A keresett kulcsszó: Roger Hammond


2018.11.07. - John Degenkolb: az álmom, hogy 2019-ben Flandriát és világbajnokságot nyerjek A Trek-Segafredo német kiválósága John Degenkolb számos komoly eredményt tud felmutatni karrierje során, ám nem elégszik meg ennyivel, 2019-ben Flandriai Körversenyt és világbajnokságot nyerne. Degenkolb korábban már olyan egynaposokon diadalmaskodott, mint a Milánó-Sanremó vagy éppen a Párizs-Roubaix. „Mindig is szerettem volna megnyerni a Flandriai Körversenyt és a világbajnokságot, így ezt a két sikert még mindig üldözöm – írta Degenkolb a honlapján. – Az álmom, hogy 2019-ben győzzek ezeken a versenyeken. A Yorkshire-i világbajnokság pályája kiváló lehetőséget biztosít a szivárványszínű trikó megszerzéséhez, Innsbruckkal ellentétben ez az útvonal a magam fajta versenyzőknek is kedvezhet. Úgy érzem, hogy a calpe-i balesetet követően egy más versenyző lettem. Felszabadultabban állok oda a rajtvonalhoz, próbálom nem túl komolyan venni a dolgokat. Természetesen nem egyedül vagyok a csapatban Jasper Stuyven és Mads Pedersen duójával igyekszünk majd minél eredményesebben szerepelni a tavaszi egynaposok során. Próbálunk a lehető legtöbb versenyen együtt rajthoz állni, ami hatalmas előny lehet számunkra.”




Francia Alpok 2017. Francia Alpok 2017.
Távolság: 980 km
Szintkülönbség: 11000 m
Nehézségi fok: 8
Albán-Anzix 2017.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8
Alpok kommandó 2016.
Távolság: 590 km
Szintkülönbség: 7200 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések