A keresett kulcsszó: Millenáris


Hivatalos: Korcsolyázó központ épül a Millenáris velodrom helyén2017.12.07. - Bejelentésre kerültek az új, 43 milliárd forintból épülő korcsolyázó központ részletei. Kósa Lajos tájékoztatása szerint a Nemzeti Korcsolyázó Központ az Istvánmezőn, a Budapesti Olimpiai Központ területén épül fel, a Millenáris velodrom és a Kisstadion elbontásával. A korcsolyázóközpont egy fedett, 400 méteres gyorskori pályából, négy darab egyenként 30x60 méteres, jégkorongozásra, rövidpályás gyorskorcsolyára és műkorcsolyára alkalmas pályából, plusz az ezeket kiegészítő létesítményekből áll majd. Az épületben kerül elhelyezésre egy akadémiai központ is. Tulajdonképpen minden megvalósul itt, amiről a kerékpárosok és a Magyar Kerékpáros Szövetség is már hosszú évek óta álmodozik. A Millenáris velodrom felújítását anno még a kormány is támogatta, az akadélmia létrehozása pedig ott van az MKSZ középtávú stratégiájában. A korisoknak "már megvan", a 120 évesnél is régebbi, Európában szinte egyedülálló Milli velodromnak viszont annyi :( A Magyar Kerékpáros Szövetség természetesen továbbra is nagy erőkkel dolgozik egy (vagy akár több) hazai fedettpályás velodrom létrehozásán, mely állami támogatás nélkül kivitelezhetetlen.Az ezzel kapcsolatos fejleményekről folyamatosan beszámolunk a VELO:hu-n.
Bemutatkozik az új Millenáris Velodrom építésének kerékpáros szakmai vezetője: Berkesi András2014.11.26. - Javában zajlik a Millenáris Velodrom újjáépítésének előkészítése. Kerékpáros szempontból Berkesi András többszörös pálya-bajnokunk felügyeli a munkákat. Berekkel a tervekről beszélgettünk, hiszen több a világon egyedülálló sajátosság is kerülhet az új Millenárisra.
Millenium Kupát rendeztek a Millenárison2014.07.01. - Harmadik és egyben a Millenáris bontása miatt utolsó alkalommal került megrendezésre a Millenium Kupa. A rendezvényen a Millenium City Center tornyaiban dolgozó kollégák mérték össze erejüket. A távok 500m, 1000m és 4000 m állórajtos egyenkénti indítású versenyszámok voltak. Illetve megméretteték magukat a cégek egymás ellen is.
Július 12-én Vasló Kupa a Millenárison: rekordkísérlet búcsúzóul2014.07.01. - A Millenáris 1896-ban épült, utolsó komoly felújítása 1971-ben volt. A Millenáris újjáépítése tervek szerint 2015 tavaszán megkezdődik, és jelenlegi formájában az utolsó Vasló Kupa lesz a betonteknőben. Július 12-én 19,30 a-tól a rendezőség lehetőséget biztosít, hogy minden érdeklődő tehessen egy tiszteletkört az öreg teknőben, és ez által szeretnénk beállítani egy rekordot, mennyi kerekes teker egyszerre a pályán? Feltétel, hogy bukósisak viselése kötelező!




Görög-szigettúra 2016. Görög-szigettúra 2016.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 10200 m
Nehézségi fok: 7
Célpont: SVÁJC 2015. Célpont: SVÁJC 2015.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 13500 m
Nehézségi fok: 9
Déli-Kárpátok 2015. Déli-Kárpátok 2015.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések