A keresett kulcsszó: Michael Goolaerts


2018.06.01. - Párizs-Roubaix: szektort neveztek el Michael Goolearts-ról Hivatalosan is bejelentették, hogy az idei Párizs-Roubaix-n is használt biastrei második szektor mostantól a Secteur Pavé Michael Goolaerts nevet viseli. Április 8-án Michael Goolaerts a belga pro-kontinentális Veranda’s Willems-Crelan csapatának versenyzője alig száz kilométerrel a Párizs-Roubaix rajtját követően került földre. Egyedül esett el, szívinfarktust kapott. Mintegy fél órás küzdelem árán sikerült újraéleszteni, majd mentőhelikopterrel azonnal a lille-i kórházba szállították. Életét azonban már nem tudták megmenteni az este folyamán elhunyt. A mindössze huszonhárom esztendős tehetség 2013-ban került az akkor még kontinentális Veranda’s Willems csapatához, 2016-ban egy rövid ideig a Lotto-Soudal gyakornoka volt. Legnagyobb sikereként 2016-ban szakaszt nyerte a Tour de Loir et Cher E Provost versenyén. Tehetséges egynapos menőnek tartották, idén például az előkelő kilencedik helyen zárta a Dwars door West-Vlaanderen klasszikusát. „Michael mindig mosolygott – mondta Jef Van den Bosch a kerekes ügynöke és jó barátja. – A Roubaix előtt egy újságba készítettek képeket, ahol Wout Van Aerttal szerepeltek. Végig nevetett, nagyon büszke volt arra, hogy másnap a Párizs-Roubaix-n versenyezhet.”
2018.04.12. - Tim Wellens nyerte a Brabantse Pijl klasszikusát A közelgő ardenneki klasszikusok első felvezető eseményeként került sor a kiemelt kategóriás Brabantse Pijl egynaposára. Leuven és Overijse között 202 kilométer várt a kerekesekre a végén az elmúlt években már jól megszokott körpályával. A verseny egyperces gyászszünettel kezdődött a Párizs-Roubaix-t követően elhunyt Michael Goolearts emléke előtt adózva. A nap szökését Dries De Bondt (Veranda's Willems Crelan), Calvin Watson (Aqua Blue Sport), Tyler Williams (Israel Cycling Academy), Michael Grosu (Nippo-Vini Fantini), Elmar Reinders (Roompot-Nederlandse Loterij), Antoine Warnier (WB Aqua Protect Veranclassic) és Andrea Peron (Novo Nordisk) alkották. A huszonhárom kilométeres körpályán öt kisebb emelkedő nehezítette az előrehaladást. Az elmenés megfogását követően Tosh van der Sande (Lotto-Soudal) és Jack Haig (Mitchelton-Scott) duója indult meg, akik bő harminc másodperces előnnyel viszonylag sokáig tartották magukat az élen. Közben hátrébb folyamatos volt a szelekció, az üldözősor az utolsó tíz kilométerhez közeledve ezt a kettőst is bekebelezte. Szűk nyolc kilométerre a céltól indult meg Tim Wellens (Lotto-Soudal), akit már nem is tudtak utolérni, így a belga kerekes nyerte a viadalt a címvédő Sonny Colbrelli (Bahrain-Merida) és csapattársa Tiesj Benoot (Lotto-Soudal) előtt. „Az volt a terv, hogy a lehető legkorábban megbontsuk az első sort, hisz nagyon komoly nevek tekert ott – így Wellens célba érkezést követően. – Először Maxime Monfort akciózott majd Tosh Van der Sande lépett el. Amikor utolérték őket, akkor jött el az én időm. Örülök, hogy sikerült nyernem, remélem, hogy a formám az ardenneki klasszikusokig kitarthat.” A hölgyek első alkalommal kiírt versenyét az olasz Marta Bastianelli (Ale Cipollini) nyerte Leah Kirchmann (Team Sunweb) és Mariane Vos (Waowdeals) kettősét maga mögé utasítva.
2018.04.09. - Elhunyt Michael Goolaerts Michael Goolaerts a belga pro-kontinentális Veranda’s Willems-Crelan csapatának versenyzője alig száz kilométerrel a Párizs-Roubaix rajtját követően került a földre. Egyedül esett el, az elsődleges hírek szerint szívinfarktust kapott, az egyelőre tisztázatlan, hogy a bukás következtében, vagy éppen ezen oknál fogva esett el. A belga Sporza információi szerint mintegy fél órás küzdelem árán sikerült újraéleszteni, majd mentőhelikopterrel azonnal a lille-i kórházba szállították. Életét azonban már nem tudták megmenteni az este folyamán elhunyt. A mindössze huszonhárom esztendős tehetség 2013-ban került az akkor még kontinentális Veranda’s Willems csapatához, 2016-ban egy rövid ideig a Lotto-Soudal gyakornoka volt. Legnagyobb sikereként 2016-ban szakaszt nyerte a Tour de Loir et Cher E Provost versenyén. Tehetséges egynapos menőnek tartották, idén például az előkelő kilencedik helyen zárta a Dwars door West-Vlaanderen klasszikusát. Nyugodjék békében!




Francia Alpok 2017. Francia Alpok 2017.
Távolság: 980 km
Szintkülönbség: 11000 m
Nehézségi fok: 8
Albán-Anzix 2017.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8
Alpok kommandó 2016.
Távolság: 590 km
Szintkülönbség: 7200 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések