A keresett kulcsszó: Karl Ádám


2019.02.10. - Február 4. és 9. között rendezték Afrika legnagyobb presztízzsel bíró utánpótlásversenyét a kameruni Tour de l’Espoir viadalt, melyen az U.C. Monaco sora is képviseltette magát, színeiben Karl Ádámmal.
2018.08.18. - Andrii Bratashchuk: azt hiszem ez pályafutásom eddigi legnagyobb sikere Az ukrán Andrii Bratashchuk nyerte a Tour de Hongrie idei leghosszabb szakaszát. A csíkszeredai Team Novák csapatának versenyzője több mint száz kilométert szökésben töltve végül mindössze két másodperc előnnyel ért haza. A paralimpiai világ és olimpiai bajnok Novák Károly Eduárd sorának eddigi legnagyobb sikerét aratva, hisz 2.1-es besorolású viadalon még sohasem sikerült győzniük. További érdekesség, hogy a csapat idén már másodszor törte össze csapatautóját (mindkétszer Magyarországon), így egy olyan bérautóval kísérik versenyzőiket, melyen még tetőcsomagtartó sincs. A huszonhat esztendős Bratashchuk 2013-ban került az ukrán Kolls csapatához és egészen a sor megszűnéséig, azaz 2017 végéig ott is versenyzett. Kétszer volt második az ukrán nemzeti bajnokság mezőnyversenyén, nyert idén szakaszt a Székely Körön is. „A szakasz előtt nem gondolkodtunk szökésben, de a helyzet másként hozta – mondta a szakaszgyőztes Bratashchuk. – Az elmenésben nagyon jó versenyzőkkel tekertem, igazán jól dolgoztunk együtt. Már azt nagy sikernek tartottuk, hogy a leghosszabb napon sokáig a televízió képernyőin lehetünk, felhívva így a figyelmet a csapatunkra, valójában szerintem senki sem bízott igazán abban, hogy ez a szökés sikerrel járhat. Az utolsó tíz kilométeren, amikor még volt két perc előnyünk, győzködtem a többieket, hogy menjünk, mert mégis van egy kicsi esélyünk. Aztán az utolsó két kilométeren már hiába kértem őket, nem igazán tudtak segíteni, ezért mentem egyedül, ahogy csak tudtam. Azt hiszem ez pályafutásom eddigi legnagyobb sikere, de nagy eredmény ez a fiatal csapatunk számára is. Ebben az évben kerültem a Team Novákhoz, az előző csapatomban mindig második számú ember voltam, aki a többieknek dolgozik, nem mutathattam meg, hogy mi van igazából bennem. Itt erre lehetőséget kapok.“
2018.08.17. - Mindössze két másodperc előnnyel ért haza a nap szökésének egyik tagja az ukrán Andrii Bratashchuk (Team Novák) a Tour de Hongrie harmadik szakszán, ezzel megnyerve a hajdúszoboszlói befutót. Összetettben továbbra is Manuel Belletti (Androni Giocattoli-Sidermec) vezet.
2018.08.17. - Matteo Moschetti: technikás volt a vége, egy nehéz városi körpályán, de mégis remekül sikerült a sprint Az olasz Matteo Moschetti keszthelyi második helyét ezúttal Székesfehérváron győzelemre cserélte. A Polartec-Kometa versenyzője ezzel összetettben is előrelépett a második helyre, alanyi jogon átvéve a zöld trikót is. Moschetti győzelme éppen a csapat tulajdonosának, a legendás Alberto Contadornak hazánkba érkezésekor történt. „Az első része nagyon gyors volt a mai napnak, a mezőny nem nagyon akarta elengedni a szökevényeket – így a szakaszgyőztes a célba érkezést követően. – Technikás volt a vége, egy nehéz városi körpályán, de mégis remekül sikerült a sprint. A társaim nagyszerű munkát végeztek, örülök, hogy sikerült megnyernem ezt a napot, ami a csapatnak és a főszponzorunknak a Kométának is egy nagyon fontos győzelem. Próbálom élvezni a sikert, fontos volt számomra ez a diadal, amelyet egy versenyzőtársamnak ajánlok, aki súlyos balesetet szenvedett, és most kórházban van.” „Remekül dolgoztak a srácok, lenyűgöző teljesítményt nyújtottak - tette hozzá az egykori remek kerékpáros, ma a Polartec-Kometa sportigazgatójaként dolgozó Jesus Hernandez. – Végrehajtották a csapattaktikát, konstruktív módon építették fel a szakaszt és hozták remek helyzetbe Matteót. Fontos számunkra ez a verseny, Matteo pedig megmutatta, hogy miért is fog jövőre a Trek-Segafredo WorldTour sorában tekerni.”
2018.08.16. - Az olasz Matteo Moschetti (Polartec-Kometa) nyerte a Magyar Körverseny második szakaszát, Alberto Contador így csapata sikerére érkezhet hazánkba. Összetettben továbbra is Manuel Belletti (Androni Giocattoli-Sidermec) vezet.
2018.02.12. - Colombia Oro y Paz: a Manizales többeket is megtréfált, Dayer Quintana nyerte a szakaszt, Egan Bernal az összetettet Armenia és a Manizales csúcsa között egy 184,3 kilométeres szakasszal zárult az első ízben kiírt Colombia Oro y Paz viadal. Az etapnak az összetett éllovasaként nekivágó Nairo Quintana (Movistar) már a verseny előtt megmondta, hogy ez az emelkedő dönt majd a győztes személyéről. A nap szökésének megfogását követően jött az igazi csata, melyből végül Dayer Quintana (Movistar) került ki győztesen, hisz ő nyerte a szakaszt Egan Bernal (Sky) és Sebastian Henao (Sky) előtt. Mivel Bernal tizenegy másodpercet vert Nairo Quintana (Movistar) és Rigoberto Uran (EF Education First-Drapac) kettősére, így elorozta előlük az összetett elsőséget. Bernal a hegyi trikót és a fiatalok összevetését is megnyerte. „Vannak olyan események, amikor a végeredmény nem számít – nyilatkozta a Sky fiatal kerekese a díjátadót követően. – Ez a rengeteg szurkoló ma nem egy-egy versenyzőt éltet, hanem a kolumbiai kerékpársportot függetlenül attól, hogy ki hogyan is végzett. Ez egy hatalmas lépés a nemzetünk számára. Amikor támadtam a rádión keresztül folyamatosan buzdított a sportigazgatóm, de a szurkolók kiabálásától ebből semmit sem hallottam. A csapat egészen kiváló munkát végzett, Tao és Sebastian a végsőkig támogattak, így nagy érdemük van ebben a győzelemben.”
2018.01.31. - Egy olasz és egy brit versenyzőt követően 2017 októberében Karl Ádám volt a harmadik akinek a leigazolását hivatalosan is bejelentett a UC Monaco regionális csapat.
2017.10.07. - Egy olasz és egy brit versenyző után a UC Monaco regionális csapata hivatalosan is bejelentette Karl Ádám leigazolását a 2018-as szezonra.
2017.09.03. - Karl Ádám kiváló versenyzéssel az előkelő tizennegyedik helyen zárta a svájci GP Rüebliland szakaszversenyét.
2017.08.04. - Az időfutamokat követően a junior lányok és fiúk valamint az U23-as nők mezőnyversenyeivel folytatódott a 2017-es országúti Európa-bajnokság.
2017.08.02. - Megkezdődött a 2017-es országúti Európa-bajnokság a dániai Herningben. Az első napon Karl Ádám és Orosz Gergő személyében már magyar versenyzőknek is szurkolhattunk.
2017.06.25. - Az egyenkénti időfutamokat követően június 24-én szombaton az utánpótláskorú kerekesek mezőnyversenyeire került sor Ibrányban. Íme, az eredmények.
2017.06.15. - Harmincadik alkalommal rendezték meg a korábban Trofeo Karlsbergnek, most már csak Trofeonak nevezett U19-es Nemzetek Kupája versenyt. 21 ország 132 versenyzője vágott neki az öt szakasznak.
2017.05.24. - Május 20-21-én került megrendezésre a Nemzetek Kupájába tartozó Trophée Centre Morbihan szakaszverseny Franciaországban, ahol az országúti ifjúsági válogatott képviselte hazánkat. Karl Ádám, a DeGaVi Tipográfia bringása szenzációs szerepléssel az összetettben a 15. helyen végzett, amiért 8 világranglista pont járt. Így Magyarország jelenleg a 20. a világranglistán.
2017.03.28. - Március 26-án, vasárnap rendezték Leondingban az “57. Évadnyitó Versenyt”, ami az Osztrák Kupa első futama is volt az országúti kerékpárosoknál. Az eliteknél Kusztor Péter (Amplatz – BMC) a kiváló 4. helyen ért célba, az U19-es korosztályban pedig Karl Ádám (Degavi Tipográfia) szintén a 4. lett.
2016.10.14. - Fantasztikusan izgalmas, a rajttól a célig akciókkal teli, igazi "vadnyugati" csatát áthattunk a junior fiúk 135 km-es mezőnyversenyén a qatari országúti világbanokságon. Ez volt egyben a VB utolsó magyar érdekeltésű futama is. Már az első 13.7 km-en, amíg a rajttól beértek a körpályáig, jónéhány versenyzőtől elbúcsúzott a mezőny. Ezt követően is folyamatos bukások borzolták a kedélyeket a kritérium pályához hasonló útvonalon
2016.09.16. - Az egyenkénti időfutamokat követően a mezőnyversenyekkel folytatódott a franciaországi Plumelecben zajló országúti kerékpáros Európa-bajnokság. A junior lányok 68 és fél kilométeres penzumát követően a junior fiúké volt a főszerep, a mezőnyben három magyar versenyzővel, Karl Ádámmal, az egyenkénti időfutam során remeklő Peák Barnával és Valter Attilával.
2016.06.16. - A hétvégén a Tipográfia és a Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület versenyzői kiegészülve a Bátorfi-Agria KTK versenyzőjével Sípos Mátéval a szlovákiai Trencsén környékén megrendezett Szlovák Kupafutamokon indultak.
2016.03.20. - A magyar országútisok közül többen nem a Félsziget-Kupát, hanem az osztrák Bundesliga 2016-os kiírásának első állomását választották szezonkezdésül. Az időjárás nem kedvezett nekik, 5 fok és erős szél nehezítette a mezőnyök dolgát, melyben számos magyart is találtunk. A nap legjobb hazai eredményét a junior korcsoportban Karl Ádám (képünkön magyar mezben) érte el. A 86.4 km-es távon 39.8 km/h-ás átlagot hajtott a győztes Christian König, Ádám az előkelő 7. helyen jött be, 1 perc 49 mp hátránnyal. Rajta kívül Szarka Gergely a 14. (2:25 hátrány), Peák Barnabás a 18. (2:53 hátrány), Istlstekker Zsolt a 22. (2:58 hátrány), iss Hunor Máté a 23 (3:08 hátrány), Hakk Bence a 24. (6:23 hátrány). Hetényi, Beke, Beregszászi, Fekete és Czeh nem értek célba. Az elit kategória számára 153 km volt a táv, itt hármas Felbermayr Simplon csapatgyőzelem született. Legjobb magyarként Kusztor Péter végzett, ő 23. lett 4:34 hátránnyal. Csapatából a BMC-Amplatz-ból Andi Bajc a negyedik pozícióban zárt, míg a 2015-ös Tour de Hongrie utolsó szakaszát nyerő Tratnik könyöktörés miatt hetekre kényszerpihenőre került. Rajtuk kívül csak a magyar Epronix csapat egyetlen bringása, DOLLESCHAL Patrick tudta értékelhetően befejezni a versenyt, 10 perc hátrányban. A gárdából Popovics Gergőnek, Simon Péternek és Sangulin Róbertnek ez nem sikerült.




Francia Alpok 2017. Francia Alpok 2017.
Távolság: 980 km
Szintkülönbség: 11000 m
Nehézségi fok: 8
Albán-Anzix 2017.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8
Alpok kommandó 2016.
Távolság: 590 km
Szintkülönbség: 7200 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések