A keresett kulcsszó: tdh


2018.05.10. - Pardus-Tufo Prostejov Az augusztus 14-én rajtoló Tour de Hongrie csapatait bemutató sorozatunk második részében egy újabb visszatérőről lesz szó. Ismerjük már őket a tavalyi Magyar Körversenyről, ahol a csapatok között a nyolcadik helyet szerezték meg. A cseh Pardus-Tufo Prostejov legjobbjai 2018-ban is eljönnek hozzánk! Egészen fiatal csapatról van szó, a Pardus-Tufo Prostejov a profi karrierje során Vuelta a Espana szakaszgyőzelmet is elérő cseh kerékpáros, Tomas Konecny, illetve Michal Mracek sportigazgató vezetésével 2013-ban alakult meg. Napjainkban egyike a három cseh kontinentális csapatnak. Többnyire cseh kerékpárosokra épít, de minden évben helyt ad egy-egy régióból érkező idegenlégiósnak is, ebben az évben hat cseh, egy lengyel és egy ukrán versenyzővel a soraiban kezdte el a szezont Prostejov város proficsapata, amely ebben az évben is messziről felismerhető kék és sárga színeiről. A csapat márciusi bemutatóján elhangzott, hogy az együttest a Pszczolarski-Lichnovsky lengyel-cseh páros köré építették 2018-ra. Új kerékpáros a klubban a prokontinentális csapatoknál is megfordult Karel Hnik, akinek igen ígéretesen induló karrierjét törte meg tavaly egy sérülés, de a Prostejov színeiben újraindíthatja pályáját. Ugyancsak új versenyző az ukrán Zubenko, aki már a rutinosabbak közé tartozik a maga huszonhárom esztendejével, a csapatban ugyanis négyen még juniorkorúak, tizenkilenc évesek. Köztük van a pályán scratch versenyszámban már kiemelkedő nemzetközi eredményeket – Európa-bajnoki és világbajnoki címet – begyűjtő Daniel Babor, aki országúton gyűjthet hasznos kilométereket a jó pályaeredményekhez. A Pardus-Tufo Prostejov ebben az évben is a Cseh-kupa versenyeire fókuszál, emellett néhány jelentősebb nemzetközi viadalon áll rajthoz, többek között a Belgrád–Banja Luka és a Tour de Hongrie többnaposán. A Pardus-Tufo Prostejov tagjai: Daniel Babor (cseh) Tomas Barta (cseh) Marek Dolnicek (cseh) Karel Hnik (cseh) Ludek Lichnovsky (cseh) Wojciech Pszczolarski (lengyel) Karel Tyrpekl (cseh) Mykyta Zubenko (ukrán) Honlapja: http://www.skcprostejov.cz/ Facebook-oldala: https://www.facebook.com/pardustufoprostejov/ PCS-oldala: https://www.procyclingstats.com/team/pardus-tufo-prostejov-2018 A legnagyobb magyar kerékpárverseny, a Tour de Hongrie augusztus 14-én kedden Siófokon prológgal rajtol, a nemzetközi mezőny a Balatonalmádi, Keszthely, Velence, Székesfehérvár, Cegléd, Hajdúszoboszló, Karcag, Miskolc, útvonalon hat versenynap alatt, tíz megyét érintve 800 kilométert tesz meg a budapesti befutóig. Ebben az évben 20 csapat kapott meghívót, minden együttes hét kerékpárossal állhat rajthoz a Magyar Körversenyen.




Francia Alpok 2017. Francia Alpok 2017.
Távolság: 980 km
Szintkülönbség: 11000 m
Nehézségi fok: 8
Albán-Anzix 2017.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8
Alpok kommandó 2016.
Távolság: 590 km
Szintkülönbség: 7200 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések