A keresett kulcsszó: pályakerékpáros világkupa


« 1 | 2 »
Országútis hírek külföldről: Patrick Lefevere nem hagyta szó nélkül a Katusha-Alpecin prezentációját, Rafal Majka a Tour összetettjére fókuszál, Davide Rebellin ötven évesen is versenyezne2017.12.11. - Patrick Lefevere nem hagyta szó nélkül, hogy a Katusha prezentációján az új versenyzők is a csapat mezében pózoltak A Katusha-Alpecin prezentációját követően a hírek nem is elsősorban az ott elhangzottakról szóltak, mint sokkal inkább arról, hogy Marcel Kittel nem megvárva január 1-jét pózolt új csapata mezében. A Katusha valamiért nem tartotta be a szabályokat, hisz Nathan Haas (Dimension Data), Ian Boswell (Team Sky) és Alex Dowsett (Movistar) is a svájci-orosz csapat szerelésében mutatkozott. Később kiderült, hogy a vezetőség engedélyt kért erre a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség illetékeseitől, amit meg is kapott. A Quick-Step Floors csapatvezetője Patrick Lefevere ellenben nem ment el szó nélkül a történtek mellett. „Marcel személyesen is megkeresett, s bár a szerződése december 31-ig a Quick-Step csapatához köti engedélyeztem számára, hogy a Katusha szerelésében fotózkodjon – mondta Lefevere. – Ezzel igazából azt bizonyítottam, hogy mennyire is képmutató a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség szabályrendszere.”
Országútis hírek külföldről: súlyos szemsérülése volt áprilisban Nacer Bouhanninak, Davide Rebellin egy belga kontinentális csapatban folytatja, újra mosoly ül Bryan Coquard arcán, a miltoni pálya világkupa záró napjáról2017.12.04. - Nagyon súlyos szemsérülése volt áprilisban Nacer Bouhanninak Áprilisban a Tour of Yorkshire szakaszversenyén bukott hatalmasat a Cofidis sprintere Nacer Bouhanni. Akkor nem nagyon tudtuk, hogy milyen sérülést szenvedett, a napokban viszont egy francia lapnak nyilatkozva elmondta, hogy majdnem elvesztette a látását. „A bukás következtében beütöttem a fejem, aminek eredményeképpen megsérült az egyik látóidegem – nyilatkozta a minap Bouhanni. – Alapvetően elvesztettem a látásom, időnként homályos volt minden, olykor pedig minden megkétszereződött. Akkor nem akartuk a nyilvánosság elé tárni a problémát, úgy véltük ez nem tartozik a nagyközönségre. A fejsérülés miatta egy húsz napos pihenő várt rám. Sajnos még a francia bajnokságon és a Tour de France során is voltak problémáim, szerencsére a kettős látás effektusa addigra elmúlt. Nem voltam még közel sem száz százalékos állapotban, de versenyezni már biztonságosan tudtam. Nem rég voltam kontrollon a Nancy egyetemi kórházban, ahol jó híreket kaptam. Megerősítették, hogy hét hónap elteltével a vizuális képességeim újra tökéletes állapotúak. Nagyon boldog vagyok, mivel az első diagnózis alapján akár egy teljes év is rámehetett volna a látásom helyreállítására.”
Országútis hírek külföldről: Davide Rebellin továbbra sem akar visszavonulni, a fiatalítás mellett döntött a Gazprom-RusVelo, a Lagos de Covadonga is ott lesz a 2018-as Vuelta útvonalában 2017.12.03. - A negyvenhat esztendős Davide Rebellin a pro-kontinentális Vital Concept csapatánál kopogtatott Az immáron negyvenhatodik életévét taposó Davide Rebellin nem áll még készen arra, hogy szögre akassza a kerékpárját, így elhatározta, hogy még egy évet marad a mezőnyben. 2016-ban már olyan hírek kaptak szárnyra, hogy az akkor még a lengyel pro-kontinentális CCC Sprandi Polkowice soránál tekerő kerekes már végérvényesen is elhatározta magát és visszavonul. A 2018-ban már a huszonnegyedik profi szezonjára készülő Rebellin idén a Kuwait-Cartucho.es csapatának színeiben megnyerte az indonéz Tour de Banyuwangi Ijen szakaszversenyét, majd az Iráni Körversenyen is nyert etapot. A minap egy francia napilap számolt be arról, hogy megkereste az újonnan létrehozott pro-kontinentális Vital Concept vezetőségét egy esetleges szerződés kapcsán, azonban Jerome Pineau csapatvezető elutasította az elnyűhetetlen veteránt.
Országútis hírek külföldről: a legfrissebb hírek szerint Tom Dumoulin is ott lesz a jövő évi Girón, biztosított a Boels-Dolmans jövője, kérdések Geraint Thomas versenyprogramja körül2017.12.02. - A legfrissebb pletykák szerint Tom Dumoulin is ott lesz a jövő évi Giro d’Italián Az olasz La Gazetta dello Sport kész tényként közli, hogy a 2017-es Giro d’Italia győztese a holland Tom Dumoulin is ott lesz a jövő évi Olasz Körversenyen. A rózsaszín lap egy az RCS Sporthoz közel álló forrásra hivatkozik, de azt is tudni véli, hogy a Sunweb csapata 2018 januárjában tesz majd hivatalos bejelentést. Ez azt jelentené, hogy az előzetesen a Tour de France-ra várt Froome-Dumoulin csata már a Girón létrejöhet. Vélhetően az eredetileg a Tourra készülő Dumoulin a számára kedvező útvonal miatt választaná a Girót. A hivatalos prezentáción még nem volt hajlandó állást foglalni, de vélhetően Chris Froome és Fabio Aru mellett őt is láthatjuk majd a jövő évi versenyen.
Hatalmas népszerűség övezi a kanadai Mattamy Kerékpáros Központot2017.11.27. - December 1-én a kanadai Miltonban folytatódik a 2017/2018-as pályakerékpáros világkupa-sorozat, ahol a pontversenyben Lovassy Krisztián képviseli a magyar színeket.
Országútis hírek külföldről: Wout Van Aert nyerte a Superprestige sorozat gaverei futamát, tornateremben törte csuklóját Moscon, a manchesteri pályakerékpáros világkupa záró napjának eredményei2017.11.13. - Wout Van Aert nyerte gaverei Superprestige futamot, miután Van der Poel a technika áldozata lett A Superprestige sorozat következő gaverei fordulóján is az újdonsült Európa-bajnok Matheiu Van der Poel (Beobank-Corendon) volt a legfőbb favorit, aki ennek megfelelően hatalmas előnyt alakított ki, azonban az utolsó körben a technika kibabrált vele, így végül csak a harmadik helyen ért célba. A futamot legnagyobb riválisa Wout Van Aert (Crelan-Charles) nyerte Toon Aerts (Telenet-Fidea) előtt. „Először defektet kaptam, majd technikai problémáim akadtak, ezzel pedig elszállt az előnyöm és a győzelmem is – kesergett a célba érkezést követően Van der Poel. – Csináltam egy nagy hibát, melynek következtében elkaptam egy nagyobb gödröt, a kerékpárom pedig tönkrement. Tudtam, hogy itt a vége, de nyugodt maradtam, nem stresszeltem, amikor Van Aert elhúzott mellettem. Igyekeztem célba érkezni a lehető legelőkelőbb pozícióban.” A hölgyeknél Ellen Van Loy (Telenet-Fidea) bizonyult a legjobbnak.
Országútis hírek külföldről: Degenkolb az egynaposokban bízik, Cancellara egykori szerelője nevetségesnek tartja a vádakat, eredmények a manchesteri pályakerékpáros világkupa második napjáról (+videó)2017.11.12. - John Degenkolb továbbra is az egynaposokra fekteti a legfőbb hangsúlyt Azt követően, hogy az év elején egy edzésbaleset hátráltatta, mindössze egyetlen győzelmet szerzett a 2017-es idényben a német John Degenkolb. A tavaszi klasszikusokon három ízben is a legjobb tíz között zárt, mindezek ellenére bízik abban, hogy 2018-as szezonja sikeresebb lehet. „Nagyon nehéz volt az idény kezdete, de a Dubai Körversenyen mégis összejött egy szakaszgyőzelem – mondta egy a minap adott interjújában John Degenkolb. – A tavaszi klasszikusokon nem voltam rossz erőben, de az igazi áttörés nem sikerült. Természetesen tudom, hogy sokaknak csak a győzelem számít, de elégedett vagyok a tavasszal mutatott teljesítményemmel. Az a bizonyos nagy győzelem ellenben az egész idényben elmaradt, a Touron sem jött ki igazán a lépés, de sokat dolgoztam Contador sikereiért. A csapatváltás elsülhet jól is, de rosszul is. 2016 végén a Trekhez szerződtem, de nem vagyok az a fajta ember, aki a kifogásokat keresi. Azért dolgozunk, hogy jobb eredményeket érhessünk el. Természetesen továbbra is az egynaposokra fektetjük a legfőbb hangsúlyt, biztos vagyok benne, hogy 2018-ban egy jobb és eredményesebb idény következhet.”
Országútis hírek külföldről: McQuaid szerint az UCI az ASO nyomására cselekszik, Jean-Christophe Peraud a mechanikai dopping elleni küzdelem új vezéralakja, eredmények a manchesteri pálya világkupa első napjáról2017.11.11. - Pat McQuaid szerint a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség az ASO nyomására csökkentette a versenyeken rajthoz álló mezőny létszámát A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség korábbi elnöke Pat McQuaid is egyetértett azokkal, akik szerint az, hogy az UCI kilenc főről nyolcra csökkentette a nagy körversenyeken csapatonként rajthoz álló versenyzők létszámát semmivel sem fogja biztonságosabbá tenni a viadalokat. „Az ASO egyik lételeme, hogy megpróbálja folyamatosan gyengíteni a csapatokat – így McQuaid. – Félnek attól, hogy egy napon a nagyobb klubok összefognak velük szemben. Az ASO mindig is arra törekedett, hogy csökkentse a versenyein a kerékpárosok létszámát, ám az UCI ebbe nem egyezett bele, egészen David Lappartient megválasztásáig. A CPA, azaz a Kerékpárosok Érdekképviseleti Szakszervezete ezt nem hagyta jóvá. Nem lesznek biztonságosabbak a versenyek. Egy szűk úton teljesen mindegy, hogy 170-en vagy 200-as tekernek, ha ketten ellesnek, akkor húsz-harminc embert így is, úgy is magukkal rántanak. A szabályváltoztatás legaggasztóbb következménye, hogy szinte mindenki csökkenti a keret létszámát három-négy fővel, ami összességében elég sok kerékpáros állásba kerül.”
Lovassy Krisztián a 12. helyen végzett a manchesteri pályakerékpáros világkupa scratch számában2017.11.11. - A lengyel Pruszków után az angliai Manchester ad otthont a pályakerékpáros világkupa-sorozat második állomásának. A magyar színeket ezúttal is Lovassy Krisztián képviselte.
Az UCI bemutatta a 2017/2018-as pályakerékpáros világkupa idei helyszíneit2017.05.17. - A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség a minap hivatalosan is bemutatta a 2017/2018-as Tissot pályakerékpáros világkupa-sorozat 2017-es helyszíneit. A riói olimpiát követően a sportág irányító testülete igyekszik még populárisabbá tenni a szakágat, nagy hangsúlyt fektetve a globalizációra. Ennek fényében három új helyszín is debütál.
Pálya világkupa Los Angeles: Szalontay 21. keirinben, a második nap történései2017.02.27. - A Los Angeles-i pályakerékpáros világkupa második napján Szalontay Sándornak szoríthattunk a férfiak keirin számában.
Pálya világkupa Los Angeles: Lovassy nyolcadik scratchben, Szalontay 27. sprintben2017.02.26. - Megkezdődött a 2016/2017-es pályakerékpáros világkupa utolsó fordulója Los Angelesben. Az eseményen Lovassy Krisztiánnak scratchben, míg Szalontay Sándornak sprintben és keirinben szoríthat(t)unk.
Pálya Világkupa Cali: Szalontay 24. lett sprintben, az utolsó nap történései2017.02.20. - Utolsó napjához érkezett a kolumbiai Caliban zajló pályakerékpáros világkupa. Szalontay Sándornak ezúttal a sprintben szoríthattunk.
Pálya Világkupa Cali: Szalontay reményfutamba kényszerült, végül a 17. helyen zárt keirinben2017.02.19. - Szalontay Sándor nem jutott a legjobbak közé a Kolumbiában zajló pályakerékpáros világkupa Keirin számában. A második nap eredményei.
Pálya világkupa Cali: Lovassy 13. a pontversenyben, az első nap eredményei2017.02.18. - Megkezdődött a 2016/2017-es pályakerékpáros világkupa harmadik fordulója, melynek a kolumbiai Cali városa ad otthont. Az első nap folyamán a férfiak pontversenyében Lovassy Krisztiánnak szurkolhattunk.
Lovassy és Szalontay is ott lesz a következő két pályakerékpáros világkupán2017.02.15. - A glasgow-i és az appeldorni világkupa futamokat követően február 17. és 19. között a kolumbiai Caliban, míg egy héttel később az Egyesült Államokban, azon belül is Los Angelesben kerül sor a 2016/2017-es pályakerékpáros világkupa harmadik és negyedik fordulójára.
Szalontay Trinidadon készül a februári pályakerékpáros világkupákra2017.01.18. - Kiváló pályakerékpárosunk Szalontay Sándor január közepén megkezdte felkészülését a közelgő világkupa futamokra, méghozzá a Dél-Amerika partjainál fekvő Trinidadon.
Eredmények a remek magyar szereplést hozó apeldoorni pályakerékpáros világkupa záró napjáról2016.11.14. - Szalontay Sándor és Lovassy Krisztián is pályafutása legjobb világkupa eredményével zárta a 2016/2017-es sorozat második hollandiai állomását.
Eredmények az apeldoorni pályakerékpáros világkupa második napjáról2016.11.13. - Szalontay Sándor és Lovassy Krisztián is remekelt a hollandiai Apeldoornban zajló pályakerékpáros világkupa második állomásán. Sprinterünk eddigi legjobb eredményét elérve a tizenkettedik helyen zárta a sprintszámot, míg Lovassy Krisztián a pontversenyben lett tizenharmadik.
Lovassy Krisztián már az első napon rajthoz állt az apeldoorni pályakerékpáros világkupán (+ fotógaléria)2016.11.12. - Eseménydús programmal vette kezdetét a 2016/2017-es pályakerékpáros világkupa második fordulója a hollandiai Apeldoornban. Érmet osztottak a férfi scratchben, a női és férfi csapatsprintben valamint a női omniumban is.
« 1 | 2 »




Görög-szigettúra 2016. Görög-szigettúra 2016.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 10200 m
Nehézségi fok: 7
Célpont: SVÁJC 2015. Célpont: SVÁJC 2015.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 13500 m
Nehézségi fok: 9
Déli-Kárpátok 2015. Déli-Kárpátok 2015.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések