A pálya OB csemegéi-avagy mikkel álltak a rajthoz az itthoni "profik"

E-mail  Nyomtatás
2013. augusztus 17. szombat
  |   Szerző: Thommey

Megnéztük milyen bringák bukkantak fel a pálya OB-n. Voltak itt kellemes meglepetések, és vicces találatok is...

Előre leszögezem, hogy életemben először voltam pályaversenyen, és montisként érdeklődve vártam milyen technikai csemegékkel találkozom. Elsőként meglepett hogy a csapatoknak nem volt egységes bringája, amit itthon már a Euro One-Cube, és az Alpinbike-Giant-nél terepen megszoktam. Úgy gondolom hogy profi háttér nélkül a legjobb edzőkkel sem lehet eredményt elérni.

 

Minden esetre érdekes volt nézni hogy olyan ezer éves acél gépekkel mentek a gyerekek, ifik, juniorok, amikkel én (sznob) már boltba sem mernék. Egy-két versenyző lelkesen ecsetelte, hogy melyik bringa mikor került a velodrom körfogásába, és ezek a dátumok nem hogy nem néhány évesek voltak, de jócskán túlmutattak az évtizeden is. Oké hogy egy acél váz sokat bír, és az UCI limit elég vicces súlyadatot ad pályára egy váltó, áttételsorok, és fék nélküli géphez, de félek tőle hogy bizony sok téren a határokat feszegetik már ezekkel.

 

Azért persze lehetett találni gyöngyszemeket is! Most ezeket nézzük végig:

 

Biondo Pista:

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

Elsőként két Biondo vázra épült bringát szemeltem ki, Gabriele Biondo híres versenyző volt és vázakat is gyárt.

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

Minden esetre gyönyörű volt a Miche Pista kerekekkel, és hajtóművel, és Most kokpit cuccokkal.

 

Kalavinka Track:

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

Tóth Barnabás, aki 200m-en, és 1000m-en is 2. lett ezzel a géppel, a tulaja, de azonos márkával megy a többszörös magyar bajnok Szalontay Sándor is. A Kalavinka Bikes egy japó cég, akiknek weboldalát még a gugli se nagyon tudta magyarosítani, de a váz ára valahol 147.000 japán yen körül alakul, ami kb 320.000 Ft-ot jelent.

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

A karbon váz Shimano Dura Ace Track hajtóművel, és Fast Forward kerekekkel volt felépítve, de nem hiányozhat a patentpedálról a dupla szíjas klipsz sem. Ha menni kell, akkor menni kell!

 

Szilvelo:

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

A bringát jobban ismerők szerint ez egy Távol-keleti váz átmatricázva, vagy inkább felmatricázva. Ez viszont jól sikerült. Én megdöbbentem mennyi bringa jött az Alibabáról, de megnyugtattak, hogy nincsen gond ezekkel a vázakkal, max a geometriát lehet elrontani. Hát ja, maximum...

 

Viszont az alkatrészeken már nem spóroltak: Mavic Track kerékszett, Campa hajtómű, és Selcof/Carbona kokpit.

 

Diavetítéshez kattints a képre

 


 

Merényi BelCanto Pista:

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

Egyik gyöngyszeme volt a pályának ez az egyedi megrendelésre és méretre készül hazai bringa, ami Merényi Dani műhelyéből kerül ki.

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

Klasszikus iskola, muffolt acél váz és ehhez illő alkatrészek kerültek a pályagépre. Érdekes a Yobi lánckerék, és a full műanyag Cateye computer is rajta. Előbbi pozitív, utóbbi negatív előjellel!

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

 

Cinelli Mash:

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

Bár bevallottan nem versenyzésre készült, hanem a divatfixi irányzatra, de attól még az egyik legszebb gép volt a kétnapos verseny alatt. Nekem matricából kevesebb, fékből több kellett volna rá mivel utcai használatban van.

 

Az alkatrészek a Campától a Miche-n át a Deda, ITM-ig terjedtek. Soha csúnyábbat ne lássak!

 

Diavetítéshez kattints a képre

 


 

Corima:

 

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

Érdekes formájú karbon gép ez a Corima, melyből a tulajdonos szerint is csak tizen példány készült. A mai napig edz, versenyzik vele, bár szerintem (és mások szerint is) több helyen repedés indult el rajta, de szintén a tulaj szerint az csak a festék repedése. Mi szurkolunk, hogy igaza legyen! Minden esetre a matrica szerint Carbon-Aramide alapanyagból készült, ami a karbon/üvegszál keveréket jelenti, de amior ez készülhetett még ez is csúcsnak számított.

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

 

No Name:

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

Azaz Alibaba, vagyis passz. Távol-keletről rendelt vázszett szép díszkarbon felső layerrel és két olyan kerékkel, melyek talán még csak nem is egy évszázadban látták meg a napvilágot. A SRAM S80-as első kerék komoly darab, a hátsó pedig láthatóan 80-as évek környékére datálható.

 

 

Pinarello Pista:

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

Megszavaztam az OB legszebb gépének, bár egy ideig szoros volt a verseny a Merényi Bel Canto-val, de erről biztosan tudjuk hogy jó is és tartós is, mert már egy legenda a márka. 6061-es T6-os alu váz, Most, és Pinarello kiegészítők, Token kerék, és Tufo szingók.

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

 

Giant Omnium:

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

Ismét egy nagy nevű gyártó modellje, színben passzoló Orbea villával, Ambrosio, és Mavic kerékkel, Cinelli kormánnyal.

 

Moser:

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

Ez a Moser sem idén látta meg a napvilágot! Ez abból is látható, hogy a felsőcső/fejcső találkozásnál már új a hegesztés. Ezek szerint egyszer már megadta magát.

 

Flanders:

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

Ez a bringa már nem mai darab (ahogy a bandázsolás sem), de eredeti Dura Ace hajtómű figyel rajta és ugyan nem pályagép, de egy szép emléke a régmúltnak. Bár az első váltó láthatóan nem passzol a nyeregvázcső átmérőjéhez, ahogy látszik napi használatban van, ami egy ilyen korú géptől szép teljesítmény.

 

Kissé furák rajta a mostani gyártású Mavic kerekek és a fékből illetve a sárférőhelyből nézve lehet, hogy ez egy régi cyclocross gép.

 

Specialized:

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

Ez a Langter sem mai darab, sőt talán akkor még nem is így hívták a pályagépeiket.

 

Shimano?!

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

Na ezt tutira nem Shimano bicaj, de szépen összerakta Szabó Bakter szó se róla


De Rosa Team:

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

Ugyan nem pályagép, és nem is mai darab, de a Milli egyik legértékesebb gépe volt az tuti.

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

Kerekekből minden csapatnak sok volt, mert a különböző versenyszámok, és szélviszonyok más-más szetteket igényeltek. Sajnos ahogy láttam arra nem volt lehetőség hogy minden versenyzőnek saját szettjei legyenek, ezért a csapatszerelő a Forma 1-es melósokat megszégyenítő módon pakolászták át a kerekeket, áttételeket!

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

Pillanatkép az egyik öltözőből. Talán még Szabolcsi Szilvi is ment valamelyik bukóban!

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

Egy valaha jobb napokat megélt Schwalbe Montello szingó várja a szebb napokat. Reméljük vele ellentétben a Millenárisnak eljön még egyszer!

 

Minden esetre a lepukkant állapotok, és a szedett-vetett felszereltségű csapatok ellenére is számomra volt egy feelingje a Millinek!

 

Talán egyszer egy megfelelő géppel én is kilátogatok majd. Mondjuk számomra nem az olasz gépek a nyerők, hanem inkább egy ilyen:

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

 

 


 

További csemegék a képgalériánkban!





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:

Eddig hozzáfűzött kommentek:

2013.08.28. 11:32
Nyilván igaza van a kritikusoknak (Corima), de szerintem jó ez a cikk, semmi sem lehet tökéletes...
Én egy "Cornixos" Carrerát hiányoltam még a fotósorozatból a Legnano-kon kívül, lehet, hogy idén nem indult már senki velük?


2013.08.19. 21:52
Nem az a baj, hogy szedett-vetett felszereltségűek a csapatok, hanem hogy nincsenek csapatok. Ha az OB-n, az év legjelentősebb versenyén, (az összesen kettőből) 57 versenyző áll rajthoz, akkor a Millinek előbb-utóbb (inkább előbb) reszeltek....

2013.08.19. 19:00
mint mar emlitettem, a tulaj biztosan nem mondott olyat, hogy nagyon keves keszult belole, mert pontosan tudja, hogy 1000 sorszamozott cougar keszult anno. vaganykodni sem vaganykodhatott laikusnak, mert a) nem kenyere a vaganykodas; b) nem laikusoknak ertekezett (kiveve Thommey-t, aki ugye a montis szakagat kepviseli), mivel a hallgatosaga ott es akkor Yobibol es H.Balagebol allt. nekik azert van fogalmuk a palyakerekparozasrol, ugye..

velemenyem szerint a cikk tobb sebbol verzik. meg lehetett volna oldani a dolgot egy szep kepgaleriaval, mert a kepek egesz jok (bar kerekpart hajtasoldalrol fotozunk, illetve azert a legnanokat es a malikat is illett volna lefotozni) nem kellett volna a kepekhez kommentar. vagy, ha mindekeppen kellett hozza szoveg, akkor illett volna lektoraltatni.

2013.08.19. 15:54
Hello! Valami hasonló Corima Cougar-t hajtott Pavel Buran a 1996-os atlantai olimpián, talán még a szín is egyezik...

http://www.youtube.com/watch?v=-qjE7uwdHkI

2002 környékén váltottak Look- ra a csehek azt mesélték, hogy a Look és a Corima is úgy hajlott a sprinterek alatt, mint a papir...

Thommey lehet elhallás volt Részedről, vagy csak a tulaj akart vagánykodni egy laikusnak, ez a váz nagyon népszerű volt a sprinterek között készült belőle darabszám... kössz a képeket.

2013.08.19. 11:13
gipszkartonbela: nem is kommentálnám a hozzászólásodat hiszen az önmagában minősít téged...

hma: mikor fotóztam a bringát a tulaj állt mellettem, és ő mondta ezt egy másik érdeklődőnek. Nem magamtól találtam ki. Ellenben örülök hogy megosztottad velünk ezeket az infókat!

2013.08.19. 00:10
van valami gipszkartonbela hozzaszolasaban.. bevallottan mas szakagban mozogsz, mint amelyik a cikk temaja. ha nem ertesz hozza, nem kellene esetleg utananezni? vagy segitseget kerni? biztos akad olyan, aki szivesen teszi.

de ezen kivul van nehany dolog, ami furcsa: a corima tulaja sosem mondhatott olyat, hogy tizenpar keszult a gepebol. biztosan tudja, hogy ezer darab keszult belole, mert megcsinalta a hazi feladatat, mielott rabolintott, hogy szerezzem be neki a vazat kanadabol. ezt az informaciot te is kiderithetted volna, mivel a vaznak nem kicsi a hirneve (ahogy a cegnek sem) - olyannyira versenykepes ez a vaz a mai napig, hogy egy nemregiben rendezett vilagversenyen a sok modern csoda melle a koreaiak ilyen corimakkal altak ki. aztan a tulaj valoszinuleg azt is jobban tudja, hogy a tenylegesen csak a festek reped - akkoriban, amikor a vaz keszult, meg nem volt olyan festesi technologia, ami a szenszalerositesu muanyag rugalmassagat birta volna, igy a lakk es a festekreteg sok esetben repedezni kezdett. (lasd: cinelli cinetica es a ferrari esete) es ez a rugalmassag ne tevesszen meg: ez a vaz hihetetlen merev. nem abbol a papirvekony carbon-bol keszul, mint a mai vazak. tulzas lenne a tomor szo, de azert lenyegesen vastagabbak a csofalak, mint ma.

illetve talan nem veletlen az sem, hogy szalontay sandor a corima tulajdonosanak kerekeivel nyerte a versenyszamokat. az a corima tudatosan lett kivalasztva, es osszerakva ugy, ahogy.

http://s21.postimg.org/d3jxl0g3r/DSCF1212.jpg

a tobbi bringahoz fuzott szovegre is tudnek mit irni, de legyen eleg ennyi. a corimat jobban ismerem a tobbinel.

2013.08.18. 20:02
Thommey, hiaba a szep kepek, ilyen szovegeket csak egy igazi gyoker irhat

Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések