A brit pályaválogatott már a Cervelo új T5-ös kerékpárjait használta az apeldoorni világbajnokságon

E-mail  Nyomtatás
2018. március 05. hétfő
  |   Szerző: velo.hu

A Cervelo és a brit pályaválogatott a 2016-os riói olimpia előtt kötött szerződést egymással, melynek eredményeképpen hat olimpia bajnoki címmel a tarsolyban térhettek haza Brazíliából.

Az olimpiát követően aztán elismerték, hogy voltak hiányosságai a kerékpároknak, néhány váz nem bírta a terhelést és megsérült. Ennek okán egy új közös projekt indult melynek célja egy tökéletes modell megalkotása a 2020-as tokiói játékokra. A kanadai kerékpár-manufaktúra mérnökei számos kihívással találták szemben magukat ellenben 2018 elejére elkészült a Cervelo T5 legújabb változata. A hollandiai világbajnokságon a brit válogatott állóképességi és sprintszámokban részt vevő kerekeseinek nagy része már ezt a modellt használta.

 

Diavetítéshez kattints a képre


Az új T5-ös kerékpárokat szigorú ellenőrzéseket betartva egyesével gyártották, nem elsietve és nem is elkapkodva a versenyzőknek való átadásukat. A sprinter Jason Kenny volt az első, aki megkapta az új bringát.

 

Diavetítéshez kattints a képre


A váz alapjában megegyezik a Rióban is használt modellével. A legnagyobb újítás a brit Hope cég által készített könyöklő, mely mindössze egyetlen ponton csatlakozik a Cervelo által megszokott integrált karbon kormányhoz. A másik érdekesség a Verve új pályakerékpárokra optimalizált InfoCrank eszköze. A cég már közel öt éve dolgozik a Track InfoCrank kialakításán, mely a világbajnokságot követően a nagyközönség számára is elérhetővé válik. További innovatív megoldás, hogy a kerékpáron helyet kapott egy szenzor, amely többek között a légellenállást hivatott mérni.

 

Diavetítéshez kattints a képre


A brit válogatott Hollandiából két aranyéremmel térhetett haza, a férfiak 4000 méteres csapatüldözéses számában Ed Clancy, Kian Emadi, Ethan Hayter és Charlie Tanfield négyese 3:53.389-es idővel győzedelmeskedett, míg a női Madisonban Katie Archibald és Emily Nelson kettőse szintén magabiztos győzelmet aratott.

 





Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel:



Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.


Felhasználó név:
Jelszó:
  
Szöveg:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:

Velo.hu bringamagazin.
Biciklis hírek, tesztek, felszerelések, túrák és apróhirdetések