Az ASO szeretné megakadályozni Chris Froome rajthoz állását a Touron

E-mail  Nyomtatás
2018. július 01.
  |   Szerző: m.norbi

Unalomig ismert Chris Froome szalbutamol ügye, melynek kapcsán még most sem történt semmilyen érdemi előrelépés, ennek okán pedig a Francia Körversenyt szervező ASO eljutott arra a pontra, hogy szeretné megakadályozni a négyszeres győztes, - címvédő - rajthoz állását.

Mint ismeretes Chris Froome a 2017-es Vuelta során akadt fenn egy doppingvizsgálaton, miután szervezetében a megengedettnél jóval nagyobb mennyiséget találtak, az orvosi külön engedéllyel használható szalbutamolból. Ellenben az ellene indított vizsgálatban azóta sincs döntés, felfüggesztésre nem került sor, így szabadon versenyezhet annak tudatában, hogy egy későbbi ítélet, akár visszamenőleg el is veheti győzelmeit. Froome káprázatos feltámadása az Olasz Körverseny harmadik hetében újabb lavinát indított el.

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

A francia Le Monde legfrissebb információ szerint a Tourt szervező ASO mindent meg fog tenni azért, hogy Froome ne lehessen ott a július 7-i rajtnál. Erről már értesítették is a brit Sky csapatát, arra hivatkozva, hogy a szervező cég versenyszabályzatának huszonnyolcadik cikkelye kimondja, hogy megtagadhatják annak a versenyzőnek a szereplését, aki károkat okozhat az ASO imázsának.

 

„A Tour de France szervezősége mindent meg fog azért tenni, hogy Chris Froome ne indulhasson el az idei versenyen – írja a francia napilap. – Nem szeretnének úgy járni, mint a Giro, ahol Froome neve mellett egy csillag található.”

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

A brit csapat azonnali hatállyal fellebbezett. Július 3-án, kedden a Francia Olimpiai Bizottság hozhatja meg a végső döntést, bár ha ott is helyt adnak az ASO tiltásának, Froome még mindig fordulhat a Nemzetközi Sportdöntő Bírósághoz (CAS). Kérdés, hogy a verseny rajtjáig vajon ott elkezdődne-e egyáltalán az eljárás?

 

„Fájó lenne számomra, ha nem lehetnék ott a Touron, már csak annak tudatában is, hogy nem tettem semmi rosszat – reflektált Froome a Le Mond információira utalva.

 





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:

Eddig hozzáfűzött kommentek:

2018.07.01. 22:01
Hogy Cadel szavaival éljek, végre lesz egy nyár, amit a strandon tölt.



Francia Alpok 2017. Francia Alpok 2017.
Távolság: 980 km
Szintkülönbség: 11000 m
Nehézségi fok: 8
Albán-Anzix 2017.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8
Alpok kommandó 2016.
Távolság: 590 km
Szintkülönbség: 7200 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések