Barguil nyerte a Tour utolsó hegyi erőpróbáját, Froome magabiztosan őrzi a sárga trikót

E-mail  Nyomtatás
2017. július 20. csütörtök
  |   Szerző: velo.hu

A hegyi összetett éllovasa Warren Barguil (Team Sunweb) nyerte a Francia Körverseny tizennyolcadik szakaszát, Christopher Froome (Sky) magabiztosan őrzi összetettbeli vezetését.

A tizennyolcadik szakasz során újra egy nehéz hegyi etap várta a kerekeseket. Brianconból indulva az Izoard emelkedőjének csúcsa volt a cél, hegyi befutóval. A 179 és fél kilométeres penzum a kiemelt kategóriás kaptató előtt egy első és egy harmadik kategóriás emelkedővel rémisztgetett.

 

Diavetítéshez kattints a képre


A rajtot követően egy viszonylag nagy létszámú szökevénysornak sikerült ellépnie, egészen pontosan ötvennégy versenyző került elmenésbe. A nap első kategorizált hegyét a Côte des Demoiselles Coiffées emelkedőjét Thomas De Gendt (Lotto-Soudal) nyerte.


Az első csoportból folyamatosan voltak próbálkozások melyeket idővel rendre utolértek. Száz kilométerrel a vége előtt már hét perc környékén mozgott a szökevények előnye. A nap egyetlen gyorsasági részhajráján Sonny Colbrelli (Bahrain-Merida) bizonyult a leggyorsabbnak.


Az első kategóriás Col de Vars emelkedőjén több részre szakadt a szökevénycsoport, Tony Gallopin (Lotto-Soudal), Alexey Lutsenko (Astana), Darwin Atapuma (UAE Team Emirates) és Romain Sicard (Direct Energie) négyese lépett el, a hegyet Lutsenko nyerte.


Az esélyesek csoportjában közben az AG2R La Mondiale sora vette át a kezdeményezést. Az utolsó huszonöt kilométert megkezdve többen is összezártak az élen, majd Lutsenko és Nicolas Edet (Cofidis) duója igyekezett ellépni.


A kiemelt kategóriás Col d’Izoard alján Lutsenko egyedül akciózott körülbelül negyven másodperccel az üldözősor valamint bő négy perc előnnyel az esélyesek csoportja előtt leszakítva magáról francia riválisát.


Idővel Darwin Atapuma (UAE Team Emirates) indult Lutsenko után, hat kilométerrel a vége előtt utol is érte a kazah bringást, majd tovább is ment. Az esélyesek csoportjából közben Warren Barguil (Team Sunweb) és Alberto Contador (Trek-Segafredo) lépett meg, bár Contador idővel visszamaradt. Közben Fabio Aru (Astana) és Simon Yates (Orica-Scott) is kisebb gondba kerültek.


Négy kilométerre a céltól Mikel Landa (Sky) húzta meg a sort, végképp leszakítva Arut. Romain Bardet (AG2R La Mondiale) indítását csak a sárga trikós Chris Froome (Sky) valamint Rigoberto Uran (Cannondale-Drapac) tudta átvenni, közben Warren Barguil (Team Sunweb) megfogta az élen Atapumát.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Warren Barguil (Team Sunweb) az egy kilométeres kapunál leszakította kolumbiai riválisát ezzel második szakaszgyőzelmét szerezve, egyben bebiztosítva a hegyi összetett elsőségét. A második Darwin Atapuma (UAE Team Emirates), míg a harmadik Romain Bardet (AG2R La Mondiale) lett.


Eredmények:


1. Warren Barguil (Fra) Team Sunweb 4:40:33
2. Darwin Atapuma (Col) UAE Team Emirates + 20 mp
3. Romain Bardet (Fra) AG2R La Mondiale + 20 mp
4. Christopher Froome (GBr) Team Sky + 20 mp
5. Rigoberto Uran (Col) Cannondale-Drapac + 22 mp
6. Mikel Landa (Spa) Team Sky + 32 mp
7. Louis Meintjes (RSA) UAE Team Emirates + 37 mp
8. Daniel Martin (Irl) Quick-Step Floors + 39 mp
9. Simon Yates (GBr) Orica-Scott + 59 mp
10. Alberto Contador (Spa) Trek-Segafredo + 1:09


Összetettben továbbra is Christopher Froome (Sky) az első, előnye huszonhárom másodperc Romain Bardet (AG2R La Mondiale) előtt. Rigoberto Uran (Cannodale-Drapac) és Romain Vardet (AG2R La Mondiale) valamint Mikel Landa (Sky) és Fabio Aru (Astana) is helyet cseréltek, de Barguil is előrébb jött. A pontversenyben Michael Matthews (Team Sunweb), a hegyi összetettben Warren Barguil (Team Sunweb), míg a fiatalok összevetésében Simon Yates (Orica-Scott) vezet.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Összetett:


1. Christopher Froome (GBr) Team Sky 78:08:19
2. Romain Bardet (Fra) AG2R La Mondiale + 23 mp
3. Rigoberto Uran (Col) Cannondale-Drapac + 29 mp
4. Mikel Landa (Spa) Team Sky + 1:36
5. Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team + 1:55
6. Daniel Martin (Irl) Quick-Step Floors + 2:56
7. Simon Yates (GBr) Orica-Scott + 4:46
8. Louis Meintjes (RSA) UAE Team Emirates + 6:52
9. Warren Barguil (Fra) Team Sunweb + 8:22
10. Alberto Contador (Spa) Trek-Segafredo + 8:34


A Tour, Embrun és Salon de Provence között egy 222 és fél kilométeres szakasszal folytatódik. A penzum három harmadik kategóriás emelkedőt tartogat, a vége akár a sprintereknek is kedvezhet.
 





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:





Görög-szigettúra 2016. Görög-szigettúra 2016.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 10200 m
Nehézségi fok: 7
Célpont: SVÁJC 2015. Célpont: SVÁJC 2015.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 13500 m
Nehézségi fok: 9
Déli-Kárpátok 2015. Déli-Kárpátok 2015.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések