A keresett kulcsszó: Davide Rebellin


2019.01.10. - Olasz lapértesülések szerint már több érdeklődő is van a Sky megmentésére Bombahírként robbant, hogy a Sky csapata sajtóközleményben jelentette be, hogy a 2019-es idény végén a sort tíz éve szponzoráló brit médiavállalat a Sky távozik Dave Brailsford csapata mögül, sőt a 21st Century Fox sem marad. A helyzet már csak azért is felettébb érdekes, mivel jó néhány kerekesnek van szerződése a 2019-es szezont követően is, többek között Chris Froome, Geraint Thomas, Egan Bernal, Luke Rowe és Michal Kwiatkowski kontraktusa is hosszabb távra szól. A Sky a legmerészebb becslések szerint, éves szinten közel harmincöt millió Euró körüli összeget fektet a csapatba. Az évek során Chris Froome négy Tour de France-t nyert, de Bradley Wiggins és Geraint Thomas is ünnepelhetett a Champs-Elysees-n, mindemellett nyertek Girót és Vueltát is, sőt fennállásuk óta összesen nem kevesebb, mint 322 sikert arattak. A pletykák szerint a távozás hátterében a médiapiac mozgása állhat, ugyanis az amerikai Comcast októberben megszerezte a Sky részvényeinek mintegy hatvan százalékát, de Chris Froome fura doppingvétsége sem vetett túl jó fényt a sorra. A csapatvezetés a 2019-es Tour de France rajtjáig szabott határidőt az esetleges új támogatók bejelentésére. Túlságosan sokat nem is kellett várni az esetleges megoldás mikéntjére, a La Gazetta dello Sport ugyanis két opcióról is beszámolt. Az első szerint a Sky médiabirodalmat felvásárló Comcast hajlandó további két évig támogatni a sort, azonban 30%-os megvonással, azaz a jelenlegi költségvetés megtartására már csak egyetlen „kisebb” szponzort kellene találniuk. A második variáció szerint egy tengerentúli milliárdos fektetne a sorba, mégpedig a kanadai-izraeli ingatlanmogul Sylvan Adams. Az Israel Cycling Academy tulaja egyesítené a két sort, erről elvileg már meg is kezdődtek a tárgyalások. Adams pénzben nem áll rosszul, hisz a Giro izraeli rajtjáért hajlandó volt saját zsebből mintegy nyolcvan millió kanadai dollárt kifizetni.
2017.12.11. - Patrick Lefevere nem hagyta szó nélkül, hogy a Katusha prezentációján az új versenyzők is a csapat mezében pózoltak A Katusha-Alpecin prezentációját követően a hírek nem is elsősorban az ott elhangzottakról szóltak, mint sokkal inkább arról, hogy Marcel Kittel nem megvárva január 1-jét pózolt új csapata mezében. A Katusha valamiért nem tartotta be a szabályokat, hisz Nathan Haas (Dimension Data), Ian Boswell (Team Sky) és Alex Dowsett (Movistar) is a svájci-orosz csapat szerelésében mutatkozott. Később kiderült, hogy a vezetőség engedélyt kért erre a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség illetékeseitől, amit meg is kapott. A Quick-Step Floors csapatvezetője Patrick Lefevere ellenben nem ment el szó nélkül a történtek mellett. „Marcel személyesen is megkeresett, s bár a szerződése december 31-ig a Quick-Step csapatához köti engedélyeztem számára, hogy a Katusha szerelésében fotózkodjon – mondta Lefevere. – Ezzel igazából azt bizonyítottam, hogy mennyire is képmutató a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség szabályrendszere.”
2017.12.04. - Nagyon súlyos szemsérülése volt áprilisban Nacer Bouhanninak Áprilisban a Tour of Yorkshire szakaszversenyén bukott hatalmasat a Cofidis sprintere Nacer Bouhanni. Akkor nem nagyon tudtuk, hogy milyen sérülést szenvedett, a napokban viszont egy francia lapnak nyilatkozva elmondta, hogy majdnem elvesztette a látását. „A bukás következtében beütöttem a fejem, aminek eredményeképpen megsérült az egyik látóidegem – nyilatkozta a minap Bouhanni. – Alapvetően elvesztettem a látásom, időnként homályos volt minden, olykor pedig minden megkétszereződött. Akkor nem akartuk a nyilvánosság elé tárni a problémát, úgy véltük ez nem tartozik a nagyközönségre. A fejsérülés miatta egy húsz napos pihenő várt rám. Sajnos még a francia bajnokságon és a Tour de France során is voltak problémáim, szerencsére a kettős látás effektusa addigra elmúlt. Nem voltam még közel sem száz százalékos állapotban, de versenyezni már biztonságosan tudtam. Nem rég voltam kontrollon a Nancy egyetemi kórházban, ahol jó híreket kaptam. Megerősítették, hogy hét hónap elteltével a vizuális képességeim újra tökéletes állapotúak. Nagyon boldog vagyok, mivel az első diagnózis alapján akár egy teljes év is rámehetett volna a látásom helyreállítására.”
2017.12.03. - A negyvenhat esztendős Davide Rebellin a pro-kontinentális Vital Concept csapatánál kopogtatott Az immáron negyvenhatodik életévét taposó Davide Rebellin nem áll még készen arra, hogy szögre akassza a kerékpárját, így elhatározta, hogy még egy évet marad a mezőnyben. 2016-ban már olyan hírek kaptak szárnyra, hogy az akkor még a lengyel pro-kontinentális CCC Sprandi Polkowice soránál tekerő kerekes már végérvényesen is elhatározta magát és visszavonul. A 2018-ban már a huszonnegyedik profi szezonjára készülő Rebellin idén a Kuwait-Cartucho.es csapatának színeiben megnyerte az indonéz Tour de Banyuwangi Ijen szakaszversenyét, majd az Iráni Körversenyen is nyert etapot. A minap egy francia napilap számolt be arról, hogy megkereste az újonnan létrehozott pro-kontinentális Vital Concept vezetőségét egy esetleges szerződés kapcsán, azonban Jerome Pineau csapatvezető elutasította az elnyűhetetlen veteránt.
2017.10.13. - Sam Bennett harmadik győzelme Törökországban A Bora-hansgrohe ír sprintere Sam Bennett uralja a Török Körversenyt, aki a Fethiye és Marmaris közötti harmadik, 128,6 kilométeres szakaszt is megnyerte. A nap szökését Greg Daniel (Trek-Segafredo), Ferit Can Samli (Törökország) és Thomas Deruette (WB Veranclassic Aqua Protect) triója alkotta. Az elmenés legnagyobb előnye öt percnél tetőzött, de huszonöt kilométerrel a cél előtt megfogták őket. Jöhettek a sprinterek csapatai, a Bora-hansgrohe ezúttal is remekül dolgozott, így Sam Bennett zsinórban már a harmadik szakaszgyőzelmét ünnepelhette. A második Edward Theuns (Trek-Segafredo), míg a harmadik Simone Consonni (UAE Team Emirates) lett. Összetettben Bennett tizennégy másodperc előnnyel vezet Theuns előtt. „Elégedett vagyok – nyilatkozta Bennett a célba érkezést követően. – Az első szakasz megnyerését követően úgy voltam vele, hogy megpróbálok még egy napot megnyerni. A második siker után már nem nagyon tervezgettem, most pedig már megvan a harmadik etapsiker is. A Münsterland után úgy volt, hogy nem indulok már több versenyen, de aztán kértem a csapatot, hogy itt lehessek Törökországban is. Igyekeztem minél jobban felkészülni erre a viadalra, ami tökéletesen sikerült. Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen jól alakul az idény vége.”
2017.10.01. - Giovanni Visconti nyerte a Giro dell’Emilia egynaposát Izgalmakban gazdag 223 kilométer várta a kerekeseket a kiemelt kategóriás Giro dell’Emilia egynaposán Bologna és San Luca között. A nap szökését végig kontrollálta a Bahrain-Merida csapata, az elmenés legnagyobb előnye mindössze hét percnél tetőzött, az utolsó negyven kilométerre fordulva azonban utolérték őket. Innentől támadás-támadást követett, a Bahrain-Merida versenyzői végig nagyon aktívak voltak, végül Giovanni Visconti (Bahrain-Merida) volt az, aki sokadik próbálkozásra el tudott lépni, megnyerve ezzel a versenyt. A második csapattársa Vincenzo Nibali (Bahrain-Merida), míg a harmadik Rigoberto Uran (Cannondale-Drapac) lett. „Nagyon sokat jelent számomra ez a siker – mondta a célba érkezést követően Visconti. – Régóta várok már egy győzelemre, így emocionálisan teljesen elérzékenyültem. Nem is találom a szavakat, nem tudok többet mondani.”
2017.09.28. - Davide Rebellin 46 évesen is UCI versenyt nyert Davide Rebellin (Kuwait-Cartucho.es) továbbra is elnyűhetetlen. Az immáron a negyvenhatodik életévét taposó olasz kerékpáros nyerte az indonéz Banyuwangi Ijen Körverseny első szakaszát. A 2.2-es besorolású viadal első 137 kilométeres penzumának végén egy igencsak komoly emelkedő igyekezett megrostálni a karavánt. Rebellin végül bő másfél perces előnnyel ért haza a huszonegy éves ausztrál Drew Morey (Terengganu) és a huszonharmadik életévét taposó szintén ausztrál Marcus Culey (St. George) előtt. A négyszakaszos viadal első etapját követően természetesen összetettben is az olasz kerékpáros vezet.
2016.12.08. - Saját kerékpáros versenyt rendez a Velon csoport A tizenegy World Tour csapatot tömörítő Velon csoport saját kerékpáros versenyt szervez, melyre június 2. és 4. között kerül sor Hollandiában. A csoportosulás tagjai Londonban találkoztak a minap, ahol mindenben megállapodtak a többnyire az Amstel Gold Race útvonalának környékén rendezendő kiemelt kategóriás viadalról. „Nagyszerű lehetőségnek tartjuk a viadal megrendezését, mely nem csak a Velon csoport tagjainak biztosít versenyzési lehetőséget – olvasható a csoport sajtóközleményében. A Velon csoport 2014-ben alakult, célja egy olyan pénzügyi modell kidolgozása, amely biztosítja a csapatok hosszú távú fennmaradását. A Velon vezérigazgatója a korábban a Sky médiabirodalom illetőleg a Liverpool labdarugó csapatának pénzügyi dolgait is kontrolláló brit Graham Bartlett. A tizenegy alapító tag a Belkin (LottoNL-Jumbo), BMC, Garmin-Sharp (Cannondale-Drapac), Lampre-Merida, Lotto-Belisol, Omega Pharma-Quick-Step, Orica-GreenEdge, Giant-Shimano, Team Sky, Tinkoff-Saxo illetőleg a Trek Factory Racing csapatai. A megszűnő Tinkoff helyét a World Tour sorozatba fellépő Bora-Hansgrohe igyekszik átvenni, de a Bahrein-Merida is hamarosan csatlakozhat.
2016.11.21. - Fabio Aru: előbb vagy utóbb a Francia Körverseny megnyerése lesz a legfőbb célom Az olaszok feltörekvő csillaga Fabio Aru az idén debütált a Francia Körversenyen, ahol végül az előkelő tizenharmadik helyen zárt, ám ezzel sokak számára csalódást okozott. 2017-ben ellenben ismét a Giro-Vuelta duplát választotta, ami nem is csoda, hisz hazája körversenyét a jubileumi századik alkalommal rendezik meg. „A Giro 2007 után ismét Szardínia szigetére látogat – így az Astana versenyzője a minap. – Akkor még nem voltam profi, így ez lesz az első alkalom, hogy az otthonom közelében szerepelhetek hazám körversenyén. A 2016-os év eddigi pályafutásom legnehezebb szezonja volt. Sokkal több tapasztalatot szereztem, mint korábban valaha, még azzal együtt is, hogy ezúttal nem halmoztam a kiemelkedő eredményeket. Számos hibát elkövettem, de ezeket mind-mind kielemeztük a csapattal, így ezekből csak okulhatok. Előbb vagy utóbb a Francia Körverseny megnyerése lesz a legfőbb célom. Nem volt nehezebb a Tour, mint a Giro vagy a Vuelta, nagyon jól éreztem magam rajta, még akkor is, ha nem azt az eredményt értem el, mint amire előzetesen számítottam.”
2014.10.13. - Davide Rebellin (CCC Polsat Polkowice) győzelmét hozta a Giro dell'Emilia egynapos. A 43 éves Rebellin Angel Madrazo Ruiz (Caja Rural - Seguros RGA) és Franco Pellizotti (Androni Giocattoli) előtt szerezte meg a győzelmet.




Francia Alpok 2017. Francia Alpok 2017.
Távolság: 980 km
Szintkülönbség: 11000 m
Nehézségi fok: 8
Albán-Anzix 2017.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8
Alpok kommandó 2016.
Távolság: 590 km
Szintkülönbség: 7200 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések