A keresett kulcsszó: Lars Boom


2018.12.10. - Eljárás indult Patrick Lefevere fia Thomas ellen A Quick-Step Floors csapatvezetője Patrick Lefevere számára nem alakult túl jól az idei Párizs-Roubaix, hisz Peter Sagan (Bora-hansgrohe) akciójára egyetlen versenyzője sem tudott mozdulni, a szlovák kiválóság így megnyerte a versenyt, miközben Niki Terpstra harmadikként zárt. A minap látott napvilágot egy a versenyen történt atrocitás, melynek utózöngéjeként eljárás indult Lefevere huszonkét esztendős fia Thomas ellen. A srác ugyanis engedély nélkül helikopterrel repült be a mezőny felé, mégpedig annak okán, hogy két fizető utasa minél jobb helyről láthassa az eseményeket. A probléma csupán annyi, hogy ilyenkor a légtér zárt, csak az ASO, a francia televízió és a rendőrség légi járművei használhatják azt. „Az ügyfelem nem volt azzal tisztában, hogy repülési engedélyre van szüksége – védekezett Lefevere ügyvédje Christophe Hareng. – Ráadásul a megjelentekkel ellentétben egyszer sem repült a mezőny fölé, csupán az utolsó harminc kilométer egyik szektoránál leszállva biztosított lehetőséget az utasainak.” Az ügyet vélhetően a nyár folyamán zárhatják le, Thomas Lefevere nagy valószínűséggel elveszíti pilótaengedélyét.
2018.07.04. - Utolsóként a Sky is keretet hirdetett a közelgő Tour de France-ra Chris Froome szalbutamol ügyének lezárását követően, utolsóként a brit Sky csapata is megnevezte azt a nyolc versenyzőt, aki ott lehet a július 7-én rajtoló Francia Körversenyen. A sor céljai egyértelműek, hozzásegíteni karrierje ötödik Tour-győzelméhez Froome-ot. A brit kiválóság mögött Geraint Thomas lesz a második számú kapitány, míg a fantasztikus neo-pro idényt produkáló kolumbiai Egan Bernal is áteshet a tűzkeresztségen. Mellettük Gianni Moscon, Michal Kwiatkowski és Wout Poels sem éppen gyengíti a keretet. „Az elmúlt tizenkét hónap talán a legkeményebb időszaka volt a pályafutásomnak – mondta Froome a keret bejelentését követően. – Sohasem indultam még úgy a Touron, hogy előtte teljesítsem a Giro d’Italiát, így minden szempontból egy új kihívással találom szemben magam. A tavalyi Vuelta során rengeteget tanultam, ami reményeink szerint hozzásegíthet egy újabb győzelemhez. Szeretnék történelmet írni, azzal, hogy ötödszörre is megnyerem a Tourt, miközben zsinórban negyedik nagy körversenyemen győzök. Nagyon erős csapat lesz körülöttem, ennél erősebb sorról nem is álmodhattam volna.” A Sky Tour sora: Chris Froome (brit), Egan Bernal (kolumbiai), Jonathan Castroviejo (spanyol), Michal Kwiatkowski (lengyel), Gianni Moscon (olasz), Luke Rowe (brit), Wout Poels (holland) és Geraint Thomas (brit).
2018.01.20. - Richie Porte nyerte a Tour Down Under királyszakaszát, Daryl Impey vette át az első helyet összetettben McLaren Valle és a Willunga Hill csúcsa között a királyszakaszával folytatódott a 2018-as szezon első World Tour versenye az ausztrál Tour Down Under. A táv 151 és fél kilométer volt. A rajtot követően egy hét fős szökevénysor alakult, melybe név szerint Thomas De Gendt (Lotto-Soudal), Nicholas Dlamini (Dimension Data), Scott Bowden (UniSA-Australia), Mads Würtz Schmidt (Katusha-Alpecin), Zakkari Dempster (UniSA-Australia), Fumiyuki Beppu (Trek-Segafredo) és Nuno Bico (Movistar Team) keveredett bele. A hegyi összetett éllovasa a dél-afrikai Dlamini értelemszerűen a trikó megőrzéséért ment, ami sikerült is neki a Willunga Hill lábánál már csak ő valamint Thomas De Gendt maradtak az élen. Természetesen a hegy megkezdése után hatalmas volt a szelekció, a Mitchelton-Scott valamint a BMC csapatai diktáltak hatalmas tempót. A szökevénysor utolsó tagjainak begyűjtését követően, az esélyesek között megkezdődött egymás tesztelgetése majd mintegy másfél kilométerre a céltól Richie Porte (BMC) indult meg, akivel kezdetben csak Jay McCarthy (Bora-hansgrohe) tudta tartani a lépést, ám Porte olyan tempót diktált, hogy honfitársa hamarosan leszakadt mögüle. Porte zsinórban ötödször nyerte meg a Willunga Hill befutóját, a második helyen Daryl Impey (Mitchelton-Scott), míg a harmadikon Tom-Jelte Slagter (Dimension Data) érkezett. Összetettben azonos idővel, de Impey vette át a vezetést Porte előtt. Az utolsó szakasz ezúttal is a sprintereknek kedvezhet, ám akár még az összetett tekintetében is történhetnek érdekességek.
2017.12.23. - Christian Prudhomme minél hamarabb szeretné lezárni a Froome ügyet A Tour de France versenyigazgatója Christian Prudhomme szeretne minél hamarabb pontot tenni Chris Froome szalbutamol ügyének végére épp azért, hogy a Francia Körversenyt ne érjék negatív kritikák. Mint ismeretes Froome a Vuelta a Espana tizennyolcadik szakaszán akadt fenn 2000 nanogramm/milliliter szalbutamollal, ami a megengedett mennyiség kétszerese. Mivel hivatalosan ez nem doppingeset, így nem is hozták volna nyilvánosságra az ügyet azonban egy élelmes újságíró megszellőztette azt. „Nagyon szeretném, ha ez az eset minél hamarabb tisztázódna – nyilatkozta Prudhomme a francia televíziónak. – Ódzkodom attól, hogy hónapokig elhúzódjon a vizsgálat, jó lenne minél hamarabb pontot tenni a végére, hogy ne befolyásolhasson versenyeket, legfőképpen ne legyen kihatással a 2018-as Tour de France-ra. Ennek okán mihamarabbi válaszokat szeretnék a Nemzetközi Kerékpáros Szövetségtől. A szalbutamol nem tiltott anyag, azonban ez a mennyiség hatalmas dózisnak felelt meg, amiért a korábbi esetekben rendre eltiltás járt.”
2017.08.12. - Lars Boom nyerte a Binckbank Tour ötödik szakaszát, összetettben is az élre állt Sittard-Geleen körül egy 164,9 kilométeres szakasszal folytatódott a Binckbank Tour. A nap szökését Mathias Brändle (Trek-Segafredo), Jos Van Emden (LottoNL-Jumbo), Michael Hepburn (Orica-Scott), Mads Würtz Schmidt (Katusha-Alpecin), Jon Ander Insausti (Bahrain-Merida), Jesper Asselman (Roompot-Nederlandse Loterij) és Huub Duijn (Verandas Willems-Crelan) alkották. A végjátékhoz közeledve utolérték őket, majd a szétszakadt főmezőnyből egy tizenhat fős sor lépett el. Innen ment tovább mintegy másfél kilométerrel a vége előtt Lars Boom (LottoNL-Jumbo), aki végül minimális előnnyel, három másodperccel haza is ért Peter Sagan (Bora-hnasgrohe) és Greg Van Avermaet (BMC) előtt. Sikerével összetettben is Boom vette át a vezetést, előnye mindössze két másodperc Sagannal szemben. „Két kilométerrel a vége előtt kezdtem el azon gondolkodni, hogy talán meg lehetne próbálni – nyilatkozta Lars Boom a díjátadót követően, aki arról is beszélt, hogy miért tette azokat a furcsa bemutatásokat a célvonalon. – Rengeteg érzelem dúlt bennem, ezért mutattam be. Nagyon nehéz időszakon vagyok túl, a tavasz egyáltalán nem úgy sikerült ahogyan szerettem volna. Nagyon sokat dolgoztam azért, hogy újra sikeres lehessek. Egy jó ideje nem nyertem már semmit, érthető, hogy fortyogtak bennem az indulatok.”
2017.01.01. - 2017. január 1-től már új szereződéseiket töltik azon kerékpárosok, akik a holtszezonban csapatot váltottak, így Szilveszter másnapjának reggelén ellepték az új mezben pózolós fotók a különböző közösségi média oldalakat. Ezekből válogattunk:
2016.12.28. - Idény közben akart visszavonulni Peter Stetina 2015-ben a Baszk Körversenyen szenvedett súlyos sérülést az amerikai Peter Stetina, aki annak az évnek a végén a BMC csapatától a Trek-Segafredo sorához tette át székhelyét. A felépülés és a visszatérés koránt sem volt egyszerű, 2016 áprilisában nem sokkal a Kaliforniai Körversenyt megelőzően Stetina komolyan elgondolkozott a visszavonuláson. „Volt egy verseny, amikor a hegyen még a sprinterek csoportjától is leszakadtam – emlékszik vissza a koránt sem könnyű időszakra Stetina. – Egyszerűen nem tudtam visszaszerezni a régi motivációm és a formám, az idő pedig csak telt. A feleségem tanácsolta azt, hogy összpontosítsak minden erőmmel a Kaliforniai Körversenyre, de ha ott sem tudok előrébb lépni, akkor már ne is erőltessem. A Kaliforniai Kör sem volt életem fénypontja, de az egyik szakasz során kiválóan teljesítettem, mely ismét önbizalmat adott, innentől pedig újra felfelé ível a karrierem.”
2016.12.18. - Lars Boom utolsó idénye az Astana csapatában nem sikerült valami fényesre, elmondása szerint folyamatosan a szakmai stábbal hadakozott.




Francia Alpok 2017. Francia Alpok 2017.
Távolság: 980 km
Szintkülönbség: 11000 m
Nehézségi fok: 8
Albán-Anzix 2017.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8
Alpok kommandó 2016.
Távolság: 590 km
Szintkülönbség: 7200 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések