Ajánló: Nagy cipőkörkép - Minden, ami talpalávaló

E-mail  Nyomtatás
2013. március 21. csütörtök

Elérkeztünk idei nagyszabású cipőkörképünkhöz. A gyártók évről évre fejlesztenek, javítanak, változtatnak a modelljeiken, a legújabb trendekről nem is beszélve. Ezért összegyűjtöttük nektek az idei év újdonságait. Lesz itt minden a freeride cipőtől a karbontalpas montis csúcsmodellig. Ma már nem egyszerű feladat a megfelelő cipőt kiválasztani. Minden gyártó saját technológiáját tartja a legjobbnak, és a választék is óriási, még hazánkban is, bár néhány gyártó most sem érezte úgy, hogy be kellene mutatnia újdonságait olvasóinknak.

 

Hogy megpróbáljuk megkönnyíteni a döntésedet, nézzük, milyen kategóriák vannak ma a bringáscipők világában.

 

Túra: A legtöbb bringás ezt a kategóriát vásárolja, hiszen a mindennapi bringásfeladatokra ezek a legalkalmasabbak. Kinézetük közelebb áll az utcai cipőkéhez, hiszen sokan ebben járnak dolgozni, bevásárolni, és mosolyogva tekintenek azokra, akik versenycipőben topognak be a munkahelyükre. Azonban nem csak a kinézetük miatt alkalmasak hétköznapi használatra. A talpuk aránylag hajlékony, hogy könnyebb legyen gyalogolni bennük (de azért ne várjuk tőlük egy edzőcipő hajlékonyságát, illetve 3-5 km-nél többet ne ebben akarj sétálni), ezenkívül ezeket nem feltétlenül kell SPD pedállal használni, mert általában gyárilag van egy kiszedhető takarólap a stopli helyén. Pont a kinézetük miatt általában fűzősek, vagy maximum egy tépőzár található rajtuk. Talpuk az összetételéből adódóan rezgéselnyelő, mivel e cipők esetében a kényelem lényeges szempont.

 

Fitnesz: Aránylag új kategória, melyet a spinning előretörésének köszönhetünk. Beltérben sokkal inkább szükséges a bringáscipő esetében a jó szellőzési tulajdonság, mint kültéren, ezért többnyire hálós kivitelű. Meleg nyári napokon utcán is kellemes viselet, és mivel normál utcai cipőnek is elmegy, ezért akár túrafelhasználásra is tökéletesen alkalmas, bár vízálló modellt értelemszerűen ne keress köztük

 

Sport: Átmenet a túra- és a versenycipők között. Ezeknek a talpa már merevebb, és kinézetükben is agresszívebbek, mint turista társaik, hiszen fűző ezekben már nincs, csak tépőzárak, illetve racsnis csatok. A komolyabb modelleknek „csavart” is betekerhetsz az orrába, hogy sáros versenyeken se legyen gond a futással. Ezeket már nem ajánljuk városi, hétköznapi használatra, mert a merev talpuk miatt nem lesznek kényelmesek.
 

Verseny: Itt már csak két dolog számít. A súly és a merevség. A kényelem és a kinézet csak ezek után következik. Persze a mai technológiák mellett már nem kell fapados cipőkre gondolni. Alap a karbontalp, a gyorsan száradó, szellős kialakítás, a talp agresszív mintázata, a becsavarozható „szögek” és a súlyos összegek, amibe kerülnek.

 

 

All mountain: Ez is csak néhány éve létező kategória, elsősorban a komolyabb terepeken közlekedőknek és keményen bringázóknak. Robusztus a felépítésük, és a száruk félmagas, hogy a bokát is stabilan tartsák, illetve megvédjék a felverődő kövektől, sérülésektől. Minimum a tépőzár, de akár csatos is előfordulhat, sőt az sem ritka, hogy „szögeket” lehet belecsavarozni. Aki az Alpokban bringázik vagy Transalp-túrát tervez, annak kötelező, illetve nemcsak az all mountain szakág kedvelőinek, hanem freeridereknek és downhilleseknek is ajánlott.

 

 

BMX/dirt/freeride: Jellemzően azokat a cipőket soroljuk ide, melyeknél nincs stoplifelszerelési lehetőség, és a hagyományos, „deszkás” cipőkre hasonlítanak. Persze itt is megtalálhatók az SPD-kompatibilis darabok, de inkább a puha gumiból készült, aránylag hajlékony talp az általános. Ezek bárhol viselhetők.

A 9 gyártó 69 termékét bemutató körképünk teljes terjedelmében elolvasható a VELO.hu magazin aktuális számában!

 

Diavetítéshez kattints a képre





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:


Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:





Görög-szigettúra 2016. Görög-szigettúra 2016.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 10200 m
Nehézségi fok: 7
Célpont: SVÁJC 2015. Célpont: SVÁJC 2015.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 13500 m
Nehézségi fok: 9
Déli-Kárpátok 2015. Déli-Kárpátok 2015.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések