A keresett kulcsszó: Kőbánya Cycling Team


2018.11.09. - A Kőbánya Cycling Team 2018-ban kontinentális besorolással szerepelt, így lehetőséget biztosítva a fiatal magyar kerékpárosok számára, hogy bekerüljenek a nemzetközi kerékpársport körforgásába. Nem volt egyszerű idény, sérülések és formahanyatlások jellemezték az idő közben jócskán átalakuló keretet. Szerencsére az eredmények sem maradtak el, többek között a Tour de Hongrie-n sikerült egy dobogós helyezést is elcsípni. A klub 2019-ben visszatér az eredetileg kitűzött célhoz, az utánpótlás-neveléshez. Eisenkrammer Károllyal, a Kőbányai Torna Club elnökével beszélgettünk.
2018.09.22. - Filutás Viktor (Pannon Cycling Team) szökésből hazaérve második lett a Román Körverseny harmadik szakaszán, ezzel három UCI Europe Tour pontot gyűjtve.
2018.09.15. - Rózsahegy és Máriatölgyes között egy újabb nehéz hegyi szakasszal folytatódott a 2.1-es besorolású Szlovák Körverseny, melyen a Kőbánya Cycling Team és a Pannon Cycling Team csapatai is részt vesznek.
2018.08.07. - Augusztus 7-én, immár tizenkettedik alkalommal rajtol el a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny, mely nemzetközi versenynek számit UCI 2.2-es besorolásával. A több mint 700 kilométeres megmérettetésen részt vesz a helyi Team Novák kontinentális csapat, lévén ez a legfontosabb versenyük az idei versenyszezonban.
2018.06.02. - Az idei Tour de France-on a Sky csapata az óceánok élővilágának megmentéséért kampányol A brit Sky csapata bemutatta egyedi mezdizájnját az idei Francia Körversenyre, mellyel az óceánok élővilágáért kampányolnak, elsősorban a műanyag-szennyezettség ellen kívánnak fellépni. A világ óceánjai már napjainkban is tele vannak műanyag szeméttel, azonban egy új jelentés szerint rövid időn belül ez a mennyiség háromszorosára emelkedhet. A hulladék jelentős része Ázsiából érkezik, de még ennél is nagyobb baj, hogy fémek és mérgező anyagok is a vízbe kerülnek. A kerékpársport egyik sztárcsapata immáron harmadjára változtatja meg az idény során használt szerelését a Francia Körverseny alkalmával. A klub 2011-ben az esőerdők megmentéséért igyekeztek tenni, míg 2017-ben jelent meg a fehér dizájn, ami olyannyira népszerűvé vált, hogy az idei szezonban az lett a csapat hivatalos szerelése. „Büszkék vagyunk rá, hogy csatlakozhatunk ehhez a kezdeményezéshez, mely az óceánok élővilágát hivatott megmenteni – mondta Dave Brailsford csapatvezető. – Sajnos az egyszer használatos műanyag palackok tönkre teszik a természetes élővilágot. A versenyek során is nagy figyelmet szentelünk annak, hogy ne szemeteljünk. Szeretnénk arra ösztönözni az embereket, hogy változtassanak mindennapi életvitelükön, és figyeljenek oda a környezetvédelemre.”
2018.05.21. - 23. helyet hozott el a Kőbánya Cycling Team a Balti Körversenyről Kontinentális csapatunk, a Kőbánya Cycling Team az ötnapos Balti Körversenyen vett részt Lengyelországban, ahol olasz légiósunk, Alberto Marengo az előkelő 23. helyet szerezte meg összetettben. A verseny nem kezdődött jól, sajnos az előző hétvégén rendezett norvég kupafutamon Erik Vevatne Øverland kulcscsonttörést szenvedett így a Stubán Ferenc sportigazgató által dirigált csapat az Alberto Marengo, Lovassy Krisztián, Czéh Balázs, Lóki Bence, Bernárd Bendegùz, és Bjørnar Vevatne Øverland összeállításban érkezett meg a Balti-tenger partjára. Az UCI 2.2 kategóriás Baltyk- Karkonosze Tour-on kemény mezőnyben kellett helytállni, többek között a múlt hétvégi V4 Kerékpárversenyen brillírozó CCC Sprandi Polkowice és az ugyancsak Pro Continental besorolású orosz Gazprom-Rusvelo is rajthoz állt. A Balti Körverseny egy 173 kilométeres szakasszal kezdődött, az ötnapos verseny első etapján Kołobrzeg és Trzcianka között komoly tempót diktált a nemzetközi mezőny, a hivatalos statisztika szerint 45 km/h fölötti átlaggal. A győzelmet egy négyfős szökés élén a német Fabian Schomair (Team Lotto - Kern Haus) szerezte meg. A Kőbánya Cycling Team-ből Alberto Marengo a 62., Bjørnar Vevatne Øverland a 75., Lovassy Krisztián a 98. helyen ért be a főmezőnnyel 21 mp hátrányban, Bernárd Bendegùz a 109. helyen 46 mp hátránnyal, míg Lóki Bence a 152. helyen 2:41 perc hátránnyal. Czéh Balázs nem fejezte be értékelhetően az 1. szakaszt. A 2. etapon továbbra is 45 km/h fölötti átlag jellemezte a Baltyk-Karkonosze Tour-t, a második napon Zb±szynek városa körül kellett teljesíteni 121 kilométert. A sík terepen ismét nagy tempóval száguldott a két Pro Continental csapattal is megerősített mezőny. A német Jeremy Lendowski sprintbefutón nyerte a versenyt a városi körözés végén, a Kőbánya Cycling Team-ből mindenki beérkezett, a legjobb helyen az olasz Alberto Marengo, aki 17. lett. Bjørnar Vevatne Øverland a 65., Lovassy Krisztián a 70. helyen érkezett a győztessel azonos idővel, Bernárd Bendegùz a 145. lett 45 mp hátránnyal, míg Lóki Bence a 151. helyen ért célba 3:03 perc lemaradással. A 3. szakaszt Kożuchów és Kowary között 164 kilométeres távon rendezték, immár emelkedőkkel a táv utolsó harmadában. Már.a szakasz elején 50 km/h-s tempóval haladt a mezőny a szűk, helyenként kockaköves utakon, az oldalszélben az út szélére is többször leugrottak a legerősebb csapatok. Végül egy ötfős szökés alakult ki, akiknek sikerült is hazaérni a német cyclocross sztár, Philipp Walsleben vezetésével. Az emelkedőkön végleg szétszakadt a mezőny, mintegy harminc- negyven fő maradt elöl. A Kőbánya Cycling Team-ből Alberto Marengo, Lovassy Krisztián és Bjørnar Vevatne Øverland is ebben a bolyban jött, végül Alberto a 18., Krisztián a 27., Björnar az 55. helyen végzett. Bernárd Bendegùz és Lóki Bence 18:40 perc hátránnyal a 137., illetve a 133. helyen érkeztek. A 4. etap egy 11,6 kilométeres hegyi időfutam volt, mely során ismét Alberto Marengo teljesített a legjobban, a 34. helyet szerezte meg a győztes lengyel Mateusz Taciak mögött, 2:40 perc hátrányban. Bjørnar Vevatne Øverland a 65. lett (3:52 p. h.), Lóki Bence a 82. (4:15 p. h.), Bernárd Bendegùz a 90. (4:44 p. h.), Lovassy Krisztián pedig a 124. (6:32 p. h.). Sajnos Krisztián a rajt utáni 300 méteres macskaköves szakasz végén defektet kapott és kísérőautó hiányában közel 8 kilométert ment felnin, amíg a neutrálautótól kereket kapott. Az 5. szakaszon egy kemény hegyi körözéssel zárult a 26. Balti Körverseny, mely során a Kőbánya Cycling Team-ből ismét Alberto Marengo érte el a legjobb eredményt 21. helyével, 4:45 perc hátrányban a győztes lengyel Mateusz Taciak (CCC Sprandi Polkowice) mögött. Bár a táv csak 120 kilométer volt, a Piechowice térségében kijelölt hegyi körben hétszer kellett teljesíteni egy emelkedőt, a mezőny ennek megfelelően hamar darabjaira szakadt. A 40 km/h-s átlag ilyen terepen nagyon komolynak számít, a lengyel CCC csapata még az összetett győzelemre is megpróbált rámenni, de a hegyi időfutamot is megnyerő Taciaknak meg kellett elégednie az összetett második hellyel, a dobogó harmadik fokára csapattársa, Pawel Cieslik állhatott, míg az ötnapos UCI 2.2 kategóriás Baltyk - Karkonosze Tour győztese a többszörös német cyclocross bajnok Philipp Walsleben lett. Az 5. etapon a Kőbánya Cycling Team-ből Lovassy Krisztián a 33. helyen végzett 7:31 perc hátránnyal, Bjørnar Vevatne Øverland 62. lett ugyanennyi időkülönbséggel. Bernárd Bendegùz és Lóki Bence sajnos nem tudta értékelhetően befejezni a zárószakaszt. Az összetettben Alberto 23. lett (8:40 perc hátrány), Björnar 50. (12:38 p. h.), Krisztián 63. (15:18 p. h.). Jövő héten a Kőbánya Cycling Team Magyarországon áll rajthoz az UCI 2.2 kategóriás Gemenci Nagydíjon, szívesen látjuk Szekszárdon a szurkolókat!
2018.03.26. - Peter Sagan: talán ez volt az eddigi legkönnyebb győzelmem itt A regnáló világbajnok Peter Sagan pályafutása során immáron harmadjára nyerte meg a Gent-Wevelgem klasszikusát. A Bora-hansgrohe kerekesét sokan leírták az E3 Harelbeke versenyén mutatott produkciója kapcsán, de a zsolnai kiválóság ezúttal is megmutatta, hogy bármikor, bárhol képes győzni. „Nagyon boldog vagyok, hogy ismét sikerült megnyernem ezt a versenyt – mondta Sagan a célba érkezést követően. – A csapat remek munkát végzett, a végén ketten maradtunk elől Daniel Oss-al. Egy sprint mindig bonyolult, sokszor csak a szerencsén múlnak a helyezések. Kissé túlságosan is sokan maradtunk a hajrára, ráadásul nagyon korán indítottam, de kibírtam. Az időjárás ezúttal nem sok vizet zavart, ha úgy vesszük, akkor talán ez volt a legkönnyebb győzelmem itt.” A másodikként célba érő Elia Viviani percekig zokogott a befutót követően, az olasz kerékpáros úgy vélte, hogy karrierje egyik nagy lehetősége állt előtte. „Nagyon szomorú vagyok, mert ez lehetett volna az én nagy lehetőségem – nyilatkozta a Quick-Step Floors versenyzője. – Demare kerekére tettem, azt hittem jól választok, de közben Sagan elszáguldott a másik oldalon. Kerülnöm kellett és már nem is értem utol. Csalódott vagyok mivel egyértelműen én voltam a leggyorsabb, de mégsem győztem.” A harmadik helyen záró Arnaud Demare sem volt túlságosan boldog, győzni érkezett, ráadásul csapata a Groupama-FDJ is végig remek munkát végzett. „Sajnos a végén senki sem akarta felvállalni a vezetést – így Demare. – Csalódott vagyok, nem úgy ment a sprint, ahogyan szerettem volna. A FDJ csapatának kapitányaként egyértelműen a győzelemért érkeztem. Nem éreztem magam rossz erőben, és a srácok is rengeteget dolgoztak.”
2018.03.25. - Hazaért a szökés a Katalán Kör hatodik szakaszán, Maximilan Schachmann ünnepelhetett A havazás ezúttal is főszerepet vállalt a Katalán Körverseny hatodik szakaszának alakulásában. A viadal szervezősége végül módosításokat hajtott végre, a táv 117 kilométerre csökkent. A rajtot követően Maximilian Schachmann (Quick-Step Floors) és Diego Rubio (Burgos-BH) kettőse lépett el. A duó legnagyobb előnye mindössze négy perc környékén tetőzött, de mivel a főmezőny későn kezdte meg az üldözésüket, így hazaértek. A sprintet Schachmann nyerte Rubio előtt, míg a mezőnyhajrában Sam Bennett (Bora-hansgrohe) bizonyult a leggyorsabbnak. Összetettben az utolsó szakaszt megelőzően Alejandro Valverde (Movistar) előnye továbbra is tizenhat másodperc Egen Bernal (Sky) ellenében. Az utolsó napon a szokásos barcelonai körözés vár a karavánra a Montjuic emelkedőjének többszöri megmászásával.
2018.03.24. - Quick-Step Floors fölény Niki Terpstra sikerével az E3 Harelbeke klasszikusán Az E3 Harelbeke klasszikusával folytatódott a 2018-as WorldTour sorozat, melynek keretében 206,5 kilométer várta a mezőnyt. A penzum könnyűnek semmiféleképpen sem volt nevezhető, tizenöt fal nehezítette az előrehaladást. A rajtot követően szinte azonnal kialakult a nap szökése, melybe Truls Korsaeth (Astana), Nelson Oliveira (Movistar), Simone Consonni (UAE Team Emirates), Lukas Spengler (WB Aqua Protect Veranclassic), Damien Gaudin (Direct Energie), Pim Ligthart (Roompot-Nederlandse Loterij), Jeremy Lecroq (Vital Concept) és Kevin Van Melsen (Wanty-Groupe Gobert) keveredett bele. A legtovább Gaudin és Ligthart bírta elől, azonban a Quick-Step Floors által vezetett főmezőny idővel utolérte őket. Ahogyan tavaly úgy ebben az évben is a Taainberg emelkedője döntött. Mintegy hetvenöt kilométerre a céltól Yves Lampaert (Quick-Step Floors) és Niki Terpstra (Quick-Step Floors) kettőse iramodott meg. Lampaert huszonöt kilométerrel a vége előtt adta meg magát innentől Terpstra egyedül próbált hazaérni. Közben a főmezőny több részre szakadt, érdekességképpen Peter Sagan (Bora-hansgrohe) is egy hátsóbb csoportban ragadt. Terpstra előnye a célhoz közeledve folyamatosan csökkent, azonban húsz másodperc előnnyel hazaérve megnyerte a versenyt csapattársa Philipp Gilbert (Quick-Step Floors) és Greg Van Avermaet (BMC) előtt.
2018.03.23. - Alejandro Valverde nyerte a Katalán Körverseny királyszakaszát, összetettben is visszavette a vezetést A harmadik szakasz távjának lerövidítése miatt a Llanares és a La Molina csúcsa közötti 170,8 kilométer lépett elő a Katalán Körverseny királyszakaszává. A negyedik etap rajtját követően folyamatosak voltak a szökési kísérletek, ám a hatalmas tempó miatt viszonylag későn alakult ki a nap elmenése, melybe név szerint Joey Rosskopf (BMC), Toms Skujiną (Trek-Segafredo), Stephane Rossetto (Cofidis) és Esteban Chaves (Mitchelton-Scott) keveredtek bele, ám utóbbi az utolsó előtti hegyen egyedül ment tovább. Viszonylag nagy időhátránya miatt nem volt veszélyes az élmezőnyre, így elengedték. Közben az összetett éllovasa Thomas De Gendt (Lotto-Soudal) is egyre hátrébb csúszott, egyértelmű volt, hogy ezen a napon elveszíti vezető pozícióját. Mintegy negyven kilométerrel a vége előtt lejtmenetben Matej Mohoric (Baharain-Merida) indult meg pillanatok alatt utolérve Chavest. A döntő támadások ellenben a La Molina emelkedőjén kezdődtek. A rendesen megfogyatkozó élcsoport előbb megfogta a szlovén versenyzőt, majd Marc Soler (Movistar) és Pierre Latour (AG2R La Mondiale) indított, akikhez nem sokkal később Nairo Quintana (Movistar), Alejandro Valverde (Movistar) és Egan Bernal (Sky) csatlakoztak. A Movistar tanítanivaló módon játszotta ki kártyáit, a végén Alejandro Valverde (Movistar) magabiztosan nyerte a szakaszt Bernal és Quintana előtt. Összetettben Valverde előnye tizenkilenc másodperc Bernal ellenében. A Katalán Körverseny Llívia és Vielha Val d’Aran között egy 212 kilométeres hegyekkel tarkított szakasszal folytatódik. „Nagyon nehéz napon vagyunk túl, a hideg időjárási körülmények miatt fontos volt, hogy jól zárjunk – mondta Valverde a célba érkezést követően. – Legfőbbképp a lejtmenetekben fáztam. Tökéletesen alakult minden Marc és Nairo segítségével magabiztosan nyertem a szakaszt.”
2018.03.22. - A Kőbánya Cycling Team hét versenyzője, köztük a magyar bajnok Lovassy Krisztián áll rajthoz Törökországban, a Tour of Cartier Touron.
2018.02.25. - A Kőbánya Cycling Team csapatával valamint Kusztor Péter (MyBike-Stevens) részvételével a mezőnyben immáron ötödik alkalommal rendezték meg Szlovéniában a GP Izola 1.2-es egynaposát.
2017.09.16. - 2018-ban UCI Kontinentális besorolást kér a Nemzetközi Kerékpáros Szövetségtől a Kőbánya Cycling Team.




Francia Alpok 2017. Francia Alpok 2017.
Távolság: 980 km
Szintkülönbség: 11000 m
Nehézségi fok: 8
Albán-Anzix 2017.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8
Alpok kommandó 2016.
Távolság: 590 km
Szintkülönbség: 7200 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések