A magyar kerékpáros turizmus sikere a nemzetközi kerékpáros szaksajtóban!

E-mail  Nyomtatás
2017. november 15. szerda
  |   Szerző: Sajtóközlemény

 A nemzetközi kerékpáros szaksajtó is felfigyelt a magyar turisztikai lehetőségekre, a „8 nap alatt a Fürdők és Borok Földjén” tanulmányút bebizonyította, hogy világ legismertebb bringáscélpontjait jól ismerő szakújságíróknak is tud Magyarország újat mutatni – derült ki a Magyar Televízió „Ma Reggel” adásából, melyben Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese és nem mellékesen a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke beszélt a kerékpáros turizmusban rejlő  lehetőségekről és egy sikeres idei programról. 

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

A 2017-es év kisebb mérföldkő a magyar turizmus nemzetközi megjelenése szempontjából, ugyanis hazánk turisztikai és kulturális értékeit először mutatták be koncepció mentén a nemzetközi kerékpáros szaksajtóban, körülbelül 200 000 potenciális turistát elérve. A résztvevő újságírókat is lenyűgözték Magyarország egyedi adottságai, s ezalatt természetesen nem csak a táj szépsége értendő, hanem kulturális fénypontjaink. Szakemberek szerint a kerékpáros turizmus, összefüggésben a gasztro és borkultúrával további lehetőségeket rejt, például meg lehet hosszabbítani a turisztikai szezont.

 

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

 

 

A study tour (tanulmányút) lényege, hogy a médiában véleményformáló, véleményvezér, influencer embereket viszünk el egy régióba, azzal a várakozással, hogy a saját médiafelületeiken erről be fognak számolni. Az ötlet újszerűsége az volt, hogy ne egyszerűen meséljünk nekik, ne írott anyagokat küldjünk nekik, hanem hozzuk el őket a helyszínre, itt tapasztalhassák meg, hogy milyen a magyar konyha, milyen a magyar bor, milyenek a magyar utak, milyen a magyar táj és persze milyenek a magyar fürdők. Körülbelül 200 000 nyomtatott példányban jelent meg – egyik magazinban hat, másikban nyolc, valamelyikben 10 oldalas – képekben gazdagon illusztrált beszámoló erről a túráról – mondta el az adásban Princzinger Péter. 

 

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

 

A study tour során körülbelül 600 kilométert teljesítettek a részvevők, Budapestről egy transzfert követően Zalából indult a túra, a Zalakaros-Kis- Balaton-Börzönce- Sümeg-Hévíz- Keszthely-Szigliget- Hegyestű-Balatonfüred- Tihany-Vászoly- Vöröstó-Balatonszőlős- Tata-Dunaszentmiklós- Esztergom-Visegrád-Pilis- tető-Szentendre- Budapest útvonalon, sikerült bejárni Északnyugat-Magyarország legszebb tájait. A világhírű Hévízi tófürdő és a Széchenyi fürdő lenyűgözte a bringásokat, a napi távok
megtétele után olyan kiváltságokban lehetett részük, amilyennel a világon kevés helyen kényeztetik a kerékpárosokat. A résztvevők a megjelent cikkekben is kiemelték hazánk erősségét a gasztronómiában és a változatos borkultúrában.

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

 

Princzinger Péter a lehetséges folytatásról is beszélt: Ennek a programnak az egyik fejlesztési lehetősége az, hogy a kormány által kiemelt desztinációvá minősített térségekhez igazítjuk földrajzilag is ezeket az útvonalakat, és azt mondjuk, hogy kerékpárral járjuk be a Sopron-Fertő desztinációt, a Balaton desztinációt, a Tokaj-Felső- Tisza-Nyírség desztinációt és így tovább. Bízunk benne, hogy a program tovább fejleszthető – ahogy a nemzeti turizmus-fejlesztési stratégia alapgondolata, hogy a
magyar turizmus jól működik, de van még benne tartalék – azt gondoljuk, hogy a kerékpáros turizmusról is elmondható ez: egy érdekes turisztikai termék, de bőven van még benne potenciál.

 

 

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

A riport a Magyar Televízió Médiatárában:
https://www.mediaklikk.hu/video/ma-reggel- 2017-11- 13-i- adas-5/


A túráról készült 10 perces kisfilm:
https://youtu.be/i2FRdD51-eQ


 





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:





Görög-szigettúra 2016. Görög-szigettúra 2016.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 10200 m
Nehézségi fok: 7
Célpont: SVÁJC 2015. Célpont: SVÁJC 2015.
Távolság: 960 km
Szintkülönbség: 13500 m
Nehézségi fok: 9
Déli-Kárpátok 2015. Déli-Kárpátok 2015.
Távolság: 999 km
Szintkülönbség: 12000 m
Nehézségi fok: 8






Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések