A keresett kulcsszó: Fabian Cancellara


« 1 | 2 »
Országútis hírek külföldről: Cancellara versenyre hívta Phil Gaimont, Cavendish már nem Eddy Merckx rekordját helyezi a középpontba, hét World Tour csapata a San Juani Körversenyen2017.11.18. - Fabian Cancellara kihívása Phil Gaimon számára Tovább gyűrűzik Phil Gaimon és Fabian Cancellara ellentéte. Mint arról már beszámoltunk az egykori profi Phil Gaimon második könyvében előhozakodott azzal a történettel miszerint 2010-ben Fabian Cancellara a Flandriai Körversenyen és a Párizs-Roubaix során is mechanikus doppinggal csalhatott. Legalábbis ezt állítja Gaimon. David Lappartient a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség frissen megválasztott elnöke kapva a lehetőségen azonnal bejelentette, hogy az UCI vizsgálatot indít a hét évvel ezelőtti ügyben. A belga Het Nieuwsbald információi szerint Cancellara ügyvédei azonnali hatállyal leállíttatnák a könyv forgalmazását, ehhez pedig készek meg is tenni a szükséges lépéseket. Nem várt módon Cancellara a minap az egyik közösségi oldalon üzenetet küldött Gaimon számára, melyben kerékpárversenyre invitálja. Cancellara 2017 júniusában útjára indította a Chasing Cancellara sorozatot, ahol amatőrök mérhetik össze erejüket az egykori profival. „Szia Phil – kezdte Cancellara üzenetét. – Az igazságot megvallva személyesen még nem ismerjük egymást, de szeretettel meghívlak a nyolc Chasing Cancellara verseny egyikére 2018-ban. Válassz kedved szerint, hisz négy országban és két kontinensen is jelen leszünk. Érdeklődve várom, hogy hány Wattra leszel képes. Kezdj edzeni, motoros rásegítésre persze nincs szükség!”
Országútis hírek külföldről: Cancellara ügyvédei leállíttatnák Gaimon könyvének forgalmazását, Kwiatkowski egy napon szeretne kapitány lenni egy nagy körversenyen, végleges Alberto Contador csapatának névsora 2017.11.14. - Fabian Cancellara ügyvédei leállíttatnák Phil Gaimon könyvének forgalmazását és nyilvános bocsánatkérést várnak el az egykori kerekestől David Lappartient a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség nemrégiben megválasztott elnöke a minap minden eddiginél komolyabb fellépést ígért a rejtett motorok ellen. Az egykori profi Phil Gaimon a napokban jelentette meg második könyvet, melyben ismét előhozakodott azzal a történettel miszerint 2010-ben Fabian Cancellara a Flandriai Körversenyen és a Párizs-Roubaix során is csalhatott. Legalábbis ezt állítja Gaimon. Lappartient kapva a lehetőségen azonnal bejelentette, hogy az UCI vizsgálatot indít a hét évvel ezelőtti ügyben. A belga Het Nieuwsbald információi szerint Cancellara ügyvédei azonnali hatállyal leállíttatnák a könyv forgalmazását, ehhez pedig készek meg is tenni a szükséges lépéseket. A könyv szerzőjét Phil Gaimont pedig nyilvános bocsánatkérésre köteleznék. „Már felvettük a kapcsolatot a kiadóval, akit arra kérünk, hogy állítsák le a könyv forgalmazását – mondta Armin Meier Cancellara ügynöke. – Ráadásul azt is követeljük, hogy Gaimon nyilvánosan elnézést kérjen a rágalmazásért.”
Országútis hírek külföldről: Degenkolb az egynaposokban bízik, Cancellara egykori szerelője nevetségesnek tartja a vádakat, eredmények a manchesteri pályakerékpáros világkupa második napjáról (+videó)2017.11.12. - John Degenkolb továbbra is az egynaposokra fekteti a legfőbb hangsúlyt Azt követően, hogy az év elején egy edzésbaleset hátráltatta, mindössze egyetlen győzelmet szerzett a 2017-es idényben a német John Degenkolb. A tavaszi klasszikusokon három ízben is a legjobb tíz között zárt, mindezek ellenére bízik abban, hogy 2018-as szezonja sikeresebb lehet. „Nagyon nehéz volt az idény kezdete, de a Dubai Körversenyen mégis összejött egy szakaszgyőzelem – mondta egy a minap adott interjújában John Degenkolb. – A tavaszi klasszikusokon nem voltam rossz erőben, de az igazi áttörés nem sikerült. Természetesen tudom, hogy sokaknak csak a győzelem számít, de elégedett vagyok a tavasszal mutatott teljesítményemmel. Az a bizonyos nagy győzelem ellenben az egész idényben elmaradt, a Touron sem jött ki igazán a lépés, de sokat dolgoztam Contador sikereiért. A csapatváltás elsülhet jól is, de rosszul is. 2016 végén a Trekhez szerződtem, de nem vagyok az a fajta ember, aki a kifogásokat keresi. Azért dolgozunk, hogy jobb eredményeket érhessünk el. Természetesen továbbra is az egynaposokra fektetjük a legfőbb hangsúlyt, biztos vagyok benne, hogy 2018-ban egy jobb és eredményesebb idény következhet.”
Országútis hírek külföldről: az UCI vizsgálatot indít Fabian Cancellara ellen, bemutatta 2018-as szerelését a Lotto-Soudal, Kuota kerékpárokkal folytatja a Cofidis, eltiltották az őrjöngő kínai kerekest2017.11.10. - A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség vizsgálatot indít Fabian Cancellarával szemben David Lappartient a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség nemrégiben megválasztott elnöke a minap minden eddiginél komolyabb fellépést ígért a rejtett motorok ellen. Az egykori profi Phil Gaimon a napokban jelentette meg második könyvet, melyben ismét előhozakodott azzal a történettel miszerint 2010-ben Fabian Cancellara a Flandriai Körversenyen és a Párizs-Roubaix során is csalhatott. Legalábbis ezt állítja Gaimon. Lappartient kapva a lehetőségen azonnal bejelentette, hogy az UCI vizsgálatot indít a hét évvel ezelőtti ügyben. „Egyelőre megpróbálunk több információhoz jutni az esetet illetően – mondta Lappartient. – Az a feladatunk, hogy az ilyen esetekben lépéseket tegyünk, így kifogjuk azt vizsgálni. Minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni, de remélem, hogy ezek csak feltételezések, hisz egy esetleges beigazolódás beláthatatlan következményekkel lenne a sportágunkra.”
Országútis hírek külföldről: Cancellara elismerése a Strade Bianchén, Sagan nem áll rajthoz tárcsafékes kerékpárral, Valverde betegség miatt kihagyja a Nizzát, a gyengélkedő Boels-Dolmans 2017.03.04. - Cancellara szektort kapott a Strade Bianchén A Strade Bianche szervezői azzal tisztelegtek a versenyt három alkalommal is megnyerő egykori legenda Fabian Cancellara előtt, hogy a Monte Sante Marie Asciano szektor ezen túl a svájci kiválóság nevét viseli majd. A viadalt szervező RSC Sport eseménye újonnan került be a World Tour versenynaptárba, ráadásul a női egynapos a hölgyek legnívósabb versenysorozatának nyitánya. Természetesen Cancellara büszkén fogadta a kitüntetést. „Ez egy nagy megtiszteltetés, és egyben hatalmas öröm számomra – mondta a Trek-Segafredo csapatát képviselő egykori kerekes. – Az elmúlt években rengeteget fejlődött ez a verseny, büszke vagyok arra, hogy háromszor is megnyertem. Nagyon várom már az idei viadalt, a tippem Peter Sagan vagy Greg Van Averamet győzelme, de a Trek csapatából Fabio Felline is remek formában van.
Országútis hírek külföldről: Gaviria, Petacchi házát vette ki, Girdlestone hamarosan visszatérne, Roche mint Porte legfőbb segítője, ötmillióért kelt el Cancellara kerékpárja2017.02.09. - Fernando Gaviria stílusosan bérelt házat Európában Fernando Gaviria úgy döntött új otthont keres Európában, melyet meg is talált a toszkán tengerparton Lido di Camaiore közelében. A lakás tulajdonosa nem más, mint a legendás Alessandro Petacchi, aki néhány jótanáccsal is igyekszik ellátni a kolumbiai tehetséget a Milánó-Sanremóig. Petacchi szerint Gaviria lehet az új Peter Sagan. „Fernando lakást keresett Olaszországban, csapattársa Fabio Sabatini pedig nagyon jó barátom, így közvetített közöttünk – mondta Petacchi, aki a La Gazetta dello Sport hasábjain megerősítette, hogy valóban ő az ingatlan bérbeadója. – Azt hiszem, rövidesen Fernando lesz a mezőny új Peter Saganja. Nagyon tetszik, ahogy helyezkedik a mezőnyben. Biztos vagyok benne, hogy remek idényt futhat, tavaly rengeteg apró hibát követett el, melyeket most már vélhetően kiküszöbölt. Nagyon jó volt a La Primaverán is, de saját butaságából bukott, így biztos nagyon hajtja az elégtétel vágya. Szívesen adok neki tanácsokat a Milánó-Sanremót megelőzően, mivel úgy ismerem ezt a versenyt, mint a tenyerem.”
Országútis hírek külföldről: Fluimucil volt Wiggins csomagjában, Cancellara az év sportolója hazájában, Thorvilson a Zwift Academy győztese, továbbra is felfüggesztve a Funvic csapata2016.12.20. - Brailsford elmondta, hogy kié volt és mi volt abban a titokzatos csomagban Hosszú idő óta lázban tartja a kerékpáros közvéleményt, hogy vajon milyen gyógyszer lehetett az, amit a Sky csapata egy titokzatos csomagban megkapott a 2011-es Criterium du Dauphine szakaszversenye során. Az ügy tisztázása végett a csapat vezetőjét Sir Dave Brailsfordot egy külön létrehozott parlamenti bizottság idézte maga elé. Szeptember végén ütötte fel a nemzetközi sportsajtóban a fejét az orosz Fancy Bear nevezetű hekkercsoport által kiszivárogtatott dokumentum, melynek alapján a brit kerékpársport élő legendája Sir Bradley Wiggins több külön engedélyezett kúrán is átesett, miközben korábban megjelent önéletrajzi könyvében azt írta, hogy sohasem kapott ilyen kezeléseket. „Dr. Richard Freeman tájékoztatása szerint a csomagban a Fluimucil nevű készítmény volt, melyet Bradley Wiggins kapott – mondta a meghallgatáson Brailsford. – Annak idején nem voltam tisztában a csomag tartalmával, az én feladatom ezt követően vált világossá, méghozzá, hogy megpróbáljam összegyűjteni a tényeket, annak kapcsán, hogy szükséges-e bármi féle fegyelmi eljárás lefolytatása a csapaton belül. Mindenkivel egyeztettem, akivel kellett. A Flumiucil egy olyan készítmény, ami segít megszabadulni a lerakódásoktól. Legfőbb hatóanyaga az acetilcisztein, melynek használata bizonyos feltételek mellett megengedett, enyhíti a köhögést és segíti a légzést. A csapatom és a versenyzőim nem szegték meg a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség szabályzatát.
Országútis hírek külföldről: elbúcsúzott Fabian Cancellara, Van Avermaet lesz a genti hatnapos díszvendége, ismét Van der Poel nyert a Superprestige sorozatban, Ferrand-Prevot kombinálná a szakágakat2016.11.14. - Érzelmekkel teli estén búcsúztak Fabian Cancellaratól A genti Kuipke velodrome teltházzal köszöntötte a búcsúzó Fabian Cancellarát. A 6200 fős közönségen kívül olyan egykori kerékpárosok voltak jelen az eseményen, mint Bradley Wiggins, Frank Schleck, Filippo Pozzato, Sep Vanmarcke vagy éppen Sven Nys. „Felfoghatatlan, hogy ennyi ember jelent meg a búcsúztatásomon – hitetlenkedett a svájci legenda. – Ez csak is Belgiumban lehetséges, ahol az emberek megőrülnek ezért a sportágért. Egy perc megállásom sem volt az elmúlt napokban. Túl vagyok a könyvem bemutatóján, egy televíziós műsorban is vendég voltam, most pedig a saját búcsúztatásomon vettem részt. Persze jó volt mókázni a srácokkal. Maradok a kerékpársportban, de folyamatosan próbálok ügyelni arra, hogy megtaláljam a tökéletes egyensúlyt a munka és a család között.”
Országútis hírek külföldről: a csapatok szempontjából tökéletes döntés született, visszatér a Baby Giro, Cancellárának egy perc nyugta sincs, De Kort boldog, hogy a Treknél folytathatja2016.11.11. - Dimension Data: a kerékpársport szempontjából egy tökéletes döntés született A bejelentés miszerint a 2017-es idényben is tizennyolc World Tour csapat lesz, hatalmas megkönnyebbülést jelentett a dél-afrikai Dimension Data sora számára, mely pontjai alapján a legkedvezőtlenebb helyzetből várta a döntést. Douglas Ryder csapatvezető természetesen elégedett a határozattal, melyet elég sokan megkritizáltak, miszerint a döntés, csak az ASO és a Dimension Data vállalatának partnersége révén, előbbi nyomására történt. „Min arra emlékezhetünk a múltban nagy csata dúlt a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség és az ASO között, mely kihatással volt a Pro Tour mai nevén World Tour sorozatra is. Az Unibet csapata például ennek kapcsán volt kénytelen lehúzni a rolót. Sokan most azzal támadnak minket, hogy csak a Dimension Data és a Tour de France-t is szervező ASO megállapodása miatt kaphatjuk meg a legmagasabb osztály licencét. Kijelenthetem, hogy az ASO és a Dimension Data cége között sohasem volt egyetlen olyan tárgyalás sem, amely a World Tour licence odaítéléséről szólt volna, csak és kizárólagosan a technikai újítások mikéntjéről egyeztettek. A kerékpársport és a csapatok szempontjából egy tökéletes döntés született.”
Országútis hírek külföldről: a Movistar és a Cannondale csapatai is bemutatták 2017-es szerelésük, a bukások okozta fejfájásai miatt vonult vissza Nerz, továbbra sincs csapata Txurrukának2016.11.05. - A Movistar és a Cannondale-Drapac csapata is bemutatta 2017-es mezét Bemutatta 2017-es mezét a spanyol Movistar csapata, mely az elmúlt évek szereléséhez hasonlóan ezúttal is a skót Endura keze nyomán készült. A mez továbbra is a sötétkék-lime színkombinációra épít, ellenben eltűnt róla a Movistar név, melynek helyét az első és a hátoldalon is egy sokkal inkább nyomatékosított „M” betű veszi át. A mezre rákerült a cég egyik leányvállalata az O2 valamint a versenyzők Twitter fiókjának címe is. „Rengeteget dolgoztunk azért, hogy ez a mez a lehető legjobban segíthesse a kerékpárosokat a versenyeken, külön figyelmet fordítva az aerodinamikai elemekre – nyilatkozta Jim McFarlane az Endura részéről. - Lehetőségünk volt a világ egyik legjobb szélcsatornájában a Mercedes főhadiszállásán tesztelni. Bízunk benne, hogy az elmúlt három évhez hasonlóan a továbbiakban is hozzájárulhatunk a csapat kiemelkedő eredményeihez.”
Országútis hírek külföldről: Luka Pibernik nyerte az Eneco Tour hatodik szakaszát, Wout Van Aert repedt lábujjal is megállíthatatlan2016.09.25. - Eneco Tour: hazaért a szökés, Luka Pibernik nyerte a szakaszt Riemst és Lanaken között egy 185,2 kilométeres penzummal folytatódott az Eneco Tour. A hatodik szakasz négy kisebb kaptatót tartogatott, mindezek ellenére előzetesen mezőnyhajrára volt kilátás. A napot egy öt fős elmenés határozta meg, melybe Chad Haga (Giant-Alpecin), Alexis Gougeard (AG2R La Mondiale), Mark McNally (Wanty-Groupe Gobert), Luka Pibernik (Lampre-Merida) és Bert Van Lerberghe (Topsport Vlaanderen) keveredett bele. Az elmenést viszonylag rövid pórázon tartotta a főmezőny, a két csoport közötti legnagyobb differencia négy percnél tetőzött. A végjátékban azonban néhány másodperccel, de hazaértek a szökevények, akik közül Luka Pibernik (Lampre-Merida) bizonyult a legjobbnak Mark McNally (Wanty-Groupe Gobert) és Bert Van Leberghe (Topsport Vlaanderen) kettőse előtt. Összetettben az utolsó szakasz előtt semmi sem változott, továbbra is Rohan Dennis (BMC) vezet, előnye tizenhat másodperc csapattársa Taylor Phinney előtt.
Országútis hírek külföldről: egyezség született a World Tour csapatok és az UCI között, Caleb Ewan világbajnok szeretne lenni, a Japán Kupán búcsúzik Fabian Cancellara2016.09.14. - Egyezség született a World Tour csapatok és a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség között Mint ismeretes a World Tour csapatok összefogást hirdetve bojkottálni kívánták az októberi dohai világbajnokság csapatidőfutam számát, mondván, hogy a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség minden financiális terhet a klubokra hárít, mindamellett, hogy többen a jövőre bevezetendő reformokkal sem elégedettek. Nemrég megállapodás született, minek eredményeképpen tíz sor - AG2R La Mondiale, Astana Pro Team, BMC Racing Team, Etixx – Quick Step, Movistar, Orica-BikeExchange, Giant – Alpecin, Katusha, LottoNL-Jumbo, Team Sky – már jelezte is részvételét, a maradék nyolc klub jelentkezésére pedig az elkövetkezendő napokban számítanak az illetékesek. A megegyezés kimondja, hogy a World Tour csapatoknak nem kötelező elindulni a vb csapatidőfutamán, mindamellett, hogy nem járnak pontok sem az ott elért eredmények nyomán. Dohában huszonhét sor állhat majd rajthoz, a többi résztvevő személyéről egyelőre nincs bejelentés.
Képmese a riói olimpia egyenkénti időfutamairól2016.08.12. - A hölgyeknél Kristin Armstrong, Peking és London után Rióban sem talált legyőzőre, zsinórban már a harmadik olimpiai aranyérmét szerezte, míg a férfiaknál az év végén visszavonuló Fabian Cancellara stílusosan, a dobogó legfelső fokán zárt.
Országútis hírek külföldről: Cancellara pályafutásának tökéletes lezárása, Dumoulin csalódott, bojkottra készülnek a World Tour csapatok2016.08.11. - Fabian Cancellara: ez egy tökéletes befejezése a pályafutásomnak Az év végén visszavonuló Fabian Cancellara nyerte a riói olimpia egyenkénti időfutamát. A svájci klasszis a nagyesélyes Tom Dumoulin valamint az idei Tour de France győztes Chris Froome kettősét utasította maga mögé. „Nagyon különleges érzés olimpiai aranyérmet nyerni – mondta Cancellara a díjátadót követően. – Igazából nem is találom a szavakat. A 2012-es olimpia hatalmas csalódás volt számomra és az előző évem sem éppen úgy sikerült, mint ahogyan azt elterveztem. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, hisz Chris Froome és Tom Dumoulin kettőse méltó ellenfélnek bizonyult. Persze rajtuk kívül is voltak még esélyesek a mezőnyben. Büszke vagyok a teljesítményemre, olimpiai arannyal zárni egy tizenhat évig tartó karriert, azt hiszem, magáért beszél. Ez egy tökéletes befejezése a pályafutásomnak.”
Cancellara az egyenkénti időfutam olimpiai bajnoka, a hölgyeknél Kristin Armstrong zsinórban harmadszor győzött2016.08.10. - Augusztus 10-én, szerdán került sor a 2016-os riói olimpia női és férfi egyenkénti időfutamaira. A mezőnyversenyen is látott Grumari körpályán, egy kisebb bevezetőszakaszt követően, a hölgyekre egy kör – 29,8 kilométer -, míg az urakra két karika – 54,6 kilométer - várt.
Tour de France hírek: Sagan szerint is Kristoff volt az erősebb, de elkövetett egy apró hibát, megvillant Sondre Holst Enger, Cancellara esze már csak a sörözés körül forog2016.07.19. - Peter Sagan: lehet, hogy Kristoff volt a legerősebb, de elkövetett egy hibát A Tour de France tizenhatodik szakasza remek befutót ígért, s nem is kellett csalódnunk, Peter Sagan már a harmadik etapgyőzelmét aratta, habár csak centiméterekkel előzte meg Alexander Kristoffot. „Örülök a győzelmemnek, de ami fontosabb, hogy nagyon büszke vagyok a csapatomra, hisz a srácok fantasztikus munkát végeztek – mondta a zöld trikót is magabiztosan védő Sagan. – Pályafutásom során számtalan alkalommal veszítettem centikkel, ellenben most én kerültem a győztes oldalra. Hiszek a sorsban és abban, hogy idővel megfordul az ember szerencséje. Lehet, hogy Kristoff volt a legerősebb, de elkövetett egy hibát a célvonal előtt. Ennek ellenére azt hittem, hogy ő győzött, így nem is vártam az eredményre. Meglepett a győzelmem, melynek nagyon örülök. Rengeteg szurkolom érkezett Szlovákiából, akiknek örömet tudtam ma szerezni.”
Országútis hírek külföldről: egy nyolc éves kisfiú nagy rekordja, nemzeti időfutam bajnokságok eredményei, alakulnak a Tour keretek 2016.06.23. - Egy nyolc éves brit kisfiú a legfiatalabb, aki feltekert a Col du Tourmalet csúcsára Egy mindössze nyolc esztendős brit kisfiú Alfie Earl június elején tekert fel a legendás Col du Tourmalet 2115 méteres csúcsára, ezzel pedig ő lett a legfiatalabb kerékpáros, aki külső segítség igénybevétele nélkül meghódította a hegyet. Alfie három és fél órát töltött a nyeregben helyenként hatalmas ködben. Amire a célhoz közeledett elterjedt érkezésének híre, így több mint százan várták a csúcson hatalmas bíztatás közepette. „A rekord természetesen nem hivatalos, de körbekérdezgettünk a helyi üzletekben, ahol szinte mindenki egyhangúan állította, hogy eddig egy kilenc éves kisfiú volt a legfiatalabb, aki felküzdötte magát a hegy tetejére. Nem állunk meg a következő célunk a Mont Ventoux meghódítása” – mondta Steve Earl, Alfie édesapja.
Országútis hírek külföldről: Pinot nem akart üres kézzel távozni, Froome végig nyomás alatt érezte magát, Contador a Trek csapatával tárgyalhat2016.06.12. - Thibaut Pinot: nem akartam üres kézzel befejezni ezt a versenyt Romain Bardet és Thibaut Pinot hatalmas csatáját követően utóbbi nyerte a Criterium du Daupjiné királyszakaszát, ezzel fontos győzelmet aratva a hazai franciák számára. „Nagyon bonyolult volt ez a szakasz. Nem akartam üres kézzel befejezni ezt a versenyt, de azzal sem számoltam, hogy majd a legnehezebb szakaszt nyerem meg. Jeremy Roy társaságában keveredtünk bele a nap elmenésébe. Amikor tíz kilométerrel a vége előtt Romain Bardet megindult, szinte mindent kiadtam magamból, hogy utolérhessem. Csak szenvedtem, egyszerűen nem találtam meg azt a ritmust, amely erőt adhatott volna nekem. Három kilométerrel a vége előtt aztán Romain támadott, nem igazán értettem a taktikáját, hisz hol együtt dolgozott velem, hol pedig megpróbált leszakítani. A végén mindent beleadtam a győzelemért. Remek sprint volt, amely szerencsére az én sikeremet hozta” – nyilatkozta a befutót követően a FDJ kerekese Thibaut Pinot.
Pinot nyerte a Criterium du Dauphiné királyszakaszát, Cancellara diadalmaskodott a Svájci Kör nyitányán2016.06.11. - La Rochette és Meribel között 141 kilométer volt a táv egy második, három első és egy kiemelt kategóriás emelkedővel fűszerezve a Criterium du Dauphine királyszakaszán. A rajtot követően azonnal megindultak a támadások végül egy több mint húsz fős sornak sikerült elszakadnia a főmezőnytől. A hegyi összetettben vezető Daniel Teklehaimanot (Dimension Data) is elől volt, próbálva tovább növelni előnyét a külön versenyben. A főmezőnyt közben a sárga trikós Chris Froome csapata a Sky vezette.
« 1 | 2 »




Görög-szigettúra 2016. Görög-szigettúra 2016.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 10200 m
Nehézségi fok: 7
Célpont: SVÁJC 2015. Célpont: SVÁJC 2015.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 13500 m
Nehézségi fok: 9
Déli-Kárpátok 2015. Déli-Kárpátok 2015.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések