A keresett kulcsszó: Bryan Coquard


2018.02.14. - Megtört a jég, Bryan Coqurad megszerezte első győzelmét új csapata a Vital Concept színeiben Az Ománi Körverseny első szakaszán Nizwa és a Sultan Qaboos University között 162 és fél kilométer vezetett. Az etap elsősorban a sprintereknek kedvezett, így mezőnyhajrára volt kilátás. A nap szökését Conor Dunne (Aqua Blue Sport), Maxime Farazijn (Sport Vlaanderen - Baloise), Pierre Luc Perichon (Fortuneo-Samsic) és Brian van Goethem (Roompot - Nederlandse Loterij) négyese alkotta. Az elmenés legnagyobb előnye négy és fél percnél tetőzött, a Cofidis és a Sunweb csapatai ellenben hatalmas tempót diktálva nyolc kilométerrel a vége előtt minden szökevényt megfogtak. Jöhetett a mezőnyhajrá, amit Bryan Coquard (Vital Concept) nyert meg ezzel számos dobogós eredményét követően első győzelmét szerezve új csapata színeiben. A második Mark Cavendish (Dimension Data), míg a harmadik Giacomo Nizzolo (Trek-Segafredo) lett. „Nagyon örülök, hogy sikerült nyernem itt Ománban – mondta Coquard a célba érkezést követően. – Egy új csapat színeiben mindig nagyon fontos az első győzelem. Kiváló felvezetést kaptam Boeckmans és Reza káprázatos munkát végeztek, az utolsó három kilométert már kiváló pozícióból kezdtük, és a végéig sikerült is kitartanunk.”
2018.01.08. - Domenico Pozzovivo a Giro d’Italia dobogójáról álmodik Vincenzo Nibali vélhetően minden erejével a Tour de France-ra összpontosíthat a 2018-as szezonban, ami egyben azt is jelenti, hogy a Bahrain-Merida új igazolása Domenico Pozzovivo kapja meg az Olasz Körversenyt. Pozzovivo kiválóan szerepelt hazája legnívósabb viadalán 2017-ben, mindössze bő három perc hátránnyal az összetett hatodik helyén végezve. Erre építve idén egyértelműen a dobogó a legfőbb cél. „Miért ne próbálhatnám meg – tette fel a kérdést Pozzovivo. – Nem lesz egyszerű, de nem is elérhetetlen. Egyelőre még képlékeny, hogy kik lesznek ott az idei Girón, ameddig nem végleges a rajtlista, addig konkrétumokról nem is nagyon van értelme beszélni. Kapitányként fogok rajthoz állni az Olasz Körön, ahol természetesen szeretnék minél jobb eredményt elérni, a dobogóról álmodom. A Touron is ott leszek, mint Vincenzo első számú segítője. Az év végén szeretném kipróbálni magam a világbajnokságon is, ahol elég nehéz lesz ahhoz az útvonal, hogy a hegyimenők kerüljenek előtérbe. Örülök, hogy a Bahrain-Merida csapatát választottam, eseménydús évem lesz, bízom abban, hogy meghálálhatom a csapatvezetés bizalmát.”
2018.01.02. - 2018. január 1-től már új szereződéseiket töltik azon kerékpárosok, akik a holtszezonban csapatot váltottak, így Szilveszter másnapjának reggelén ellepték az új mezben pózolós fotók a különböző közösségi média oldalakat. Ezekből válogattunk:
2017.12.04. - Nagyon súlyos szemsérülése volt áprilisban Nacer Bouhanninak Áprilisban a Tour of Yorkshire szakaszversenyén bukott hatalmasat a Cofidis sprintere Nacer Bouhanni. Akkor nem nagyon tudtuk, hogy milyen sérülést szenvedett, a napokban viszont egy francia lapnak nyilatkozva elmondta, hogy majdnem elvesztette a látását. „A bukás következtében beütöttem a fejem, aminek eredményeképpen megsérült az egyik látóidegem – nyilatkozta a minap Bouhanni. – Alapvetően elvesztettem a látásom, időnként homályos volt minden, olykor pedig minden megkétszereződött. Akkor nem akartuk a nyilvánosság elé tárni a problémát, úgy véltük ez nem tartozik a nagyközönségre. A fejsérülés miatta egy húsz napos pihenő várt rám. Sajnos még a francia bajnokságon és a Tour de France során is voltak problémáim, szerencsére a kettős látás effektusa addigra elmúlt. Nem voltam még közel sem száz százalékos állapotban, de versenyezni már biztonságosan tudtam. Nem rég voltam kontrollon a Nancy egyetemi kórházban, ahol jó híreket kaptam. Megerősítették, hogy hét hónap elteltével a vizuális képességeim újra tökéletes állapotúak. Nagyon boldog vagyok, mivel az első diagnózis alapján akár egy teljes év is rámehetett volna a látásom helyreállítására.”
2017.08.18. - Doppingvétség miatt nem indulhat a Spanyol Körön Samuel Sanchez A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség bejelentése szerint egy augusztus 9-i versenyen kívüli ellenőrzés során növekedési hormont találtak a 2008-as olimpiai bajnok Samuel Sanches doppingmintájában. A BMC harminckilenc esztendős kerékpárosa pályafutása utolsó Vueltájára készült, szeretett volna stílusosan legalább egy szakaszgyőzelemmel búcsúzni. A BMC csapata természetesen azonnal visszaléptette kerekesét, helyét Loic Vliegen vette át. Sajnos ebben az idényben nem rajtol el úgy nagy háromhetes körverseny, hogy valaki ne akadna fenn, a Girón Stefano Pirazzi és Nicola Ruffoni, míg a Tourt megelőzően Andre Cardoso doppingmintájában találtak tiltott anyagot. Sanchez értetlenül áll a dolgok előtt. „Nem igazán hiszem el ezt az egészet – mondta a Vuelta rajtjának helyszínén a kerekes. – Az ügyvédeim azt tanácsolták, hogy a B-próba eredményéig ne nyilatkozzak. Harminckilenc éves vagyok, tizenkilenc éve versenyzem, a visszavonulás előtt állok, mi értelme lett volna doppingolnom?” Az ügynek még lesz folytatása. A BMC csapata természetesen belső doppingellenes politikájára hivatkozva felfüggesztette versenyzőjét.
2017.06.29. - Bryan Coquard: fáj, hogy nem lehetek ott a Touron Miután közölte, hogy nem hosszabbítja meg év végén lejáró szerződését, a franciák kiváló sprintere Bryan Coquard kimaradt a Direct Energie Tour de France keretéből. Természetesen Coquard nagyon csalódott a döntés kapcsán. „Csalódott vagyok, mivel szerettem volna a Touron induló csapat tagja lenni – így Coquard egy a minap adott interjújában. – A tavalyi évben is kiválóan szerepeltem, nagyon közel jártam egy szakaszgyőzelemhez. Szerettem volna megmutatni a csapat színeit, fáj, hogy nem lehetek ott a Touron. Természetesen van bennem egy kis harag is. Úgy érzem, hogy nem követtem el semmilyen hibát sem, de amikor májusban közöltem, hogy az év végén elhagyom a csapatot, a dolgok kezdtek megváltozni körülöttem. Nem vagyok száz százalékos formában, de nem is vagyok rossz erőben.”
2017.06.07. - Hazaért a szökés Koen Bouwman nyerte a Dauphiné harmadik szakaszát Le Cahmbon sur Lignon és Tullins között egy 184 kilométeres szakasszal folytatódott a Criterium du Dauphiné. A penzum három negyedik és egy harmadik kategóriás emelkedőt tartogatott. A rajtot követően Koen Bouwman (LottoNL-Jumbo), Alexey Vermeulen (LottoNL-Jumbo), Bryan Nauleau (Direct Energie), Frederik Backaert (Wanty-Groupe Gobert), Quentin Pacher (Delko Marseille Provence KTM) és Edvaldas Siskevicius (Delko Marseille Provence KTM) hatosa lépett el, akik kiválóan dolgoztak össze a nap folyamán. A főmezőnyt a Katusha-Alpecin és a FDJ csapatai próbálták kontrollálni, de végül esélyük sem volt a szökevények utolérésére. A célhoz közeledve Vermeulen és Bouwman remekül dolgoztak össze, így Koen Bouwman (LottoNL-Jumbo) pályafutása első profi győzelmét aratta. A második Evaldas Siskevicius (Delko Marseille Provence KTM), míg a harmadik Frederik Backaert (Wanty-Groupe Gobert) lett. A főmezőny tizenegy másodperc hátránnyal ért célba. Összetettben nem történt változás, továbbra is az első szakaszon diadalmaskodó Thomas De Gendt (Lotto-Soudal) vezet. „Tudtam, hogy a szüleim, a barátaim és a kedvesem is a célban várnak – nyilatkozta a befutót követően a még mindig csak huszonhárom esztendős Bouwman. – El sem hiszem, hogy életem első profi győzelmét egy olyan komoly versenyen arattam, mint a Criterium du Dauphiné. Azzal a céllal álltam rajthoz, hogy megpróbáljak aktív versenyzést bemutatni, igyekeztem belekeveredni az elmenésbe. Mind a hatan keményen dolgoztunk, remek társaság jött össze, haza akartunk érni. Az utolsó húsz kilométeren már tudtuk, hogy esélyünk lehet. A csapattársam Alexey Vermeulen rengeteget tett értem. Fiatal sorral érkeztünk, de megcsináltuk, szereztünk egy szakaszgyőzelmet.”
2017.02.19. - Coquard nyerte a sprinterek szakaszát Andalúziában, az utolsó etap dönthet összetettben Sevilla környékén tekert a karaván az Andalúz Körverseny negyedik szakaszán. A mezőnyre 179 kilométer várt, a penzum közepén három kategorizált emelkedővel, ennek ellenére az etap a sprintereknek kedvezett. A nap szökésére viszonylag sokat kellett várni, közel harminc kilométer megtételét követően sikerült elszakadnia Martijn Keizer (LottoNL-Jumbo), Diego Rubio (Caja Rural), Jerome Cousin (Cofidis), Lukasz Owsian (CCC Sprandi Polkowice), Martijn Budding (Roompot-Nederlandse Loterij) és Jens Wallays (Sport Vlaanderen-Baloise) hatosának. A főmezőny azonban nem engedte őket messzire, mindössze két és fél percre sikerült eltávolodniuk. Ennek ellenére majdnem haza értek, a sokáig kiváró peloton csak bő három kilométerrel a cél előtt fogta meg őket. A számos éles kanyar, melyek közül az utolsó alig háromszáz méterrel a vége előtt volt, kissé hektikussá tette a sprintet, melyet végül Bryan Coquard (Direct Energie) nyert meg Daniel Hoelgaard (FDJ) és Hugo Hofstetter (Cofidis) előtt. Összetettben semmi sem változott, az utolsó szakaszt megelőzően Alejandro Valverde (Movistar) mindössze egyetlen másodperccel vezet Alberto Contador (Trek-Segafredo) előtt.
2016.09.28. - Sonny Colbrelli nyerte a Tre Valli Varesine egynaposát Saronno és Varese között 192,9 kilométer várta a mezőnyt, az egyik talán legszebb panorámát kölcsönző olasz egynaposon a Tre Valli Varesine kiemelt kategóriás viadalán. A napot egy három fős elmenés jellemezet, melybe Eduard Grosu (Nippo-Vini Fantini), Zak Dempster (Bora-Argon 18) és Igor Boev (Gazprom-RusVelo) keveredett bele. Az utolsó előtti körben azonban utolérték őket, a mindent eldöntő kilométereken pedig támadás-támadást követett, a kissé hektikus végjáték pedig azt eredményezte, hogy mindössze tizenöt kerekes maradt az élen. A hajrát a szezon végére remek formába kerülő Sonny Colbrelli (Bardiani-CSF) nyerte Diego Ulissi (Lampre-Merida) és Francesco Gavazzi (Androni Giocattoli-Sidermac) előtt.
2016.07.06. - Marcel Kittel: nagy volt a nyomás a csapaton, és ezzel együtt rajtam is Nagy valószínűséggel az idei év legszorosabb sprintjének lehettünk szemtanúi a Tour de France negyedik szakaszának végén. Marcel Kittel csak a célfotót követően ünnepelhetett. „Az elmúlt három nap eredménytelenségét követően ezen a napon már nagy volt a nyomás a csapaton, és ezzel együtt rajtam is” – kezdte mondandóját a nagy körversenyek során már a tizennegyedik győzelmét arató Kittel. - A harmadik etap befutóját követően leültünk és hosszasan elemeztük a hibáinkat. Próbáltam motiválni a srácokat, akik fenomenális munkát végeztek ezen a napon is. Ma végre minden tökéletesen alakult, csalódott voltam, hogy nem sikerült nyernem az első szakaszon, azzal a céllal jöttem, hogy esetlegesen magamra ölthessem a sárga trikót. Büszke vagyok a srácokra, lenyűgöző az, ahogy küzdöttek értem.”




Francia Alpok 2017. Francia Alpok 2017.
Távolság: 980 km
Szintkülönbség: 11000 m
Nehézségi fok: 8
Albán-Anzix 2017.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8
Alpok kommandó 2016.
Távolság: 590 km
Szintkülönbség: 7200 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések