2019.04.07. - A Ronde pokoli útvonala a Kwaremonttól a Paterbergig
A Rondét, a versenyt tarkító, rövid, de annál meredekebb, kockaköves emelkedők tették kiemelkedővé, emiatt is tölt be a versenynaptárban szimbolikus szerepet. Még a nagy „Kannibál” Eddy Merckx is tolta fel ezeken a köznyelv által is falaknak (a Muur jelentése fal) nevezett dombocskákon a bringát. A szűk, kockaköves, szó szerint tüdőrázó, rendkívül keskeny, már-már versenyzésre alkalmatlan utak a flandriai táj és a Flandriai Kör jellegzetes elemei. Ezeken a falakon elég, ha egy versenyző leteszi a lábát - mert nem bírja a megpróbáltatások sorát a nyeregben abszolválni - és mögötte az egész mezőny megtorpan. Az elől lévő vagy közvetlen mögötte érkező erősebb versenyzők, még hátukat meggörbítve ki tudják kerülni, de akik sorokkal hátrébb vannak azok kénytelenek maguk is leszállni a kerékpárról. A Muurok tíz, néhol húsz százalékos emelkedőin pedig nem tudnak újra elindulni, marad a cyclo-crossból ismert bringatolás, és a rohanás felfelé. Ha ezekhez a körülményekhez hozzávesszük a bolond kora tavaszi időjárást, megkapjuk a tökéletes verseny receptjét; persze nézői szemmel. Esőben ugyanis ezek a kövek lényegesen csúszósabbak, mint a sima aszfaltút, ami összeköti őket, kerékpáros cipőben elindulni rajtuk gyalog meg talán olyasmi, mint jégen korcsolyázni, korcsolya nélkül.
A rövid és meredek emelkedők ellenére ez nem a hegyimenők terepe. Ide kicsi, könnyen forgatható áttétel nem elégséges, vagy csak a korai leszakadásra elég. A pehelysúly pedig inkább hátrány, mint előny. A karizmok egy-egy ilyen falmászás után égnek, fájnak, míg egy-egy Alpok-, Pireneusok-, Dolomitok-beli királyetap sima aszfaltútjai sem hasonlíthatóak ehhez a felsőtestet is érő terheléshez. Erre a terepre születni kell és ez önmagában még nem elég, speciális és más jellegű edzések kellenek ide. Nem véletlen, hogy míg a többi klasszikus nyíltabb, több az esélyes, itt az ember egy kezén meg tudja számolni, hogy, kik azok, akik elsőként odaérhetnek a célba. Persze előfordulhat ritkán kivétel és születhet meglepetés eredmény, de ehhez speciális körülmények kellenek. Például az, hogy az esélyesek egymást figyelik, és úgymond semlegesítik a riválisuk, a ’dögöljön meg a másik lova(s) is’ alapon és egy nevető harmadik közben elorozza a trófeát előlük. Utóbbi forgatókönyv akár ezen a vasárnapon is elképzelhető. De nézzük a konkrét útvonalat.
A verseny tíz óra harminc perckor indul el Antwerpen városából és közel 270 lélekőrlő és lélekrázó kilométer után érkezik majd a győztes Oudenaarde-be. Útközben több rázató és tizenhét kisebb- nagyobb meredek fal fogja a versenyzők életet nehezíteni és sokak napját, versenyét tönkretenni. A dombok között lesz, amelyik aszfaltozatott, lesz, amelyik csak részben aszfaltozott és lesz, amelyik elejétől a végéig macskaköves. A hullámvasút „csak” az első száz kilométer után kezdődik, addig azok a csapatok, akik nem akarják magukat kifárasztani az egész napos üldözésben előreküldik versenyzőiket. De ez csak taktika. Még a legelszántabbak sem hisznek benne, hogy ezt a versenyt egy korai, délelőtti szökéssel meg lehet nyerni. Az első domb a 2,2 kilométer hosszú és 4,2% átlagmeredekségű Oude Kwaremont lesz, tizenegy százalékos legmeredekebb résszel. Itt még nem dől el semmi, de jelzés értékű lesz a mezőnynek, hogy kezdődik az igazi verseny, a fokozott koncentrálás, a helyezkedés és egymás figyelése, fárasztása. A műszaki hibák, kisebb bukások itt még beleférnek, hiszen körülbelül százötven kilométer még hátravan. Ahogy halad a mezőny és nő a sebesség úgy rogynak majd meg a tempómenő segítők, és kezdenek leszakadozni a gyengébb versenyzők, akiknek nem a győzelem, hanem a célba érés a fontos. 170 kilométer megtétele után érkezik el a verseny a Muur Kapelmuur emelkedőhöz, ami után megkapják a második és egyben utolsó frissítő zsákjaikat a versenyben maradtak. Itt még egy kicsit visszaesik a tempó, a megmaradt élboly egy utolsót szusszan, mielőtt elkezdődik az esélyesek harca. Amikor a verseny és a versenyzők átlépik a vízválasztó 200 kilométert, újra szembeköszön nekik az Oude Kwaremont és innen már nem lehet hibázni. Akik győzelmi szándékkal érkeztek azoknak elől kell helyezkedniük, kontrollálniuk kell a versenyt, hogy egy esetleges támadásra reagálni tudjanak a szűk utakon. A Kwaremont után jön a pálya legnehezebb 400 métere, egy mindössze, tengerszint feletti 80 méteres dombocska a Paterberg. Az átlag tizenkét százalékos kockaköves út legmeredekebb része húsz százalék, itt akármennyire próbálják majd tartani a tempót a mezőnyben, darabokra fog esni a peloton még meglévő része. Itt már egy erős versenyző, a mezőny méretőtől, önbizalmától és a versenyen általa látottak, tapasztaltak alapján, akár a végső mindent eldöntő támadással is próbálkozhat. Ahogy közeledik a célvonal úgy lesznek egyre kíméletlenebbek, és fájdalmasabbak a falak amik a versenyzők és a győzelem között helyezkednek el. A test és a végtagok fájnak, és amit a bringások a legkevésbé kívánnak, azokkal kell szembenézniük az utolsó húsz kilométeren. Harmadszor is fel kell kapaszkodni az Oude Kwaremontra és utána ismét meg kell hódítani a 80 méter magas Paterberget, ami 245 versenykilométerrel a lábaikban fájni, méghozzá nagyon fájni fog; a mentális erőnlét itt már felülírja a fizikai felkészültséget. Egy kisebb csoport esetén, a Paterbergen lehet a végső győzelmet kiharcolni, ha nem sprintbefutóra fognak játszani a csoport tagjai. A második Paterberg lejtmenet után szűk húsz „sima” kilométer vezet a célvonalhoz és a halhatatlanságot jelentő győzelemhez.
Ami az esélyeket illeti, talán az elmúlt évek egyik legnyíltabb versenye következhet. A legtöbb helyen Wout van Aert (Jumbo-Visma), Zdenek Stybar (Deceuninck-Quick-Step), Greg van Avermaet (CCC Team) és Mathieu van der Poel (Corendon-Circus) neveit emlegetik, de nem leírandó Peter Sagan (Bora-hansgrohe), Tiesj Benoot (Lotto-Soudal), Oliver Naesen (AG2R La Mondiale) és a regnáló világbajnok, a Flandriai Körön először rajthoz álló Alejandro Valverde (Movistar) sem.
2021.04.06. - Michael Schar nyílt levélben reagált a Flandriai Körversenyen való kizárására
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) által április 1-jén életbe léptetett új szabályok értelmében Michael Schart kizárták a Flandriai Körversenyen, miután egy nem megengedett helyen dobott el egy kulacsot. Az esetet követően felbolydult a közösségi média, egykori és jelenlegi kerékpárosok egész sora nevezte nevetségesnek az UCI szabályait. Maga az érintett, az AG2R Citroën svájci bringása, a sajtónak ugyan nem nyilatkozott, de egy nyílt levelet azért közzétett.
„Ma egyike vagyok azon sportolóknak, akik boldog rajongók gyűrűjében versenyezhetnek. A nyugodtabb pillanatokban egészen addig magamnál tartom az üres kulacsomat, amíg meg nem látok az út mentén egy gyereket, akinek odaguríthatom azt. Pontosan két éve is így tettem, egy kislány pedig mind a mai napig ereklyeként őrzi azt, abban a reményben, hogy egy napon belőle is profi kerékpáros válhat. Ezekért a pillanatokért imádom ezt a sportot, és ezt soha senki nem veheti el tőlem” - írta Schar a közösségi média oldalain, továbbá kiemelte, hogy gyermekként ő is egy profi által kidobott kulacs miatt szeretett bele a sportágba, ezt követően pedig minden megtett azért, hogy egy napon a legjobbak között tekerhessen. 
