportos foglalkozásokká váltak, hisz a dán kontinentális Virtu Cycling Team tagjaival tréningezhetett.

 

Diavetítéshez kattints a képre


„Az edzések hol jobban, hol rosszabbul mentek – folytatta a visszaemlékezést Vita. – Volt, hogy elromlott a wattmérőm, volt, hogy a komputer adatai vesztek el, de fel egy pillanatig sem adtam. Nagy segítség volt számomra Daniel Feeder felbukkanása, aki a dán kontinentális Virtu Cycling Team edzőjeként Mikkel Honoré, Asbjørn Kragh Anderson, Torkil Veyhe és Jakob Egholm négyesével érkezett. Velük edzettem, egy idő után pedig már azt is elvárták, hogy velük is étkezzem, így hamar barátokra leltem.”


„Hogy mi volt ezzel az egésszel a célom, szeretnék minél jobb szezont teljesíteni, a távlati célkitűzés pedig a 2020-as tokiói olimpia!”


Vita Heine idénykezdete felemásra sikeredett. Nyolc versenynapjából ötöt tudott befejezni, a legjobb eredménye egy huszonkettedik hely volt a Le Samyn egynaposán. A WorldTour versenyek közül se a Trofeo Alfredo Binda, se a De Panne sem pedig a Gent-Wevelgem klasszikusain nem jutott el a célvonalig.
 





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:





Francia Alpok 2017. Francia Alpok 2017.
Távolság: 980 km
Szintkülönbség: 11000 m
Nehézségi fok: 8
Albán-Anzix 2017.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8
Alpok kommandó 2016.
Távolság: 590 km
Szintkülönbség: 7200 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések