Alberto Bettiol pályafutása első profi győzelmét szerezve nyerte a Flandriai Körversenyt

E-mail  Nyomtatás
2019. április 07.
  |   Szerző: m.norbi

Kisebb meglepetésre az első profi győzelmét szerző Alberto Bettiol (EF Education First) nyerte a Flandriai Körversenyt, a szintén remekül versenyző Kasper Asgreen (Deceuninck-Quick-Step) lett a második, míg Alexander Kristoff (UAE Team Emirates) a harmadik.

Több rázató és tizenhét kisebb-nagyobb fal várt a mezőnyre a 103. Flandriai Körverseny során. A hivatalos versenytáv 270,1 kilométer volt. A rajtot követően folyamatosak voltak a próbálkozások, mígnem egy négy fős sor tudott ellépni, név szerint Hugo Houle (Astana), Damien Touze (Cofidis), Jesper Asselman (Roompot-Charles) és Kenneth van Roy (Sport Vlaanderen-Baloise).

 

Diavetítéshez kattints a képre


Az elmenés legnagyobb előnye kilenc perc környékén tetőzött, miközben a főmezőny élén nagyrészt a Deceuninck-Quick-Step csapata kontrollálta az eseményeket. Sajnos több bukás is történt, melyek közül mintegy 160 kilométerre a céltól a címvédő Niki Terpstra (Direct Energie) szenvedte el a legsúlyosabbat, látszólag az eszméletét is elvesztette, így számára véget ért a verseny, sőt valószínűleg a Párizs-Roubaix-n sem állhat rajthoz.


A versenyen belül megrendezték a Grote Prijs Stig Broeckx viadalt, melynek rajtja a Kluisberg volt és az Oude Kwaremont csúcsáig tartott. A győztes az a versenyző lett, aki az első áthaladáskor először ért fel a Kwaremontra. A kanadai Hugo Houle (Astana) lett a győztes, nyereményeként 5000 eurót ajánlhat fel egy szabadon választott belga jótékonysági szervezet vagy alapítvány számára.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Az utolsó száz kilométerhez közeledve a legendás Muur Kapelmuur előtt már csak bő másfél perc volt a szökevények előnye. A főmezőny egyre növelte a tempót, a kultikus emelkedőn darabjaira hullott a karaván. Kilencven kilométerrel a vége előtt így megfogták az elmenést, ekkora már csak körülbelül ötven fő maradt az elől, ám a hátsó csoport sem adta magát, így a Kanarieberg előtt összezárt a két sor.


Az emelkedőn Matej Mohoric (Bahrain-Merida) próbált ellépni, miközben a verseny zsűrije kizárta Nelson Oliveirát (Movistar) arra hivatkozva, hogy nem tartotta be a biztonsági előírásokat. A regnáló szlovén bajnok akciója nem tartott sokáig, a Kwaremont második mászása előtt a CCC Team sora diktálta a tempót.


Matheiu van der Poel (Corendon-Circus) egy virágágyás átugratásakor eltörte az első kerekét majd el is esett, de szerencsére tudta folytatni a versenyt. Az emelkedőn Stijn Vandenbergh (AG2R La Mondiale) és Sep Vanmarcke (EF Education First) duója lépett el, majd Kasper Asgreen (Deceuninck-Quick-Step) ugrott fel rájuk. A következő húzatón Dylan van Baarle (Team Sky) is csatlakozott az elől tekerő trióhoz, miközben hátul van der Poel visszazárkózott, majd nem sokkal később Vandenberg leszakadt az élről.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Harminc kilométerre a céltól a Kruisberg emelkedőjén megkezdődött a tűzijáték, Vanmarcke megrogyott, de hátra maradva még utolsó lehelletéig dolgozott csapattársai esetleges sikeréért. A két mindent eldöntő emelkedő a Kwaremont és a Paterberg előtt már csak alig tíz másodperc volt van Baarle és Asgreen előnye az alig húsz fősre csökkenő üldözősor előtt. Az emelkedőn meg is fogtak a kettőst.


A következő akció Alberto Bettiol (EF Education First) nevéhez fűződött, aki a Kwaremonton indított, majd a Paterbergen is megtartotta húsz másodperc körüli fórját, s mivel az esélyesek sorából igazán senki sem akart dolgozni, így hamar el is dőlt a győztes kiléte.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Alberto Bettiol (EF Education First) köszönte szépen és pályafutása első profi győzelmét szerezve megnyerte a Flandriai Körversenyt. A második az üldözősortól elszakadó Kasper Asgreen (Deceuninck-Quick-Step), míg a harmadik Alexander Kristoff (UAE Team Emirates) lett.


Eredmények:


1. Alberto Bettiol (Ita) EF Education First 6:18:49
2. Kasper Asgreen (Den) Deceuninck-QuickStep + 14 mp
3. Alexander Kristoff (Nor) UAE Team Emirates + 17 mp
4. Mathieu van der Poel (Ned) Corendon-Circus + 17 mp
5. Nils Politt (Ger) Katusha-Alpecin + 17 mp
6. Michael Matthews (Aus) Team Sunweb + 17 mp
7. Oliver Naesen (Bel) AG2R La Mondiale + 17 mp
8. Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team + 17 mp
9. Tiesj Benoot (Bel) Lotto Soudal + 17 mp
10. Greg Van Avermaet (Bel) CCC Team + 17 mp

 





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:





Francia Alpok 2017. Francia Alpok 2017.
Távolság: 980 km
Szintkülönbség: 11000 m
Nehézségi fok: 8
Albán-Anzix 2017.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8
Alpok kommandó 2016.
Távolság: 590 km
Szintkülönbség: 7200 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések