A keresett kulcsszó: Benkó Barbi


« 1 | 2 »
2018.05.13. - A következő hetekben beindul a mountain-bike cross-country világkupa nagyüzem, előbb Albstadtban majd Nove Mestoban küzdenek a hegyikerékpárosok a VK pontokért, köztük egy magyar kontingens is. A mai napon a Salzkammergut régióban, azon belül is az obertrauni bringaparkban és környékén rendezték a VK-k előtti utolsó nagy felkészítő versenyt, mely kiemelt kategóriásként (HC) szerepel az UCI naptárában. Ennek megfelelően bombaerős mezőny érkezett a sógorokhoz, ahonnan egy fantasztikus női ezüstéremmel távozhattunk. A női elit kategóriában csak a korábbi EB győztes és többszörös VB érmes ukrán Yana Belomoina győzte le Benkó Barbarát a másfél órás futamon, mindössze 33 másodperccel. Az ötkörös versenyen Barbi olyan neveknek osztott ki perceket (!), mint Ferrand-Prevot, Lechner és Wloczhlowska, akik mind a női élvonalba tartoznak a világkupákon is. A junior lányoknál hazai siker született Laura Stigger révén, aki agyonverte a mezőnyt, hiszen a másodiknak is 4 (!) percet adott. Itt Buzsáki Virág lett a 6., Vas Kata Blanka pedig a 9. kettőjük között két és fél perc különbség volt. Az U15-ös fiúknál csak Lőrincz Benedek képviselte a nemzetet, aki tisztesen helyt állt hetedik helyével és 2 percen belüli különbséggel az olasz győzteshez képest. A junior fiúknál Syilvester Balázs körhátránnyal 67. lett, míg Fetter Erik három defektet kapott és nem tudta befejezni a versenyt. A férfi és női U23-as korcsoportban és a férfi elitben nem volt hazai induló.
2018.01.07. - Január 6-án zajlott az Országos Bajnokság előtti utolsó cyclocross verseny Vácon. Minden kategóriában szép számmal megjelentek, már az ob-ra összpontosítva. Elit hölgyeknél Benkó Barbara győzött, hosszú idő után csapatot váltva és most már a Ghost Factory Racing Team színeiben. Még egyszer sok sikert kívánunk neki itt is. A dobogó többi fokára Buzsáki Virág (PILIS CROSS-COUNTRY CLUB) , akinek pedig boldog születésnapot kívánunk :) és Kubik Csenge (ÚJBUDA Superior MTB Team) állhattak. Elit férfiaknál közel másfél percel Búr Zsolt bizonyult jobbnak Peákkal szemben, a bronzérmet pedig Buruczki vihette haza. Teljes eredménylista a letölthető fájlok között.
2017.07.27. - Az olaszországi hegyikerékpáros Európa-bajnokság első napján Magyarország az előkelő hatodik helyen végzett csapatváltóban.
2017.06.10. - Az idei mountain-mike Maraton Bajnokságnak Nagykovácsi adott otthont, a már 23. alkalommal megrendezett Crosskovácsi Maraton a község legnagyobb rendezvénye hosszú idők óta. A versenyen három távon állhattak rajthoz a résztvevők, rövid-, közép-, és hosszútáv. Külön kiemelnénk , hogy első alkalommal a Pedelec-tulajdonosok nagy örömére, a Maraton keretein belül Ők is külön versenyszámot kaptak, a hosszútáv előtti fél órás indulással bevethették magukat az erdőbe, hogy kiégessék az elektronokat kerékpárjaik akkumulátoraiból. A maraton OB-n felnőtt férfi elit kategóriában a címvédő Parti András gurult át elsőként a célvonalon, őt követte Dina Márton és Dina Dániel. A felnőtt női kategóriában Benkó Barbi vihette haza az aranyérmet Balázs Beáta és Ringelhann Fanni előtt.
2017.03.11. - Tovább folytatja idei remek szezonját Benkó Barbara, aki ma a spanyolországi Copa Catalana cross-country HC kategóriás (legmagasabb UCI kategória a világkupák mögött) szerepelt, ahonnan egy fantasztikus második hellyel távozott. Barbit csak a 2015-ös XCo világbajnok, a jelenleg a Canyon-Sram női WorldTour csapatot erősítő francia Ferrand-Prevot előzte meg 10 másodperccel. "Végig jól éreztem magam a verseny alatt, Pauline-al jól összedolgoztunk, fele-fele arányban osztottuk meg a vezetést. Az utolsó körben egy lefelében kicsúsztam mögötte és nem tudtam már behozni a célig." - értékelt Barbi, aki mostani második helyével újabb 70 (!!) UCI pontot szerzett. A remek ciprusi szereplés után (szakaszgyőzelem és összetett dobogó) után további felkészülési versenyek következnek, majd a világkupákra helyeződik a fókusz számára. Barbi a március elején frissült UCI világranglistán a 15. helyen állt.
2017.02.25. - Az első két szakasz sikerei után felkerült a korona legjobb női mountain-bike versenyzőnk, Benkó Barbara téli felkészülésének végére. A Cipruson zajló négy szakaszos , HC kategóriás Sunshine Cup elnevezésű UCI mountain-bike verseny harmadik etapján Barbi szenzációsan versenyzett, közel 3 óra tekerés után egy bombaerős 4 fős élbolyban érkezett a célhoz, ahol megnyerte a sprintet, így a szakaszt is. Barbi nem mást utasított maga mögé, mint a női mountain-bike sport legnagyobb alapját, a korábbi hatszros világbajnok és olimpiai bajnok norvég Gunn-Rita Dahle-t. A harmadik helyre a szintén korábbi VB győztes és olimpiai aranyérmes német Sabine Spitz szorult. Benkó a verseny utolsó szakasza előtt összetettben a második helyen áll. Mostani teljesítménye tökéletes bizonyítéka annak, hogy a télen elvégzett alázatos edzésmunka mellett, az új sportpszichológus és edzői is kiváló munkát végeztek, melyet a két alkalommal is kéthetes melegövi edzőtábor egészített ki. Barbi a 2016-os évet a világranglista legjobb 20 között fejezte, a mostani pedig nagyon bíztató kezdés és az edzéseken tapasztalt teljesítményadatok alapján pedig élete legjobb szezonja elé nézhet. Eredménylista ITT
2016.09.11. - A múlt hétvégén lezárult XCO világkupát követően még néhány kisebb, de fontos verseny vár legjobb hazai női montisunk, Benkó Barbara számára a szezonzárásig. Szeptember 11-én Ausztriában, egy C1-es kategóriájú UCI versenyen állt rajthoz, ahol a nagyon előkelő harmadik helyet szerezte meg erős mezőnyből. A versenyt az exvilágbajnok, Kalentyeva nyerte a tavalyi VB bronzérmes Belomoina előtt. Barbi a világkupát követően a 17. helyen állt a világranglistán, a most megszerzett 30 UCI pont ezen tovább javíthat. A Focus csapat versenyzője jövő hétvégén Franciaországban, az országúi EB női elit futamában áll rajthoz.
2016.08.08. - Benkó Barbara a tengerentúlon folytatta az idei mountain-bike világkupa sorozatot, augusztus 7-én Kanadában versenyzett, ahol a hazai Catharine Pendrel győzött, a norvég Gunn-Rita Dahle előtt. Barbi a 15. helyen végzett, 8:49 hátrányban a győztes mögött, saját közösségi oldalán így értékelte a futamot: "Életem második legjobb Világkupa eredménye, szerintem a sorozat legnehezebb pályáján, boldog vagyok! :)" A világranglista múlt heti állása szerint Barbi 20. volt, ez biztosan nem változott negatív irányba ezután a kiváló VK szereplés után. A VK összetettjében jelenleg 27. A férfiaknál a francia Absalon a 32. VK győzelmét szerezte honfitársa Koretkzky és a svájci Flückinger előtt, ezzel a VK összetettben is az élre állt.
2016.05.22. - A világkupákon elért eddigi legjobb felnőtt eredményével, Benkó Barbara (Focus Team) a fantasztikusnak számító 9. helyen végzett a 2016-os mountain-bike XCO világkupa sorozat albstadti állomásán a női elit futamban. A németországi futamot a dán Annika Langvad (Specialized) nyerte a svéd Rissveds és a kanadai Pendrel előtt. Barbi csak 3 percet kapott a győztestől. a hatodik helytől pedig 9 mp-el maradt le. A világkupa összetettjében is Langvad vezet 500 ponttal, Benkó a 24., 100 pontja van. A magyar férfiak eredményei ugyaninnen ITT
2016.05.09. - A május 7-8-i hétvégén, Svédországban szerepelt az XCO Európa-Bajnokságon a magyar mountain-bike válogatott, ahol egy 4.2 km hosszú körpályán versenghettek, legjobb eredményünket a női elit kategóriában (25.7 km-es távon) Benkó Barbara érte el, aki 17. lett a 31 fős mezőnyben. Ebben a futamban a svájci Neff győzött, a dán Langvad és a német Spitz előtt, Barbi 12 percet kapott az elsőtől. A férfi elitben (29.9 km) a francia Julien Absalon győzött, a svájci Giger és a cseh Zink előtt, Parti András a 34. lett, 10 perc hátránnyal. A mezőnyből egyébként 38-an tudtak körhátrány nélkül befutni. Juhász Zsolt 42., Vígh Zoltán 59. lett, előbbi 1, míg utóbbi 3 kör hátránnyal. A női U23-as futamban francia siker született, magyar itt nem indult. A fiúk 23 év alatti kategóriájában Kovács Dániel 55. lett, 2 kör hátrányban a szintén francia aranyérmes, Bonnet mögött. A női junior futamban a 17.3 km-es távon Schmidl Regina a 31. helyen végzett, 1 kör hátrányban
2015.10.04. - Kétnapos mountain-bike versenyen szerepeltek Görögországban versenyzőink, mely S2-es UCI kategóriába tartozott, így világranglista pontokat is gyűjthettek. A rövid prológon Benkó Barbi 2., Parti András 10. lett a brutál erős mezönyben, majd az ezt követő XCO versenyen a 4. és 6. pozícióban zártak. Az utolsó szakaszon, egy 30 kilométeres XCP-n a fiúk közül Parti 8. lett, ami a végén az összetett 7. helyére volt elég, Juhász Zsolt a 21. helyen zárt. A hölgyeknél Barbi a 3., Cseh Veronika a 10. lett összetettben.
2015.08.17. - A kanadai mountain-bike világkupa előtt szenvedett térdsérülést Benkó Barbi, aki emiatt két hetes kényszerpihenőre kényszerült a szezonja közepén. Barbit láthattuk a Tour de Hongrie során is, ahol az Utensilnord csapatának segített a frissítésekben. A közelgő világbajnokságra újra edzésbe lendült és közösségi oldalán számolt be a jelenlegi állapotáról: "A térdsérülésem komolyabb volt, mint elsőre gondoltuk, voltak komplikációk is, így hazarepültem Kanadából, itthon pedig hála Dr. Hidas Péternek és Dr. Rózsa Szilveszternek felgyorsult a gyógyulás és jó kezekben voltam. Köszönöm szépen nekik! Hétfőn kiszedték a varratokat és újra edzem. Aki járatos a sportban, tudja mit jelent két hét totális kihagyás fizikálisan, nem beszélve a mentális oldalról egy EB 6. és 10. hely után... Jövő héten még kihagyom a Világkupa finálét és inkább a VB-re fókuszálunk, hogy addigra fitt legyek! A motiváció és az élet újra visszatért belém, és mindennél jobban szeretném a szezont úgy befejezni, ahogy megérdemli!"
2015.07.19. - Az elit női és férfi kategória tavalyi mountain-bike XCO bajnokai, Benkó Barbara és Parti András is megvédte a címét a Sopronban rendezett országos bajnokságon. A Focus Team Hungary szervezésében rendezett MTB XCO bajnokság a soproni downhill pálya nyomvonalát is igénybe vette, ahová egy hosszú, helyenként nagyon meredek emelkedő vezetett fel. A 4,9 kilométeres kör 290 méter szintet tartalmazott, amit a komoly hőségben embert próbáló feladat volt versenytempóban teljesíteni. A legkisebbeknek természetesen egy könnyebb kört jelöltek ki, és az elit pályán is beiktattak úgynevezett „chicken way”-eket, vagyis kerülőutakat az ugratóknál, azokra gondolva, akik nem vállalták be a technikás elemeket.
2015.07.01. - 2015. július 1.-től országszerte kapható a VELO magazin idei harmadik lapszáma, melyben NŐI mellékletet és Tour de France mini mellékletet is találtok. A hölgyeknek szóló részben interjút olvashattok olimpikonunkkal, Benkó Barbarával, megismerkedhettek a manapság legnépszerűbb közösségi tekeréssel, a Coffee Ride Pink-el és egy igaz történetet is bemutatunk a kerékpározás hatásairól a fogyás és életmódváltás tekintetében. Magazinunkban először szerepel Női bringabutik rovat, ahol 33, kifejezetten a hölgyeknek szánt terméket mutatunk be közelebbről. Két komoly országútis interjúval is készültünk, a Tour de Hongrie egyik favoritja, Kusztor Péter mesél a körversenyre való felkészülésről, míg a sztárokat bemutató rovatunkban Jan Ullrich pályafutását idézzük fel. A Tour de France melléklet, a 2015-ös kiírás legfontosabb szakaszainak szintrajzait, a legnagyobb hegyek tételes adatait és további számadatokat, érdekességeket, statisztikákat foglal magába a világ legnagyobb kerékpárversenyéről. Remek kiegészítő olvasmány lehet a TV közvetítések mellé. Túráink ezúttal külföldi célpontokról szólnak, betekintést kapunk egy montis csapat perui kalandjaiban, akik az Inkák elfeledett földjeit tekerték körbe. A svájci Patrick Seabase pedig a Pireneusok útjain kalauzol minket, ő fixievel teljesítette a Tour de France egy korábbi, 310 km-es szakaszát. Újra szerepel az újságban a VELOLIFE rovat is, melyben az erő+ súly arányáról tudhattok meg 4 +1 fontos dolgot. Bővebben lent.
2015.06.21. - Benkó Barbara (Focus XC Team) győzni tudott, a Waberer’s Areus MTB Teamből pedig Parti András és Juhász Zsolt is dobogóra állhatott az előkelő – UCI C1 – besorolású mountain bike XCO kupafutamon, a Csömöri Bringafesztivál keretében. A C1-es besorolásnak köszönhetően nagy mennyiségű UCI-világranglista pont várt gazdára, ennek megfelelően népes nemzetközi mezőny gyűlt össze, ami Parti és Juhász második és harmadik helyének értékét tovább növeli. Az olimpiai kvótafutás szempontjából az elit férfi futam nem is alakulhatott volna ideálisabban: a három legjobb XCO versenyzőnk közül az UCI-ranglistán két legelőkelőbb helyen álló bringás hozta el a nagy pontértékű helyezéseket a győztes belga Sebastien Carabin mögött.
2015.05.31. - A múlt hétvégi csehországi helyszín után, a németországi Albstadtban folytatódott a 2015-ös mountain-bike világkupa sorozat. Benkó Barbi múltheti 21. helye után, megint egy jó eredményben reménykedhettünk a női elit futamban, ahol 74-en álltak rajthoz és 7 kört teljesítettek a 4.2 km hosszú körpályán, melyben két hosszú, szűk ösvényes és nagyon meredek emlelkedő kapott helyet. Ennek megfelelően a mezőny nagy része nem is össztelóssal indult. A múlt hétvégi győztes, Jolanda Neff fantasztikusan rajtolt, már az első kör felénél 20 mp előnyben volt Ferrand-Prevot és az üldözők előtt. Barbi kiválóan tartotta magát az első kör végén a 20. helyen haladt át a célvonalon. Prevot a második körben feladta a versenyt, Neff első számú üldözőivé Gunn-Rita Dahle és Catherine Pendrel kettőse vált, akik 50 mp körüli hátrányban voltak és a verseny utolsó köréig ez így is maradt. Neff-et ma sem lehetett megközelíteni, rajt-cél győzelmet aratott és tovább növelte előnyét a világkupa összetettjében. Pendrelék az utolsó körig szépen összedolgoztak, fél percre megközelítették Neff-et, a második helyért végül Gunn-Rita hajrázott jobban. Barbi végül a 19. helyen futott be, 4 perc 50 másodperc hátrányban a futamgyőzteshet képest, ami fantasztikusan jó eredmény! Ezzel a helyezéssel megint javított eddigi legjobb felnőtt világkupa eredményén és újabb értékes olimpiai kvalifikációs pontokat is szerzett. A férfiak versenyében ezúttal a világbajnok, Julien Absalon vitte a prímet, Nino Schurter 11 másodperccel később érkezett mögötte, a harmadik helyen Jaroslav Kulhavy futott 1 perc fölötti hátrányban. A magyarok közül Juhász Zsolt 51. (9.47 perc hátrány), Parti András 70. (2 kör hátrány) lett.
2015.04.28. - Hétvégén Vodicében, egy C2-es kategóriájú mountain-bike XCO versenyen vett részt több magyar bringás és igen jó eredményekkel távoztak. A nőknél Benkó Barbara aranyérmet szerzett, a férfiaknál pedig a válogatott színeiben Dina Márton 3., Vígh Zoltán 5., Buruczki Szilárd 6. lett. Teljes eredménylista ITT Fotógaléria
2015.04.22. - Benkó Barbara, olimpikon mountain bike versenyző, edzésére haladva kerékpárjával közlekedési balesetet szenvedett a 10-es számú országúton. A baleset következtében Benkó Barbara 8 napon túl gyógyuló sérüléseket, főleg zúzódásokat szenvedett (a komolyabb fejsérüléstől vélhetően a fejvédő mentette meg). A járművezető bár a balesetet észlelte, meg is állt, sőt ki is szállt az autójából, de amikor úgy gondolta, hogy a kerékpáros sérülései nem súlyosak, elhajtott a helyszínről. A sérült sportoló így segítség nélkül volt kénytelen súlyos zúzódásokkal, törött fejvédővel és mozgásképtelen kerékpárral biztonságos helyre jutni (végül a közelben lakó édesapja ment érte, és szállította kórházba). A különböző internetes portálokon eltérő információk jelentek meg a baleset körülményeiről, nyilatkozott az autót vezető sofőr is, aki szerint ő nem követett el szabálytalanságot, nem hagyta cserben Barbit (hanem miután megbizonyosodott róla, hogy nincs komoly baja) távozott a helyszínről. Az eset mindenképpen sajnálatos, de a VELO.hu sem ügynökségi nyomozó iroda, így hogy ténylegesen kinek, miben és mennyire van igaza, nagyon nehéz lenne pontosan megállíapítani. Alábbiakban a Magyar Mountain-Bike Szakági Szövetség, az esettel kapcsolatos hivatalos közleménye és Benkó Barbi a facebookon közzétett bejegyzése olvasható:
2015.04.12. - Benkó Barbara második helyezést ért el a horvátországi Pulában rendezett C1-es kategóriájú mountain-bike XCO versenyen, ezzel 40 UCI pontot is szerzett, ami nagyon fontos lehet az olimpiai kvalifikáció szempontjából. Barbi nemrégiben kihagyni kényszerült egy ausztriai versenyt betegség miatt, saját facebook oldalán így vélekedett a napról: "Második hely ma a horvát C1-esen Tanja Zakelj (SLO) mögött! Nem rossz visszatérés a betegseg után!"
2015.03.09. - Benkó Barbara sikeresen zárta ciprusi "turnéját". Arról már korábban beszámoltunk, hogy a 4 szakaszos Sunshine Cup többnaposon az összetett 11. helyén végzett nagyon erős mezőnyben, március 8-án pedig a C1-es kategóriájú Amathoes kupán szerepelt, ahol az előkelő 8. helyen szerezte meg. A hölgyeknek az 5.6 km hosszú körpályán 4 kört kellett abszolválni. A győztes ezúttal a svájci Nathalie Schneitter lett, akitől Barbi 2 perc 17 mp-et kapott. Barbi így értékelte a mögötte álló versenyeket: "Jó érzés újra az élmezőnyben lenni, amikor te szakítod szét a mezőnyt az első körben, vezetsz is egy darabig és végre ott vagy, ahová tartozni szeretnél... Utolsó versenynap volt ma Cipruson, ez egy 8. helyet ért nekem értékes Világranglista pontokkal! Holnap boldogan megyek haza! "
« 1 | 2 »




Francia Alpok 2017. Francia Alpok 2017.
Távolság: 980 km
Szintkülönbség: 11000 m
Nehézségi fok: 8
Albán-Anzix 2017.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8
Alpok kommandó 2016.
Távolság: 590 km
Szintkülönbség: 7200 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések