A keresett kulcsszó: velodrom


2017.12.23. - Óriási felháborodást kavart a kerékpárosok körében a nemgrégiben megjelent hír, mely a Millenáris Velodrom végleges elbontásáról szólt. A "Milli" helyén épül az új korcsolyázó központ, így a muzeális épület eltakarításával az utolsó reménysugár is megszűnni látszott egy működő hazai velodrom lehetőségére. A Magyar Közlöny tegnap megjelent kiadása viszont bombahírt tartogatott, miszerint a kormány három velodrom építését is tervezi, ebből egy Budapesten, egy-egy pedig kelet- és nyugat-Magyarországon épülne fel. Persze láttunk már olyat, hogy a Közlönyben megjelenik valami, amiből aztán nem lesz semmi, de a mostani határozat sokkal inkább jól előkészített lépésnek tűnik a kormányzat részéről, semmint hirtelen "válaszként" a Millenáris elbontása miatt. Alábbiakban a közlöny a velodromokra vonatkozó részeit olvashatjátok, melyből kiderül, hogy a budapesti "nagy pálya" az olimpiai helyszínnek tervezett csepeli területen kapna helyet, míg két kisebb, edzőpálya épülhet az ország két regionális szempontból perspektívikus városában, melyek tervezésébe szorosan bevonja a kormány a Magyar Kerékpársport Szövetséget is, így szakszerű, a sportág érdekeit célzó beruházások valósulhatnak meg.
2017.01.07. - A Kormány decemberben eldöntötte, hogy az óbudai gázgyár területén megépül az új velodrom. Ezenkívül a Népligetben is remélhetünk kerékpáros fejlesztéseket.
2014.02.25. - Az időjárási körülmények miatt változhat a szerdán kezdődő pályakerékpáros világbajnokság programja, a heves kolumbiai esőzések következtében ugyanis hétfőn beázott a velodrom és egy időre meg kellett szakítani az edzéseket is. Az Alcides Nieto Patino pálya fölött ugyan van tető, de ez két oldalon nyitott, így a nagy eső eláztatta a pályát. A komplexum könnyedén kibírja a közepes esőket, de a mai durva felhőszakadásban elérte a létesítmény a határait. A mai eset azért is aggasztó, mert csütörtökre, péntekre és szombatra is további nagy viharokat jósolnak a térségben, mely felboríthatja a világbajnokság programját. A szervezők várhatóan dél-amerikai idő szerint ma este döntenek a programok időpontjairól, mely változást jelenthet a TV közvetítésekben is (melyet a Sport TV csatornáin láthatnak a magyar nézők). A pálya VB-t egyébként 1996 óta rendezik különállóan az országútitól és a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) szigorúan megszabja, hogy csak tetővel rendelkező pályán lehet megtartani a bajnokságot. Cali megfelel ennek a kritériumnak, de mivel a tető oldalán nyitott, ezért extrém esetben ez rosszul sülhet el. A mai esőzésen túl a világbajnokság résztvevőit egy másik kellemetlen tényező, a szél is hátráltatta. "A szél erősen befúj a csarnokba és ráadásul 5 percenként más irányból." - mondta az ausztrál sprinter Shane Perkins, majd hozzátette "ez mindenki versenyét egyformán nehezíti". A világbajnokság programját érintő fejleményekről természetesen beszámolunk a VELO.hu honlapon.
2013.11.26. - Bemutatkozik az új Millenáris Velodrom építésének kerékpáros szakmai vezetője: Berkesi András A kormány 2020-ig 2,8 milliárd forinttal támogatja a kerékpársportot Kiderült, milyen lesz az új Millenáris Velodrom Millenáris Velodrom a Nemzeti Olimpiai Központ számára Megjelent a Millenáris Velodrom rekonstrukciójának nemzetközi tervpályázata




Francia Alpok 2017. Francia Alpok 2017.
Távolság: 980 km
Szintkülönbség: 11000 m
Nehézségi fok: 8
Albán-Anzix 2017.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8
Alpok kommandó 2016.
Távolság: 590 km
Szintkülönbség: 7200 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések